Szigeti Jenő
A 19. századi nazarénus házasságkötés puritán gyökerei
2019.12.12
Több
előadásban és tanulmányban leírtam, hogy a 19. századi magyar szabadegyházi
mozgalmak a magyarországi belmissziói mozgalmak több ágával együtt a puritán
népi vallásosság örökösei.[1] Ezek közül időrendben az első a
„Krisztusban hívő nazarénus gyülekezet” volt, amelynek élete, hitgyakorlata a
19. század második felében zajos vitákra adott alkalmat.[2] Az összeütközések oka: a
nazarénusok a Bibliára hivatkozva megtagadták a fegyveres katonai szolgálatot és
az esküt, és elvetették a csecsemőkeresztséget. Mivel csak egyházi anyakönyvezés
létezett, ez sok gondot, konfliktust okozott a nazarénusoknak és baptistáknak.
Nemcsak a fegyveres katonai szolgálat és az eskü megtagadása, hanem újszülötteik
anyakönyvezése és a házasságkötés törvényes elismerése is jelentős
konfliktusforrás volt. Ebben a dolgozatban csak a 19. századi nazarénus
házasságkötés körüli konfliktusokra és a nazarénus házasságkötés módjára
vonatkozó adatokat szeretnénk ismertetni. A polgári anyakönyvezés bevezetésével
(1894:31. tc.) ezek a konfliktusok megszűntek.[3]
A
nazarénus erkölcsök a régi puritán normákat követték, amelynek rövid foglalatát
Medgyesi Pál a „Lelki A-Be-Ce”- ben (1645)[4] így foglalja össze.
„K.
Mi kívántatik a nőtlen személyektül.
F. Ha meg nem tűrtethetik magokat,
házasodjanak meg, menjenek férjhez (x) 1Kor 7:9.
(x)
Közönséges parancsolat ez, minden rendre tartozik.
K.
Mint kell megházasodni és férjhez menni?
F.
Egyedül csak az Úrban (y) I-Kor 7:39
(y) A
szüléknek megegyezésekből és az vallásra s isteni félelemre való
szorgalmatos tekintetből”[5]
A 19.
századi nazarénus házasságkötésről egy pontos leírásunk van, amit egy református
lelkipásztor, Fekete Péter feltételezése szerint Szeremlei Sámuel (1837-1924)[6] irt meg egy név nélkül megjelent
40 lapos füzetecskébe „A Krisztusban hívő gyülekezet rendtartásának ismertetése”
címen. A füzetet 1869-ben írták Hódmezővásárhelyen és Szegeden Burger Zsigmond
nyomdájában jelent meg. A nazarénus házasságkötésről a következőket írja:
„A
férfi tudatja szándékát a gyülekezettel, vagyis a gyülekezet főbbjeivel, s
egyszersmind megnevezi szíve választottját. Ezek után komoly vizsgálat alá
veszik, hogy vajon a házasodni akaró bír-e úgy erkölcsi, mind anyagi kellékekkel
a házasságra? Ha a vizsgálat eredménye kedvező, tudatják a nővel: ha pedig a
kívánt kellékeket az illetőben fel nem találnák, az ellenkező kimutatására
hívják fel – és ha akkor sem sikerülne, békés türelemre intik. – A nő szülői
beleegyezésével ad igenlő vagy tagadó választ, s ha a nő is igent mondott, most
már kijelentik a gyülekezet előtt, s ekkor a gyülekezet veszi vizsgálat alá az
anyagi mellett főleg azt, vajon az illetők szilárdak-e a hitben, vagy legalább
egyikük? Kedvező esetben az ünnepélyes kihirdetés, de csak egyszer, megtörténik
– azután a vőlegény házassága érvényesítése céljából bejelenti a polgári
hatóságnak, s ha akadály itt sem merül fel, a jegyesek a gyülekezet előtt
kölcsönös vonzalmukról ünnepélyes vallomást tesznek, és miután egész életük
folyamára az egymás iránti hű szeretetre, s úgy a jó szerencse áldásának, mint a
balszerencse terheinek együttes viselésére nyilvános fogadást tesznek, a
gyülekezet valamelyik tekintélyes tagja, a jelenlévők buzgó könyörgése közben,
kíván Istentől áldást reájok, s a házasság bevégzett tény. Lakodalom vagy más
egyéb zajos vigalom, vendégség nincs – úgy hívén, hogy ez fogadástételöknek
elfelejtésére indítana, és túlságos élvezet csak bűnre csábítana”[7]
Az
1960-as évek második felében megkezdett gyűjtéseimkor a különböző adatközlők ezt
a rendet gyakorolták a maguk házasságkötésekor, de a fiatalabb generáció ezen a
szigorú vizsgálaton alapuló renden sokat lazított.
Mint
már említettük, a 19. században a házasság bejelentése, hivatalos regisztrációja
körül támadtak bonyodalmak. Hencsei Lajos (1818-1844) könyvének – amit 1843-ban
fejezett be - a 11. és 12. részében
ír a házasságról. „A házasuló feleknek megesküdni nem kell, nem is szabad. Meg
van írva, hogy se égre, se földre ne esküdjetek. A beszédnek, szónak,
kijelentésnek megerősítése így legyen: ’ez úgy vagyon’; - tagadása pedig: ’Ez
nem úgy vagyon’. Elég, ha a házasuló fél azt mondja, s mondását megfogadja s
fogadását megtartja, hogy ő jegyesét szereti, házastársul hozzá veszi és
semmiféle nyavalyájában holtig el nem hagyja s mindezt Isten nevében a
törvénytől kirendelt bizonyság előtt mondja. Nem kell tehát se Istennek nevére,
se a boldogságos Szűz Máriára. se a szentekre esküdni.”[8] Eötvös Károly ehhez hozzáteszi: „
Íme, ez az úgynevezett polgári házasság”.
Hencsei könyvének 12. szakasza, amelynek a címe: „Rendeleteknek megtartásáról”,
azzal kezdődik, hogy a felsőbb hatalmasságoknak engedelmeskedni kell. Ezért a
következőket tanácsolja: „Ha valaki házasodik vagy gyermeke születik, vagy
gyermeke meghal: be kell jelenteni az illető papnak, s meg kell fizetni a papnak
bérét, de ha az a házasulókat az ő hitbeli ellenkező nézete miatt össze nem
adja, az újszülöttet keresztelés nélkül a könyvbe be nem írja, s a halottat el
nem temeti: akkor fordulni kell más paphoz, s ha ez sem teszi meg, fordulni kell
a világi bíróhoz. Ha ez sem teljesítené a kívánságot: akkor a házasulók keljenek
össze a gyülekezet előtt, az újszülöttet írják be maguk, halottait pedig ki-ki,
temesse el oda, ahová tudja”[9]
Ennek
a tanácsnak nyomán jöttek létre az első nazarénus anyakönyvek, amit az atyafiak
igyekeztek pontosan vezetni. A Heves megyei Kálon 1858-tól vezetett anyakönyvet
a kis nazarénus gyülekezet. Az első házasságkötés 1859-ben volt, amikor Szadler
Mihály vette nőül Kovács Rózát, ahogy a jegyzőkönyv mondja, ők „kézfogással
tettek fogadalmat”.[10] A gyorsan terjedő nazarénus
mozgalom befolyásának csökkentésére a rágalmaktól sem zárkóztak el a kortársak –
egyháziak és nem egyháziak. A Szegedi Hírek rosszindulatú cikkírója
szerint a nazarénusoknál „a nő közös portéka”.[11] Azt is terjesztették róluk, hogy
„nőközösségben élnek”.[12]
A
legnagyobb hírnévre a hódmezővásárhelyi gyülekezet alakulása tett szert, ahol
Ethei Károly missziója adott nagyobb lökést az induló gyülekezetnek.[13] Etheit elfogták, kihallgatásának
jegyzőkönyvét Szél Farkas közzétette a Vasárnapi Újságban.[14] 1863. december 23-i kihallgatásán
a házasságról is kérdezték.
„Hát
a házasságról mit hisztek és tanítatok?
Amint
az Isten átadta a házasságot, aszerint és a Krisztus törvénye szerint
házasodunk.
Hát
ha két házastárs egymással békében élni nem tud, vagy egymásra ráunnak: akkor a
Akik
közülünk házasságra lépnek, azoknak békességben kell egymással élni, s azok
A
nazarénus házasságok ügye már a kiegyezés előtt az országgyűlés elé került.
Irányi Dániel (1822-1892),[16]
aki a 48-as ifjak egyik vezetője volt, és akit 1851-ben távollétében halálra
ítéltek, már 1866 májusában levélben fordult a parlamenthez, és kérte a
nazarénusok számára a polgári házasság és anyakönyvezés bevezetését. Kérését
1866. május 14-én Szentiványi házelnök jelentette be az országgyűlésben. Ebben a
levélben benne van Irányi Dániel politikai programja. A polgári házasságot
biztosító törvényjavaslatát több, mint 30 éves képviselősége alatt 23-szor
terjesztette elő, különböző indokokkal. A parlamenti bürokrácia igyekezett
mindig, különböző formai indokokkal elutasítani ezt a törvényt. Csak halála
után, drámai harcban született meg a polgári anyakönyvezésről szóló 1894. 31.
törvény.[17]
Az
egyházak keményen tiltakoztak a polgári anyakönyvezés mindennemű formája ellen,
és az államhatalom adminisztratív közbeavatkozását sürgették a nazarénusok végső
felszámolására. Eötvös József, akinek „eszményképe az állam és az egyházak
szétválasztása, illetve a szabad egyház a szabad államban volt”[18]úgy akarta ezt az áldatlan
helyzetet megoldani, hogy 1868. augusztus 13.-án 12 548. sz. alatt rendeletet
küldött Pest városának arról, hogy a nazarénusokat, akik nem bevett
vallásfelekezet és így anyakönyvet nem vezethetnek, a városnak kell összeírni. A
rendelet nagy ellenállást váltott ki az egyházak részéről. Irányi Dániel újabb
törvénytervezete is kútba esett. Hosszú vita után csak annyi történt, hogy 1870.
március 22-én Pest megye közgyűlése a nazarénus házasságokkal kapcsolatban a
polgári szerződésen alapuló házasságok nyilvántartásáról hozott határozatot.[19]
A
szegedi nazarénusok Eördögh Mihály szegedi ügyvéd segítségével 1872. március
21-én kérvényt adtak be Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez,
„melyben vallásuk elismerése, a közöttük létrejött házassági viszony és az abból
származott gyermekek törvényessége végett a magas képviselőház elé
törvényjavaslatot terjeszteni, addig is pedig… ideiglenesen intézkedni” kértek.
A kérvényt Szombathy István és Kovács Pál adta be a gyülekezet egyetértésével. A
város a kérést továbbította a plébánosoknak, akik visszautasították az
Eötvös-féle megoldást. A parlamentben Irányi javaslatai váltottak ki egyre
nagyobb feszültséget. Csiky Sándor (1805-1892) állt a parlamentben Irányi mellé.
A házasságok kérdése volt a legfontosabb vitatéma. Csiky felszólalásában a
következőket mondta. „Ott, ahol vallásszabadság nincs, hol a polgári házasság
kötelező erővel létrehozva nincs, hol nincs belbéke, megelégedés: ott nem lehet
a társadalmi úton a kívánt és óhajtott jólétet kivívni: mert ahol ily
formalitások miatt akadályok tétetnek az emberek legszentebb kötései ellen, akár
pap, akár egyes ember által: az eredmény egyre megy, hogy meggátolja az
embereket boldogságuk létrehozásában.”[20]
Mit tettek a nazarénusok ebben az áldatlan helyzetben? Szegedről ránk maradt egy 1872. január 26-án kelt „Házassági szerződés” – amelyet Eördögh Mihály, a szegedi nazarénusok ügyvédje hitelesített és okmánybélyeggel szabályszerűen ellátott. Szép szövegét érdemes idézni:
„Romanov Sebestyén és Olovits Anna a mai alólírt napon és évben érett megfontolás, önelhatározás és tiszta öntudattal vezérelve egymással a következő házassági szerződésre lépünk:
Egyrészről én Romanov Sebestyén nőül veszem magamhoz Olovits Anna leányzót, tiszta szeretetből, őt szeretni, becsülni, és betegségében ápolni és ajnározni fogom, őt semmiféle körülmények között el nem hagyom, hanem minden erőmet arra fordítom, hogy neki jólétet szerezzek, s mindazon vagyonét melyeket ő hozzám hoz és alább elő soroltatnak, valamint azokat is, melyeket együtt fogunk szerezni, halálom esetén ő fogja örökleni, s azok az ő tulajdonai leéndenek, s azokban senki által sem háborgassanak.
Másrészről én is Olovits Anna, nőül megyek Romanov Sebestyénhez tiszta szeretetből, őt becsülni fogom, és hozzá hű leszek, őt minden foglalkozásaiban elősegitendem, betegsége esetén őt ápolni és ajnározni szent kötelességemnek fogom tartani, bajai és tetteiben részt veszek, szóval magamat úgy fogom viselni, amint az egy becsületes, hű és jó és szorgalmas nőhöz illik, és őt soha semmiféle körülmények között el nem hagyom, s ha netán férjemnél előbb elhalálozom, az esetben minden szerzeményi vagyonunk, valamint azok is melyeket férjhez menetelem alkalmával hozzá viszek u.m. 2 sifon, 6 szék, 2 ágy és abba való ágynemű, 1 asztal, 1 óra, aranyrámás, 1 varrógép, ruhatartó s melynek becsértéke 200 új frt, szinte Romanov Sebestyén férjemé legyen, s azokat tőle senki el ne vehesse, de ha ő találna előbb meghalni, mind ezek, mind pedig a közszerzeményi vagyonunk az én tulajdonaim leéndenek.
Mely ekként előttünk felolvastatott, általunk jól megértetett, és mindenekben elfogadott házassági szerződést saját kezű aláírásainkkal megerősítettük.
Kelt,
Szegeden, január hó 26, 1872.[21]
A szerződést a házasulandók, az ügyvéd és két tanú írta alá. Tanúul a gyülekezet
két tekintélyes tagja, Kalapis Pál és Kovács Pál jöttek el. Ez a szépen
megfogalmazott szerződés a polgári házasságkötés előhírnöke. Egyre sürgetőbb
szükség lett a nazarénusok házassági bonyodalmaitól függetlenül is a házasságok
polgári rendezésére. A helyi hatóságok a jogi bizonytalanságban különböző
kiskapukat kerestek, és útmutatást vártak a minisztériumtól, az egyházak pedig a
nazarénusok állami, adminisztratív korlátozását követelték.
A
nazarénus házasságok törvényesítésének kérdése az 1880-as évek elején került
ismét élesebben a napirendre. Az országgyűlésben 1881-től vita folyt a zsidók és
a keresztények közötti házasság kérdéséről, ehhez jól lehetett társítani a
nazarénus, baptista házasságok ügyét is.[22] Most – 1882-ben – az orosházi
nazarénusok előljárói fordultak a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz
házasságuk és gyermekeik törvényesítése érdekében, eredménytelenül. Tanárky
Gedeon 1882. október 10.-én kelt válasza szerint „kénytelen a kormány a csupán
nazarénusmód szerint kötött házasságból származó gyermekeket, mint nem
törvényeseket tekinteni mindaddig, míg az ily gyermekek törvényességi kérdésében
a törvényhozás másként nem dönt”.
[23]
Ebből
az óvatosan elutasító álláspontból indult ki az a példátlan botrány, ami
Torontál megyében történt, 1883-ban Franzfelden Obamann Mátyás helyi gőzmalom
tulajdonos és földbirtokosnak és Ratzensberger Lajosnak, kik mindketten a helyi
nazarénus gyülekezet tagjai voltak, feleségüket vadházasság címen a községből
illetőségi helyükre toloncolták, és rendőrileg az együttéléstől eltiltották
őket. Ekkor már mindkét házaspárnak
több gyermeke volt. A sértettek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez
fordultak. A minisztérium jelentést kért az alispántól. A jelentéseket, a
felküldött 26 ügyiratot véleményeztették, és az összes bürokratikus eljárás után
az erőszakot ugyan törvénytelennek tartották, de a nazarénusok házasságát nem
tartották érvényesnek. Ezt a véleményt viszont két és fél évig hevertette a
minisztérium. A megye így a belügyminiszterhez fordult, itt újabb vizsgálatok
indultak el, és tovább halasztódott az ügy. Az ügy azzal zárult 1888-ban, hogy a
hatóságokat az erőszakos cselekmények abbahagyására utasította, de tényleges
megoldást nem javasolt. „E téren nem annyira a jognak és az államhatalomnak,
mint inkább az erkölcsi elveknek és az egyházaknak van és lehet szerepe és
beleszólásra jogosultsága”[24]
Az egyház megpróbálja ismét az államot azzal ijesztgetni, hogy a nazarénizmus a
proletariátus lázadása a hatalom ellen.
A
reformátusok véleményét Kun Bertalan és dr. Vay Miklós csak 1885. június 14.-én
terjeszti fel a Belügyminisztériumba, arról panaszkodva, hogy a nazarénusok „az
egyház és társadalmi rend ellen izgatnak, a hívek közötti békét és egyességet
felbontják, egyenetlenségeket szítanak, s ezen eljárásukkal közülük némelyek
mint egy kereseti forrásukul tekintik… ezen nazarénusokat, s azokat az
állítólagos utazó prófétákat nem őszinte és komoly vallásos meggyőződés vezeti,
a hirdetett és vallott elveikkel nemcsak az egyházi, de a fennálló társadalmi
rendet is aláássák”.[25]
Szeberényi Gusztáv evangélikus püspök is panasszal él: „ A nazarénusok ugyanis
azon községekben, melyekben kisebb-nagyobb csoportot képeznek, tartanak
úgynevezett könyvvezetőket, akik gyarló módon vezetnek olyan anyakönyvfélét, és
abból adandó alkalommal rendes víznyomatú pecséttel ellátott bizonyítványt, akár
az újszülöttről, akár az elhunytról szólót, szolgáltatnak ki.”[26] Ezért szigorú hatósági
ellenőrzést kér.
Az
egyházak egyre aggasztóbbnak találták a nazarénusok szaporodását, ezért 1887
júniusában Czrepaján, Torontál megyében egy interkonfesszionális papi
értekezletet szerveztek, melyen több református és evangélikus lelkész mellett,
ortodox, sőt római katolikus lelkész is részt vett. Arról tárgyaltak, hogyan
lehetne a nazarénusok terjedését megakadályozni. Az állam, hatalmi erejű
fellépésétől várták a megoldást. Rujtovszky Gusztáv lajosfalvi evangélikus
lelkész szerint arra kellene kényszeríteni a nazarénusokat, hogy a gyermekeiket
ne ők, hanem 18 éves korukig az egyház nevelje. Mateics Mihály orthodox pap azt
bizonygatta, hogy a nazarénusok szabadkőművesek és tőlük a papokat állami
eszközökkel oltalmazni kellene.[27] Voltak békülékenyebb álláspontok
is, amelyek lassan győzedelmeskedtek. Most már a csak a térítést akarták
megakadályozni, a gyülekezetek üldözést már elvetették.
Az
1894:31.-es törvénnyel a nazarénusok házassági ügye megoldódott, de a
szabadegyházak növekvő térhódítása nem fékeződött le. A vallás hivatalosai nem
vették észre, hogy vallási kérdéseket törvényes jogszabályokkal, adminisztratív
üldözéssel, jogfosztással megoldani nem lehet. Az úgynevezett szekták nem
külföldről behurcolt betegségek, amelyek úgyis elhalnak, hanem a küldetését,
hitelét veszítő kereszténység belső korrekciós reakciói. A kereszténység nem egy
nosztalgikus tradicionalista álomból él, hanem abból, hogy a mai ember mai
kérdéseire Krisztus evangéliumából ma kell választ adnia.
A
nazarénusok titka morális erejükben és élő gyülekezeti közösségükben volt, és
maradt. A századforduló éveire elcsitultak a nazarénusok közüli csatározások, a
közjogi viharok. Ezekben a békés években erősödött meg az a nazarénus
magatartási mód, ami máig jellemzi a puritán gyökerű nazarénus kegyességet.
[1] SZIGETI Jenő, A dél-alföldi protestáns parasztecclesiák válsága a XIX. század végén. Néprajzi Látóhatár 2002, 1-4. 199-207. – SZIGETI Jenő, A magyarországi közösségek keletkezése és a protestáns egyházak. in. SZIGETI Jenő, „És emlékezzél meg az útról…” Tanulmányok a magyarországi szabadegyházak történetéből. Szabadegyházak Tanácsa, Bp. 1981. 13-30
[2] KARDOS László – SZIGETI Jenő, Boldog emberek közössége. A magyarországi nazarénusok, Magvető, Bp. 1988
[3] A törvényt 1893. december 2.-án terjeszti be Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1894 január 16-án a Budapesti katolikus nagygyűlés tiltakozik az egyházpolitikai törvények ellen. 1894 november 26-án Wekerle Sándor az egyházpolitikai törvények szentesítése érdekében felajánlja kormánya lemondását. 1894. december 9-én a király szentesíti a polgári házasságról (31), a gyermekek vallásáról (32) és az állami anyakönyvezésről (33) szóló törvénycikket. – SALACZ Gábor, A magyar kultúrharc története 1890-1895. Bécs, 1938. – Moritz CSÁKY, Der Kulturkampf in Ungarn, Gratz – Wien – Köln, 1987. – Jó összefoglaló: HANÁK Péter (szerk) Magyarország története 1890-1908 7/1. 73-107 (Hanák Péter munkája)
[4] RMK I. 1319. – MEDGYESI Pál, Lelki Ábécé. Magyar Irodalmi Ritkaságok, 46. Kiad. Bácsy Ernő irányítása alatt a Budapesti Református Gimnázium 8. osztálya. Királyi Egyetemi Nyomd (1940).
[5] MEDGYESI Pál (1940) 99. – A könyv jelentőségéről: FEKETE Károly, Medgyesi Pál Lelki A-Be.Ce /1645) címû mûvének katechetikai jelentősége. in. Medgyesí Pál redivivus, tanulmányok a 17. századi puritanizmusról. Debrecen, 2007. 75-84.
[6] FEKETE Péter, A magyarországi református egyház és a nazarénizmus ennek kezdeteitől napjainkig (kézirat) 1969. – SZIGETI Jenő, Egy elfelejtett tudományos ismertetés 1869-ból a hódmezővásárhelyi nazarénusokról, DANKÓ Imre – KÜLLŐS Imola (szerk.) Vallási néprajz 2. Bp. 1985. 107-128. – Nem tartom valószínűnek, hogy Szeremlei a szerző, mivel 1864-től 1866 között Hódmezővásárhelyen káplán, amit egy hosszabb külföldi utazás megszakít, de 1867-1871-ig Bihardiószegen lelkész. – BÖSZÖRMÉNYI Ede, Szeremlei Sámuel hódmezővásárhelyi református lelkipásztor élete 1837-1924. Debrecen, 1981.
[7] i.m. 37-38.
[8] EÖTVÖS Károly: A nazarénusok. Bp. 1904. 299-300.
[9] EÖTVÖS Károly (1904).300
[10] Országos Levéltár, Bp. Filmtár A.5490.19.
[11] „Minő könnyen félrevezethető a nép” Szegedi Hírek, 1863. december 15, 101. szám.
[12] Szegedi Hírek 1865. augusztus 10. 64. szám 2, old. – PEIL, 1863, 1146. old.
[13]
SZIGETI Jenő, Hódmezővásárhely lelki válsága
1863-
[14] SZÉL Farkas, Az úgynevezett nazarénusokról. Vasárnapi Újság 1866, 5-6. 16-18. 27. old.
[15] uo. 2. 17-18.
[16] A lexikon cikkeken túl: HOITSY Pál, Régi magyar alakok. Bp. 1923. – BISZTRAY Gyula, Kossuth, Táncsics és forradalmár társaik halálos ítélete 1851. szeptember 22. Irodalomtörténet 1951.4. sz. 480-500
[17] Irányi törvényjavaslatairól: ZELLER Árpád, A magyar egyházpolitika 1847-1694. Bp. 1894. - KARDOS László – SZIGETI Jenő. i.m. 191-248.
[18]
CSIZMADIA Andor, A magyar állam és az egyházak
jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a
Horthy-korszakban. Akadémia, Bp. 1966. 83. old.
[19]
OL. BM Általános iratok 1871.ii. 15 766.
[20] ZELLER Árpád (1894). II. köt. 33-34 – Csiky Sándorról. Magyar Életrajzi Lexikon. Szerk: Kenyeres Ágnes. Akadémia, Bp. 1967. I. köl.317.
[21] Az irat a szegedi nazarénus gyülekezet tulajdona. Soós Sámuel 1977 novemberében másolta, a másolat a szerzőnél. Közölve: KARDOS László – SZIGETI Jenő (1988) 220-221
[22] ZELLER Árpád.(1894). i.m. II. 904-953.
[23] Békés Megyei Levéltár, Elnöki iratok 6984/882, AVKM-től jött irat 281/1882.
[24] Az egész ügy iratanyaga: OL- BM. Általános iratok, 1889. VII. 14. 8097. – SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond: Nazarénizmus, Nagybecskerek, 1888. 83. old.
[25] OL.BM.res. 1885.569.
[26] Evangélikus Országos Levéltár, Bp. Bányakerületi iratok, 1885/250.
[27] SCHWALM György, A tizenhatodik századi újrakeresztelők a jelenben új életre ébrednek Magyarországon. Evangélikus Egyházi szemle, 1904, 163-164. – SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond, (1888) i-m- 8182.