Lányi Pál

Szegedi nőmozgalmi vezető és ügyvéd bátyja a soá bergen belseni, illetve auschwitzi áldozata

Mottó: A Múlt súlyos fájdalmainak fölidézésével adózni szeretnék az ukrán ellenálló férfiak, a helytálló asszonyok és a leginkább szenvedő gyerekek életigenlésének...

2022.07.04.

Nagymamám szeretett nővére és az öt testvér közül bátyja, az elsőszülött volt az a két közeli családtagom, akik egymást követő transzportokkal mentek a halálba: Kárászné Szivessy Mariska Straßhofon keresztül Bergen Belsenbe vánszorgott anyámmal, s még egy távolabbi nagynénivel; Dr. Szivessy Lehel pedig Auschwitzba került második feleségével és négy lányával együtt.

Kárász Józsefné Szivessy Mária 1886-ban született Szegeden Dr. Szivessy László ügyvéd harmadik gyermekeként. Apja városi törvényhatósági bizottsági tag, az ügyvédi kamara választmányi tagja és a Zsidó Hitközség árvaszéki elnöke, később ügyésze. Fölépíttette az árvíz utáni években a család belvárosi emeletes sarokházát a Fekete sas utca és a Csekonics utca kereszteződésében álló telken. A kultúra pártolásában nagyon jeleskedett, még joghallgatóként tagja lett az 1870. május 29-én alapított Szabadkőműves Árpád Páholynak, később ennek főmestere is volt évtizednyi hosszúságban. A szabadkőművesség a felvilágosodás, a polgárság eszméit közvetítette. A páholyok közéletiségének tartalma területenként változott, a politika tekintetében széles skálán mozgott, és nagy általánosságban az antiklerikalizmus, a liberalizmus, és nem utolsó sorban a demokratikus elvek jellemezték gondolkodását.

A patrícius családnak nagy házi könyvtára volt és Mária mindkét piarista gimnazista bátyja (Lehel ~ 1883 és Tibor ~ 1884) önképzőkört „játszott”, ezen esteknek mindkettőjük osztálytársai, Juhász Gyula, illetve Balázs Béla állandó aktív szereplője volt ennek a körnek. Úr György: Juhász Gyula ifjúsága. Szeged, 1958. című könyve szerzői kiadásban kötetbe rendezve, egyébként a napilap folytatásokban foglalkozott azzal, mekkora szerepet játszott a költő indulásában a Szivessy család. A Délmagyarország 1958. szeptember 23-i számának 4. oldalán hangulatosan idézi föl az első versek születését.

Ezeknek az összejöveteleknek a háttérből figyelő csendes tanúja volt Mariska is, bárha 2~3 évvel fiatalabb volt is a fivéreinél. De magába szívta az irodalom szeretetét, erről tanúskodnak olyan dedikálások, amelyeket az alkotók személyesen neki címeztek. 20~21 éves korából ilyen volt a báty osztálytársától, Juhász Gyulától kétszer is kapott kompliment. A költő Hermann Hesse-versfordítása (A magány) a Szeged és Vidéke 1906. november 18-i számában jelent meg. A július 29-i keletű kéziratra ajánlást írt: Szivessy Mariskának tisztelettel. A Juhász Gyula Versei c. kötetet pedig ekként dedikálta neki a költő: „Az én első igazi megértőmnek szeretetébe ajánlom első könyvemet én, / Az új dalosok közt / Régi Arany fia – / Szeged, 1907. XII/31. / Juhász Gyula.”

A dedikációk kutatásának jeles szegedi úttörője, Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész évtizedes fáradozással gyűjtötte össze Radnóti Miklós több mint 600 dedikációját (Könyvvel üzenek néked. Libri, 2016). Ezek között szerepel több olyan dokumentum képi megjelenítése, amelyeket a költő Kárászné Szivessy Mariska Nagyságos Asszonynak jegyzett a kötetek előlapjára. A Somogyi Könyvtár az Újmódi pásztorok éneke verseit őrzi ezekből. Egy másik (a Lábadozó szél című) a három évvel ezelőtti online könyvárverés nyertese volt: 1 Ft kikiáltási árról indított licit során 411.100 forint leütési áron vette meg egy ismeretlen személy.

Ehhez az vezetett, hogy Mariska lánya, Kárász Judit fotóművésznek tanuló Bauhaus-növendék tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, és ott jó barátja a szegedi egyetemen tanuló Radnóti Miklósnak. Elvitte édesanyjához, és az ifjú költő ide vette be magát bölcsészdoktori értekezésének megírásakor. Ugyanis „Kaffka Margit művészi fejlődése” témában volt aspiráns, és a disszertáció elkészítéséhez forgatta a városban egyedül a családnál meglévő komplett Nyugat évfolyamokban megjelent írásokat és elemzéseket a szerző munkáiról. Itt beszélgethetett Anyám nagynénjével az írónőről, akivel annak szegedi évei alatt bensőséges barátságot ápolt.

Mariska már kétgyermekes anya volt, amidőn a korai nőmozgalmak aktivistája lett. „1914. január 11-én, vasárnap délután 5 órára zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel a szegedi városháza díszterme. Nemcsak Szeged társadalmának minden rétege volt képviselve a gyűlésen, hanem a környékből is számosan átrándultak, hogy jelenlétükkel az ügy és esemény iránti szimpátiájuknak adjanak kifejezést. Az a mindvégig lelkes és méltóságteljes hangulat, amely a gyűlés lefolyását kísérte, visszhangja volt annak a nagyrabecsülésnek és elismerésnek, mellyel Szeged társadalma dr. Turcsányi Imréné és Kárászné Szivessy Mariska úttörő munkáját fogadta. Előbbi a megnyitójában, utóbbi pedig az előterjesztett munkaprogramban, majd Jóni Lászlóné elnöki székfoglaló-beszédében meggyőző bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy a nőmozgalom ügye a legalkalmasabb kezekbe van letéve. Úgy a tisztikar minden egyes tagja, mint a választmány tagjai lelkes hívei és harcosai ügyünknek és bízunk benne, hogy szegedi fiókunk agilitásban és eszméinknek elméleti és gyakorlati úton való terjesztésében hathatós támaszunk lesz. Az alakuló-gyűlésen a budapesti központot Glücklich Vilma képviselte.”

Ezt a 108 évvel ezelőtti tudósítást Ábrahám Vera temetőkutató, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának könyvtárosa találta meg a Délmagyarország 1914. január 20. számában, de ugyanezzel a szöveggel került be A NŐ című országos – feminista folyóirat, 1914. január 20. 2. számába, (41. oldal). „Megalakult a feministák szegedi fiókja.” címmel. Kárászné Szivessy Mariska a titkári feladatkört töltötte be negyedszázadon át, a választmánynak pedig sógornője: Dr. Szivessy Lehelné is tagja volt 1924-ben bekövetkezett haláláig. A Feministák Szegedi Egyesületének ideológiája kapcsolatban állt a feminizmus eszméjével, egyben kötődött a Szegedi Zsidó Nőegylet célkitűzéseihez is. Tagjaik valószínűleg nem csak zsidó nők voltak, ugyanis városszerte mindenkihez szóltak, akár összejöveteleikről, akár továbbképzéseikről volt szó. Egyik fontos céljuknak a rendszeres társadalmi és szociális munkát nevezték meg. Ennek érdekében bizottságokat és különböző szakosztályokat alakítottak. Például az anya- és gyermekvédelmi bizottságot. Ennek a tagjai rendszeres látogatásaikkal útbaigazították a rászoruló anyákat. Pedagógiai szakosztályuk békés tendenciájú mesedélutánokat rendezett mélyen leszállított helyárak mellett. Eredményes előadásokat tartottak aktuális kérdésekről, elsősorban segítségnyújtás céljából. Ezeket a fórumokat a társadalom minden rétegéből nagyszámú közönség látogatta. Az Egyesület céljai között továbbképzés és oktatás kiemelt helyen állt.

Ábrahám Verával együtt vettünk részt három évvel ezelőtt az óbudai Frankel Zsinagógában „A XX. század első felének jeles női zsidó személyiségei” címmel rendezett konferencián, ahol Ő a szegedi zsidó nőmozgalmi tevékenységről számolt be az archívum digitalizálása kapcsán föltárt iratokra támaszkodva. Én akkor családunk egy jeles pszichoanalitikus nőtagjának életét ismertettem[1].

Itt most az Ábrahám Vera által föltárt dokumentumok tükrében próbálom áttekinteni Kárászné Szivessy Mariska zsidó érdekeltségű nőmozgalmi tevékenységét.

Tagjai számának növelése érdekében a nőtisztviselő szakosztály tagtoborzás szervezésében hatékonyan dolgozott. 1916. szeptemberében megalakították az ifjúsági csoportot, amelynek célja modern szociális szellemben nevelni és fölkészíteni a jövő nagy feladataira a fiatalokat. Politikai bizottságuk nagyarányú agitációt fejtett ki a nők választójoga érdekében. Minden lehetőséget megragadtak, hogy a céljukat elérjék, ezért például 1916. december 30-án, IV. Károly király trónra lépése alkalmából üdvözlő táviratot küldtek, illetve segítségét kértek a nők választójogi törekvéseiben, közölték továbbá a polgári egyenjogúsításuk és a béke mielőbbi megkötésének kívánságait. Emellett a képviselőházhoz is küldtek átiratot a nők választójoga érdekében, melyet dr. Várhelyi Rósa Izsó országgyűlési képviselő (a zsidó közösség elnöke) nyújtott be. Ugyanezzel a céllal és támogató nyilatkozatukért fordultak a pártkörökhöz, testületekhez, a szegedi képviselőkhöz, vezető politikusokhoz. Örömmel állapították meg, hogy Szegeden szimpatizánsok hatalmas táborát nyerték meg az ügynek. Az erdélyi betörés idején (1916-ban) gondoskodtak Szegedre került menekültek élelmezésről, felruházásáról, továbbá higiéniai tanácsokkal, munkaközvetítéssel, elhelyezéssel enyhítettek nyomorukon. Dr. Szalay József főkapitány kérésére menekültkonyha vezetését is elvállalták.

1929. március 22-én jött életrea Szegedi Dolgozó Nők csoportja, mely egyben a Budapesti Feminista Egyesület Alosztályakéntműködött.[2] A Szegedi Zsidó Hitközség Nőegylete a város legrégibb nőegylete volt, és a Dolgozó Nők Csoportja tagjai túlnyomórészt az ő soraiból kerültek ki, sőt tagjai nagy része korábban a szegedi feminista egyesületben aktív munkát végzett. A zsidó nőegylettel való kapcsolatot bizonyítja többek közt, hogy az 1937. évi nőegyleti közgyűlés napirendi pontjai közé vette a „Dolgozó Nők beszámolóját.”[3] Számos rendezvényüket szervezték a zsidó hitközség dísztermében, sőt az ünnepélyes alakuló ülésüket 1929. március 24-én szintén itt tartották meg. Kárász Józsefné Szivessy Máriát választották titkárnak, az elnök Dr. Reich Olga lett.[4]

Kötődésüket a közösséghez erősíti, miszerint a csoport alakulásának célját az alábbiakban jelölték meg: „mi tanulni, felemelni, segíteni, öntudatosítani, tanítani akarunk.”[5] Célul tűzték különböző nyelv-, és gyorsírási tanfolyamok indítását, látókör szélesítésére szolgáló vitadélutánok rendezését. Angol, francia és német nyelvtanítással is foglalkoztak, utóbbi Kárászné területe volt, lévén Németországban végzett tanárképzőt. A szociális és kulturális élet terén az egyetemes emberi ideálokért és a női munka tiszteletéért akartak küzdeni. A zsidó női egyenjogúsítás iránti törekvésük már abban is megmutatkozott, hogy „dolgozó nők” elnevezést használták, vagyis feminista eszmék is vezették őket. Elhatározásuk kivételes volt, a modernizációt és emancipáció eszméjét hordozta magában. A Csoport tagjai felemelni, öntudatosítani, tanítani akarták a nőket, sőt a munkásnők érdekvédelme szintén fontos céljuk volt. Elhatározásuknak maximálisan eleget tettek, és mindemellett számottevő kulturális tevékenységet is folytattak.[6]

A Szegedi Hitközség dísztermén kívül más helyszínen is megjelentek, hiszen klubjuk is működött. „Klubavatás a dolgozó nőknél. Nemrégen alakult meg Szegeden a Dolgozó Nők Csoportja és alig néhány hónapi működés után máris olyan taglétszámmal rendelkezik, amely szükségessé tette, hogy helyiségét kibővítse. A klubhelyiség avatása vasárnap délután volt ünnepélyes keretek között, a Deák Ferenc-ucca 22. szám alatt.”[7] Kárász Józsefné az elnöki beszéddel és a klub működésének ismertetésével gazdagítva mondta a hitközség éves jelentésében, hogy „[…] a Csoport át van hatva azon meggyőződéstől, hogy a mindennapi élet robotjában kifáradt nőknek szükségük van egy olyan semleges területre, ahol minden dolgozó üdülést, szórakozást és okulást találhat. Ettől a meggyőzéstől vezetve ebben az évben is önzetlen buzgalommal igyekezett a csoport szerény kereteihez képest tagjainak szabad idejükben hasznos és kellemes órákat szerezni. Gondoskodott a vezetőség arról, hogy nyelvi tanfolyamok álljanak a tagok rendelkezésére, továbbá közhasznú előadások tartásával azok szellemi és erkölcsi színvonalát emelje.”[8]

Előadásaik sokrétű ismeretekhez juttatták az érdeklődőket, néhány példával szemléltetem a színes témakört: Dr. Landesberg Jenő iparkamarai titkár „Közgazdasági jelszavaink”, Pogány Margit „Szépirodalmi megbeszélések,” dr. Frenkel Jenő rabbi „Hitéleti problémáink.” címmel tartott előadás. Megszervezték a bibliamagyarázó előadássorozatot, emellett meghallgatták Lusztig István „Cionista mozgalom” ismertetését, Sós Imre fővárosi lapszerkesztő „Európa jövője” előadását. Előadást tartott dr. Eisner Manó ügyvéd a „Bűnügyek szenzációiról” és Varga Kálmán az „Egészségről és szépségről.” A kultúra területén a Dolgozó NőkCsoportja 1931. 05. 13-án Goldmark emlékünnepélyt rendezett, ezt Kárászné nyitotta meg, majd röviden vázolta a Dolgozó Nők Csoportjának kulturális célkitűzéseit.[9] 04. 21-re szervezett érdekes ankét a gyerekekről szólt, valamint a nevelői gondolkodás elmélyítése érdekében elhangzott dr. Imre Sándor „A gyermek élete” című előadás. Az összejövetelt Kárászné Szivessy Mária megnyitó beszéde vezette be. Ifjúságvédelmi munkálkodásuknak másik példája. a meghívás, miszerint Varsányi Géza a Patronázs Egyesület elnökének „Ifjúságvédelem” című előadását 1937. februárjában tartják meg.[10]

Kiemelném, hogy ahhoz mérten különösen nagyszerű szociális teljesítményt nyújtott Szivessy Mariska, hogy három saját gyermeke mellé odavette elárvult anyámat is, mindezt a huszadik század első felében nem túl bevett módon elváltként művelte, lévén férje börtönbüntetést töltött az első világháborús hadiszállítások során elkövetett visszaéléseiért.

Mindezeket a visszatekintéseket folytathatnánk szinte vég nélkül, hiszen rendkívül gazdag programmal végezték nővédelmi tevékenységüket. 1940-ben a Dogozó Nők Csoportja vezetősége a hitközség elöljáróságának figyelmét fölhívta az aktuális politikai helyzet által szükségessé vált új célkitűzéseikre. Itt és ebben a helyzetben is fontos volt számukra az oktatás, továbbképzés. „Célul tűztük ki, hogy fáradtságot nem kímélő szeretettel igyekszünk orvosolni a zsidótörvények súlyos kihatásait a középiskolából kimaradt és ipari pályára lépett ifjúságra.”[11] 1942-ben még mindig folytatták a fáradhatatlan munkájukat, előadássorozatuk is folytatódott, mint erről a hitközség éves jelentése beszámol. Szellemiségüket az alábbi idézetben erősítik: „Zsidó szolidaritásunk ad erélyt nekünk ahhoz, hogy megküzdjünk a szellemi tunyasággal, kényelmességgel és fásultsággal. Meggyőződésünk, hogy felelősségünk tudatában vállalt munkánk az ifjúságra jellemfejlesztő lesz és sikerülni fog a zsidótörvények erkölcsi visszahatását – legalább részben – kivédeni és elősegíteni a kényszerű átállítódással járó új életforma megfelelő kialakulását.”[12]

A Szegedi Dolgozó Nők Csoportjának munkája a deportálásokkal megszakadt, titkár asszonyuk a soá áldozata lett.

Ezt a sajgóan szikár megállapítást konferenciánk fő témája szerint kibontva anyám örök fájdalmára kell emlékeznem, hogy ő 32 évesen nem tudta 58 éves nevelőanyját hazahozni a lágerből és a 80 körüli másik nagynénit is hamar elvesztették. A taranszportjukban velük szenvedőkkel megtörtént szörnyűségeket anyám gyerek koromban szüntelenül mesélte, most a Frojimovics Kinga és Molnár Judit Szeged-Strasshof-Szeged című dokumentum kötetében fölidézett DEGOB-jegyzőkönyvek egyikében (3575. számon Bálint Imrével készült 1945. november 15-én ~ 82 – 108. oldal) részletesen ad betekintést a gettózásról, a téglagyárról, a vagonbeli borzalmas útról és a táborélet viszontagságairól. A szenvedéseire való emlékeztetést én érzem kötelességemnek, ennek jegyében a budapesti Szabadság téren tiltakozó „eleven emlékműnél” elhelyeztem Szivessy Mariska élettörténetét, a család házának kapujához 2015. július 22-én botlatókövet rakattunk le.

Az Interreg Rediscover program keretében pedig 2020. őszén a szegedi Klauzál téren a Hitközség és a Város tablót állított[13], amely fölidézte, miként fáradozott három évtizeden át a szociális jobbításért, a kultúra terjesztéséért. Ugyanezen projekt eredményeként mobiltelefonos applikáció készült „Szeged Zsidó Öröksége” elnevezéssel, ennek részeként a temetői sírkert jelesebb emlékeire utalva „kapcsolódó kincs” megnevezés alatt emlékeztetnek Kárászné Szivessy Mariska tevékenységére.