A magyarsághoz tárgyilagos képzelőerő kell,

s nem csak azért, mert errefelé az államnak fölkopik az álla…

A Sorsistennő, akit ezen a földön nagy divat perbe hívni,

szélesre nyitotta itt krónikás képekkel díszes legyezőjét,

de mert nem drótozhatta össze a századok lemezeit úttal és vízvezetékkel,

csak szálldos, ami szilárd lényegünk lehetne, a sokféleség,

az ütőgardon brummogásától a német műszavait suvickoló filozófiáig…

Pokolra juttat rögeszménk, hogy az életnek van megoldó képlete.

A mocskos polgárháború mindent az őrületig egyszerűsít,

Bartókból hátizsákos népzenészt csinál vagy töketlen modernet –

a géniuszból a felét, hogy zsebbe férjen…

Úgy képzeljük, hogy ég a ház, és a ropogó nádtető alatt

egy katatón skizofrén ül és meredten bámul maga elé,

mert nem tudja eldönteni, hogy két keze közül melyik az igazi…