Mezey Mónika

Dr. Mezey Ferenc szerepe a zsidó recepcionális mozgalomban

2023.09.19.

"Midőn a rabbiképző nagy, drága halottját temettük, Bacher Vilmost, ezelőtt 16 évvel (1913. dec. 28-án), akkor Mezey örökszép, megható, baráti szavakkal bucsuzott el tőle s ezt mondta: ’Most temetjük a legnagyobb magyar zsidó tudóst, aki valaha hazánk földjén élt.’ S mi e mondattal párhuzamosan megtaláljuk a Reá megfelelőt: Mezey volt, aki hazánk földjén a legtöbbet tette a magyar zsidóság alkotmányos, egyetemes érdekeiért."[1]

1929-ben, két évvel Dr. Mezey Ferenc halála után írta le a fenti sorokat Dr. Kálmán Ödön, kőbányai rabbi. Miközben anyagot gyűjtöttem ehhez a dolgozatomhoz, egyre inkább erősödött bennem a meggyőződés, hogy ez a talán túlzásnak ható laudáció egyáltalán nem az. A XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeiben nem volt olyan ügye a zsidóságnak, amelyben Mezey Ferencnek kisebb-nagyobb mértékben ne lett volna szerepe. Eredetileg úgy terveztem, hogy a magyarországi zsidóság emancipációjának, illetve a zsidó vallás recepciójának vázlatos történetével kezdem a dolgozatomat, aztán több szempontból feleslegesnek találtam és elhagytam. A legfontosabb szempont éppen a dolgozat "tárgya". Dr. Mezey Ferenc munkásságának áttekintésével gyakorlatilag a téma minden lényegesebb vetületét érinteni kell.

Dr. Mezey Ferenc élete[2]

Nyíracsádon született 1860-ban, édesapja Mezey Albert kereskedő, aki a Bihar megyei Hegyközszentimréről származott, őseinek neve megtalálható a nagyváradi zsinagóga alapítói között, ő maga tizenhat éves volt, mikor a szabadságharc idején honvédnek állt. Édesanyja Fábián Rózsa, művelt asszony, Kálmán Ödön kiemeli, hogy még héber betűkkel is tudott írni. Mezey Ferenc még gyermek volt, mikor Karcagra költöztek, ahol édesapja hitközségi elnök lett, zsinagógát építtet és rabbit választat, míg édesanyja megalapítja a zsidó nőegyletet. Négy leánytestvére és két fivére volt.

Vidéki, orthodox környezetben nőtt fel tehát, minden napot a zsinagógában kezdett az édesapjával, délután pedig a chéderben ült, ahol először a Szentírást tanulmányozta, aztán "dikdukot", azaz héber nyelvtant is tanult, majd a Talmudot[3] és Rásit.

Fiatalon került Pestre, és mivel a szülei támogatását restellte elfogadni, írnoknak állt a Terézvárosi Bankban, közben magánúton végezte a gimnáziumot.[4] Szülei szerették volna, ha rabbinak tanul, de 1879-ben jogra iratkozott.[5] A későbbiek bebizonyították, hogy ezen az úton sokkal nagyobb szolgálatokat tudott tenni a magyar zsidóságnak:

"... száz meg száz hitközségnek lesz őre, száz papnak jótevő tanácsadója, a zsidó tudományok istápolója, európai színre segítője, az egész magyar Izrael jogainak védője, erősítője".[6]

1880-ban kerül kapcsolatba az Izraeliták Országos Irodájával. Az Iroda akkori vezetője, Simon József jogászt keresett. Simon József sokat betegeskedett, ezért egyre több és egyre komolyabb feladat hárult az alig húszéves Mezey Ferencre. Ettől az időtől kezdve egész életét a zsidó emancipáció és recepció ügyének szentelte.

Munkássága

      Az Országos Iroda

Az Országos Iroda eredeti feladata szerint közvetítő lett volna az állami szervek és a hitközségek között, azonban – jórészt Mezey Ferenc munkálkodásának köszönhetően -, ennél jóval több lett. Gyakorlatilag minden, a magyarországi zsidósággal kapcsolatos ügy szálai itt futottak össze. Az Iroda nemcsak közvetített, hanem maga is kezdeményezésekkel állt elő.

Mezey Ferenc ebben az időben angolul tanult és ekkortájt kezdett publikálni is. Gyakorlatilag a korszak valamennyi izraelita sajtótermékében rendszeresen jelentek meg írásai. (IMIT Évkönyve, Magyar Izrael, Múlt és Jövő stb.) Legjelentősebb írásai azonban a Magyar Zsidó Szemle társadalmi kérdésekkel foglalkozó rovatában jelentek meg.[7]

1882 telén Londonban tiltakozó gyűlést tartottak az oroszországi pogromok ellen. Mezey végig figyelemmel kísérte az eseményeket, lefordította a Times-ban megjelent tiltakozó beszédeket, és – elsősorban a tiszaeszlári események hatására kiadta azokat.[8] 1882 Tiszaeszlár éve. Egy nyíregyházi ügyvéd elvállalta a védelmet, de az Iroda segítségét kérte. Végül, ahogy az közismert, Eötvös Károly és Friedmann Bernát vállalkozott erre a feladatra. Mezey az Iroda és a párizsi Alliance[9] megbízásából ott volt minden tárgyaláson. Informálta a külföldi zsidó sajtót, megismerkedett a külföldi zsidóság számos képviselőjével, akik feszült figyelemmel kísérték a magyarországi eseményeket. (Ezeket a kapcsolatokat a későbbiekben kiválóan tudta kamatoztatni.) Ő látta el kóser koszttal a vádlottakat, majd Eötvös megbízására ő csempészte Amszterdamba az ügy szerencsétlen "koronatanúját", Scharf Móricot.

Eötvös Károllyal ekkor kötött életre szóló barátságot, melyet az alábbi levélrészlet szépen példáz:

"Édes Ferim! Kedves Barátom! Még mindig beteg vagyok, különben már felkerestelek volna személyesen, hogy egy élvezetes órát töltsek veled Rózsavölgyiről és a nagy perről ábrándozva... A Te nagy tudásod és gazdag tapasztalatod sokat lendíthet, talán a legtöbbet. Arra kérlek... bölcseséged ne vond meg, amit egyébiránt ugy se tennéd, ahogy ismerlek... Isten veled, üdvözöl jó híved, Eötvös Károly."[10]

            Az Iroda elsődleges célul tűzte ki, hogy megszűntessék a magyarországi zsidóság viszonylagos szervezetlenségét. Az 1868-ban tartott kongresszuson ugyan elfogadtak egy szabályzatot, mely rendezte volna a hitközségek helyzetét és szervezeti kérdéseit,[11] a valóságban azonban ezek az elvek nem érvényesültek maradéktalanul. Mezey úgy vélte, hogy a szervezetlenség csak árt a legfontosabb ügynek, a zsidó vallásfelekezet recepciójának:

"Azért helyeseljük, hogy a congressusi szervezet feleleveníttessék, mert ha az orthodoxok az ő szervezési szabályzatuk alapján a congressusiak pedig az egyetemes gyűlés által alkotott szabályzatok szerint szervezve lesznek a kormánytól remélhető jóakarat mellett[12] mi sem fog útjában állani annak, hogy a szervezett zsidóság a különböző irányzatok vallás és lelkiismereti szabadságának érintetlen hagyása mellett a törvényesen befogadott vallásfelekezetek sorába emeltessék."[13]

Különösen nagy gondot okozott az anyakönyvek kérdése és a rabbik képesítése. Mindemellett folyamatosan vitázni kellett az orthodoxiával. A kongresszus által elfogadott alapelvek jórészt a neológ álláspontot tükrözték, 1871-ben azonban elfogadta az orthodoxok által benyújtott "Szervezeti szabályzatot" a "Magyar- és Erdélyország autonóm hittörvényhű zsidó hitfelekezete számára."[14] Valójában ettől kezdve váltak szét hivatalosan is az orthodoxok és a neológok. A kongresszus alapelvei szerint a hitközségek területi alapon szerveződtek volna, a "Szervezeti szabályzat" elfogadása után azonban az orthodoxok értelemszerűen saját hitközséget hozhattak létre. Ráadásul az orthodoxok a zsidó felekezetet mint szervezetet egymástól független hitközségekben képzelték el. Mindezek nyomán számos probléma merült fel.

Az Iroda legfontosabb szervezeti intézkedései:[15]

·         a hitközségből kilépők kérdése

Az, aki elhagyta a hitközségét, minden kötelezettsége alól mentesült. Ez többek között anyagi nehézségek elé is állította a hitközségeket, hiszen ettől kezdve az illető adót sem fizetett.

Az Iroda elérte a vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy egy rendelettel kötelezze a hitközséget elhagyókat, hogy a kilépése után még három évig fizessenek adót a hitközségnek.[16]

·         hitközségek nyilvántartása

A fentebb vázolt helyzetet meglehetősen nehéz volt átlátni. Nem voltak pontos adatok arra nézve, hány hitközség működik az országban, hány adófizető tagja van a hitközségeknek, és így tovább. 1880-ban és 1882-ben szintén a vallás- és közoktatásügyi miniszteren keresztül sikerült az alapvető adatokat összegyűjteni a hitközségektől. Ez a munka már előkészítette az anyakönyvezés kérdésének a megoldását.

·         anyakönyvi kerületek beosztása

Magyarországon 1884-ben rendezték az egyházi anyakönyvvezetés kérdését, ez azonban a zsidó felekezetre nem terjedt ki, ebben pedig csekély szerepe volt annak, hogy az izraelita vallás ebben az időben még nem tartozott a bevett vallások közé, sokkal inkább a szervezetlenségnek, a felekezeti anyakönyvvezetés esetlegességének. 1840-ben hoztak rendeletet a kötelező anyakönyvezésről, addig azonban teljességgel a hitközségekre volt bízva, hogy hogyan tartották számon tagjaikat, ha egyáltalán számon tartották. 1871-ben annyi változás történt, hogy ettől kezdve nemcsak németül lehetett vezetni az anyakönyveket.

Az Országos Iroda elérte, hogy miniszteri rendelet útján rögzítsék az anyakönyvi kerületeket. Ezek azonban nem mindig estek egybe a hitközségek "vonzáskörzetével", a kettőt összhangba kellett hozni. Ez 1888-ban történt meg, mikor az anyakönyvvezetési jogkörrel felruházott hitközségeket "anyahitközségeknek", a többit pedig "fiókhitközségnek" nyilvánította.[17]

Minthogy az anyakönyvek a születéseket, házasságkötéseket és halálozásokat rögzítették, egy meglehetősen furcsa helyzet állott elő, melyre Mezey Ferenc hívta fel a figyelmet a Magyar Zsidó Szemle lapjain.[18] Előfordult ugyanis, hogy a (fiú)gyermekük születését bejelentő szülők az anyakönyvbe való bejegyzést úgy értelmezték, hogy a gyermek ettől fogva zsidónak számít, következésképpen nem szükséges a körülmetélésnek alávetni. Mezey rendkívül veszélyesnek tartja a kialakult helyzetet, hiszen ennek eredménye aligha lehet kétséges. Az izraelita anyakönyvbe bejegyzett, de körülmetéletlen fiúgyermekek nem számítanak zsidónak. Magyarországon viszont ekkor még nem létezett a felekezetnélküliség kategóriája, tehát a gyermeknek előbb-utóbb mindenképpen csatlakoznia kell valamely felekezethez, és félő, hogy számos okból ezek a gyermekek egy keresztény felekezetet vonzóbbnak fognak találni.

·         a rabbik képesítése

Ahhoz azonban, hogy az anyakönyveket vezetni tudják, a rabbiknak szükségük volt bizonyos szintű világi műveltségre is. Az Irodának sikerült elérnie, hogy a rabbikat legalább négy polgári osztály elvégzésére kötelezzék.

            Az orthodoxok számára ez is botrányos volt. Az ő Szabályzatuk szerint a rabbiság elnyeréséhez továbbra is elegendő volt három rabbi ajánlása. Ráadásul a rendeletben az állam beavatkozását látták, mellyel a világi műveltséget akarja ráerőltetni a hitközségekre.

2.      Vita az orthodoxokkal

Mezey számára egész életében botrányt jelentett a felekezet megosztottsága. Komoly erőfeszítéseket tett a két fél összebékítésére – talán ez volt az egyetlen kérdés, melyben nem sikerült igazán jelentős eredményeket felmutatnia.

            Az orthodoxok arra hivatkozva fogadtatták el saját szabályzatukat, hogy a kongresszusiak nem szavazták meg a Sulchan Aruch kötelezővé tételét. A későbbiekben is ez volt a legfontosabb érvük a neológokkal szemben, ezzel igazolták különállásukat, autonómiájukat.

            Mezey számos írásában megkérdőjelezte az orthodoxok különállásának létjogosultságát. Az orthodoxokkal ellentétben ő a valós helyzetből indult ki:[19]

·         Köztudomású, hogy külföldön is számos irányzat létezik egymás mellett, mégis mindenütt egyetlen felekezetet alkotnak.

·         A rítus, a zsinagóga berendezése már eddig is hitközségenként változott.

·         Az orthodox és neológ hitközségek között a határok nem átjárhatatlanok. Vannak orthodoz rabbik neológ gyülekezetekben, sőt előfordult, hogy egy rabbi két fia közül az egyik orthodox lett, a másik neológ.

Nem hagyta figyelmen kívül az orthodoxoknak a Sulchan Aruchra vonatkozó érvelését sem. Először is rámutatott arra, hogy ez a XVI. században Jószéf Káró által szerkesztett törvénygyűjtemény nem mentes az ellentmondásoktól, arról nem beszélve, hogy kezdettől fogva R. Móse Isszerlesz cáfolataival együtt jelent meg, a két mű együtt jelenti a Sulchan Aruchot. A konkrét döntések meghozatala minden esetben a rabbira hárul. Az orthodox és a neológ zsinagóga között a legszembetűnőbb különbséget az almemor elhelyezése jelenti. Éppen ebben a kérdésben Jószéf Káró és Móse Isszerlesz egymással homlokegyenest ellenkező állásponton vannak. Jószéf Káró szerint az almemort helyesebb nem  középre tenni, míg Móse Isszerlesz szerint középen kell elhelyezni.

3.      Magyar Zsidó Szemle

A Magyar Zsidó Szemle 1884-ben indult meg, célja, hogy fórumot biztosítson a zsidó tudományok művelőinek. Mezey a kezdetektől fogva publikált a lapban, 1890-től néhány évig szerkesztője is volt. Elsősorban társadalmi, politikai kérdésekkel foglalkozott.[20] Rendszeresen kommentálja a zsidóságot érintő eseményeket, elemzi a vonatkozó dokumentumokat, kiadott rendeleteket.

            1887-ben Ausztriában külön törvényeket hoztak, hogy a zsidóság helyzetét rendezzék. Tárgyilagosságának, józanságának egyik legjobb példája az az írása, mely a bécsi zsidó törvényekkel foglalkozik:

"Részünkről az elkülönzéseknek akár törvényhozási, akár egyéb téren, elvi ellenségei vagyunk. De ha a zsidó hitfelekezet egészének és részeinek szervezetlen voltát, és a felekezetben rejlő erőknek az elkallódását tapasztaljuk, a legliberálisabb álláspontról is be kell látnunk, hogy hazánkban éppúgy, mint az örökös tartományokban bárminő áron rendet kell teremteni."[21]

A bécsi "zsidó törvény" sokakban félelmeket keltett. Mezey gondosan elemzi a rendeleteket, tárgyilagosan rámutatva előnyeire és hátrányaira egyaránt:

"Fő előnye, hogy sem hierarchikusnak, sem utopisztikusnak nem mondható. Hibája, hogy számos fontos kérdést, minő például az anyakönyvi ügy, mely pedig Ausztriában is a hitközségere van bízva, egyszerű hallgatással mellőz, és több kérdést is igen hézagosan tárgyal."[22]

            Írásaiban rendszeresen elemez minden politikai eseményt, változást, jelenséget, mely érinti a zsidóság ügyeit. A választások kapcsán például keserűen nyilatkozik az antiszemitizmus előretöréséről a politikai életben:

"A jelölt elveire senki sem kíváncsi, csak azt az egyet mondja meg, hogy zsidógyűlöletét fennen hirdetni, vagy titkon lelkébe zárni fogja-e?"[23]

4.     Az Országos Magyar Izraelita Közalap[24]

A Közalapot a recepció emlékére 1896-ban hozzák létre. Célja a magyar zsidóság nemzettudatának erősítése, a szegény hitközségek anyagi támogatása, ösztöndíjak, kultúrintézmények létesítése. Az Országos Iroda 1896 januárjában indítványozta a Közalap létrehozását. Két hónap alatt négyszázezer korona gyűlt össze. A Közalap munkáját Mezey Ferenc irányította.

            A Közalap egyik legelső ténykedése volt öt díjmentes alapítványi hely létrehozása zsidó hallgatók számára a Ludovikán.[25] Annak ellenére, hogy a kimondottan neológ beállítottságú Országos Iroda hozta létre, és a neológ Mezey Ferenc vezette, orthodoxok is gyakran fordultak kéréseikkel a Közalaphoz – és kéréseik többnyire meghallgatásra találtak.

5.    Izraelita Magyar Irodalmi Társulat[26]

Az IMIT 1893-ban alakult meg, célja a zsidó tudományok terjesztése a felekezet kebelén belül, és azon kívül is, valamint arra érdemes szerzők, irodalmi vállalkozások támogatása volt. Elnöke először Kohn Sámuel volt, majd Bacher Vilmos, a titkári teendőket Mezey Ferenc látta el. Ő maga is azok között volt, akik számos esetben javasolták egy zsidó irodalmi társulat létrehozását,

"mely a magyar bibliafordítás iránti törekvésket felkarolva a zsidó történetet, a zsidó irodalmi termékeket elvezesse a felekezet összes rétegeihez, hogy terjedjen a hit és a tudás, hogy feltámadjon a szeretet a zsidóság szellemi kincsei iránt is."[27]

            Lőw Lipót már 1847-ben felvetette a héber Szentírás magyarra való átültetésének szükségességét. Részletek el is készültek, azonban a teljes Szentírás-fordítás csak 1905-ben készülhetett el Lőw Immánuel vezetésével. A fordítás kiadását a Közalap támogatta, Mezey közbenjárására.

            A Társulat nyilvános felolvasásokat tartott a különböző vidéki hitközségekben. 1909-ben a Társulat igazgatósági ülésén Mezey javaslatot tet a Zsidó Múzeum létrehozására. A múzeum terve hasonló, külföldi intézmények (Párizs, London, Bécs, Berlin) megtekintése után fogalmazódott meg benne. Azt lehet mondani, hogy szinte teljes egészében neki köszönhető, hogy a múzeum létrejött.

6.     Rabbiképző, tanítóképző[28]

Mezey 1906-tól kezdve a Rabbiképző Vezérlőbizottságának előadója, majd 1914-től elnöke. Az intézménnyel azonban nem ekkor kezdődtek a kapcsolatai. Már korábban az Országos Iroda munkatársaként figyelemmel kísérte az iskola működését az első évektől kezdve.

            Ő volt az, aki felfigyelt arra, hogy mind a Rabbiképző, mind a tanítóképző hallgatói többnyire a kevésbé tehetős, sőt kifejezetten szegény sorsú fiatalok közül kerülnek ki. Létfontosságúnak tartotta, hogy az iskola gondoskodjon nemcsak szellemi, hanem testi ellátásukról is. Neki köszönhető a menza és az internátus megalapítása. Országos gyűjtéssel alapítványt hozott létre a két intézmény internátusának felállítására és fenntartására, ez volt a Ferencz József Alap.

7.      A Pesti Chevra Kadisa[29]

Nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg a pesti Chevra Kadisa titkáraként, majd elnökeként végzett áldozatos munkáját. Már csak azért is, mert ez volt az egyetlen olyan tevékenysége, melyért rendszeres fizetést kapott, a többi szervezet legfeljebb a költségeit térítette meg.

            A chevra kadisák kérdésével általában is foglalkozott.[30] Tevékenysége idején a pesti chevra talán az egyik legjobban szervezett, mintaszerűen működő zsidó testület. Az ő jóvoltából a testület új sírkerttel, cinteremmel, székházzal, kertészettel gyarapodott, számos jótékonysági intézmény létrehozása fűződik a nevéhez (aggok háza, szeretetház, menház, felnőtt vakok intézete, ingyenlakások szegények számára). Ténykedését gyakran figyelték ellenérzésekkel, különösen a konzervatív körök, például azt is, hogy megszervezte a temetőben a sírápolást – később évtizedekig ez jelentette a chevra fő bevételi forrását. Létrehozta továbbá a temetőrabbi státuszát, hogy a szegényebbek is megfelelő és méltó temetésben részesülhessenek. Mindezek az "újításai" azonban sohasem sértették meg a hagyományokat, sőt, különösen komolyan vette a hagyományok betartását – akár a polgári rendelkezésekkel szemben is. Például 1902-ben kötelezővé kívánták tenni az elhunytak felravatalozását. Mezey elérte, hogy a rendelkezést ne terjesszék ki a zsidó felekezetre. Ugyanebben az évben még egy nagyobb vitája volt a fővárossal. Akkor hunyt el a főváros főpolgármestere, a zsidó dr. Heltai Ferenc. A főváros természetesen a nagy temetőben kívánta eltemetni jeles halottját. Mezeynek sikerült ezt megakadályoznia, annak ellenére cselekedett így, hogy a főváros felajánlotta, hogy külön parcellát létesítenek, ahová keresztényeket nem temetnek. Másik jellemző példa, hogy mennyire ragaszkodott a rituális előírásokhoz, hogy mikor egy zsidó mágnás meghalt külföldön és a családja díszmagyarban, felravatalozva hozta haza, Mezey csak a mosdatás után engedte eltemetni, és az előírt takaróban.

1914. május 15-én a chevra alelnökévé választják. Ennek kapcsán nyilatkozik: "Hogy mik voltak céljaim: nem kell sehol másutt kutatni, mint a legismertebb misnában.[31] Egész élettevékenységemet igyekszem hitünk erkölcsi rendjének fenntartó három oszlopához igazítani. a vallásos tudás ápolása: a rabbiképző és tanítóképző ügyeinke vitele, - Istenszolgálat: a hitközségi élet erősítése a legszélesebb alapon az Országos Iroda útján és a chevra és a többi humanitárius ügyek gondozása."[32]

Irodalom

Dr. Mezey Ferenc itt felhasznált írásai:

A chevra kadisák. in: MZsSz 1888. pp. 349-355.

A választások. in: MZsSz 1887. pp. 361-364.

A zsidó törvény. in: MZsSz 1887. pp. 283-290.

Egy kényes kérdés. in: MZsSz 1888. 5. pp. 222-228.

Felekezeti autonómiánk új korszaka. in: MZsSz 1892. pp. 291-298.

Felekezeti mozgalmak. in: MZsSz 1892. pp. 92-112.

A zsidókérdés Magyarországon – A Huszadik Század körkérdése. in: Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Gondolat, Budapest, 1984.

Mezey Ferenc: Rajzok a magyar zsidó életből.  Népszerű Zsidó Könyvtár, Budapest 1925.

Dr. Kálmán Ödön: Dr. Mezey Ferenc élete és működése. Budapest 1929.

Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526-1945. Századvég, Budapest 1992.

Katzburg, Nathaniel: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. MTA Judaisztikai Kutatócsoport – Osiris Kiadó, Budapest, 1999.

Komlós Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a Holocaustig. Múlt és Jövő Kiadó, 1997.

Prepuk Anikó: A zsidóság Közép és Kelet-Európában a 19-20. században. Történelmi Kézikönyvtár. Csokonai Kiadó, Debrecen 1997.