Fintor Fruzsina

Mitől leszel magyar zsidó

2023.09.26.

Ez talán örök kérdés marad, ha figyelembe vesszük, hogy bár a magyar részére könnyű választ adni a zsidóra már kevésbé. Magyar vagy, mert Magyarországon születtél, a szüleid, sőt talán még az őseid is itt születtek. A zsidó részre azért olyan nehéz konkrét választ adni, mert nagyban függ az adott kor diskurzusától a "definíció": vallás, nemzet, kultúra, nép. Mind igaz. Még inkább függ az egyéntől, aki használja: esetleg pejoratív fennhanggal teszi, vagy a vallását, hitét, esetleg származását és hagyományát akarja vele kifejezni? Így válik a magyar zsidó megfogalmazás annyira érdekessé.

A zsidó irodalomban, még pontosabban, a magyar zsidó irodalomban sokan feltették már ugyan ezt a kérdést, és igyekeztek választ is adni rá. Hoffmann Mór, akinek 1869-ben jelenik meg Jerichói Rózsák című verseskötete, amelyben, Komlós Aladárt idézve: "(…)gondos jambusokban, de fordításszerű nyelven bibliai motívumokat és zsidó ünnepeket versel meg."^[1], Magyar Zsidó című költeményében hasonlóan járt el.

1886-ban elkészült költeménye 1894-ben jelent meg az Egyenlőség hasábjain. A Magyar Zsidó talán az egyik legjobb és egyúttal legbátrabb alkotása. Merészen foglalkozik egyszerre a magyarság és a zsidóság kérdésével. Ez a költeménye egyszer s mind egyfajta vallomás tételnek is tekinthető. Miért ne lehetne valaki egyszerre magyar és zsidó is? Hiszen egyik sem szitokszó, sőt mi több. Maga a költemény szerzője büszkén vállalja mind a két megnevezést. Számára egyik vagy másik elnevezés sem több, vagy kevesebb. Egyenrangúak a költemény soraiban és Hoffmann Mór gondolataiban egyaránt.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy egyes szám első személyben büszkén vallja magát magyarnak és zsidónak is. A zsidó megnevezés számára nem csúf vagy negatív, hanem hitének és vallásának kifejezése.

Magyar hazafiságát és tudatát pedig Vörösmarty Szózatára való utalása bizonyítja talán az egyik legintenzívebben: „(…)De magyar is vagyok! Óh, érzem én/ Ha felhangzik a „Rendületlenül!",(…)[2]

Hazája akár ki is vetheti magából, sőt tekinthet rá úgy, mint mostoha gyermekére, akkor sem tartaná másnak önmagát, mint magyarnak. Még imába is foglalja, hogy Isten megóvja.: "Hogy minden rossztól óvja nemzetem./S ha egykor harcra hí a kürt szava  –/A többivel ott lesz a mostoha."[3]

A harcba hívó kürtszó egyfajta utalásnak tekinthető zsidóságára is. Ha jól belegondolunk az ókorban a Sófár harsogó (teruá) hangja, hét vagy kilenc rövid, megtörő, éles staccatója is a harcra szólított fel. [4]

MAGYAR ZSIDÓ[5] Zsidó vagyok! Nem gúny e név nekem, Én ezt a nevet büszkén hordozom Megszentelé a fájdalom nevem’, Bár gúnnyá vált sok millió ajakon; S ha szenvedek e névért: ám legyen: Hitemet azért meg nem tagadom. S ha szenvedek a földön a hitért, Én Istenemtől várok égi bért.   De magyar is vagyok! Óh, érzem én Ha felhangzik a „Rendületlenül!”, Szivemben alig fér az érzemény, A honfiérzés lángolón hevül; Óh, szent nekem e rög, bármily kemény, Mely nékem szolgál pihenő helyül És drága nékem ez a szent haza, Mely mindnyájunknak védő őrfala.   Zsidó vagyok. A történet beszél, A sok csapásról, mely Izraelt érte; De azt is mondja, hogy szent volt a cél, S hogy hiven küzdött a balsorssal érte. Jaj annak, aki csügged s nem remél. Nincs annak gyógyír tenger szenvedésre: Az Úr vezet, s ha sokszor megfenyit – Ő meggyógyítja népe sebeit.   De magyar is vagyok! Óh, szent hazám, Lapozgatom a történetkönyvedet! Ah, hányszor tiport rajtad gaz, kaján, Vad ellenség, ellenség ellepve téridet! Egy ezeréves múltnak alkonyán Megindul szivem, sírok könyeket: Hogy sokszor testvérharcnak dúló része Vitt téged majdnem a végső veszélybe!   Magyar vagyok, bár zsidó a hitem! Munkálni vágyom én a hon javát! Nem tántorít el ettől senkisem, Nem irigy ellen s nem álnok barát; Én életem a honnak szentelem, Követve szent hitem örök tanát, Biztos kalauz a béke idején, Tűzoszlop a búbánat éjjelén!   Szeretem a hon minden hű fiát, Keblemben él testvéri érzelem; S ha engem ugy tekint mint mostohát, Ah, szégyenemet fájón érzem. És kérem Őt, ki a vesékbe lát, Hogy minden rossztól óvja nemzetem. S ha egykor harcra hí a kürt szava – A többivel ott lesz a mostoha.   Magyar vagyok! Én el nem csüggedek, Majd egykor véget ér a fájdalom; S e jó reményben áldozok, teszek, Bár messziröl csak int a jutalom.   Amíg a földnek vándora leszek: Tied hazám, a szivem és karom, A köd homályán a nap átragyog: Igaz magyar s hű zsidó vagyok!

Hoffmann Mór (1843-1916) (A kép forrása:Wikipedia, Hoffmann Mór szócikke: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_M%C3%B3r)

"Igaz magyar s hű zsidó vagyok"[6]