HAZAI ZSIDÓSÁG

A.Gergely András

Anyakönyv, közösség, sírjel

Egy motívumkincs életvilága nyomában

2021.08.25.

Ábrahám Vera neve nem ismeretlen a Restancia oldalain, még kevésbé az OR-ZSE köreiben, ahol egykori kutatása az MTA támogatásával és Prof. Dr. Schőner Alfréd témavezetésével készültek feltáró történeti előmunkálatok, s mint szerző is számos cikket jelez a folyóiratban. A Somogy megyében, a Balatontól nem messze fekvő Csalogányok völgyében avar-szláv őslakosság nyomán és kora-középkori eredetű dokumentumok szerint igen tekintélyes település volt. A volt itt hangsúlyos, mert természeti szépségei, kulturális öröksége részben még mindmáig megvan, zsidósága azonban már nem maradt meg.

 

a visszaemlékező (P. Imréné) és férje

"A háború után a férjemet kinevezték vidéken orvosnak. Lengyeltótiban kapott állást, és odaköltöztünk 1945 szeptemberében. Ott volt egy orvos-lakás. Én Lengyeltótiban nem dolgoztam, vezettem a háztartást, de nagyon szenvedtem. Igaz, nem sok munkalehetőség volt a faluban. Lengyeltótiban csak általános iskola volt, ott nem tudtam volna tanítani… Én ugyan akartam, de azt mondták, hogy ne vegyem el más elől a lehetőséget, a férjem megkeresi a kenyerünket. A férjem egyébként zárkózott valaki volt, tőle sokkal kevesebb történetet hallottam a családról. A férjem is tudott héberül. Lengyeltótiban mi voltunk a kettő közül az egyik zsidó család a háború után, és még volt egy kikeresztelkedett család. Volt ott egy zsinagóga, de azt még mikor mi ott laktunk, akkor lebontották, tehát nem is volt hova járni imádkozni. Nagy ritkán bementünk Kaposvárra, az negyvenkét kilométer távolságra volt, a zsinagógába már a gyerekekkel…" – írja egy visszaemlékező (P. Imréné) a Centropa oldalain.[i]

 

A roppant kevés megmaradt visszaemlékező, a helyben már nem élő zsidóság emléke és tisztelete azonban nemcsak a kutatás része, tapasztalata volt, hanem a város polgármesterének válogatott szavakkal megfogalmazott Ajánlásból is kiderül, micsoda alapos és pótolhatatlan munkát végzett el ott Ábrahám Vera, aki gyűjtését, könyvtári és levéltári anyagait A lengyeltóti zsidó temető szöveg- és motívumkincsének analízise című kötetben tette elérhetővé.[ii] Könyvében kimódoltan és aprólékosan, leíró módon beszéli el forráskutatásainak anyagát, mindenekelőtt a kutatásába bekerült 113 sírkő, sokszor csak maradványok, töredékek, tönkre is ment sírjelek mibenlétét. Ez azonban lehetne egy alapos temetőfeltáró munka is – munkájában azonban fontosnak tekintette az írásos anyaggal, dokumentumokkal, várostörténeti forrásokkal kiegészített életvilágok leírását is.

 

"A lengyeltóti zsidó temető sírjeleinek szövegkincse, szimbólumai és díszítésvilága együttesen nemcsak változatos, de különös világot tárnak elénk. Segítségükkel kinyílik a képzeletbeli ajtó, melyen keresztül bepillanthatunk az egykori közösség életébe; felvillannak egyéni sorsok, jellemek, körülmények, események. Az összeírások, anyakönyvek és más dokumentumok adatai nemcsak egybevágnak a sírszövegek névadataival, ennél többet adnak, azonosíthatóvá teszik a helyi zsidóságot képviselő személyeket a kezdettől a végig. A lengyeltóti zsidó temető írásos feltárása nemcsak a megismerést és a megőrzést szolgálja, hanem ezzel együtt és ennek segítségével sikerül új életre kelteni egy eltűnt közösséget".

 

A város fejlődési csúcsidőszakában (Ábrahám táblázata szerint) 1761-ig nincs zsidó lakos, 1870 tájékán van a legtöbb (175 fő), 1941-ben pedig 31 regisztrált név szerepel a nyilvántartásokban. A zsinagóga építésének első adatai 1822-ből valók, lebontására 1957-ben került sor, s három belső támoszlopát megőrizték az emlékezet köztéri anyagaként, ma egy rózsalugas támasztékai és a kollektív emlékezet objektumai.

 

E három emlékoszlop "beszédes magánya" szerepel Schőner főrabbi előszavának címében és tartalmában is (9-10. old.), a kötet forrásanyagának részletes elbeszélése ezt követően Somogy zsidóságáról, Lengyeltótiról és a lengyeltóti zsidóság vallási életéből közöl fejezeteket (15-23.), majd a hitközség adatait és a zsinagóga leírását követően megismertet a rabbik személyével, a hitközségi posztok betöltőinek kilétével, a tisztségviselőkkel, anyakönyvvezetőkkel, kántorokkal, sakterokkal (15-39.), hogy azután az egyletek, a mindennapi élet, a Chevra Kadisa, a Nőegylet, az oktatás és művelődés terén betöltött funkciók, iskolai státuszok, gazdasági szereplők és iparosok, foglalkozások és hivatások (egészségügy, orvosok, bábák) terén vállalt szerepek felé kanyarodjon el (41-67.).

Önálló fejezetet szán a keresztény társadalommal való együttélés néhány jelenségére, az asszimiláció névadási szokásokban tükröződő formáira, a háborús hősökre, a gyász és a halál-közeli pillanatok "intézményére", a Bét Olám funkciójára is (69-88.).

Az erőszéli bozótosban megmaradt sírkert feltárása ezután következik (89-178.), melynek alapossága, részletessége és fotókkal is illusztrált állapotrajza valóságos és kitervelt kutatómunka, feltáró összegzés, névmutató, fogalom-magyarázat, további mellékletek igen konzekvens eljárást tükröznek. Minden megmaradt sírról és töredékről megtudjuk specifikus jeleit, jellemzését, a sírkő jelképeinek analógiáit, a szakmára, hivatásra, foglalkozásra, családra utaló jeleket, a halotti anyakönyvek szerint a lengyeltóti zsidó temetőben nyugvók halálozási évek szerinti bontásban bemutatott jegyzékét, a fellelhető halotti anyakönyvek névmutatóját, végül kiemelt fejezetben a magas kort megélt zsidó polgárok (79 és 92 év közöttiek) névsorát, végül a temető sírrajzát is (179-208.).

 

A kötetet jellemzi, hogy az önkormányzati segítség, könyv- és levéltári forráskutatás, akadémiai pályázat és OR-ZSE kutatócsoport-tagság együttesen hatott a mű elkészülésére, melyről így nem mondható ki egyértelműen, hogy kizárólag helytörténeti forrásanyag a helyi emlékezet részeként, ismeretterjesztő mű a helyi és megyei zsidóság pusztulásának mentális örökségvédelmével, vagy hitközségi forrásfeltáró alapkutatás.

De ez talán nem is okoz gondot, helyenként a fogalmak (zsinagóga berendezése, tárgyai, a rabbi és más tisztségviselők funkciója, lexikon-kiegészítő pontosítások, stb.) mintha nem a zsidóság híveinek, hanem a befogadó/asszimiláló helyi és történeti társadalomnak szólnának, ez azonban láthatóan része az egzakt feltáró munkának (ilyen például a Haldoklás, halál, temetés, gyász a zsidó vallásban fejezet, vagy a Sírszövegek, szimbólumok a társadalomban, a vallási életben és a családban elfoglalt státuszok összefüggésében fejezet is). Ami lényegesebb, hogy a már ott régóta nem élő hitsorsosok közösségét egy emlékező és elismerő kutatás veszi számításba, veszi körül és menti át a jövő időbe.

 

Talán ez utóbbi dilemmának hű tükre a Végszó néhány jellemző sora: "Az gondolható, Lengyeltóti sírkertje – erősen hiányos volta miatt – szövegkorpuszai, sírfeliratai, jelképei segítségével nem adhat tökéletes áttekintést településük egykori lakóinak tevékenységéről, emberi értékeiről, a vallási életben elfoglalt helyéről. Mégis!" – s a mégis szándéka a kötet egészéből tükröződik, Ábrahám Vera egész vállalása éppen ennek cáfolatává lett.

Ha a közösséget "új életre kelteni" nem is így, az eltűnés ellen talán a legfőbb eszköz az emlékezet, mely továbbadható, s ennél magasztosabb program nem is nagyon kell a vállalt tárgykörben…


[ii] Az OR-ZSE Vallástudományi Kutatócsoport MTA projektje. Szeged, 2008., 208 oldal

[III] http://www.somogyitemetkezes.hu/elodeink/nev-szerinti-lista/231


 

A kép forrása: https://www.darabanth.com/hu/nagyaukcio/17/kategoriak~Magyar-kepeslapok/Tortenelmi-Magyarorszag~5481/Lengyeltoti-Fo-utca-zsinagoga~II781376/

Sírfelirata: "Dr. Schwarz Dávid orvos, sebésztudor Hőn ki azért s szeretett Porai fölött a tudomány A hit, e hon fohászkodik. Emléked őrzik e szomorkodók. Jobb létre átszenderült élete 43. évében. 1847. május 3-án."III

1831-ben született. 1871-ben telepedett le Lengyeltótiban. Előzőleg Osztopánban lakott és dolgozott. Az 1855-ös nagy kolerajárvány idején már segédkezett Lengyeltótiban. 1871-ben kinevezték tiszteletbeli járásorvossá. 1873-ban a koleraveszély miatt a Lengyeltóti járásban ő volt a megbízott koleraorvos. 1847-ben, 43 éves korában hunyt el. A lengyeltóti zsidó temetőben nyugszik.

 

FEL