HAZAI ZSIDÓSÁG

Szabó Cipora Jáel 
Cseh Viktor: “Az emberszeretet „Lajtába öntve”- A Pesti Hevra Kadisa Amerikai úti intézményei”c. cikke felhasználásával  *

 

A MAZSIHISZ Szeretetkórház története

Hogyan lett a pesti Chevra Kadisa Menedékházából a mai modern Szeretetkórház?

A MAZSIHISZ Szeretetkórház történelme, jelene, jövője

2024.03.07.

 

A Szeretetkórház születését a Szeretetház életben tartására tett kísérlet idézte elő. Ez olyan jól sikerült, hogy mára egy korszerű, folyamatosan megújuló, a kor kihívásainak megfelelő kórház jött létre, Regionális Gerontológiai Központ, ahol magas szakmai színvonalon folyik az időskorúak mozgásszervi, belgyógyászati rehabilitációja, illetve létrejött egy, a gyógyíthatatlan betegeket fogadó,  állandóan bővülő Hospice részleg is.

A Pesti Chevra Kadisa a fővárosi zsidó közösség egyik legrégebbi, 1790-ben alapított intézménye, mely fő, temetkezéssel kapcsolatos tevékenysége mellett széles körben segítette a szegény, beteg és idős embereket. Az első pesti rabbi, Wahrmann Izrael ben Samuel tovább fejlesztette, így fokozatosan országos hálózattá nőtte ki magát. 1892-ben épült fel, majd 1894-ben megnyitott az Aggok Menedékháza, amelynek hatalmas épületeiben helyezték el a rászorulókat.

A pesti zsidó közösség el akart szakadni az óbudai közösségtől, ezért 1799-ben megválasztotta az első pesti rabbit, Wahrmann Izrael ben Samuelt, aki tovább fejlesztette a fiatal intézményt. A Pesti Chevra Kadisa fő, temetkezéssel kapcsolatos tevékenysége mellett széles körben segítette a szegény, beteg és idős embereket, fokozatosan országos hálózattá nőtte ki magát, majd 1892-ben felépült és 1894-ben megnyitott az Aggok Menedékháza, amelynek hatalmas épületeiben helyeztékel a rászorulókat.

Dr. Mezey Ferenc (szül.: Grünfeld, 1860–1927), ki előbb mint ügyész és titkár, majd később mint ügyvezető alelnök szolgálta 27 éven át a Chevra Kadisát. Hivatalba lépésétől kezdve valóban új korszaka kezdődött a Chevrának, melyet három évtized alatt Európa legelső ilyennemű intézményévé fejlesztett.

A Pesti Chevra Kadisa Izraelita Szent Egylet elöljáróságához benyújtott előterjesztés a létesítendő Betegek Otthona (Idült Betegek Hajléka) szervezése tárgyában” (Budapest: Márkus Samu nyomdája, 1906) című brosúrában foglalta össze és tárta a Szentegylet vezetősége elé egy idült betegek számára létesítendő betegotthon tervezetét (melynek keresztény elődje a San Marco hercegnő által alapított óbudai Irgalomház, ahol katolikus jellege ellenére zsidók is lakhattak), melyben az ott dolgozó betegápoló nővéreknek intézetet biztosítana, továbbá az idős embereknek ingyen lakhatást és munkalehetőséget nyújtó Menedékházat is építene.. A szeretetház fenntartását jótékonyságra, illetve különböző díjakra alapozta. Mezey az írását egy szabály-tervezettel zárta,  mely szinte szóról-szóra megegyezik a későbbi, 1911-es alapszabályzattal.

Az elöljáróság 1906 tavaszán tárta a nyilvánosság elé a Szeretetház terveit. Az építkezés időszakában képezték ki a főnővért, Fischer Rózát (1865–1916), aki 1909 tavaszán megkezdte a betegápolónők képzését a Chevra Kadisa Hungária körúti Aggok Háza üres termeiben.

A Chevra Kadisa nővérképzőjének ötlete újdonság volt, a legmodernebb módszer a krónikus, munkaképtelen betegek, idős emberek lakhatására, gondozására, ellátására. Minőségi intézmény létrehozásában gondolkodtak, melyre szívesen adakoztak a kor mecénásai, előkelőségei. Az akkori Magyarországon csupán Pozsonyban volt hasonló intézet, onnan pedig legközelebb Németországban voltak zsidó nővérképzők.

Az Egyenlőség főszerkesztő-helyettese, Komáromi Sándor (szül.: Haber Sámuel, 1866–1920) egy terjedelmes cikket is írt a kezdeményezés üdvözléére.

A két új intézménynek az Amerikai út 7. és 9. (ma: 53–55–57.) számú telkeket vásárolták meg. Az építési terv pályázatban csak meghívásos alapon lehetett résztvenni, melyhez részletes építési program társult.

1907. február 27-én a Chevra Lajta Béla (szül. Leitersdorfer Béla 1873–1920) tervét fogadta el. A megemelkedett anyagárak miatt az előzetes tervekkel ellentétben csak a Szeretetház valósulhatott meg.

A Menház működési koncepciója még ismeretlen volt a széles publikum előtt. Erről 1906-ban dr. Mezey Ferenc írt a tanulmányában, melyben nevet is javasolt. Nem ragaszkodik a Menedékház elnevezéshez, hanem a Szeretetház, vagy más hasonló elnevezést is koncedál.

Jóllehet, a kiadások folyamatosan növekedtek, gyarapodott az adományozók köre is. Természetes volt, hogy a hitközség és más organizációk vezetői is élen jártak a patronálásban, így például Lajta egyik nagynénje, özv. Leitersdorfer Lipótné, született Epstein Teréz (1832–1922) is, aki 1908 tavaszán egy 4000 koronás alapítványt tett a Szeretetház javára.

A Pesti Chevra Kadisa elnöke, Winterberg Gyula (1845–1920), udvari tanácsos ugyanebben az évben az őszi nagyünnepekkor a készülő Szeretetház javára 3 ágyalapítványt tett 12.000 korona értékben (amellett, hogy 1500–1500 koronát küldött a hitközségnek, Chevrának és Nőegyletnek, hogy azt a rászorulók között osszák szét).

A Szeretetháznak három nagyobb támogatója volt:

A híres gyáros, a csepeli Weiss Manfréd (1857–1922) 1906-ban, a Szeretetotthonba elképzelt női osztály kialakítására ajánlott fel 100.000 koronát, hogy így is megörökíthesse szeretett felesége, Weiss Alice (1865–1904) emlékét. Ezért avatás előtt, az épület három főbejárata közül a jobb oldali feletti félkörívbe ezt vésték be: „Női osztály, néhai csepeli Weiss Alice emlékére”.

1907-ben dr. Freund István (1870–1944), a Magyar Petróleumipar Rt. igazgatója az akkor elhunyt apja emlékére hívta életre a szintén 100.000 korona értékű „Freund Adolf és neje Engel Teréz Alapítványt”, mely mementójául a Szeretetház bal oldali, a férfi osztály bejárata fölé vésték fel az alapítvány nevét.

1910-ben Heim Mór, a Bécsben élő magánzó, megboldogult felesége emlékére 300.000 koronát (ebből 200.000 korona már az elhunyt végrendeletében szerepelt) ajánlott az Otthon befejezésére, ennek emlékét őrzi a főbejárat timpanonjába vésett „Eliz Otthon / Heim Mór és Neje Schwarz Eliz Alapítványa” felirat.

Az 1909 őszén váratlanul elhunyt halmi Deutsch Sándor, a Szeretetház építőbizottságának elnöke emlékére özvegye, Schossberger Anna (1852–1914) bárónő 50.000 koronás alapítványt hozott létre. Az építőbizottság elnökletét ezután Ehrlich G. Gusztáv (1849–1941), az Erzsébetvárosi Bank Rt. igazgatója, fővárosi törvényhatósági tag (a pesti hitközség későbbi elnökhelyettese) vette át, aki a bizottságban, tagként már korábban is aktívan részt vett.

A Szeretetház avatását 1911. május 20-án, vasárnap délelőtt a Pesti Chevra Kadisa rendes, éves közgyűlése után tartották. Komáromi Sándor, az Egyenlőség főszerkesztő-helyettese így jellemezte a Szeretetotthont:

„Megejtően szép, imponáló sziluett a főépület; tiszta magyar motívumokból egyberakva. (…) Középütt, a főbejárat fölött, a hatalmas háromszögű tűzfal, melynek csúcsán aranyzöld betűkkel ragyog a jelmondat: Mózes imája nővéréért, betűkben [ „Isten, kérlek, ó gyógyítsd meg őt!” (4Móz. 12:13.) – Cs. V.]. Alatta reliefszerűen kiképezve egy remek Mózes-szobor, majd nagyobb betűkből az intézet címe: A Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza. (…)

A főbejárat előcsarnokában a nagyobb adományozók, illetőleg alapítók névsora,

valamint az építőbizottságé van hosszú márványtáblákba oxidált ezüsttel bevésve. (…) A földszinten van a zsinagóga. Nagy terem, zsákvászonra applikált aranyzöld falakkal, melyeknek felső szegélye stilizált menórákkal van díszítve.”

A Pesti Chevra Kadisa a Szeretetház megnyitása után, 1912 májusában újra napirendre tűzte a Menedékház építését. Ezen felül elhatározta Felnőtt Vakok Otthona építését is, mely épületegyüttes terveinek elkészítéséhez ismét Lajta Béla kapott megbízatást. Végül a Menedékház és a Felnőtt Vakok Otthonának létrehozását csak 1914-ben kezdték meg, azonban a háború kitörése miatt félbemaradt. A Menedékház építését később, 1918-ban az akkori Központi Lakáshivatal elvárásának megfelelően befejezték. A Felnőtt Vakok Otthona elkészülte még tovább váratott magára.

 

A már majdnem egy évtizede fennálló Szeretetház, mely halálos betegek százainak szenvedését könnyítette meg, a forradalom és kommün alatt szinte az egész vagyonát elvesztette. Fenntartási költségei a vártnál jobban megterhelték a Pesti Chevra Kadisa költségvetését, ezért az infrastruktúrájának fenntartásával küzdő, teljesen kifosztott Chevra 1920 márciusától csak úgy tudta biztosítani a már meglevő intézményeinek a működtetését, ha tovább fejlesztette. Így a közgyűlésen elhatározták, hogy az I. Világháborúban már sikeresen vizsgázott tisztkórház mintájára ismét kórházat rendeznek be az épület második emeletén.

A Chevra új intézménye tehát a Szeretetkórház lett, melynek életre hívásával elsősorban a középosztálybelieket célozták meg, akik a lehetőségeikhez mérten, a minőségi ellátásért fizetni tudtak. A Szeretetkórházban, melyet műtőtermekkel, laboratóriummal, röntgen-, hidegvíz és Zander-gyógyintézettel is felszereltek, a korszak specialistái álltak a betegek rendelkezésre.

A Menedékházban az 1919-es forradalom után állami utasításra szükséglakásokat alakítottak ki, 1925-ben még mindig 75 család(!) élt ingyen. A proletárdiktatúra leverése után pedig a fehérterror véres támadásait kellett visszavernie a Chevra vezetőségének.

1920-ban a Trianoni békeszerződés után az ország lakossága nemzetiségileg gyakorlatilag homogénné vált, ezért az addig a magyarságot erősítő zsidóságra mind vallási, mind etnikai értelemben, mint idegenekre tekintettek. Úgy, mint Németországban, Magyarországon is őket tették felelőssé az ország minden szerencsétlenségéért.

“Az antiszemiták figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a Magyarország ellen elkövetett „igazságtalansagokkal" szemben a harcot elsők között eppen a magyarországi zsidóság hivatalos vezetői kezdeményezték, és ebben a kűzdelemben ők jártak az élen. Nem sokkal azután, hogy 1918 októbereben létrejött a fegyverszünet, a magyar zsidóság vezetői az elsők között leptek fel az ország területi integritasának védelmében. Európa zsidóságához fordultak azzal a felhívással, hogy saját országaik politikusainál vessek latba befolyásukat, és segítsenek megakadályozni Magyarország feldarabolasát. Az elcsatolt területek zsidóságát szintén felszólították, hogy „magatartásukkal egyértelműen... és... határozottan tegyenek hitet magyarságukról””

“A kommunista uralom rövid, de kiméletlen korszaka keserű emlékeket hagyott a magyarországi zsidóságban. A zsidók túlnyomó többsége ellenezte a proletardiktatúrát, és talan még a lakosság többi részénél is többet szenvedett (kétszeresen is zaklatták őket, mint középosztálybelieket és mint vallásos elemeket), a közvélemeny mégis hajlamos volt arra, hogy az elvetélt diktaturáért a zsidóság egészét hibáztassa. Ez az állaspont bizonyos fokig azzal is összefüggött, hogy Kun kormányában és hivatali gépezetében több zsidó kommunista is részt vett és latványos szerepet játszott, de elsősorban mégiscsak a status quo ante helyreállításában érdekelt ellenforradalmi klerikális-nacionalista erők antiszemita propagandájának és zsidóellenes akcióinak volt a következménye.

Ezek az erők nemcsak arról nem vettek tudomást, hogy milyen veszteségeket szenvedett el a magyar zsidóság a kommunistáktól, hanem arról sem, hogy éppen a zsidó vezetők intették elsők között a nemzetet a bolsevizmus veszélyeire. Kiemelkedett közülük Vázsonyi Vilmos, a korábbi igazságügy-miniszter, valamint Fábian Béla, egykori alsóházi képviselő, aki Kunhoz hasonlóan az orosz hadifogolytáborokat is megjárta.”

A Szeretetkórház tovább működött, látszólag zökkenőmentesen. Mindenkori vezetői töretlenül fejlesztették, tudományos és gyógyító munkáját a legmagasabb szintre emelték a legnehezebb időszakokban is. Olyannyira, hogy még a kor ismert jobboldali politikusa, Kádár Lehel is a zsidó Szeretetkórházban gyógyíttatta magát, dr. Kövesi Géza, az akkori igazgató-főorvos kezei alatt.

Tudományos konferenciákon vettek részt kiváló orvosai, súlyos sérültek, illetve sebészeti, nőgyógyászati, urológiai betegségek ellátására is alkalmas operatív osztályain magas színvonalú munka folyt.

Mindeközben gondolni kellett a továbblépésre, a romok eltakarítására, de hiányzott a költségvetésből az elrablott pénz. Az üres templomokat is meg kellett újra tölteni. Nagyszabású hitközségi szerveződés indult, létrehozták a templomkörzeteket, az istentiszteleteket méltóságossá, díszessé tették, megszervezték a hitoktatást, de a világi tudományok tanítását sem hanyagolták el.

A nagylelkű adományozók nevei díszítették az épületek utcafronti részét. Kiemelkedő adakozó volt Hoffer Gyula (1863–1928) az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezérigazgatója. A kóser füstölt hús egyik legjelentősebb fővárosi előállítója a pesti hitközség és Chevra Kadisa választmányi tagja volt, aki életében is sokat áldozott a szegényekért. Végrendeletében szinte az egész vagyonát és a Dob utca 18. alatti házát (ahol füstölőüzeme is volt) a szegényházra és más nemes célokra a Chevra kezelésére hagyta. Hoffer özvegye, Krámer Szeréna (1879–1934) elhunytakor a Chevra elhatározta, hogy egy 5000 pengős alapítványt hoz létre, mely kamatjait minden évben, a nemes lelkű asszony jorcájtján osztanak szét a szegények között.

Csak 1934-re sikerült a Menedékházat szabaddá tenni a Tanácsköztársaság során erőszakkal betelepített lakóktól. Másfél évtizedig tartott, mire mindenkinek megfelelő otthont találtak. Addig ingyen éltek a Chevra Kadisa Menedékházában.

1937-ben az akkori Vallási- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára látogatást tett az Izraelita felekezet intézményeiben, és “a legteljesebb elismerését fejezte ki a hitközség elnökének a mintaszerű intézmények felett.” 1939-ben, már a második zsidótörvény után, a budapesti Chevra Kadisa az akkori Budapesti Orvosi Kamarával egy évre szóló megállapodást kötött a rendelői fejlesztések érdekében az orvosi fizetések és a Szeretetkórházban három új rendelői orvosi állás betöltésének tárgyában.

A Chevra Kadisa 1943. évi közgyűlése is a szokott mederben folyt, tudomásul véve a zsidóság helyzetét, nem ellenkezve, hanem remélve, hogy ennek a tévedésnek egyszer vége lesz, mint jó hazafiak elfogadva a törvényt, bebizonyítják, hogy a zsidó ember is jó magyar. Töretlen lelkesedéssel és hittel néztek a jövőbe, miközben az egyre növekvő számú rászorulót erejüket jócskán meghaladó energiával próbálták segíteni.

1944 márciusától a német megszállók első intézkedései közt szerepelt a Szabolcs utcai zsidó kórház saját céljaikra való felhasználása. 1944. szeptemberében hozták a rendeletet, mely szerint a Szeretetkórházban kell elhelyezni az idős, beteg, munkaképtelen embereket. Ezután az elbocsátott orvosok és ápolónők együttműködésével a Zsidó Tanács két szükségkórházat létesített- az egyiket a Wesselényi utca 44.sz. alatti hitközségi iskolában, a másikat a Bethlen tér 2.-ben ( OMZSA -székház). Amikor a lányok előtt bezárult a továbbtanulás lehetősége, dr. Deutsch Ernő megalapította az ápolónőképzőt, és a minden tekintetben magas szinten képzett nővérek a Wesselényi utcai kórházban, illetve a Szeretetkórházban dolgoztak a háború alatt. Dr. Schwarzmann Pál (1975-től 1980-ban bekövetkezett haláláig a Szeretetkórház igazgató-főorvosa volt) még 1980-ban is büszkén emlékezett vissza azokra az ápolónőkre, akiket ő oktatott belgyógyászatra.

A felszabadulás után másfél év alatt nagy erőfeszítések árán építették újjá a fasiszták által megrongált, megtépázott kórházat.

“Alig néhány héttel Budapest felszabadulása után az egyetlen nyitva tartó pesti kávéházban megbeszélésre gyűltek össze a Chevra Szeretetkórházának a fasizmust túlélt orvosai és egyhangúan vállalták, hogy valamennyien önfeláldozó munkával segítenek romjaiból újjáépíteni a magyar zsidóságnak ezt a méltán nagyhírű egészségügyi intézményét. A megbeszélésen nemcsak lelkesedett és lelkesített, hanem gyakorlati javaslataival irányt mutatott dr. Pogány Ödön főorvos is, aki már hatvanadik esztendejének küszöbén járt s 1930 óta a Szeretetkórház fülészeti osztályát vezette. A kórház hamarosan felépült s orvostársai bizalmából Pogány Ödön főorvos lett az igazgatója.”

A háború alatt a kórház teljesen kifosztott könyvtárába újsághirdetés által kértek könyveket a lakosságtól. 1948-ban engedélyezték a kórháznak házigyógyszertár létesítését. 1946-ban az Egyesült Amerikai Magyar Zsidóság 36000 dollárral támogatta egy 140 ágyas Tuberkulózis kórház létrejöttét. A végül 140 ággyal rendelkező, a legmodernebb felszereléssel ellátott új egység a Szeretetkórház keretein belül kezdte meg működését.

A háború után kezdetben még a hitközség tulajdonában maradt a Szeretetkórház, a Menedékház, a Felnőtt Vakok Intézete, de 1948-1953-ig államosították a megmaradt intézmények nagy részét, csak a Menedékház maradt meg felekezeti kezelésben. Így a férőhelyek száma jelentősen megcsappant.

Megoldást kellett találni a háború következtében megnövekedett létszámú idős, magára maradt zsidó ember elhelyezésére és gondozására. Ezért 1948-ban megépült az Újpesti Szeretetotthon első, régi szárnya, majd az évek során további bővítések, renoválások által a megújult 1995-ben új részt építettek hozzá. 2004. szeptemberétől, új, európai színvonalú épületbővítés történt, az értelmileg akadályozott felnőttek számára, akiket, egy-, illetve kétágyas fürdőszobás lakrészekben helyeztek el. Az ott lakók teljes ellátásban, kóser étkezésben részesülnek, az intézmény gazdag kulturális programkínálatot biztosít számukra. Így az Újpesti Szeretetotthon vette át az Aggok Háza szerepét, melyet a háború után Péter Gáborék elfoglaltak, idős lakóit kitelepítették, Balassagyarmatra hurcolták, akik rövidesen belehaltak a traumába. Többnyire jeltelen sírokba temették őket.

A MAZSIHISZ Szeretetkórházának kert felőli bejárata

A kórház 1961-ben - a világégés utáni - 10 éves fennállását ünnepelte, ekkor a kórházzal szorosan együttműködő Betegotthonban leltek megnyugvást a magukra maradt idős, beteg zsidó emberek.

A felszabadulás után 25 évvel a Szeretetkórházban évről évre egyre több beteget ápoltak, leginkább megtört szívű zsidó embereket. Ez a feladat nagy terhet rótt az ott dolgozó orvosokra, de különösen az ápolókra, hisz nap mint nap ők voltak- vannak a legközelebb a betegekhez. Szépen fogalmazza meg egy akkor ott dolgozó ápolónő, mit is jelentett akkoriban a Szeretetkórházban dolgozni.

 

Kép: Amerikai út 53-55., MAZSIHISZ Szeretetkórház, balról a második dr. Weiss István igazgató-főorvos.1960. Fortepan / Bauer Sándor

“Zuglóban, az Amerikai úton, az Idegsebészeti Intézet szomszédságában húzódik meg szerényen a Szeretetkórház. Nem nagy kórház, kevesen ismerik. Többnyire idős emberek a lakói... Szomorú múlt van mögöttük, a nácizmus, a zsidóüldözés. Elveszett családtagok, elveszett gyermekek emléke teszi borússá jelenüket. Ha egy új ápolónő kerül ebbe a kórházba, az első napokban megijed és menekülésre gondol, mert azt hiszi, hogy nem tud megbirkózni a rá váró feladatokkal. — Bizony a mi öregeinkkel rengeteg munka van... Aki aztán a kezdeti nehézségeken túljutott és van szíve, megszereti ezeket betegeket, ezeket a tehetetlen, idős embereket, akiknek éppen a szeretet és megértés hiányzik. Olyan hálásak mindenért, egy cipőzsinór megkötéséért, egy fésülésért, amilyen hálás csak egy tehetetlen ember lehet... Nagyon szeretek köztük lenni és beszélgetni velük, ha időm engedi, ők a múltról beszélnek — én pedig a jelenről és a jövőről.”

A következő évtizedekben többségében hálás betegektől, illetve hozzátartozóktól, a kórház működését segítő bőkezű adományok érkeztek külföldről és itthonról. Nem is lehetett volna másképp alkalmazkodni a megnövekedett igényekhez, fejleszteni a megtépázott kórházat.
Jelentős fejlesztések köthetők dr. Weiss István (1895-1966) igazgató főorvos nevéhez, aki 1953-tól 1966-ban bekövetkezett hirtelen haláláig igazgatta a kórházat. Ekkor épült meg a felvonó, illetve két emeleten a terasz, ami által a nehezen mozgatható betegek is friss levegőhöz és napfényhez juthattak. A templomterem felújítását és a székházban az öregek napközi otthonának létesítését Hermann Lipót feleségének nagylelkű adománya tette lehetővé.

1990-ben új épületszárnyat avattak, melyet a legnagyobb torontói adakozóról Reichmann- szárnynak  neveztek el, a Reichmann család 426 000 dollárral járult hozzá a költségekhez, így 50 ággyal bővült az intézet.

A rendszerváltáskor felcsillant a remény, hogy visszakapja az Egyházközség az államosított, korábban világhírű Szabolcs utcai Zsidó kórházat is, de csak a hajdani Felnőtt Vakok Intézetének tulajdonjogát kapta vissza 1993-ban, mely az államosítás óta az Uzsoki, majd a Szabolcs utcai kórház Tüdőosztályaként működött. Amikor 1994-ben a felújított épületrészben ennek az épületrésznek a felújítása is befejeződött, újabb 80 ággyal bővült a patinás intézmény. Az akkori igazgató főorvos, dr. Losonczi András(1934-2016) további tervei között szerepelt az Intézmény fejlesztése járóbeteg ambulanciák létesítése irányában.

“A hajdani Szeretetház épületében az államosítás óta, ma is az Országos Mentális Idegtudományi és Idegsebészeti Intézet (OMIII) működik. Az impozáns épület az évtizedek alatt részben az új funkciók, részben a pénzhiány miatt, de egyre több díszítőelemét veszítette el. A homlokzatról betűket vertek le, márványt csiszoltak simára, az adományozók neveit eltűntették. Árulkodó mementó maradt viszont az OMIII Amerikai úti főbejáratának kilincsén, egy „CHKSZH” rövidítés, vagyis: a „Chevra Kadisa Szeretetháza”– ugyanott, csak néhány méterrel magasabban pedig máig ott látható Telcs Ede (1872–1948) Mózes szobra.”

Az évek során átalakult az egykori Szeretetház-Menedékház funkciója. A háború utáni túlélő generáció sajnos már lassan elmegy. Helyét átveszi a második generáció, a túlélők gyermekei, akik nagyrészt titkolózásban, önmegtagadásban nőttek fel. Immár egy szellemi-erkölcsi-vallási értelemben vett menedékházra van szükség, ahol a betegek a testi gyógyulás mellett megélhetik, megismerhetik lelkük felszabadulását, gyógyulását. Ebben segítenek a Kórház szociális gondozói, pszichológusai és a rabbi által vezetett kis zsinagógai közösség, akik mindig szívesen látják az újonnan érkezőket, bármilyen bátortalanok is eleinte.

A rendszerváltás után folyamatosan átalakuló egészségügyi rendszerhez is alkalmazkodni kellett. A tudomány előrehaladásával Kórházunknak továbbra is lépést kell tartania, mindeközben megőrizve annak családias, meghitt jellegét, szem előtt tartva a még a legnehezebb időkben sem feladott kósersági alapelveket. Ez igen nehéz kihívás számunkra, különösen az utóbbi, súlyosabb gazdasági helyzettel terhelt években, mivel a korábbi nagy adakozó kedv igencsak megcsappant mára. Közép-kelet Európa egyetlen zsidó kórháza ismét a létéért küzd, miközben a felújítás utolsó, 4. üteméhez értünk.

Immár rendelkezésünkre állnak a legmodernebb mozgásszervi rehabilitációs és fizikoterápiás eszközök. A felújított II. Belgyógyászat épületében alakítottuk ki a kardiológiai,  reumatológiai, mozgásszervi-rehabilitációs, ortopédiai, fül-orr-gégészeti, szemészeti, sebészeti, urológiai és nőgyógyászati betegeket ellátó járóbeteg ambulanciát.

A kezdetekhez képest igencsak átalakult a kórház profilja, aktív, főként mozgásszervi, de stroke utáni, illetve postoperatív  rehabilitáció is folyik, mindeközben megőrizve családias, karitatív jellegét. Függetlenül a vallási hovatartozástól gyógyítjuk a hozzánk forduló betegeket, szociális munkásaink segítenek a betegek további, gyógyulásuk utáni elhelyezésében. Hospice osztályunkon dolgozó kollégáink a súlyos, gyógyíthatatlan betegek szellemi, lelki támogatásával, ápolásával csökkentik szenvedéseiket. Működik egy felkészült pszichológus csapat, akik heti 3 alkalommal csoportfoglalkozásokat tartanak, illetve terápiás cicát alkalmaznak, valamint zene terápia terve is szerepel a palettájukon.

A szomszédos telken lévő Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola tanulói osztályfőnöki órák keretében rendszeresen látogatják a kórház lakóit. Beszélgetnek velük, kisebb ajándékokat visznek nekik, ünnepek alkalmával rövid műsorokat adnak elő, ezzel teszik vidámabbá, változatosabbá a kórházi tartózkodást.

Miközben folytak a felújítási munkálatok, elérkezett a pillanat, hogy a Kórház 25 éves, elavult betegszállító autóját, egy rendezvénybiztosításra is alkalmas, korszerűen felszerelt, fiatalabb Mentő-gépkocsira cseréljük. Az erre meghirdetett kampány eredményeképpen felajánlott adományok váltották valóra elképzelésünket 2022. áprilisában.

Mindezeket a terveket a COVID járvány kellős közepén kellett kivitelezni, miközben alkalmazkodni kellett az új kihívásokhoz is, a megváltozott egészségügyi rendszerben. A járvány leküzdésében a Szeretetkórház teljes dolgozói csapata is kivette a részét, amikor jelentős részt vállalt az országos oltási kampányban. A fárasztó, sokszor sok túlórát igénylő munka befejezése feletti örömüket fejezi ki az a vidám tánc, amit a Szeretetkórház dolgozói és a MAZSIHISZ önkéntesei együtt táncoltak.

Adakozó kedvű és szívű emberek nélkül ez a kórház soha nem épülhetett volna meg, és ma már nem létezne. Ott voltak a bőkezű adakozók az Első Világháború időszakában, a Tanácsköztársaság vérzivataros idejében, a Soá utáni időben, amikor a borzalmas emberi, lelki, anyagi pusztítás után fel kellett állni.

Az évtizedeken át tartó történelmi viharokban megtépázott, sok veszteséget elszenvedett magyarországi zsidóság minden körülmények között ragaszkodott az egykor a jótékonyság, az emberszeretet alapjain felépült Szeretet(kór)házához. Nem csak az alapítók, a korabeli adakozók, de nem utolsósorban a benne dolgozók és lakók iránti tisztelet motiválja megmaradt piciny közösségünket. A vészkorszak elmúltával az ittmaradottaknak igen nagy szüksége volt egy családias légkörű, biztonságos intézményre, ahol nyugodtan élhették idős éveiket, tudva, itt nem bántja őket senki csak azért, mert zsidónak születtek.

 

*  Cseh Viktor: “Az emberszeretet „Lajtába öntve”- A Pesti Hevra Kadisa Amerikai úti intézményei”c. cikke felhasználásával, https://zsido.com/az-emberszeretet-lajtaba-ontve-a-pesti-hevra-kadisa-amerikai-uti-intezmenyei-1-resz/ (letöltés dátuma:2023.11.28.)

FEL