Fintor Fruzsina

Kiss József és az Engesztelés napja

2023.05.03.

Kiss József (1843-1921):
Magyar zsidó költő, a Hét című folyóirat megalapítója,
a Petőfi – majd a Kisfaludy Társaság tagja.[2]

Az Engesztelés napja (Jom hákipurim) a zsidó vallás egyik fontos alapja, mert ezen a napon megszabadulunk bűneinktől.  A bűnbaké lesz a legfőbb feladat, hiszen magára vesz mindent, amit mi követtünk el. Hogy a pusztai démonnak, Azazélnek küldött állat, vagy a főpap által bemutatott áldozat a Szentek szentjében valóban bűnbocsánattal járt-e a régi időkben? Esetleg az önsanyargatás, a vezeklés- ami ma is jelen van- valóban beválik?[1]

Mind jó kérdés és nyilván mindenkinek megvan rá a hittel teljes vagy éppen racionális alapú válasza. Mindenesetre így, vagy úgy, de  két lehetőségünk van, vagy bűnbocsánatot nyertünk az Örökkévalótól vagy nem. Az önvizsgálatra mindenesetre a Jom Kippur tökéletes alkalom, amennyiben addig nem szálltunk volna magunkba.

Kiss Józsefet is foglalkoztatta a bűnbocsánat kérdése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy költeménybe foglalta a témát, s Az ítélet címet adta neki. A már önmagában is súllyal teli, beszédes cím nem csak arra utal, hogy a döntés mindenképpen megszületik, hanem arra is, hogy ki ítél meg mindnyájunkat.

Isten elől nem bújhatunk el bármit is teszünk, de az Engesztelés napján ez különösen igaz. Megítéltetünk előtte, ha akarjuk - ha nem. Ezt Kiss József sem vitatja, ráadásul oly annyira nem, hogy költeménye kezdő soraiban a lehető legmélyebb bűnbe, nyomorba és mocsárba küld minden embert. Ezzel igyekszik a bűn súlya mellett, azt is kiemelni, hogy maga Isten mennyivel tisztább és igazabb, mint mi vagyunk.

Bűnbakot nem találunk Kiss József soraiban, elvégre ő maga is úgy véli, hogy mi magunknak kell Istennel beszélnünk az imákon vagy éppen tetteinken keresztül. A főpap sem segíthet senkin az áldozatbemutatással. Csak mi magunk vagyunk és az Örökkévaló.

Mindennek ellenére úgy vélem, hogy ez a költemény nem csupán az emberek és Isten közötti bűnbocsánatról szól. Kiss József ítélete egyfajta ima is, még jobban mondva fohász. Maga a szerző fohászkodik benne azért, hogy legalább egy-két ember okán nyerjen bocsánatot a magát is bűnösnek tartó emberiség.

Azt, hogy nem érdemeljük meg tisztán a bűnbocsánatot, mi sem bizonyítja jobban, mint az az ellentét pár, mikor a költő Istent az „égbolt lángjának” nevezi, az emberiséget pedig a „sötétségnek”. Ez az ellentétpár ugyanakkor azt is bemutatja, hogy az emberben lévő sötétségnek van esélye eltűnni, ha az Örökkévaló égi fénye ránk ragyog.

Az ítélet [3]

Bűn és nyomor, miként mocsár iszapja
A mélybe von – ah, lelkünk elmerül,
hogyha a süllyedőt ki nem ragadja
Irgalmad, elvész menthetetlenül.

Ez a vezeklés, bűnhődés nagy napja!
Ez az ítélet! – kürtje harsogat…
A mérleg billen…égnek, földnek atyja!
Ó nyiss számunkra menekvő utat.

Ne minket nézz, bűnökbe merült népet,
Magad tekintsd, ó örök írgalom! –
Vagy tedd, ó tedd az egy-két igaz végett
S mentsd fel, bocsásd a bűnöst szabadon.

Minek az önvád mardosó fulánkja,
Tied a véghetetlen kegyelem;
Mi a sötétség – te az égbolt lángja,
Ó ragyogj nekünk véges-végtelen!

Kabbalista szempontból a rossz, bár Isten forrásából ered, folyamatos konfliktusban áll a jóval. A rossznak önmagában nincs élete, így élősdi módon a szentséghez tapad, amit az emberek bűne tesz lehetővé.[4]  Így végső soron elmondható, hogy, bármily megbocsájtó legyen Isten, az csak tőlünk függ, hogy Jom Kippur-kor merre billen a mérleg nyelve.