A.Gergely András

 

Kultúra-örökség, városfejlődés, szakrális lét

2020.05.09.

 

Tiszafüred, Makó, Szamosújvár, Baracska s más hazai hitközségek létéről-emlékéről számos írás bóklászható weboldalunkon, sőt még a történeti kontextusok is megidéznek megannyi árnyalt összkép-részletet – de ezekből talán ennyi sem sok. Főképp azért, mert a kutatások, publikációk és olvasatok a legkevésbé sem érnek véget, ezeket leginkább csak folytatni lehet, s minél több, annál kiesebb a totálkép. Így aztán a legkevésbé sem fölösleges a további adatközlések, közelképek, intimitások gyűjtése, kivált amikor sokszerzős helytörténeti monográfia kínál tizenöt tárgykörben további adalékokat.

"A szegedi zsidók Szeged életének konstans szereplőivé váltak, hitközségük a vallási értékek ápolásával szilárd kulturális hátteret biztosított tagjaiknak hozzájárulni a város társadalmi és gazdasági modernizálásához" – e mondattal zárja történeti körvonalakat is pontosító előadását Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem Új és Legújabb Kori Magyar Történeti Tanszékének vezetője abban a kötetben, mely a Móra Ferenc Múzeumban 2014. november 12-13-án tartott "Zsidók Szeged társadalmában" című konferencia előadásaiból került Tóth István szerkesztésében az azonos címen kiadott kötet bevezetőjébe.

Az alaphangot megadó alapos bevezető (12-37. old.) a 19. századi helytörténeti körvonalak rajzolatával A szegedi zsidóság a neoabszolutizmus korában (1849–1967) címen azt a "keretet" jelzi, amelybe a további tanulmány-szövegek érdemi mélységben épülhetnek és részletrajzokkal ékíthetik a szegedi vallástörténeti kutatások amúgy is egyre gazdagodó összképét. E történeti hitelű munkákhoz, melyeket az érdeklődő olvasó, akár kutató, akár alkalmi múzeumlátogató számára is indokolt rétegzettséget tükröznek témaválaszték, korszakok, releváns személyiségek, a liturgia vagy épp a szakrális esztétika területén, egyenesen a mai érdeklődés számára izgalmas tematikák cizelláló hatása járul hozzá, így akár jeles szegediek, akár a világhíres szellemi örökség, akár helyi emlékezeti hagyaték tárgykörében.

 

"A zsidók csoportosan, hatóságilag engedélyezve és nyilvántartva 1786 óta vannak jelen a város életében. Munkájukkal, anyagi és szellemi erőfeszítéseikkel hozzájárultak Szeged társadalmának polgárosodásához, gazdaságának kapitalizálódásához. Működésükhöz a város szolgáltatta az igazgatási és jogi kereteket, míg a befogadó társadalom a betelepülő idegenekkel együtt az egzisztenciális egymásrautaltság állapotát kellett, hogy szokják. Bonyolult kölcsönhatás alakult ki a két csoport között az élet minden területén. Tanulmányunkban főként a gazdasági életlehetőségek alakulását követjük nyomon a rendi és polgári világ időbeli határvonalán, a 19. század kezdetétől a '60-as évek végéig. De kitérünk a két társadalmi csoport közötti viszony tartalmára, az izraelita hitközség beléletének főbb tényezőire".

 

Marjanucz áttekintő felvezetése egyben a kötet egészét is előrevetíti. A címben szereplő kulcsszavak a szegedi zsidóság jelentőségének, kulturális gazdagító szerepének és a negyvenes évek sűrűjében megesett gyalázatok historikus tényanyagának emlékezeti tájképét idézik meg – ugyanakkor a teljes historikum megrajzolására nem adódik mód, sem a "befejezettnek" mondható múlt nem fejeződött be.

Ha itt most csupán azt a példát veszem, miként avatkozik bele a szegedi helyhatóság a zsidóság szokásjogainak gyakorlásába az örökség, a házasodási okiratra kért hatósági láttamozási tanúsítvány adóköteles mivoltának nyilvántartási módjába, s ezzel az izraelita jogú házasságok érvényét (már 1863 táján is) az állam szabta királyi rendelet formájában "közigazgatási" üggyé tevő tiltásokba, az 1850-es évektől a zsidók ingatlanszerzési korlátozásokba, az 1848-ban megállapított lakhatási körön túlra költözöttek Széchenyi tér lakói közé beengedésébe, valamint a Palánk kereskedelmi forgalomra is alkalmassá tételének igénylésébe (melynek hátterében a hitközség rangja is állott), akkor azt láthatjuk, hogy 1863-tól a város iskolai felügyelők által ellenőrzött népi iskolák felállítása, ebben a hitközség és Löw Lipót szerepe, de nem utolsósorban Szeged iskolavárosi funkciójának a Délvidék, Erdély és a kárpátaljai területek mobilizálódó zsidóságának mindezt fellendítő hatása serkentette mindazt, ami a város polgárosodási folyamatában akkortól s később is fontos szerepet kap.

Pusztán evvel a népesség-polgárosodás-városirányítás-kötségviselés-hitélet témakörrel szinte mindegyik írás foglalkozik, jóllehet más és más aspektusból, de semmiképp sem különválaszthatóan, inkább egymáshoz illeszkedve és szinte a címlapot-hátlapot illusztráló míves kovácsmunkák cizellált komplexumát idézve, az összefonódás és világosság-jelképek sokféle árnyalatát egyetlen egységbe komponálva.

 

Ha azután ennek a (tanulmánykötetekre ritkán jellemző) belső tartalmi ívnek rajzolatát mint inherens összefüggések rendszerét értékeljük, akkor részleteiben is előviláglik a szegedi hitélet intézményességének, diskurzusainak, városi polgárosodásban közrejátszó hatásainak kiterjedtebb rendszere is.

Ehhez Karády Viktor a felekezeti egyenlőtlenségek középiskolai trendjeit tekinti át, Glässer Norbert a szegedi zsidóság integrációjának politikai liturgiáit, szimbolikus politikai tónusait és a hazafiasság témakörét emeli ki Löw Immánuel beszédeiből, Miklós Péter a szegedi egyetem és Kecskeméti Ármin főrabbi viszonyának historikumát jellemzi, Apró Ferenc a Kotányi család történetéhez apróbb adalékokkal hozzájáruló elemzési szempontokat mutatja föl, vagy Hamar Edina a Hitközség tulajdonában lévő kegytárgyak és liturgiái tárgyak restaurálása közbeni állagrajzok révén jeleníti meg a szegedi zsidóság múltját és örökségét.

Talán ennyi már magában véve is olyan tipológiai körvonal, mely komplex olvasmánnyá teszi a kötetet, de vannak még lapozgatható "fejezetek" és tematikák bőven: ilyen a mindössze másfél oldalnyi bevezetővel ellátott, ám hiánypótló jelentőségű családtörténeti fotóanyag (Tóth István: Reich Mór szegedi aranyműves családtörténetéhez, 191-202. old.), vagy egy gyártörténeti jelentőségű intézmény rövid portréja (Fári Irén: A Winter kefegyár és a Winter család, 185-190, old.), s ezek mintha semmi módon össze nem vethetők lennének a személyes emlékanyagra épülő élettörténeti regényrészlettel (Bácskai Éva: Elrabolt ifjúság /A Radó család történetéből/, 237-262 old.), másik végleten a kötet talán legsúlyosabb társadalomtörténeti mély-elemzésével, Karády Viktor: A zsidó 'túliskolázás' Szegeden. /Felekezeti egyenlőtlenségek a középiskolák használatában/ (39-69. old.).

Viszont éppen a sokoldalú tájékozódás előnyére, s még több hasznára a hiánypótló szövegközléseknek is, mindez nem egymással mérendő össze a kötet teljes súlyához viszonyítva, hanem a szegedi forráskutatások és forrásközlések teljességéhez képesti kiegészítésként, vagy a helytörténet rangján elért eredmények tükrében, a kortárs kiadványok és forrásmunkák (akár a Szeged folyóirat, akár a Bölcsészkar Néprajz és Kulturális Antropológia tanszékének kiadvány-sorozatai) alapján, akár abban a kulturális örökség, élményturizmus, muzeológiai história, helytörténeti emlékezet, társadalmi közkultúra, hagyománykövetés és oktatási tapasztalat-átadás terében, amelyben az iskolás lét, az oktatási intézmények rangja, a város kulturális tőkéjének "hiteltörténete", művelődéstörténeti vonzásköre egyaránt önálló és összefüggő jelenségekként vannak jelen. Ehhez csupán egy példa, ezúttal Karády Viktor írásának összefoglalójából:

 

"Ez a tanulmány inkább csak kísérleti jellegű lehetett, mivel az iskoláztatásnak a szegedi társadalom rétegezettségében – nevezetesen felekezeti struktúrájában – való beágyazottságának elemzése nem térhetett ki (részben a rendelkezésre álló források kiaknázatlansága folytán) a megfigyelt s a legtöbb elemzési szempontból – láttuk – nagy horderejű iskolai egyenlőtlenségek minden eredőjének, gyökerének, kiváltó okrendszerének tárgyalására. Itt elsősorban a felekezeti összetétel és a helyi és Szeged környéki vármegyék népességének társadalmi-gazdasági-szakmai tagozódása összefüggéseinek tisztázása hiányzik s e mellett vagy e mögött a 19. századi zsidó bevándorlók és az 1919 után növekvő arányú elvándorlók osztály jellegű és demográfiai jellemzőinek pontos felmérése, hiszen ezek szolgáltatják az iskolai mobilitásban érvényesülő legfőbb szociológiai nyomás- és vonzástényezőket.

 

Csupán jelzem, hogy a szegedi zsidó és keresztény középiskolai közönség viselkedési különbségeinek vizsgálata mindenképp igen hasznos esettanulmányt képez olyan országos méretű problémák megvilágításához is, mint az egyenlőtlen iskolai mobilitásssal járó polgárosodási készségek terén megnyilvánuló egyenlőtlenségek (hiszen a jótanulás is polgári érték, akárcsak általánosabban a szellemi munka), a zsidó asszimiláció iskolai teljesítményekben is megnyilvánuló hátrány-kompenzáló jellege, vagy az antiszemita érvrendszer egyik konstans, sztereotip elemének valóságtartalma a 'túl okos', 'túl agyafúrt' (s mint olyan a keresztényekre 'veszélyes') zsidókról – melynek szellemi hagyománya nálunk legalább Széchenyiig visszavezethető.

De a 'túliskolázás' témája fontos a zsidó asszimilációs stratégiák szempontjából is, hiszen a társadalmi erőterek nagy részében gyakran kettős mércével mért zsidó fiatalok talán csak az iskolai piacon kerülhettek egyenrangúként s nagyjából egyenlő feltételek között, mintegy megközelítőleg 'tiszta' versenyhelyzetbe a többségi társadalom fiataljaival.

Ezeknek a tényezőknek a tárgyalása, láthatjuk, a magyarországi modernizáció társadalomtörténetének nem egy kulcskérdéséhez szolgálhat bevezetőül" – írja indokolatlan szerénységgel (69. old.), miközben tanulmánya nemcsak az országos vagy a térségi, de tágabban a kelet-európai zsidóság számos hatástartományának egyik kiemelt problematikáját tükrözi érdekfeszítő mélységgel és csupán a majdani más kutatásokhoz képesti "bevezető" jelleggel.

 

Ráadásképpen, ha már a "túliskolázás" egykori (és mindennapjainkban is drámaian visszatérő) problematikája megannyi egyéb összefüggés mögött rejlő, föl nem tárt vagy kellően ki nem bontott ügyletként tematizálható, ennek ellenpontja olvasható ki Mód László helytörténeti-gazdasághistóriai áttekintéséből, mely a mostanság mind jellegadóbb szegedi "top-témák" körét idézi fel: Ormódi Béla szerepe a homoki szőlő- és borgazdálkodás fejlesztésében /Horgos-Királyhalom és Pusztamérges/ (71-89. old.).

S bár nem gondolnánk föltétlenül, de a homoki szőlőkultúra fellendítésében az ezredfordulón fontos szerepet játszó nagytőke bekapcsolódása, a vállalkozók több száz, esetleg több ezer hold kiterjedésű homokföldön saját kezelésű szőlőtelepek létesítésében vállalt szerepe, a "nagytelepek tulajdonosai között az úri birtokosok, földet vásároló kapitalista nagyvállalkozók, feltörekvő parasztok és értelmiségiek is.

Közéjük tartozott Ormódi Béla is, aki az 1880-as évek végétől óriási szerepet játszott a dél-alföldi térségben a homoki szőlő- és borgazdálkodás kiterjesztésében", miközben a területek benépesülésével megindult modernizálással, szőlőültetvények kialakításával mint fontos településszervező tényezővel az első világháborút követő időszakban is hatással maradt a homoki borok komoly értékesítési nehézségekkel szembenéző pillanataiban (72-73. old.).

 

Összességében a hitközségi, oktatási, városfejlesztési, piaci, kereskedelmi és gazdálkodási szférák egyaránt tükrözték a szegedi zsidóság szerepvállalását, helyfoglalását, asszimilációs stratégiáit és kényszerhelyzeteit (lásd ehhez Miklós Péter: Kecskeméti Ármin főrabbi és a szegedi egyetem, 119-127. old. rövid és izgalmas drámai portréját, vagy Apró Ferenc írását: Újabb adatok a Kotányi család történetéhez, 179-183. old., s nem utolsósorban Dombiné Kemény Erzsébet: Szeged világhírű zongoraművésze Sebők György, 203-224. old.).

Mindemellett a legkevésbé sem érdektelen, hogy a Hitközség élete, ebben Löw Immánuel szerepe és tekintélye, hazafisága és halála egyszerre tükrözi a város dicső képtelenségét arra, hogy egy fél évszázad alatt dicső sikerek elérésében partnerként jelen lévő zsidóságot ne érhesse el az értékvesztés, vagyonvesztés, kirablás, deportálás, áruba bocsátott halálvonatok menti pusztulás, közös keresztényi kirablás, majd szocialista vagyonelkobzás, szégyenteljes perek és vádaskodások legpocsékabb korszaka, melyek (mint Glässer Norbert tanulmánya jelzi: Az integráció politikai liturgiái, 91-111. old., vagy Hamar Edina: A Szegedi Zsidó Hitközség tulajdonában lévő kegytárgyak és liturgiai tárgyak restaurálása, 263-301. old.) akár közel- s távolnézetből is a méltatlan társadalomtörténeti időszakok összképéhez tartoznak.

Mintegy további jelekkel dúsítja e történeti folyamatot a szegedi zsidóság "külső" képének több olyan jegye, mint Löw Immanuel hagyatéka Jeruzsálemben (Zombori István írása, 113-117. old.), vagy a zsidótörvények ellen a Képviselőházban is fölszólalt Löw Immánuel személyes sorsát fölidézve a 90. születésnapja alkalmából őt köszöntő Móra Ferenc szavaitól a deportálását intéző különítményig és tényleges haláláig követő "pillanatfelvétel" (Molnár Judit: 1944 – ünnepléstől deportálásig, 129-143. old.), valamint Varga Papi László: Ős-új templom Szegeden (145-178. old.) címmel a szegedi zsidó templom felekezeti célokra szánt, a vallásgyakorlás mellett a liturgikus és szimbolikus szféra kivételességét, vallomásosságát tükröző írása, mely szerint az Újzsinagógában éppúgy megbecsülő hatások együttesének tartották, mint a klasszicista szépségű Öregtemplom falai közötti életet: "A különleges célra elkerített tér határain illeszkedik felfogható, rendezett mindenségként világképünkhöz a szentség.

Belülről szemlélhető és gondolható el az a külső tér, amelyről elsődlegesen csak az tudható, hogy kerített terünkkel érintkezik, azt határolja. A behatárolt, magunkévá tett valóságdarab nyújtja a lehetőséget arra, hogy rajta kívüli szférákat keressünk…" (147. old.).

 

A kötet ily sokrétűsége, helytörténeti kiadványként is míves és gazdag volta nem csupán muzeológiai vagy múzeumpedagógiai anyaggá teszi e kötetet, hanem a szegedi társadalomtörténet megannyi részkérdésének speciális foglalatává. El nem évülő, sőt az évek avulásával mind több és több résztéma mélyebb megbecsülését serkentő forrását tartjuk tehát kezünkben, mely persze nem egyedi sem a szegedi forrásművek között, sem a Móra Múzeum kiállítási és kiadványi bűvkörében.

 

A.Gergely András

Kiadja a Múzeumi Tudományért Alapítvány Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2014., 301 oldal

On-line https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_CSON_Sk_2014_Zsidok/?pg=0&layout=s