Dr. Flaskár-Nagy Melinda és Kiss Kálmánné

 

Kettészakadt életek

2021.09.17.

 

Mottó:

 

" ..ne mondd érthetetlen dologra, hogy idővel érthető lesz"

(Hilél)

Amikor a Holokausztra gondolok mindig Hilél híres ókori rabbi fenti szavai csengenek a fülembe. A mai modern világban is megfontolandó, amit a Kr.e. I. században élt talmudista mondott. Én a Holokausztot soha nem értettem. Gyermekkoromban nem beszéltünk róla, olyan volt, mintha nem is létezne. Most az iskola minden év január 27-én, a hidegben a Duna-parti cipőkhöz viszi a gyermekemet. A cipőkhöz, amik a Holokauszt Dunába lőtt magyar zsidó áldozatainak állítanak emléket. A cipőkhöz, amit a turisták néha felpróbálnak. A kisfiam hét éves korában a megemlékezést követően megkérdezte Tőlem: "Anya, miért próbálják fel a turisták a cipőket?" Nem tudtam, mit válaszoljak neki.

A budakalászi holokauszt nemsokára a történelem részévé válik Kiss Kálmánné, Ildikó, édesanyjának, Denkstein Juditnak a távozásával, és a személyes tanúságtétel helyett majd a kollektív emlékezetben él tovább, hacsak nem ragadjuk meg ebben az utolsó utáni pillanatban a lehetőséget, hogy tovább kérdezzük Denkstein Juditot, aki ezeket mesélte:

Auschwitzból egyedül Denkstein Hermina, Denkstein Béla lánya jött vissza. A szám élete végéig látszott az alkarján.

1944-ben a deportálást megelőzően 35 hittestvérünk élt Budakalászon, akik 13 család tagjai voltak. Egy visszaemlékezés tanúsága szerint 1944-ben, mikor a zsidókat gettókba hurcolták, Budakalászon a kocsmaépületben volt az egyik gettó, ahol nemcsak helyi, hanem távolabbi vidékek zsidói is voltak. Alig kaptak élelmiszert, pénzük viszont többségüknek volt. Berta Mihály cukrászdájából szereztek maguknak ennivalót. Meg is fenyegették őket a nyilasok zsidóbarátságuk miatt. Denkstein Jenőt, Dezsőt és Bélát munkaszolgálatra hívták be, Denkstein Jenő feleségétől és gyermekeitől elvették a családi házukat és a rövidáru boltjukat, és az egész családot a többgenerációs Denkstein-házba, a mai Budai út 55-be kötöztették. A Mirk család és Makk Ferenc budakalászi katolikus plébános és házvezetőnője, Sztrapkó néni segítette élelmiszerrel a családot.

Makk Ferenc atya 1938-tól támogatta az üldözött zsidóságot. Gross Nándor pomázi főrabbival együttműködve intézte a zsidó vallásúak katolizálását: Gross főrabbi adta az izraelita egyház kötelékéből való kilépési bizonyítványt, Makk plébános pedig gyorsított eljárással készítette fel az érintetteket a keresztségre. Mivel a Budakalászra rendelt munkaszolgálatosokra nem terjedt ki a tábori püspökség hatásköre, felhatalmazást kért és kapott, hogy a budakalászi Klinger Gyár munkaszolgálatosai között lelkipásztori munkát végezzen. 120 munkaszolgálatost készített így fel a keresztségre. Amikor 1944-ben a békásmegyeri téglagyárban gyűjtőtábort létesítettek, már a láger megnyitása utáni első héten emberséges bánásmódot kért a fogvatartottak számára és a pasztorációs bejárás engedélyezését. Ettől kezdve a szabadidejének nagy részét a táborban töltötte, látszólag a katolikusoknak ajánlotta fel lelki szolgálatát, de valójában mindannyiukhoz ment segítséget nyújtani. Segített, ahogy tudott, szívességeket teljesített, üzeneteket továbbított.

Óbudán a kiscelli agyagvonulatra rátelepülve, téglagyárak valóságos fűzére sorakozott. Ezek a még északibb csillaghegyi, békásmegyeri, pilisborosjenői, solymári téglagyárakkal együtt tranzitközpontok voltak. Itt igen kegyetlen körülmények között, összezsúfolva tartották az embereket. A békásmegyeri téglagyárat sokszor budakalászi téglagyárként emlegetik, így szerepel például Kertész Imre Sorstalanság című regényében is. Ez a téglagyár Budakalász és Békásmegyer között helyezkedett el, mint a Makk Ferenc (1905-1990) budakalászi plébános élettanúsága című könyvből és a mellékelt térképből is kiderül – közigazgatásilag nem Budakalászhoz, hanem Békásmegyerhez tartozott.

Budakalász Békásmegyer térkép

A békásmegyeri gyűjtőtáborból megszökött egy fiatalasszony, akinek a budakalászi plébános nyújtott menedéket: Makk Ferenc megszervezte az asszony elbújtatását, majd szerzett számára egy biztos menedéket. Az atya egyedül a házvezetőnőjét, Sztrapkó nénit avatta be ebbe. A háború után a megmentett hölgy meglátogatta a plébánost, és megköszönte a megmenekítését. Csodálatosan hálálta meg az életét és megmenekülését az a zsidó ügyvéd is, akit Schieszl Sebestyén hat hónapon keresztül bújtatott egy 100 hektoliteres hordóban Budakalászon.

A sváb Schieszl Sebestyén gyermekkori barátja volt a zsidó származású csillaghegyi fiú, aki édesapjával és édesanyjával fél évet töltött ebben, a ma a Schieszl Vendéglőben ajtóként kiállított hordóban. A Schieszl családnak 10 ilyen óriási hordója volt a Kőbányai úton a pincéjükben, az egyik ilyenben élt a három tagú család.

A második világháború után, a sváb kitelepítéskor a Schieszl család került bajba, Schieszl Konrádot kitelepítették, fiától, Schieszl Sebestyéntől és családjától elvették minden vagyonukat. Huszonnégy év elteltével és az akkor már jónevű zsidó ügyvéd barátjának a segítségével sikerült Schieszl Sebestyénnek visszavásárolnia 1959-ben az államosított tulajdonukat.

Budakalászról 1944 előtt nemcsak Denkstein József három fiát, de más zsidó férfiakat is behívtak munkaszolgálatra. Bloch Hugó fiát 18 évesen vitték el, nem jött vissza a Don-kanyarból, bár édesanyja és lánytestvérei sokáig várták.

Bloch Hugo és családja

Herzfeld Márton hentest és fiát, Endrét is munkaszolgálatosként hívták be, a budakalászi anyakönyvek tanúsága szerint a 40 éves apa Oroszországban, 20 éves fia Németországban halt meg. Steiner Sándor állomásfőnök joghallgató fia, Steiner László is munkaszolgálatosként vesztette életét Oroszországban. Denkstein József fiait is holttá nyilvánították, a budakalászi halálozási anyakönyvek szerint Németországban hunytak el.

Denkstein Jenő feleségét és gyermekeit a többi budakalászi zsidó család tagjaival együtt 1944. május 24-én a csillaghegyi gettóba vitték, ahonnan egy minisztériumi tisztviselő ismerősük, Szabó Zsigmond közbenjárásával a Mosonyi utcai fogházba kerültek. Itt három napig tartották őket összezárva csavargókkal, bűnözőkkel, a ma 86 éves Balogh Béláné (született Denkstein Judit) akkor 9 éves volt. Édesapja első világháborús kitüntetéseinek és a minisztériumi tisztviselő ismerősük közbenjárásának köszönhető, hogy édesanyjával és testvérével együtt 1944. szeptember 21-én kiszabadulhatott. Szabó Zsigmonddal sokáig tartották a kapcsolatot, ha Lenke néni süteményt sütött rendszeresen vitt belőle a Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egyedül élő Zsiga bácsinak.

Sajnos a családból és a közösségünkből nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. Többeket a kitüntetések ellenére a haláltáborokba szállítottak. Denkstein József lányát, Ilonát két gyermekével, Steiner Herminával és Magdalénával a monori gyűjtőtáborból július 6-a és 8-a között Auschwitzba deportálták. Férje, Steiner Nándor kereskedő a flossenbürgi koncentrációs táborban vesztette el életét. Auschwitzban halt meg Steiner Sándor nyugdíjas HÉV főtiszt és felesége, valamint Steiner József budakalászi kereskedő és felesége is. Szívünkben emlékük örökké él.

Bár Kiss Kálmánné Ildikóval a zsidó temető rendbehozatala kapcsán ismerkedtem össze, sokáig nem mertem tőle megkérdezni a megkérdezhetetlent, de most ennek is eljött az ideje. Múltunkat, hozzátartozóink személyes élettörténetét a budakalászi emberek kezébe helyezve, csak annyit szeretnék kérni, hogy tartsák azt tiszteletben.

Végül Bergyajev gondolatával fejezem be írásomat: "A zsidó kérdés … tengelye körül forog a vallástörténet. A zsidóság történelmi sorsa titokzatos… A világ egyetlen népe sem élt volna túl ilyen szétszóratást, és bizonyára elvesztette volna arculatát, és feloldódott volna más népek között. De I.ten kifürkészhetetlen útjain haladva ennek a népnek fenn kell maradnia az idők végezetéig."