HAZAI ZSIDÓSÁG

Schőner Alfréd 

Krakauer Salamon és a magyar nyelv

2024.01.19.

Elhangzott: Kecskemét,1999.02.25.

Mielőtt az előadásomat megkezdeném, amellyel az első, zsidó ember által elmondott magyar nyelvű prédikáció jubileumi évfordulóját köszönthetjük, arról az emberről kell szólnom, aki - adataink szerint - először prédikált magyarul.

Egy Krakauer Salamon nevű úr volt, aki 1817-ben mondta el itt, ebben a városban magyar nyelven az első prédikációt [1]  az új zsinagóga felavatása alkalmából, és egy évvel később, 1818-ban ez a prédikáció magyar nyelven meg is jelent. Tehát, akárhogy nézem is, 1998-ra esik éppen 180 éves jubileuma az első, rabbi által magyar nyelven elmondott és magyar nyelven napvilágot látott prédikációnak.

Lehet-e vajon rangsorolni, hogy ebben a térségben, az Alföldön, vagy tágabb körben az egész Magyarországon az úgynevezett neológ zsidóságnak rabbijai közül ki volt a legnagyobb? Nagyon nehéz.

Általában szubjektívek vagyunk. Jómagam, akinek hat évig volt szerencsém, ott tevékenykedni, valóban megtiszteltetés és nagy áldása életemnek, hogy a szegedi Zsinagógának lehettem rabbija. Annak a hitközségnek, amelyben a progresszív zsidóság egy igen-igen jelentős része élt már a II. világháború előtt is, és amely zsidóság, szerény véleményem szerint, az egyik legnagyobb magyar rabbit adta a magyarországi zsidóságnak, sőt, a világ zsidóságának. Talán túlzás nélkül azt is ki lehet mondani, hogy általában az egyetemes emberi kultúrának. Lőw Immánuelről beszélek.


Lőw Immánuel

Lőw Immánuel minden idők egyik legnagyobb rabbija, egyik legnagyobb gondolkodója.

Ő már egyébként Szegeden született[2], ám az életét mégsem Szegeden fejezte be[3], ennek ellenére Szegeden nyugszik[4]. A sorsa az lett 1944-ben, ami a magyarországi zsidóság többi 600 ezer mártírjának a sorsa, de most nem erről szeretnék beszélni.

Lőw, aki mai kifejezéssel úgy mondanók, kettős gyökerű volt, tehát elkötelezetten vállalta a maga zsidóágát, és éppoly elkötelezetten a magyarságát. Úgy fogalmazott, lélekben, talán szavakban nem, hogy ebben a térségben, jelen esetben ebben az országban élő, a zsidó valláshoz tartozó vagy kötődő emberek, bizony, evvel a kettős gyökérrel éltek és élnek hosszú évtizedek, hosszú évszázadok óta, és élhetnek az elkövetkezendő időkben is.

Lőw, akit méltán nevezhetünk minden idők egyik legnagyobb zsidó vallási szónokának, egyik beszédében[5] ezt mondotta: "Szólj a magyarhoz az ő nyelvén, és szavad meghallgattatik rokonszenves kebelében." Igen, a rabbik által elmondott magyar nyelvű prédikációk hátterében Lőw Immánuelnek e gondolata is visszatükröződik.

Előadásom főtémája három egységre bomlik. Az első, amelyről szólni szeretnék általában, a beszédek és írott dokumentumoknak eredete Magyarországon a múlt század első évtizedeiből.

Hány éve is élnek Magyarországon zsidók?

Történelmileg bizonyítható, hogy a polgári időszámítás szerinti III. században Pannónia területén már élt zsidó közösség és volt zsidó ember. A történelmi tényt Scheiber Sándor néhai tanítómesterünk kutatása alapján[6] ismerjük. E szerint a Pannóniaban élő Cosmius egy sztélét, áldozati emlékkövet állított Alexander Severus császárnak, s ennek a sztélének a feliratán olvasható volt a rangja is: Cosmius arche synagogos iudeorum. Ez az úr, az aquincumi zsidó közösség feje volt, a polgári időszámítás III. évszázadában. Tehát e dokumentum tanúsága szerint, hosszabb-rövidebb megszakításokkal Pannóniában, illetve a honfoglalás korától kezdve azt mondanám, Magyarországon, vagyis mintegy tizenhét—tizennyolc évszázadon keresztül éltek, illetve élnek zsidók, kisebb-nagyobb közösségekben. Ez a kősztéle, amely Cosmiusnak, az arche synagogos iudeorumnak nevét megőrizte, mint mondottam, megőrizte egyszersmind a III. századbeli pannóniai zsidóságnak és közösségi életének emlékét is.

Nem szeretnék a történész szerepkörébe átlendülni, az nem az én feladatom. Annyit azonban el kell mondanom, hogy az elkövetkező évszázadokban, évezredben hol a befogadás, hol a kiutasítás volt az ebben a térségben élő zsidók osztályrésze.

Amikor két évszázaddal ezelőtt megalapították a nagykőrösi zsidó hitközséget, ennek az alapításnak számos jele maradt fenn, de róluk szólni már külön előadás témája lehetne. 1817-ben, vagy 18-ban hangzik el Krakauer Salamon általam már említett beszéde, de ez nem ismeretes sem a nagyközönség, sem pedig a magyarországi kutatók előtt. Annál inkább ismeretesek olyan beszédek és más írott dokumentumok, amelyek általában az 1848-as szabadságharcot megelőző években, tehát a reformkor végén kerültek ki a nyomdából.


Ballagi Mór

Ezek közül az első, amelyre felhívom a figyelmüket, Ballagi Mórnak az első magyar nyelvű Tóra-fordítása. A mű 1840-ben látott napvilágot. A Tóra a mi értelmezésünk szerinti Szentírásnak, keresztény terminológiával élve az Ószövetségnek az első öt könyve. Magyar fordítása, természetesen, katolikus és protestáns változatban már jóval korábban megjelent, de olyan zsidó szerzőtől, aki héber és jiddis nyelvtudása mellett, az akkori időkben, azt mondhatnók anyanyelvi szinten tudott magyarul, ez az első ilyen jellegű Tóra-fordítás. 1840-ben jelent meg Pesten. Nemcsak egyszerű fordítás volt, hanem kommentárral, elsősorban Rási kommentárjával ellátott Tóra-kiadás. Rási a középkor legnagyobb írásmagyarázója 1040-ben született Troyes-ban, és 1104-ben halt meg ugyanott. Szerepe és jelentősége egyszerűen felbecsülhetetlen, nélküle nem lehetne ismerni a Tóra középkori interpretációját, és nem lehetne ismerni az azt megelőző héber irodalmat. Filológiatörténeti, művelődéstörténeti s egyéb szempontokból is külön jelentősége van.

A mi előadásunk szempontjából azért van különös jelentősége, mert ez a Tóra-fordítás egyszersmind Rási kommentárjának első szemelvényes magyar nyelvű kiadása is.. Azóta sem jelent meg Magyarországon Rási kommentár, és ez, az 1840-beli, is csak szemelvényes.

Nem sokkal mindössze hét évvel később jelenik meg, 1847-ben Rosenthal Móricz tollából, az első zsidó által lefordított bilingvis, kétnyelvű imakönyv. Tehát a könyv egyik oldalán a héber szöveg, a másikon az ennek megfelelő magyar, elegáns, kulturált fordításban.

 

 

Ugyanebben az évben jelenik meg egy Morvaországból származó, rendkívül tehetséges rabbinak egy prédikáció-gyűjteménye "Magyar zsinagóga" címmel. Ez volt az első magyar nyelvű zsidó folyóirat. Pápán jelent meg 1847-ben.[7]

 

 

 


Lőw Lipót

Itt egy mondat erejéig megállok. Az előbb a bevezetőmben idéztem Lőw Immánuelt. Lőw Lipót és Lőw Immánuel között érthető módon szoros kapcsolat állt fenn. Lőw Lipót az édesapa, Lőw Immánuel a fia. Lőw Lipót 1846-ban foglalja el Nagykanizsán, a rabbiszéket. Voltaképpen ő a magyar zsinagógai beszéd, és általában a magyar nyelvű zsinagógai Istentisztelet létrehívásának egyik meghatározó személyisége, ha a szó modern értelmében analizálnám ezt az egész kérdést. Például ő az, aki rendszeresen magyar nyelven prédikál a zsinagógában, bár nem ő mondja el az első magyar nyelvű beszédet, az első magyar nyelvű beszéd itt, Kőrösön hangzik el 1817-ben. De aki rendszeresen magyar nyelven prédikál, tehát már nem németül, adott esetben nem jiddisül, az Lőw Lipót.[8]

Nem magyar születésű, morvaországi. Amikor Nagykanizsára ér, nem is tud magyarul, mégis befogadják. Akkoriban Nagykanizsa olyan város volt, amely nyitottan állt minden szellemi jelenség előtt. De olyan volt az ott élő lakosság, meg az ott élő zsidóság is, az, amely túlnyomó többségében már nem a német nyelvet használta, hanem a magyart, tehát a prédikációt is magyarul akarta hallani.

Így Löw rabbi egy úgyszólván forradalmi tettre szánta magát, s ez azt jelentette, hogy felment a szószékre és magyarul prédikált. Először döbbent csend fogadta, másodízben aztán nagyon érdekesnek találták, harmadik-negyedik alkalommal már teljesen természetesnek. Egy korabeli történet szerint – ezt Löw unokájától, Löw Esztertől hallottam még a hetvenes évek elején, és igencsak legendaízűnek érzem - amikor egy évvel később egyszer németül prédikált, azzal fordultak hozzá, tehát amikor már jó egy-két éve prédikált magyarul, és egyszer németül tartott beszédet, e szavakkal fordultak hozzá: - Főtisztelendő úr, miért nem magyarul prédikál, amikor itt már évtizedek óta mindig magyar nyelvű a prédikáció? Pedig hát ő vezette be, alig egy évvel korábban, de hívei már úgy érezték, mintha már hosszú évek óta magyarul szólt volna hozzájuk a prédikáció.

És még valamint megemlítenék Lőwről, azt, hogy rendkívül progresszív gondolkodású ember volt.[9]

A Magyar Zsinagóga, tehát az első magyar nyelvű zsidó folyóirat szerkesztője és kiadója, Lőw[10], 1847-ben Pápán tevékenykedett. 1848-ban Kossuth felhívására tábori lelkészként részt vett a szabadságharcban. Ennek következményeképp a szabadságharc leverése után a hivatalos hatalom előtt persona non grata, nem kedvelt személyiség lett, állást sem talált hosszabb ideig, csupán egy olyan közösség akadt, amely elfogadta, 1850-ben Szeged. Ez a nagy szerencséje Lőwnek, és talán még nagyobb szerencséje Szegednek, mert évtizedekig ő lesz a város rabbija. Löw Szegedet 1850-től egészen haláláig, nemcsak a magyarországi, hanem az európai zsidó közösségeknek is egyik centrumává teszi.[11]

Ez a Lőw az, aki, mint mondottam, magyarul prédikál és 1848-ban megjelenik úgynevezett "tábori beszéde". Ő ugyanis katonatisztként részt vesz a szabadságharcban, és felhívja zsidó polgártársait is e küzdelemben való részvételre, mégpedig a maga teológiai, hitbéli meggyőződése alapján. Ennek az 1848-ban vagy 49-ben napvilágot látott prédikációnak egy példánya ma megtalálható a budapesti zsidó vallási gyűjteményben, az úgynevezett Magyar Zsidó Múzeumban, a Dohány utcai zsinagóga oldalszárnyában, bárki megtekintheti.

Ebben az időszakban egymás után jelennek meg a zsidó prédikációgyűjtemények. Érdemes közülük egyet-egyet jobban szemügyre venni, bárha itt most nem prédikációtörténetről van szó, de jónéhányuk feltétlenül megemlítést érdemel.

Már beszéltem Szegedről, beszéltem Kőrösről, Nagykanizsáról, Pápáról, most pedig egy Lebovics József nevű rabbiról szólnék, aki a Baranya megyei Mágócson egy kicsinyke közösség élén tevékenykedett.[12] Ott jelentette meg 1899-től 20 éven át folyóiratát, az elsőt, amely magyar nyelven adta közre a Magyarországon elhangzott zsinagógai prédikációkat. Két évtized nem kis idő! A legnagyobb magyarországi rabbik Pesttől Debrecenig, Szegedtől Kaposvárig, mind Baranyamágócsra, ebbe a kis helységbe küldik el a prédikációikat. Lebovics összegyűjti és folyóiratában példaadásként közreadja őket.

A második témakör, amiről röviden szólni szeretnék, az az elhangzott beszédek kronológiai sorrendje.

Az első magyar nyelvű imát, nem beszédet, magyar nyelvű imádságot, ismereteink szerint 1840-ben, ismét csak Szegeden mondta el az ottani hitközség jegyzője, Bauer Márkfi Hermán[13], aki később a Magyarító Egyletnek lesz egyik vezérlő személyisége[14], de ez már magában is egy külön előadást érdemelne. Engedjék meg, hogy erről se beszéljek, csak magáról az adatról, tehát az 1840-es év folyamán Szegeden hangzott el zsinagógában az első magyar nyelvű imádság.

Mint említettem volt, Lőw Lipót 1844-től prédikált magyarul, ennek, akit érdekel és szeretne utánanézni, elegendő irodalmi nyomát találja a magyarországi zsidó vallási irodalomban.


Zsoldos Jenő

 

Zsoldos Jenő, a magyar zsidó pedagógia kimagasló képviselője, aki hosszú-hosszú évtizedekig volt igazgatója a Zsidó Gimnáziumnak (előbb a Leánygimnáziumnak, majd a Leány- és Fiúgimnáziumnak), igen magas színvonalon foglalkozott irodalom- és művelődéstörténettel is[15].


Zipser Májer

 

Zsoldos szerint "Lőw Lipót 1844-től rendszeresen magyar nyelven prédikál" Nagykanizsán majd később Pápán. Ugyancsak ebben a korszakban egy újabb helységben, Aradon Steinhardt Jakab rabbi szintén rendszeresen prédikált magyarul[16], és az utolsó bibliográfiai adat, amelyet itt megemlítek, még egy helységnév és még egy személy: Székesfehérvárott Zipser Májer rabbi 1845-től rendszeresen tartja prédikációit magyar nyelven[17].


Komlós Aladár

Előadásom központi alakja Krakauer Salamon. Először is álljunk meg a nevénél, a rabbit Krakauer Salamonnak hívják. A Krakauer családnév önmagáért beszél, nyilvánvaló, hogy vagy ő maga jött Magyarországra Krakkóból, vagy valamelyik felmenője származhatott e városból. Egyetlen olyan helyet találtam, Zsoldos könyvén kívül, amelyben Krakauer Salamon neve szerepel, ez Komlós Aladárnak A magyar zsidó szellemtörténet c. munkája. Komlós a következőképpen ír: "Krakauer Salamon magyar és német szöveggel adja ki 1817-ben Nagykőrösön, valószínűleg németül elmondott templomi beszédét."[18]

Komlós feltételezése szerint a beszéd nem 1817-ben hangzott el, s nem magyarul, hanem német nyelven. Egy évvel később, 1818-ban talán már magyarul is megjelent.

Még egy olyan forrás van, amely a rendelkezésemre áll, ez egy izraeli kiadvány, az a címe " Pinkász Hákkilot Hajehudiot", annyit jelent magyarul "A magyarországi zsidó közösségek története", ez tömören összefoglalja minden magyarországi zsidó közösség történetét. Ebből az alapvető fontosságú dokumentumból[19] idéznék néhány gondolatot, természetesen magyarra fordítva:

"A nagykőrösi zsidóság templomát 1817-ben építik fel."

Nagyon fontos közlés, arról tudósít, hogy a zsinagóga olyan emberek adománya által épült fel, akik nem voltak zsidók. Tehát a telket nem zsidó ember adta, de abból a célból, hogy zsidó emberek használják. 1817-ig az itt élő zsidók magánimaházakban imádkoztak, mondja a dokumentum. Majd folytatja, "Az 1817-ben felavatott új zsinagóga felavatója nem volt más, mint Salomon Krakauer." Tehát magyar szakirodalom használta nevén Krakauer Salamon, majd itt van a mondat, amelyre már annyiszor hivatkoztam "avató beszédét magyar nyelven tartotta", majd hozzáteszi az építkezés évszámát.

Szembehelyezkedik itt Komlós állítása, aki szerint németül prédikált, a "Pinkász Háköhilot Hájöhudit adattal, melynek megfelelően Krakauer Salamon magyar nyelven mondta el beszédét.

1936-ban hasonmás kiadásban megjelent egy számunkra most rendkívül értékes publikáció, az a címe "Heggionos" vagy " Heggiainas". Grósz Dávid adta ki itt, Kőrösön egy helyi kis nyomdában másodközlésként.[20] Grósz azt jegyzi meg a címlapon, hogy ez az a beszéd, amelyet 1817-ben mondott Krakauer Salamon magyar nyelven a zsinagóga felavatásakor, és egy évvel később magyar nyelven ki is adták. E munka 1936-os kiadása, persze, ma alig hozzáférhető, de éppen most került ki a sajtó alól új reprint kiadása.

Ennek a mintegy két, két és fél gépelt oldalnyi szövegnek, Krakauer beszédének néhány fontos elemét szeretném kiemelni zárógondolatként.

Nemes, archaikus magyarsággal szólal meg ez a beszéd. amint ortográfiája is a múlt század első évtizedeinek magyar helyesírását idézi. Felépítése, gondolatmenete tükrözi és átörökíti a klasszikus rabbinikus prédikációk hagyományait, felövezve a magyar szónoklati nyelv minden ékességével, csillogásával.

Hogy kik vettek részt az 1817-es avatási szertartáson, pontosan nem tudjuk, de a beszédben utalás van arra, hogy ott lehettek az avatáson azok a segítségnyújtók, adományozók, mint tudjuk, nem zsidó emberek. De ha nem voltak is ott, érezhető Krakauer szándéka, hogy akár közvetve is eljusson hozzájuk köszönete.

Krakauer beszédét olvasva az is felmerül, kikhez kívánt szólni. Elsősorban a nemesi rendnek, ez az első kategória, a második az elöljárók, tisztségviselők és "földes rendek", úgy gondolom, ez utóbbi kifejezés a földbirtokosokat jelenthette, a harmadik "nagytiszteletű polgármester", így hangzik a megszólítás. Nevén nevezve a beszéd egy urat, a neve Nemes Tenke Sándor. Ő egy olyan tisztséget töltött be, nem tudom, a mai magyarországi közigazgatási rendszerben van-e ilyen, akkor a tisztség neve az volt, városbíró. Az ötödik kategóriát, amelyhez Krakauer szól, a "fő uraságok", a hatodikat a "tekintetes közbirtokosság" alkotják, és utoljára, de nem utolsó sorban Krakauer szól a város polgáraihoz is.

Ezen a hét kategórián kívül Krakauer természetesen hittestvéreihez, a zsidókhoz is szól. Hogyha mindazok az emberek ott lehettek, akkor talán azt lehetne mondani, ez ökumenikus jellegű Istentisztelet volt, abban az időszakban korántsem mindennapos esemény. Természetesen, ez csak feltevés, hipotézis.

Szigorúan logikus szerkezetben épült fel beszéde, amely nem alapulhatott máson, mint a Biblián. Idéz a Zsoltárok könyvéből, Maleachi próféta könyvéből, a Királyok könyvéből, Ezra könyvéből és az úgynevezett posztbiblikus irodalom forrásából is merít.

Befejezésül még idézek e beszédből néhány, úgy érzem egyetemes értékű gondolatot, amelyek, bizony, ma is nagyon komoly üzenetet hordoznak.

Kérem, továbbra is tiszteljenek meg azzal, hogy fokozott figyelemmel követik ezt a pár sort, mert nem mindig könnyen érthető, hiszen 180 éve fogalmazták, magyarul, mára azonban már egy kicsit nehezen követhető, archaikus magyarsággal. De a tartalma, azt hiszem, nemcsak a 180 évvel ezelőtti hallgatósághoz, hanem minden idők emberéhez beszél.

Az első, talán kissé szubjektíven választott idézet így hangzik: "Ami pedig engemet mindenekelőtt elragad és lelkesít, az a felettébb élesztő érzése a senkit ki nem rekesztő emberszeretetnek, amelyet ezen városnak nemes lakói mindezen templomnak felállítására bővséges segedelmek által megmutattak." Az első gondolat, amelyet ki kell emelnem, így hangzik, "a senkit ki nem rekesztő emberszeretet". A második gondolat Maleachi vagy Malakiás próféta könyvét idézi: "Vajon nem egy-e mindnyájunknak az atyja, vajon nem egy Isten teremtett-e minket?"[21] Szentírásunk egyik legklasszikusabb tanítása, amely univerzalitásról beszél s arról, hogy nincs magasabb, meg alacsonyabb rendű ember, csak ember van, Isten teremtette, egyforma ember.

A harmadik idézet: "Eszerint vitte végbe magasztalásra méltóképpen erántunk ezen istenes erkölcsét feljebb dicsért Kőrös városa, mivel nemcsak megengedte, hogy már 18 esztendő olta, benne lévő synagógánkban Isteni szolgálatunkat minden akadály nélkül, nyilván gyakorolhassuk, hanem könnyen megengedte azt is, hogy új és tágosabb templomot építhetnénk." A központi gondolat, amit itt kiemeltem, az, hogy ebben az időben, vagyis 1817-ben, a hívek minden akadály nélkül nyíltan gyakorolhatták hitüket.

A negyedik idézet: " Az igazi jótétemény különbség nélkül minden emberre kiterjed, nem nézvén gondolkodási módját, sem karját, sem hitvallását, még az ellenségét sem rekesztve ki abból". Íme a 180 évvel ezelőtti gondolat, amely azóta sem vesztett aktualitásából.

És fontosnak tartom azt a gondolatot, amely szerint "örök emlékezete felmarad nálunk, nemes Szalay József úrnak, akinek fundusán előbbeni synagógánk áll vala". Tehát nyomon követhető annak a kőrösi polgárnak, Nemes Szalay József úrnak a személye, akinek a fundusán, a telkén az első imaház állott, aki tulajdonát önzetlenül a zsidó hívek rendelkezésére bocsátotta.[22]

Végezetül még egy idézet Krakauer Salamon beszédéből: "Ezen ünnepünk maradjon állandóul szíveinkben, mint biztonságos jele az örökké tartandó szeretetnek". Biztonságos jele az örökké tartandó szeretetnek. 180 évvel ezelőtt egy Magyarországon élő zsidó ember fogalmazta meg, valószínűleg magyarul ezeket a szavakat. Benne egyetemesség és örök értékű üzenet. Vajha napjaink embere is megértené, s nem csak azok, akik 180 évvel ezelőtt éltek!

Olyan emberek, akik akkor értették és érezték a modern idők szavát. Értették ezeknek a szavaknak az üzenetét. Vajha megértenők mi is!

 

JEGYZETEK.

1.     Addig a zsinagógai prédikációk és a különféle típusú iskolákban tartott előadások nyelve a német, illetve annak a héber nyelv szavaival és fordulataival elegyített formája, a jiddis volt. A publikációk is e két, illetve természetesen az archaikus héber nyelven láttak napvilágot.

2.     Lőw Immánuel 1854. január 20-án született Szegeden. Édesapja akkor már a város legfőbb zsidó vallási vezetője. A Morvaországból származó család ősei között találjuk a Gólem készítőjét, a nagy hírű prágai Rabbi Lőwöt is.
Lőw Immánuel életéről számos tanulmány szól, és egy emlékkönyv is megjelent. (Semitic Studies in Memory of Immanuel Lőw. Bp.1947.)A Lőw egyéniségét megelevenítő és emlékét megőrző dolgozatokból néhány kiemelésre érdemes:
Scheiber Sándor: Dr. Lőw Immánuel. In: Az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyve az 1943-44, 1944-45 és az 1945-46-os tanévekről. Szerk. Dr. Lőwinger Sámuel . Bp. 1946. 14-16. pp. Kálmán Ödön dr.: "Építsétek fel a romokat!" (Jezs. 58.12.) Búcsú Lőw Immánueltől. Bp. 1947. 42 p.
Eisler László: Emlékbeszéd Lőw Immánuel felett. In: Avatás Ünnepe. Az Országos Rabbiképző Intézet hallgatóinak ünnepi kiadványa. Bp. 1947.Hidvégi Máté: Tenyeremre rajzoltalak. Bp. 1998. Liget könyvek.

3. Scheiber Sándor: Tökéletesség. Búcsúszavak Lőw Immánuel koporsójánál a farkasréti temetőben 1944. június 21-én. Bp. 1947

4.Búcsú a mestertől. Dr. Frenkel Jenő szegedi főrabbi gyászbeszéde. Bp. é.n.

5.     ……………

6.     ……………

7.     A Magyar Zsinagóga c. periodikumot Lőw Lipót adta ki Pápán, 1847-ben. Mindössze egyetlen száma jelent meg. Ebben Lőw sürgeti a Tánách magyar fordításának elkészítését.

8.     Hidvégi idézi Baksay Sándor református püspök egyik írásából (napvilágot látott Gyalog ösvény c. kötetében, Bp. 1987.): "…Akár csak Lőw rabbit hallotta Nagy-Kanizsán, amikor először prédikált magyarul…".
A témáról bővebben lásd Schweitzer József: Magyar írók magyar rabbikról. In: MIOK évkönyv 1970. Szerk. Scheiber Sándor. Bp. 1970.

9.     A témáról lásd:
Lőw Immánuel—Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. Szeged, 1885.
Kármán Mór: Lőw Lipót emlékezete. Bp. 1911.
Schöner Alfréd: Lőw Lipót, a példakép. =Új Élet, 1971. X. 1.

10.  ………..

11.  "Szeged városának nevét ismertté a művelt világban Lőw Lipót tette. Erről a szegediek nagy része nem is tud." Hidvégi, i.m. l3. p.
Lásd még Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet III. Bp. 1984. 154. p.

12.  Lebovics József baranyamágocsi főrabbi (szül. 1862. december 2.) Magyar Zsinagóga címmel homilétikai és lelkészi szakközlönyt jelentetett meg 1899-ben. Ezzel egy több mint két évtizedes lehetőséget nyújtott a legkiválóbb magyar rabbiknak magyar nyelvű prédikációik publikálásáéra. Lebovits az ún. status quo mozgalom vezető személyisége volt. 1927-ben bocsátotta közre Zsidó Hitéleti Lexikon. c. munkáját.

13.  Bauer Márkfi nevét megtalálhatjuk a Pesti Hírlap 5. évfolyamának 734. számában (1846. augusztus 18.), amelyben Sz[abad]. kir[ályi]. Szeged városabeli izraelita község tanodájába 1-2, az izraelita felekezethez tartozó, a héber és német nyelvet tökéletesen bíró s a tanszert ügyesen kezelő" tanítót keres. Aláírás: "Bauer Márkfi Hermán, a helybéli izraelita község jegyzője."

14.  A Magyarító Egyletet 1843-ban alapították azzal a céllal, "…hogy a magyarrá váló felnövekvő nemzedék nyelvében is magyarrá váljon…".
Részletesen lásd: Schöner Alfréd: A magyar nyelv szerepe a hazai zsidó liturgiában. Bp. 1963. Rabbinikus diplomamunka kéziratban.

15.  Zsoldos Jenő: A magyar irodalom és a szidóság. Bp. 1943. 86. p.

16.  Steinhardt Jakab (Makó, 1818—Arad, l885) Majd nyolc lustrumon át tölti be az aradi főrabbinátus vezető pozícióját. Az országos rabbiképző létesítésének egyik propagálója. Első publikációja: "Egyházi beszéd. Tartotta Baján az újonnan épült izraelita templom felszentelése alakalmával." Arad, 1845.

17.  Zipser Mayer (Balassagyarmat, 1815—Rohonc, 1869). Rabbiképesítő oklevelén Chátám Szofér névaláírása is olvasható. 1851-ben Pesten doktori diplomát szerez. Székesfehérvárott 1844-től végzi szolgálatát. Elkötelezett híve a "reformeszmének" Ennek szellemében hitközségi alapszabályzatot dolgozott ki, és olvasótermet létesített. Talmudikus értekezéseit a kor kiváló szakfolyóirataiban, többek között a Lőw szerkesztette Ben Chananja címűben tette közzé.
Zipsernek önálló fejezetet szentel munkájában Bernstein Béla (A zsidók története Vasvármegyében c. tanulmánysorozatában. In: Magyar Zsidó Szemle, 1912—1916.).
Az öszegyűjtött dolgozatokról lásd: Bernstein Béla emlékkönyv. Fel. szerk. Mózer Ibolya. Szombathely, 1998. 43 p.

18.  Az adatot megerősíti Szinnyei József: Magyar írók élete és munkássága című bio-bibliográfiája is. VII. köt 190. hasáb.

19.  Primer dokumentumnak az eredeti dokumentum, a korabeli nyomtatott kiadvány tekintendő.

20.  Facsimile kiadás, Nagykőrös, 1998.

21.  Maleáchi 2,10.

22.  A helyi zsidó hitközség alapítása az 1780-as évekre tehető. Rabbit 1802-ben választottak, Mandel Farkas személyében. "1817-ben ógermán homlokzatú templomot építettek a közbirtokosság támogatásával, amely 1172 forint adománnyal segítette elő a templom építését. A hozzáépített görög stílusú oszlopcsarnok későbbi alkotás. Így állott fenn 1911. július 8-áig, amikor egy földrengés megrongálta annyira, hogy le is bontották." Magyar Zsidó Lexikon, szerk. Ujvári Péter. Bp. 1929.

 

 

 

FEL