Kunszt György

Az "inspiráció" szó ösztönzést jelent valamilyen szellemi vállalkozásra. Esetünkben ez Kunszt György egész szerteágazó életpályáját magába foglalja, annak még a kényszerű fordulatait is, amiben a zivataros 20. században egy gondolkodó embernek szinte szükségszerűen volt része.

Igen különböző társadalmi helyzetből indult e két ember, elvilágiasodott zsidó kispolgári, illetőleg magyar-sváb hagyományos középosztálybeli családból. (És persze egy generációnyi időkülönbséggel.) Mégis közös és meghatározó az egzisztenciális kiindulási pont, a polgári individualizmusnak az 1914-ben összeomlott világrendje. Aminek hamis volt már az alapja is, a katasztrófa ezt csupán leleplezte. Világossá téve egyúttal az antitézist, a kollektivitást is.

Szabó Lajos

Ami még mindig sokféle. Szabó Lajos indulásakor például a kommunizmus, Kunszt György esetében pedig a "népi mozgalom" volt a meghatározó. A szellemi találkozásuk alapja pedig egy olyan radikális önvizsgálat, ami a teljes őszinteség jegyében a kiindulási pontokra épül.

SZABÓ LAJOS BEMUTATÁSA

Szabó Lajost, szinte ismeretlen, ám rendkívül jelentős gondolkodónkat, valamelyest, legalábbis a tárgyunkhoz tartozó mértékig be kell itt mutassuk. A magyar értelmiség, Jászi Oszkár panaszos megjegyzése szerint, a történelmi országunk széthullásának a pillanatában túlzottan is hajlamos volt az ismeretlen kommunizmus elfogadására, a lelki üressége miatt.[1] (Szelíd lelkű költőnknek, Tóth Árpádnak a Vörös Isten című közismert verse legyen a tanú erre.) Szabó Lajos is ebből a nihilből indult, bár gondolkodó lényként valószínűleg sohasem fogadta el a marxista rabulisztikát, németországi stúdiumai pedig (a Frankfurti Iskolának, majd Karl Korschnak a hallgatója volt a húszas években) csak megerősíthették a fenntartásait.

Jászi Oszkár		Tóth Árpád		Karl Korsch

A középkori misztikusok azonban azt tanítják, hogy semmi sem létezhet a világon Istennek valaminő jelenléte nélkül. Így nem lehet hatóerő az, aminek semmiféle igazságtartalma nincsen. Ezért aztán Szabó Lajos is megőrzött néhány alapvető dolgot a meggondolatlan fiatalkori szellemi kalandból.[2]

          ● A cselekvés imperatívuszát az idealizmus magyarázkodásával szemben

● A kollektivitás gondolatát, a benne foglalt szociális elkötelezettséggel és klíringgel, vagyis értékcserével

● A növekedő integrációt, mint az emberiség egységének a realizálódását (ami azonban, hogy pontosak legyünk, egyáltalán nem azt jelenti, mint amit ma "globalizáció" alatt értenek, és ami Tábor Béla ítélete szerint nem egyéb, mint a szellem hőhalála)

Elvetette ugyanakkor

● A materializmus szellemtagadását ("Marx úgy állította Hegelt a fejéről a talpára, hogy előzőleg lefejezte" – mondja erről irónikusan)

● A "szociológiai ekvivalens" pestisét, amely szerint minden gondolatot az "osztályérdek" határozna meg

● A gondolkodás centrumtalanságát, hatalmi eszközzé való lefokozását.

1930-ban hajtotta végre aztán a valóságos fordulatot a szellem, vagyis Isten felé. "Zseniális önvédelmi ösztönnek" minősíti ezt Kunszt György,[3] Mózes ötödik könyvének a szava szerint : "Eléd tettem az életet és a halált. Válaszd az életet!" Hiszen már látható lett a készülő új világkatasztrófa árnyéka, ahol maga az élet közvetlenül került veszélybe.

Immanuel Kant

A fordulat lényege a gondolkodás új alapokra helyezése. Szabó Lajos rendkívül széles érdeklődésű és tájékozottságú ember, de több is ennél, mert mindez egységgé is állt össze benne. Első és legfontosabb műve ennek az egységnek a megalapozása, mindössze húsz oldalon, de egy egész élet munkálkodásának az alapját képezve: TEOCENTRIKUS LOGIKA. (Kant és a pozitivizmus óta ez provokatív címnek számít, hiszen leszámolást ígér az "értékmentesség" dogmájával.)

Kurt Gödel

Kurt Gödel tétele az axióma-rendszerek belső megalapozhatatlanságának a logikai bizonyításával ekkoriban húzta ki a talajt a "tudományos materializmusnak" mondott dogmatika alól. Szabó Lajos pedig kapcsolatot talált itt Canterbury Anselmus Isten-bizonyítékával, az "elgondolható legnagyobb" elvével.

Ferdinand Ebner

A dogmatizmus helyére, ami végeredményben nem egyéb, mint az Én bezáródása egy eszmébe, a dialógus, vagyis az Én kinyílása került. Szabó Lajos 1930-ban belépett Kassák körébe, ám hamarosan szakított is vele éppen elviselhetetlen dogmatizmusa, azaz dialógus-képtelensége miatt. A kinyílásnak a lényege ugyanis az ember társas lényként felismerése. Ez állíthatja helyre a világ elveszőben lévő rendjét. Az alapja pedig a párbeszéd, vagyis a nyelv. Ferdinand Ebner, a század nagy katolikus gondolkodója, ezt mondja erről:

"Az Én létezése nem önmagára vonatkoztatottságában rejlik, hanem a Te-hez való viszonyában – ezen kívül semmiféle Én nincs. Az Én-magányosság nem eredendő valami az Én-ben, hanem egy benne lezajló szellemi aktusnak az eredménye . a Te előli elzárkózásnak. Én és Te : az élet szellemi valóságai. Ha ebből, valamint abból, hogy az Én csakis a Te-hez való viszonyában létezik, levonjuk a következtetést, ezzel a szellem állításán fáradozó filozófiát új feladat elé állítjuk – hiszen problémáinak a megoldatlansága tönkre tette, manapság csak látszat-létben tengődik. A szellemi valóságba pillantás pedig a filozófia öngyilkossága: az idealizmus vége. A szó által nem csupán kettejük létezése, hanem elsősorban a kapcsolatuk konstituálódik."[4]

Karácsony Sándor

Kortársa, a nagy magyar református pedagógus-gondolkodó, Karácsony Sándor, éppen így látja ennek az alapját az Istennel való személyes kapcsolatban.

Szabó Lajos így jut el a Bibliához, mint az ember ontológiai alapjához. Ezért kívánja a logikát is a hit fundamentumán felépíteni. A Biblia, mint értékhordozó, a számára a Mammonnal való szembe fordulás eszköze, hiszen ahogyan Krisztus mondja, "nem szolgálhattok egyszerre két úrnak, Istennek és a Mammonnak".

Fordulata a krisztianizmus felé a Klérus és az Egyház, vagyis a hatalom és a szellem közötti éles különbség-tételen alapul. "Az Egyház az alkotók idő fölötti párbeszéde a kinyilatkoztatás jegyében" – határozza meg a különbség lényegét. Az alkotó pedig "komplementer a nemzetéhez"[5] – vagyis az a valaki, aki éppen hiányzik a valóságból, tehát éppen őrá van szükség. Vagyis az alkotó egzisztenciálisan elkötelezett az itt és most létező problémakörök megoldásában.

Tábor Béla

Ebben a szellemben készült Tábor Bélával közös művük, a "Vádirat a szellem ellen", amelyben Julien Benda kritikája nyomán[6], de azt mélységben jelentősen túlhaladva a szellemi kaszt klerikalizálódását leplezik le, ahogyan dogmákba zárkózik, hatalommal torlaszolja el az értelmet, a cselekvéstől pedig elzárkózván, sopánkodik a világ fölött.

KUNSZT GYÖRGY INDULÁSA.

Az egy nemzedékkel fiatalabb Kunszt György életpályája némileg más társadalmi-szellemi helyzetben indult, bár az alap, vagyis a polgári individualizmus csődje, és az ebből kivezető, közösség felé irányuló út elve is ugyanaz. De most ez az út már nem a kommunizmus, hanem a "népi mozgalom" felé vezetett, ami egy új alapozási kísérlet volt a történelmi ország politikai és lelki széthullása után.

Ez a széthullás minden téren érvényesült. Kunszt György családjában az anya pietizmusa és – groteszk módon – ezzel egyidejű náci-szimpátiája, a nagyapa szkepszissel kevert ortodox katolicizmusa, kuruc mentalitása, vonzódása tolnai létére, a falu és a "puszták népe" iránt jól megalapozta a gyerek lelki zűrzavarát. Ez persze csak leképezése volt a magyar társadalomszerkezet zavarának. A kivezető út Kunszt számára mindenesetre errefelé vitt, a földosztás és a parasztosztály társadalmi emancipációja irányába.  Illyés Gyula, Szabó Dezső, majd Németh László lettek egy időre a vezérlő csillagai, Prohászka Ottokár szociális programját tanulmányozta. Ekképpen jutott el a Hárshegyi Örsvezetők Körébe (HÖK), ami Teleki Pál kísérlete volt egy új magyar szellemi-társadalmi elit kialakítására. Csipkés György volt ennek a körnek a meghatározó személyisége, ám nem volt elég ereje azt a társadalmi-szellemi dimenzióban tartani, a kör aztán lassan militarizálódni kezdett, vagyis beolvadni az immár egyébként is perspektívátlan establishmentbe. A szellemi és a társadalmi szerep itt Kunszt életében is konfliktusba került egymással. Visszaemlékezésében így ír erről : "A Csipkés-közösség főalakjainak a nevét felsorolva azt írtam, mintha nem is lennének. Még akkor sem, ha mindent nekik csinálok."[7]

Illyés Gyula		Szabó Dezső		Németh László		Prohászka Ottokár		Teleki Pál

Itt már az újabb válság-fokozatot láthatjuk, a hitbélit. Aminek az egyik alapja a magyar katolikus klérus reakciós volta – vagyis maga a társadalmi programmal szemben kialakított ellenállás, – exponenseinek a sunyisága, és mindehhez a pietista dogmatikus vallásgyakorlás kiüresedése.

Friedrich Nietzsche

Itt jött aztán képbe Nietzsche, a "kalapácsos filozófus", akit sajátságos módon egy tanára úgy adott a kezébe, mint elrettentő példát, ő azonban úgy olvasta, mint egy remediumot Hitler ellen. "Az európai kultúra mai mélypontja, mocsara az antiszemitáknál található"[8] – olvassa új mesterénél. A Zarathustra ateista felhívását, mint az "intellektuális tisztesség" példáját pedig a reakciós katolikus klerikalizmus világtagadása ellenében olvassa.

"Amit Nietzsche a jövő filozófusairól mond, teljesen megváltoztatta az identitásomat, amit eddig a katolikus hitben, majd a népi írók törekvéseiben kerestem. Ettől kezdve úgy éreztem, hogy a nietzsche-i "Mi filozófusok" rendjébe tartozom. "Platonra, Krisztusra, Kantra és Nietzschére hallgatok" – írtam a naplómba."[9]

Nietzsche azonban csak űrt tud teremteni, követni őt nem lehet. Hiszen maga is megmondta : "ez az én utam. De melyik a tiéd ?" [10]

Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev

"Káosznak  kell  még lenni bennünk ahhoz, hogy táncoló csillagot  szülhessünk". [11] De a ’44-ben ránk szakadt háború a maga személyes kalandjaival Kunszt György számára már ehhez a káoszhoz újabbat nem adott. Néhány tágító élményt viszont igen a viszontagságok között: Bergyajev kereszténység-koncepcióját, Marx-stúdiumokat, majd ezek után a meghatározó találkozást a Csütörtöki Beszélgetések keretében Szabó Lajossal : vagyis a megtalált utat a "Táncoló Csillaghoz".

Kunszt azt mondja, hogy a személyiségéből sugárzó erő ragadta meg (akár az auschwitzi börtönkórház parancsnokát). Viszont ha ez így van, akkor Szabó Lajosban magában látnunk kell azt a szintézist, létnek és gondolatnak az egységét, ami innentől fogva döntően meghatározta Kunszt Györgynek nemcsak a gondolkodását, hanem a pályafutását is.

A DEMOKRÁCIA

Kunszt György számára ez kardinális ifjúkori feladat, de mint láttuk, problémái támadtak hordozóival, a népi mozgalommal, a HÖK-kel, részint a politikai irányváltás, részint a szellemi alapok hiánya miatt. A nietzschei individualizmus pedig ezen éppoly kevéssé segíthet, mint a marxizmus csoportelmélete.

Karácsony Sándor persze tudta a megoldást, de ezt Kunszt számára úgy látszik hogy Szabó Lajos közvetítette, és alapja a dialógus-filozófia volt. Szabó Lajos demokrácia-felfogása ugyanis szöges ellentéte a "tömeg-demokráciának". "Egyenlőség helyett arányosság. Ha valaki olyan jogot kap, amivel nem tud élni, avval más él majd, és ez terrorizmust szül."[12] A modern demokrácia őszerinte az Egyház laicizálódásának a terméke.[13] Igen jól szemlélteti ezt maga a modern parlamentarizmus angliai megszületése az 1600-as évek vége felé, az egyházigazgatás megoldhatatlan problémáiból. Viszont a szellemi rang e laikus egyház számára sem nélkülözhető.

Bibó István

Ez az a pont, ahol Szabó Lajos összeér Bibó István demokrácia-koncepciójával, aki szerint nincsen demokrácia szellemi elit nélkül, és ez az elit végsőleg csakis teocentrikus lehet, vagyis abszolút értékek felmutatója. Kedvesen irónikus történelmi példázata evvel kapcsolatban az "UCHRÓNIA", amelyben a zsinati mozgalom feltételezett 15. századi sikeréből, vagyis az elkötelezett dialógusra támaszkodó szellemi nyitottság vezérletéből le tudja vezetni azt az alternatív európai történelmet, amely valóban Isten országának a megvalósításáról szólt volna. Az európai politika és társadalom valóságos szereplői, még a leginkább obskúrusak is, valódi szellemi ranghoz és szerephez jutnak ebben a kedves fantáziavilágban. Maga a református Bibó például "váci apátplébánosként" szerepel, apósa Ravasz László pedig esztergomi érsekként.[14]

Ravasz László

Kunsztot sok éve foglalkoztatja ez a szellemi találkozás. Nemcsak Bibó szellemi-erkölcsi nagysága miatt, hanem mert itt az ő két gyökerének, a népi mozgalomnak és az egység-filozófiának az egybefonódását közvetlenül tapasztalhatta.

Bibó István számára megadatott az a kegyelmi ajándék, hogy értékrendjét a valóságban is képviselhesse. Nagyszabású társadalom-állam- és jogelméleti munkásságát pecsétként hitelesíti a magatartása, midőn az ellenség által megszállt Parlamentben egyedüli hivatalban maradt miniszterként intézkedett a magyar nép nevében, erőt adva a kitartáshoz, muníciót a szerveződéshez, példát a félelem legyőzéséhez. Meg kell jegyeznem, hogy ehhez páratlanul erős Istenhite segítette. És amit tett, az él, mai napig. Éppen ez az oka, hogy "ölik naponta szóval, tettel, és hallgatással is" – hogy vele kapcsolatban idézzem József Attila verssorát. A "Bibó-felejtés" lesújtó képet mutat ugyan mai magyar valóságunkról, de ez a kép egyszersmind teljességgel hiteles. Éppen olyan országunk lett, mint amilyet a Bibó-felejtők a számunkra berendezhettek. De hogy még a nevétől is ennyire rettegnek mutatja azt, hogy él. 

1946-ban, a nácizmus vereségével győzedelmeskedni látszó demokrácia idején Szabó Lajos korlátozó-fenntartásos kritikája talán kényelmetlennek tűnt. Az idő azonban, mint mindig, őt igazolja – fel talán a végső prognózisig: "országok, amelyek természetes halállal fognak felbomlani".

Hogyan van ez ?

Hamvas Béla

Amikor nem a szellem irányít – és a differenciálatlan tömegdemokráciában miképpen irányíthatna ? – akkor látszólag káosz, irányítatlanság áll elő. De a valóság más. Ilyenkor is van irányító, és ez Szabó Lajos biblikus megfogalmazásában a Mammon. Hamvas Béla kiegészítő megjegyzésével, ez már nem is szükségképpen személy, hanem éppenséggel a személytelen. Az Apokalipszis 666-os száma így jelölheti az Antikrisztust.[15]

Szabó Lajos diagnózisa így hangzik :

"Hogyan szervezkedik a Mammon? A tehetetlenség, az alacsonyrendűség és középszerűség hármas egységében. Feldíszítve néhány idejében megrontott tehetség naív hiúságával, s betetőzve az ártalmatlanná tett géniusz lándzsára tűzött fejével. A Mammon a gazdaságcentrikusan közvéleménnyé kocsonyásodott középszer. Ha az alacsonyrendűség, a tehetetlenség és középszerűség egymást istenítve szent szövetségre lépnek, így kiáltanak fel: éljen az egyenlőség ! Lakáj-értékskála, avagy a Mammon és a semleges középszer egyenlőség-tanítása.

Mi a Mammon uralkodó tanítása ? A semlegesség. Mi van minden semlegesség mögött? A hazugság, az erőszak, a kizsákmányolás hármas szövetsége. Futás Isten elől a semmiből a semmin keresztül a semmibe. Ha a tudatlan tanítani s a beteg gyógyítani akar, akkor nincs meg a gyógyuláshoz való akarat."[16]

KIINDULÁSI PONTOK

Szabó Lajos szerint mindent az eredetre vonatkozó tudással kell kezdeni.[17] "A létezés közösség, és ennek a modellje a primitív közösség." [18] A világhoz való viszonyunkat csak közösségen belül posztulálhatjuk, például a nyelvünket is innen kapjuk. A primitív közösség zárt, körülhatárolható, tehát a mindenkori közösségek törvényei jobban felismerhetőek itt, mint a mi "nyílt" világunkban, amire még rálátásunk sincsen, hiszen benne vagyunk.

"A primitívek, a prelogikus gondolkodás megértését a polgári életforma lehetetlenné teszi. Önmagát, saját közösségét se érti meg. A primitívek titkos szervezetei saját nyelvükön belül még egy hermetikus szakrális nyelvet használnak. Táncok, ritusok, papi nyelv megértése pozitivisták és kívülállók számára elvileg lehetetlen, mert azt sem lehet megérteni, hogy miről van szó, mire vonatkoznak az utalások, ismétlődések."[19] – írja erről Szabó Lajos.

Az ő ösztönzésére ezért kezdte Kunszt György tanulmányozni a primitív népek vallásosságát. Mígnem az ávósok közbelépése eltérítette őt a közkönyvtárból Kecskés Pálhoz és a katolikus gondolkodói reneszánszhoz.

A "belülről látásnak" ez az igénye vezeti Kunszt Györgyöt

● A Kelet-stúdiumokhoz

● A Kyotói Iskola tanulmányozásához, amelyben – ritka kivételképpen – egy másik kultúra próbálta megérteni Nyugat gondolkodását

● Az elfelejtett magyar filozofikus gondolkodás feltárásához – mint például Bethlen Miklós zseniális nyelvfilozófiai elmélkedése a "semmiről"[20]

Ámde nemcsak a szellemi tájékozódása, hanem a tényleges életkialakítása is Szabó Lajos meghatározó útmutatása szerint történt. Eredeti érdeklődését az építészet iránt a szocreál gondolati terrorja idején fel kellett függesztenie. Illetőleg azt hiszem, hogy normális viszonyok között tanítóvá változott volna, amire szinte predesztinálva volt, és amivel azután idős korában valóban próbálkozott is.

Lehetőségként maradt számára, a korszak sült materialista szemléletén belül az építőanyag-ipar. És mivel Szabó Lajos a korszak vezető tudományának az atomfizikát tartotta, ez irányú érdeklődése Kunsztot a nukleáris védőbeton-technika kutatásához és az ezen belül elért sikerekhez vezette, amelyek aztán további új érvényesülési pályát nyitottak a számára.

Zalai Béla

Szabó Lajos egyik legeredetibb, bár kidolgozatlanul maradt gondolata a "nyelvmatézis". Kunsztra ez közvetlenül nem hatott, de közvetve két fontos vonatkozásban is. Az egyik a szervezés-rendszerezés módszertana. Szabó Lajos itt Zalai Bélára, a rendszerelmélet fiatalon meghalt megalapozójára hivatkozik : "A rendszer-alkotás, vagyis a körülöttünk lévő világ szerves egységbe látása belső meghatározottságunk, a condition humaine alapja." Ennélfogva a rendszer "belülről" építendő fel. Meglehet, hogy Fayol szervezéselméletének a metafizikai megalapozása történt itt meg, mindenképpen figyelemre méltó azonban ismét az egybeesés Karácsony Sándorral : "Az én rendszerem annyi, hogy élek és mozgok, gondolkodván." [21]

A másik döntő vonatkozás pedig, hogy Szabó Lajos, felmérve a technikai civilizáció élet-átalakító hatását, a modern gazdaság társadalom-szervező szerepével találkozott.  Aminek a helyes felépítése két dolgot kíván meg :

● Vissza vezetni a probléma alapjáig, vagyis a centrumig.

● Létre hozni, amihez részint szakmai ismeret, részint pedig személyes kapcsolat kell.

Kunszt tudományszervező munkájának, vagyis a legnagyobb elért "külső" sikerének ebben a probléma-megközelítésben volt az eredete. Hogy aztán ebből sem a megérdemelt nemzetközi szakmai elismertség, sem pedig az elért tudományos tekintélyének a filozófiai tanítás területén történő érvényesítése nem következett be, az a Szép Új Világ mai Magyarországára jellemző, amelyben oly csekély immár a különbség kommunizmus és kapitalizmus között, hogy nagyítóval sem könnyű észrevenni.

ISTENBIZONYÍTÁS

Az "ontológiai Isten-bizonyíték" értelmezése úgy tűnik, döntő fontosságú volt Szabó Lajos számára. Valóságos fundamentuma ez a "Teocentrikus logikának". A hitében megrendült Kunszt György tanúsága szerint őrá nem csupán Szabó Lajos rendkívül átgondolt és megalapozott nézetei, hanem erőt és hitelességet sugárzó személyisége együtt tettek meghatározó hatást. Így ez az álláspont a tiszta logikán túlmutató közvetlen bizonyságtétel is volt számára. A későbbiekben viszont Szabó Lajos ezt a kérdést rendezettnek tekintette, ezért ebben a formában nem sokat foglalkozott vele. Kunszt Györgyöt viszont úgy tűnik, mai napig nyugtalanítja.[22]

Szabó Lajosra nagy hatással volt Kant, ámbár ez a hatás a teljes elutasításhoz vezetett, bele értve az Isten-bizonyítékok kanti cáfolatait is. Ellenben jórészt éppen a kanti "zsákutcák" átgondolása vezette őt a gondolkodás új útjára.

A logikai Isten-bizonyítékok alapvető fogyatékossága a "petitio principii" szokott lenni, vagyis hogy csak akkor állnak meg, ha valamiképpen eleve feltételezzük a bizonyítandót, esetünkben Isten létezését. Viszont ez éppúgy igaz Isten létezésének a cáfolataira is. Kunszt szerint Kant tisztátalansága abban van, hogy bár ezt jól láthatóan felismerte, mégsem csinált belőle "aporiát", mint a többi meg nem oldhatónak posztulált kérdésből.

Ebner itt a következőképpen vélekedik. "Nem azon fordul meg a dolog, hogy Isten létét objektíve igazoljuk. Efféle bizonyításra az ember amúgy is csupán belső életének a restségében találna időt. Ámde semmiféle bizonyíték, még ha föltesszük, hogy logikailag ellentmondás-mentesre sikerülne, és nem kellene tartania egy éppily cáfolhatatlan "antitézistől", egyszóval semmiféle bizonyíték nem találna rá Isten "valódi" létére – mert ez a bizonyítás az emberi élet és gondolkodás magányosságában zajlanék, tehát a szellemi élet valóságától távol. Ám ha az ember kilábalt Énjének magányosságából, és kapcsolatba lépett a Te-vel – Istennel – akkor nem fog többé bizonyítékokat keresni".[23]

Szabó Lajos viszont az Isten-bizonyítékot ontológiai fontosságúnak tekinti a gondolkodás alapjainak a meghatározása miatt. Ezért explicitebben fogalmaz: "Isten nem bizonyítható, mert léte és feltételezése minden biztonságnak és bizonyításnak végső alapja."[24] Jól látható itt a Gödel-hatás és érdekes Kunszt felismerése is, az érvelés hasonlósága Karl Rahner "transzcendentális bizonyítékához."[25] Tulajdonképpen az anselmusi "logikai elv" megfordítása történik itt, szigorúan az eredetinek a szellemében. Nem a logika igazolja Istent, hanem Isten a logikát.

A lét-bizonyítás önmagában is fogós probléma. Tökéletesen lehetséges a matematikában: "létezik az, ami a rendszerbe ellentmondás-mentesen beilleszthető", hangzik a kifogástalan definíció. Ekképpen létezik például a √-1, nem létezik ellenben a 0-val való osztás.

A logika is ismeri persze a lét fogalmát, viszont kérdéses maradt ennek a bizonyíthatósága, erre is Kant mutatott rá. A logika legújabb kori matematizálási kísérletei részben éppen ennek a nehézségnek a megoldására irányulnak, bár ez én szerintem tévút.[26]

George Berkeley

Az egzisztencia viszont egyáltalán nem ismeri a logikai bizonyítást, vagyis az egyedi létezőnek az általános szükségszerűségből való levezetését. Egyetlen valóságos bizonyítási formája a rámutatás. "Esse est percipi" – létezni annyi, mint érzékelve lenni, mondja mélyértelműen Berkeley. Itt vagyunk, látjuk egymást, tehát létezünk. Az angolszász pozitivizmusnak nem ez a mondat a nagy fogyatékossága, hanem az, hogy e ponton rögvest meg is állt. Mivel amit nem látunk, az még mindig létezhet, de csak tanúbizonyság által. Ami logikai bizonyítéknak viszont nem fogadható el, hiszen elfogadása kizárólag azon múlik, hitelt adunk-e a tanúnak.

"Volt nekem egy kecském, tudod-e ?
Kertbe rekesztettem, tudod-e ?
Megette a farkas, tudod-e ?
Csak a szarvát hagyta, látod-e ?"

Ez a tréfás kis népdal igen pontosan tartalmazza az ismeretelméleti paradoxon  lényegét. A megmaradt kecskeszarv létezését ép ésszel aligha lehet kétségbe vonni, a többi viszont csupán állítás, amit elhiszek vagy sem – bár az érzékelt szarv legalábbis hihetővé teszi.

Thomas-Hobbes

Az egész emberi világ egyébiránt efféle "gyenge" bizonyítékokra épül. Hobbes így teljes joggal mondhatja azt, hogy "az ember nem Istenben hisz, hanem a prófétának." [27](Kár, hogy nem gondolta végig ezt az észrevételét, mert akkor talán nem Leviatánhoz jutott volna el, mint világszervező elvhez.) A dialógus-filozófia számára ez a helyzet egészen természetes: világképünknek jórészt az az alapja, hogy elhisszük másoknak azt, amit mondanak nekünk, mármint a számunkra "külső" világról.

Ez azonban Isten-bizonyítéknak még kevés, mégpedig azért, mert Isten nem egyszerűen a "külső világunknak" a része. Szabó Lajos ezért teszi imént idézett Isten-bizonyítékában éleselméjű különbségét az egzisztencia és a gondolkodás között, ha egyesítésüket nem is zárta ki. A biztonság ugyanis személyes, a bizonyítás pedig személytelen.

(Papp Lajos, a szívsebész mondta egyszer, hogy sokezer embert műtött már életében, de ateista egy sem volt közöttük. Érthető a dolog. Az ateizmus az önmagában bízó ember hite, ámde egy ilyen pillanatban ez a hit természetszerűleg semmivé válik.)

Éppen ezért az "Istenbizonyíték" kiterjesztése a logikai erőfeszítésen túlra kétes valami. Canterbury Anselmus hajdani bizonyítéka sem Isten létére, hanem a logika teljesítőképességére irányult, éppen így kortársának, Guttarinak a cáfolata is. A fordulat itt úgy következett be, hogy magát a logikát tekintették mindenek felett állónak, és így a belőle nem következő dolgokat irreálisnak.

Mint említettük, maga a létező sem bizonyítható logikailag, ezt már Kant is felismerte, így hát az egész Világegyetemet tekinthetjük irreálisnak sub specie logicae. A kozmogónia mára el is jutott idáig, létező univerzumunkat "fölöttébb valószínűtlennek" bélyegezve.[28] Érdekes közelítés ez a védikus tanításhoz a világ káprázat-voltáról. De a modern természettudomány éppúgy semmit sem tud kezdeni vele, mint Berkeley emlékezetes mondatával, hiszen még saját magát sem alapozza meg vele. Egy tökéletesen leírható és logikailag szükségszerű törvények szerint létező és működő világ alapja itt a teljes véletlenség.

	Van viszont a matematikának egy sajátságos bizonyítási módszere, az indirekt bizonyítás: az állítás igaz, mivel az ellenkező feltevés abszurditáshoz vezet. Isten-bizonyítékként ezt Arisztophanész nyomán Kierkegaard fedezte fel újra, és Dosztojevszkij frappírozta imígyen: "Van-e Isten ? Kérdezzük meg az ördögöt."
Soren Kirkegard		Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Herbert Illig

Egy jellemző apró példát mutatok erre. Herbert Illig nagy üzleti sikert eredményező könyve, a "Kitalált középkor" azt állítja, hogy Nagy Károly sohasem létezett, és mintegy ötszáz évet mesterségesen betoldottak az európai történelembe. A módszere egyszerű: gyér számúak a bizonyítékok, mondja, és ezeket hamisították valamikor. Száz éve még ez a könyv semmiféle érdeklődést nem váltott volna ki, legfeljebb a szerzőt csukták volna a bolondok házába. Miért lett ma ekkora bestseller ?

Karl Popper

Az elmúlt évszázad történettudományát átitatták a sanda hatalmi célok érdekében elkövetett hamisítások, és ezek, mint Karl Popper kimutatta, közvetlenül felelősek a népirtásokért is.[29] Ezért ma sikerre számíthat bárki, aki némi írói vénával cáfolni kezd közkeletű tudományos megállapításokat. De ha nincsen Nagy Károly, akkor mi van? Hát Herbert Illig hízásban lévő folyószámlája. Mi a baj ezzel ? Az, hogy pénzért hazudik, vagyis az értékrend csúcsáról eltűnt az igazság, tovább növesztve ezzel a Világhazugságot. Mitől nőtt ez a hazugság? Látjuk, az egyedüli valóságként felfogott Mammontól, ahol a hazugság a kizsákmányolásnak az eszköze, Szabó Lajos mértékadó gondolati telitalálata szerint.

Friedrich Nietzsche

Az "indirekt bizonyítás" példánkban azt mutatja, hogy az igazságra való törekvés őszinte követelménye nélkül maga az emberi világ vész el hiteles kötőanyag híján, átadva helyét a káosz kiszámíthatatlanságának és a pusztulásnak. "Ha nincs Isten, akkor milyen kapitány vagyok én?" [30]  –  kérdi füstölögve Dosztojevszkij egyik hőse. Szabó Lajos pedig ennek megfelelően állapíthatta meg az igazság heroikus Isten-kereső ateista hőséről, Nietzschéről a "hétszeresen szigorú monoteizmust" – hiszen az bizonyos, hogy a Mammonhoz semmiféle köze nem volt az "intellektuelle Redlichkeit" programja szerint élő és önmagát elpusztító gondolkodónak.

Minden bizonyítás végső alapja az igazság iránti elkötelezettség. Ezredéveken át annyira természetes volt ez, hogy nem is kellett külön beszélni róla. A mai ismeretelméletnek azonban már külön kiinduló posztulátumként kellene felvennie. Hiszen, amint Hamvas Béla figyelmeztet rá, "igazság és hazugság között sem logikai, sem grammatikai értelemben nincs különbség"[31]. Holott ez a különbség mégis létezik, sőt alapvetően meghatározó. Hogy hol van? Magában a létezésben. Quod erat demonstrandum. A logikából a létezéshez nem vezet feltételek nélküli út. Ehhez az úthoz belső elkötelezettség is szükséges. Az az elkötelezettség, ami az egyedi embert a világmindenség egészéhez köti.

Szabó Lajos valószínűleg ezért nem tartotta szükségesnek tovább bogozni az Isten-bizonyítás logikáját. Száműzetésében írt és jelenleg még feldolgozatlan jegyzetei mintha arra mutatnának, hogy Istent innentől fogva önmagában, személyes létezésében és sorsában kereste tovább.[32] Abban, ahogyan őt ide küldte e földre, megbízta egy feladattal és rámért egy sorsot.

Kunszt György többször elégedetlenkedett azzal, hogy mestere milyen röviden, bár kétségkívül bravúrosan oldotta meg az Isten-bizonyíték kérdését anélkül, hogy tovább és részletesebben kifejtette volna. Én azonban azt hiszem, tökéletesen kifejteni éppoly kevéssé lehetne, mint magát a végtelent.