HAZAI ZSIDÓSÁG

Szerkesztő: Dr. Füvessy Anikó

Zsidók Tiszafüreden

2020.01.22

Fotó: Orbán Sándor, Sólyom Péter

Tiszafüredi Füzetek 5.

ISSN 1588-1709

Felelős kiadó: Füvessy Anikó a Tariczky Alapítvány kuratóriumának elnöke

 

 

Zsidók letelepedése az Alföldön

Magyarországon, illetve Pannónia területén már a római korból maradtak emlékek zsidók itt éléséről. A népvándorlás-kori kényszerű szünetet követően a honfoglalás után kezdődött meg a magyar és zsidó nép együttélése. A középkori előzmények után a török hódoltság idején a kelet és nyugat közötti kereskedelmet bonyolították le. Heves megyében a XV. század elejétől vannak adataink zsidókról. A törökök kiűzése után az Alföld a XVIII. században népesült be újra; a XVIII. század a zsidó lakosság nagyobb arányú betelepedésének a kezdete is.

A középkortól kezdve lakóhelyüket, foglalkozásukat, ruhaviseletüket Európa-szerte szigorú rendszabályok szorították szűk keretek közé. Kereskedéssel, pénzkölcsönzéssel, különféle földesúri jogok bérlésével foglalkozhattak. Polgári jogaik a kiegyezésig nem voltak, vallásuk a XIX. század végéig nem volt elismert. Mária Terézia 1746-ban türelmi adót vetett ki rájuk, amit száz éven keresztül kellett fizetniük. A szabad királyi városok 1840-ig nem engedték őket a falaik közé. A Jászság, a Kis- és Nagykunság és a Hajdúság vezetői kiváltságaikra hivatkozva szintén nem adták meg számukra a letelepedési engedélyt, egészen az 1850-es évekig.

 

Az Alföld kereskedelmét a XVIII. században a Balkánról bevándorolt görög kereskedők uralták. A zsidók jogtalanok voltak ugyan, de tevékenységük után adózniuk nem kellett, ezért olcsóbban adhatták termékeiket. Általában ugyanazt árulták, mint a görögök: ócskavasat, nyersbőrt, pálinkái, gyapjút. A tiltott területek környékén, azokon a kisebb településeken, - így Nádudvaron, Dévaványán, Tiszaigaron, Tiszabőn, és Tiszafüreden -, ahol a földesurak hajlandók voltak őket befogadni, nagyobb számban telepedtek meg.

A hazai hitközségek egy része úgy keletkezett, hogy a földesúr, saját jól felfogott érdekében lakhatási engedélyt adott néhány zsidó családnak. A XVII1. század utolsó harmadától kezdve a magyarországi mezőgazdaság igényelt egy olyan mozgékony kereskedő-vállalkozói réteget, amely hitelekkel tudta ellátni az árutermelésre átálló gazdaságot, rendszeresen ellátta a felvásárlói szerepkört, így hitellel és felvásárlással ösztönözte a kibontakozó árutermelést. A napóleoni háborúk mezőgazdasági konjunktúrája tovább gyorsította ezt a folyamatot.

Az egyes településeken való koncentrációjuk a védettség érzése és vallási szokásaik miatt volt szükségszerű. A vallási intézmények fenntartása, rabbi, kántor, metsző megtelepítése, de maga az imarend is nagyobb számú hitsorsos megtelepedését feltételezte. Ennek ellenére az elsődleges a gazdasági lehetőség volt. A letelepedési tilalom megszűnte után ezért is mozogtak egyre nagyobb települések irányába, a kis falvakban csak egy-két család maradt.

Hét közben a nagyobb települések piacain árultak, éjszakára bérelt házakban húzódtak meg, vagy a város határában lévő vendégfogadóban, mint Karcagon. Vásárok alkalmával megengedték az ott tartózkodást 2-3 nappal a vásár előtt vagy után. A házaló kereskedő érdekelve volt a községben tartózkodni több napon át, mert messze utat tett meg egylovas kocsiján, míg a községbe érkezett Tiszaigarról, Tiszafüredről, Dévaványáról, Tiszabőről, Földesről, de még Kenderesről, Tisza-Abádról vagy Nádudvarról is. Ez esetben estefelé elhagyták a várost, és a városon kívül lévő csárdában szálltak meg, majd reggelre kelve visszamentek a városba és folytatták az üzleti tevékenységüket. Csak pénteken tértek vissza lakóhelyükre, a család körében ünnepelni a szombatot.

Heves és Külső-Szolnok megye 1727. évi összeírása a kettős megye öt községében mindössze hat zsidó családot tüntet fel, közülük négy paraszti telken él és gazdálkodik, kettő pedig urasági kocsmát bérel. A 11. József idején, 1788-ban készült összeírás szerint a két megye területén öt helyen éltek zsidók, Tiszafüreden négy, árendából élő családfőt, Kenderesen kettő, Alattyánban, Tiszabőn és Tiszaigaron egy-egy családfőt írtak össze. A földesúri birtokokon letelepedett zsidók egy része falusi árendás, eleinte többnyire kocsmabérlő volt, aki sokszor megkapta a mészárszék bérletét is.

A kocsma informális gazdasági központként is működött, fontos helyet foglalt el a falusiak életében: nemcsak a földesúri borok, hanem a nyíltan, vagy titkon főzött pálinka italmérési helye is. A kocsmához többnyire kezdetleges vegyeskereskedés, bolt is kapcsolódott, az udvar és a gazdasági épületek pedig a begyűjtött termények raktárai is voltak. A kocsmáros funkciójához hozzátartozott a pénzkölcsönzés, a kisebb-nagyobb falusi hitelügyletek bonyolítása is. Az. ügyes árendás az idők során földbérlethez is hozzájuthatott, s ezzel megnyílhatott előtte a gazdasági és társadalmi felemelkedés útja.

Az egri egyházmegye 1816-tól adott ki jelentéseket, ezek alapján Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyék zsidó lakosságának alakulása: 1816: 1.592, 1851: 6.879, ls69: 11.533 fő. 1816-tól 1869-ig 724 %-kal nőtt a létszámuk. 1816-ban 46, 1851- ben 145, 1869-ben 166 helységben éltek, koncentrációjuk a nagyobb településeken egyre fokozódott.

A zsidók letelepedése Tiszafüreden

A hely beli zsidó temetőben a legrégibb, jiddis feliratú barokk sírkövek 1770-ből valók. 1788-ban négy családfőt írtak össze: Moyzes Salamon, Manosses Borgen Calevy, Gasparus Clamon ésJacobus Lőrincz mindannyian ház nélküli zsellérek voltak, és bérlettel foglalkoztak. Tiszaigaron élt Jacobus Salamon bérlő, akinek egy fia, három lánya volt. A hagyomány szerint a hitközség első központja Tiszaugaron volt. Nagyobb számban 1790 után költöztek be zsidó családok a közeli Tiszaugarról, mely akkor a környék zsidóságának centruma és kerületi hitközsége volt. Temploma, rituális fürdője volt Tiszaugarnak, sőt rabbija is, Bleier Menachem, aki nagy Talmud-tudós volt és Kovád Halvónon címen könyvet is írt. Az összeírások szerint 1816-ban Tiszafüreden már 104, Igaron mindössze 37 zsidó lakott.

A Tiszafüreden élő zsidóság létszáma folyamatosan gyarapodott a XIX. század folyamán. Az 1827/28-ban végrehajtott országos összeírás alkalmával 186 zsidót, név szerint 21 családfőt és 40, 16-60 év közötti családtagot írlak össze, akik a Pankotay, Gyulay és Farkas birtokokon éllek.. A foglalkozási összetétel: 10 kereskedő és 4 iparos, akik többnyire még igen szegények voltak. Az egész korszakban igen nagy volt a népességmozgás, nemcsak idetelepedtek, de innen is sokan elvándoroltak, ez nagyjából az egész időszakra jellemző volt. 1839/40-ben 33 családfőt, 30 házastársat, 46 fiút, 46 lányt, 9 zsidó szolgát és egy rokont írtak össze; összesen 164 személyt; 2 nagykereskedő, 1 kiskereskedő, 13 házaló, 6 mesterember. 6 kisbérlő, 3 koldus, 2 egyéb foglalkozású szerepelt az összeírásokban. A leggazdagabb kereskedő Ernst Gáspár volt. Az itt élő zsidók társadalmi rétegződése, a vagyonbeli különbségek folyamatosan nőttek. A többség szegény, de már elkezdődött az élelmesebbek társadalmi felemelkedése.

A szegény házalók a zsidó társadalom alsó rétegét alkották. Szüntelenül a vidéket járták, síppal a szájukban, batyuval a hátukon. Eladtak a falusiaknak tűt, cérnát, összeszedték a rongyot, bőrt, mézet, tollat. A házalás Európa-szerte a kereskedelem átmeneti formája volt. A házalónak végig kellett gondolnia a város szükségleteit, az árupiac helyzetét, ismeretekkel kellett rendelkeznie, vagyis ki kellett magában fejlesztenie egyfajta gazdasági racionalizmust. A házalás leginkább a zsidóság foglalkozása volt Európában, többnyire ezen az úton tudott a gazdasági élet kereteibe beilleszkedni.

A hierarchia következő lépcsőfokán a szekeres vándorkereskedők (questores circumforei) álltak, ők már nagyobb tételben, rendszeresen adtak-vettek, fuvaroztak. A nyílt bolttal rendelkező kereskedők (mercatorok) mindenféle áru adásvételére jogosultak voltak. A vidéki zsidó mercatorok és questorok gyakran a bécsi, a pesti, a győri, vagy pozsonyi nagykereskedő cégek bizományosai voltak, amíg maguk is meggazdagodván, a nagykereskedők magasabban adózó és magasabb rangú kiváltságolt osztályába nem léptek.

"1827-ben említették először a két kunkerületben a zsidó árusokat, akik házaló, a földszint árulóként 15 krajcárt fizettek. Ugyanitt a kocsin megjelenő portékás zsidók napi 30 krajcár taksát voltak kötelesek fizetni a heti vásárokon és piaci napokon. 1828-ban földön áruló zsidókat, továbbá fazekasok közönségesen szekér nélkül is a taksát fizetők között találhatók...a cserépedény különböző fajtáinak vásári értékesítésével már ebben az időben is a fazekasokkal párhuzamosan a kereskedők, köztük a zsidók is foglalkoztak."

Fényes Elek említi először Tiszafüreden a zsinagógát, amely az 1847/48-as összeírásban a Nánássy földbirtok területén szerepel. Az izraelita hitközség tulajdonában volt még paplak, imaház, és sakterház is.

Palugyay Imre 1850/51-ben a Tiszai járásban 1371 zsidó lakost regisztrált. A legtöbben Tiszabőn laktak 437-en, Tiszafüreden 341, Tiszaugaron 121, Tiszaszentimrén 105 zsidó élt. A füredi zsidóság első nagy, ugrásszerű létszámnövekedése 1844 és 1851 között következett be, számuk 157-ről 375-re emelkedett, majd 1854-re 5770-ra. Ezután némi csökkenés következett, később egyenletes a növekedés, 1869-ben 600 fő élt itt.

Az addig elzárt területek betelepedési tilalmának feloldása után innen is átköltözött több család a Nagykunságba. Az első karcagi zsidó lakos Ernst Abrahám, aki 1815-ben született Füreden - valószínűleg Ernst Gáspár fia volt - 1853-ban kapott végleges letelepedési engedélyt.

Tiszafüredi zsidók a szabadságharcban

A polgári jogokkal nem rendelkező magyar zsidóság komoly szerepet vállalt a szabadságharcban. Részt vettek a harcokban, a honvédsereg ellátásában, a szállításban. Ötven évvel a szabadságharc kitörése után Jókai Mór így emlékezett rájuk: "T midőn a hazának minden másajkú népjajai, a melyekkel a magyar szabadságát megosztotta, a melynek fiait a jobbágyságból felszabadította, földeiken úrrá tette - fegyverrel támadnak ellene - ugyanakkor a héber faj vérét, vagyonát, és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet, az alkotmányos szabadság megvédelmezésére. "

Tiszafüreden először 1848. V. 29-én soroztak nemzetőröket a 16-60 év közötti korosztályból. A toborzó listán 162 név szerepel, közöttük 14 zsidóé. A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum adattárában összesen négy névsor maradt fenn. A zsidók szempontjából a legteljesebb 23 nevet tartalmaz a feljegyzett 150-ből. A 3. tizedben Blau Jakab nevét említik, a 8. tized tizedese Groszmann Soma, ez a tized nagyrészt zsidókból állt. Schőnfeld Lipót sebészorvos 1811- ben született, diplomáját a budapesti egyetemen szerezte 1834-ben; ő is részt vett a délvidéki harcokban. Blau Éliás mindössze 19 éves volt, a szabadságharc bukása után büntetésképpen besorozták a közös hadseregbe.

Tiszafüred fontos szerepet töltött be az 1849-es eseményekben, innen indult el a honvédsereg a dicsőséges tavaszi hadjáratra. Itt tartózkodásuk jelentősen fellendíthette a helybeli kereskedők, kocsmárosok forgalmát. Ezt bizonyítja a szabadságharc bukása után kötelezően beszolgáltatott pénz nagy mennyisége. Április 15-én és 17-én két sebesült zsidó vallású katona halt meg az itt felállított hadikórházban. Grün József 22 éves volt, Pozsonyban született, Róth Lőrinc egy évvel idősebb és Máramarosból származott.

A szabadságharc alatt elért üzleti hasznot és korábbi vagyonukat alaposan megcsapolhatta a rekvirálás, a beszolgáltatás és a Haynau által a szabadságharc leverése után a magyar zsidóságra büntetésül kollektíven kivetett 2.300.000 Ft-os hadisarc, amiből a Füredi zsidóknak is ki kellett venni a részüket. A tiszabői hitközség levéltárában 1929-ben még őrizték az 1500 ezüst forint hadisarc befizetéséről kapott nyugtát.

Vallási élet az első száz évben

A temetkezési egyletet, a Chevra Kadisát 1803-ban alapították. Az első zsinagóga a XIX. század első felében épült a település fő utcáján, a római katolikus templom közelében, klaszszicista stílusban. Az első rabbi, Schőnfeld Mózes, Schönfeld Jakab szikszói rabbi fia, született Szikszón 1791-ben, meghalt Simándon 1867-ban. Harminc éven át Tiszafüreden, 1848-tól Sarkadon, később Simándon működött.

A következő rabbi Rosenberg Hermán (Reb Jiszroel Jajne Cvi), aki 1802-ben Óbudán (Altofen) született. Ő alapította meg Füreden a vallási iskolát, a jesivát, amely egészen 1944-ig fennállott, messze földről vonzva a tanulókat. Sámuel fia neves rabbiként Hunfalván hozott létre híres jesivát.

Jungreisz Náthán, Rosenberg Hermán utóda 1833-ban Nagymártonban született, édesapja Jungreisz Antal csengeri főrabbi volt. Fiatalkorát Csengeren töltötte, "...ott nyerte atyjától, az országszerte tudományáért hírre vergődött csengeri főrabbitól azon páratlan talmud tudományt, mely öt az egész ország és még a külföld előtt is oly híressé tette. Később Nagy-Szőlősön, majd Fehér-Gyarmaton választatott meg, mint főrabbi és 21 évvel ezelőtt városunk izraelita hitközsége hívta meg az akkoron üresedésben levő főrabbi állásba, melyet haláláig a legnagyobb lelkiismerettel, hűséggel, tapintattal vezetett." Munkácson jelent meg két héber nyelvű műve: Tórász Másé Koszon és Menuehász Másé címen. 1889. szeptember 23-án hunyt el, temetésén 6-700 fős gyászoló tömeg jelent meg, több főrabbi is, közöttük a biharnagybajomi, csengeri, mezöcsáti és a marosvásárhelyi főrabbi. Egyik fia Gyöngyösön, a másik Nádudvaron volt rabbi.

Az 1869-es országos kongresszus, amelyen az országos képviselet ügye és a modernizáció volt napirenden, megosztotta az ország zsidóságát. A kongresszus után három irányzat alakult ki. A hagyománytisztelők, elsősorban a kisebb településeken élők az orthodox változatot részesítették előnyben. Orthodox hitközséggé vált a tiszafüredi is. Önállóságukat később is erőteljesen hangsúlyozták. Az emancipáció Európában a XVIII.század végén indult meg az emancipációs mozgalom, hogy a jogfosztott zsidóság számára kivívja a polgári egyenjogúságot, de a reformkori előzmények és az 1849-es ki nem hirdetett törvény után csak a kiegyezés hozta meg a megoldást. Az 1867: XVI1. tv. kimondta: ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog nyilvánítására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás, vagy’ rendelet ezennel megszüntettetik."

A kiegyezés a gazdasági, az emancipáció a jogi kereteket teremtette meg a magyarországi zsidóság társadalmi felemelkedésére, az asszimiláció felgyorsulására. Az 1867 utáni modernizáció végrehajtásában alapvető szerepet játszott a zsidó polgárság. A kereskedők, földbérlők eddig felhalmozott tőkéje adta a kapitalizmus megteremtésének anyagi bázisát. A gyáripar kiépítése, a nagybirtokok modernizálása, a fejlődéshez nélkülözhetetlen bankrendszer megteremtése feltételezte a zsidóság évszázadokon át kialakult pénzügyi tapasztalatait, mozgékonyságát, vállalkozó kedvét.

A tiszafüredi zsidóság asszimilációja

Palugyay 1851-ben a járásban élő összes zsidó anyanyelveként a zsidót tüntette fel. (Valószínűleg a jiddist értette alatta.) A beilleszkedés, a nyelvcsere sok nehézséggel járhatott, alapvetően fontos volt az oktatás nyelve. A zsidóság évezredek óta nagy gondot fordított az oktatásra, alig akadt olyan zsidó, aki ne tudta volna olvasni a szentírás szövegéi. A tudomány iránt vallásos tiszteletet tanúsítottak, a tudatlanság nagy szégyen volt. Ennek a mentalitásnak volt szerves következménye a zsidóság nagyarányú beáramlása az értelmiségi pályákra az emancipáció után.

Tiszafüreden a kisgyermekek vallási oktatása, a Talmud Tóra 1803-tól, a jesíva 1865-től működött. 1877-ben indult meg az oktatás a hivatalosan elfogadott zsidó elemi iskolában, egy bérelt ház három termében, három osztályban, három tanító vezetésével. Az igazgató-tanító Cserhát Gerzson, aki már tanítóképzőt végzett, és több éves gyakorlattal rendelkezett. Ekkor vezették be a magyar nyelv oktatását is. A harmadik osztály vizsgatárgyai a következők voltak: magyar olvasás, írás, nyelvtani elemzés, magyar történelem, földrajz, természetrajz, számtan. Az iskola berendezése mindössze néhány falitáblából, Magyarország térképéből, egy-egy íróasztalból és néhány lócából állt. 1889-től már saját épületben működött az iskola.

Az iskola felügyeletét az iskolaszék látta el, melynek tagjai a hitközség legtekintélyesebb tagjai közül kerültek ki. Rendszeresen támogatták a szegény sorsú tanulókat ingyen tankönyvekkel, taneszközökkel; télire meleg ruhát, lábbelit adományoztak számukra, az év végi vizsgák alkalmából a jó tanulókat könyvvel jutalmazták. A századfordulótól a harmincas évekig Lőwinger József irányította az iskolát. A felső osztályokat ő, az alsókat Czóbel Cecília, majd Schwarcz Boriska tanította.

Tiszafüreden a polgári iskolai oktatás hosszú vajúdás után 1913-ban indult, tanulói között sok volt a zsidó gyermek. Az 1914/15-ös tanévben a fiúiskola 28 első osztályos tanulójából 6, a 45 másodikos közül 18 volt izraelita vallású.

A beilleszkedés nem volt konfliktusoktól mentes, de befogadásért való hálának és-a beilleszkedni vágyásnak nem egy tanújele maradt ránk a korabeli újságokból. Jungreisz Náthán halála után Szófer Mór rabbi 1891. október 6-án érkezett Füredre. Első beszédét a zsinagógában ugyan németül tartotta, de hazafias, modern szellemben. Később is sokszor nyilvánította ki hazaszeretetét, mint az 1893-ban, az őszi ünnepek alkalmából tartott ünnepi beszédében: "Ebben a hazában egyelően szolgáltatják az igazságot minden polgárnak, felekezetre való tekintet nélkül... Tekintsünk szét földrészünkön, látni fogjuk, hogy szegény oroszországi hitsorsosaink minő borzasztó) sanyargattatásnak vannak kitéve! Nem sokkal jobb sorsuk hittestvéreinknek Romániában sem. E haza földjén senkii vallásáért nem háborítanak. Imádkozzunk tehát a haza boldogságáért!"4

A gazdasági felemelkedés; a földbirtokosok

Az abszolutizmus időszakában történtek a zsidóság számára kedvező intézkedések is. 1860-ban feloldották a birtokszerzés és az egyes foglalkozási ágak űzésének tilalmát. A zsidóság által a kereskedésből felhalmozott tőke beáramolhatott a tőkehiányban szenvedő mezőgazdaságba is. Ez a lehetőség a helybéliek számára is adott volt. A földbirtokvásárlás a társadalmi felemelkedés egyik biztos útját jelentette. A hagyományos vidéki társadalom csúcsán a földbirtokosok álltak. A birtok jövedelmezőségét a befektetett pénz és a szakképzett intéző biztosította.

Blau Jakab 1849-ben, házasságkötésekor még házaló volt, az 1880-as években, mint a leggazdagabb és legtekintélyesebb zsidó polgár, ő volt a hitközség elnöke. 1890-ben halt meg, örököseire 1 124 hold földet hagyott. 1883-ban tagja volt a megyebizottságnak, mint a megyében az egyik legtöbb adót fizető lakos.

1893-ban Ernst Gáspár fia, Jakab 674 hold, Leuchter Hermán (ő is házalóként kezdte az ötvenes években, a környéken több helyen is lakott) 459 hold, dr. Menczer Ignác orvos 224 hold, a tiszakürti Léderer testvérek 2721 hold birtokon gazdálkodtak Tiszafüred határában.

A legtekintélyesebb tiszafüredi zsidó polgárok, mint a legtöbb adót fizető fürediek bekerültek a városi és a megyei képviselőtestületbe is. 1 883-ban a megyei testület tagja volt: Blau . Jakab, Klein Jakab bérlő Poroszló Menczer Ignác, Rosinger i Lajos és Ernst Péter. A járásban a legtöbb adót fizetők közül 1910- ben 5. Léderer Gyula, 11. Klein Sándor, 12. Klein Zsigniond, 1 Tiszaörs; 2. Flam Ignác, 23.dr.Soltész Henrik ügyvéd, 28. Heldmann Ligát földbérlő, Tiszaszőlős.

A leggazdagabb családok, akik a kereskedésből felhalmozott tőkéjüket földbirtokba fektették, a XX. század első évtizedében sorozatosan költöztek el Füredről. Rosinger Lajos nagybérlő 19101920 között a debreceni hitközség elnöke volt. Czeizler Soma felesége 1929-ben Egerben vezetett mintagazdaságot. Az Ernst család leszármazottai - ügyvédek, orvosok - a század elején Egerből, Miskolcról, Debrecenből látogattak vissza egy-egy érdekesebb rendezvényre.

A tiszafüredi zsidók szerepe a helyi iparban,
kereskedelemben, vendéglátásban és a hitelszervezetekben

A XIX. és a XX. században egyaránt sok zsidó iparos volt a helyi mesteremberek között. Az 1827/28-as összeírásban négy iparost tüntettek fel, foglalkozásuk közelebbi megjelölése nélkül.

Az első anyakönyvekben szerepel egy 'anyagfestő' és egy 'francia szabó'. Füreden ősi mesterség volt a nyeregkészítés, a XIX. századból tudunk egy zsidó nyeregkészítőről, Némethy (Deutsch) Adolfról is. Az 1877-es összeírásban mindössze 14 zsidó iparos és hét kereskedő neve szerepel. Az 1891-ben alakult Ipartestület vezetésében is fontos szerepet töltöttek be.

Jellegzetes zsidó foglakozás volt a szabó mesterség. A különböző források jónéhány mester nevét örökítették ránk. Az első, a halotti anyakönyből ismert ’hotür', francia szabó Stern Izrael, aki Miskolcon született, és 1851. július 3-án halt meg 42 éves korában. Schwarcz Mór helybeli származású volt, 1893-tól 1944-es elhurcolásáig tartotta fenn férfi- és női-szabó műhelyét. Járt Bécs- ben, Berlinben, Párizsban is. Fűnk Sámuel esztergályos és Fűnk Jenő cipész testvérek voltak, Késmárkról házasodtak Füredre a múlt század végén. Sámuel e század elején megjárta Amerikát, hazatérte után családjával elköltözött innen. Fűnk Jenő az első világháború vitán is itt dolgozott. Spitzer Alajos lakatos volt, komoly felszereltségéi gépműhelyt üzemeltetett. A két világháborúi között dolgozott asztalosként a két Fischer testvér: Henrik és László. Korszerű, villanygéppel felszerelt műhelyük a Fő utcán, a zsidó templom mellett lévő házukban volt.

A múlt század végén került ide Máramarosból házassága révén Herskovics Henrik (Chájem) kovács, aki ezt a nem tipikusan zsidó mesterséget művelte. Nyolc gyermeke született, 81 éves korában Auschwitzban halt meg. A XIX. és XX. századból tudunk több órás működéséről is a városban. Weiszmann Dávid fia, Miksa 1874-től gyakorolta az órás mesterséget, mellette dohánytőzsdét működtetett a századforduló idején. Fia, Ignác jómódú órás és ékszerész, 1904-ben nyitotta meg üzletét, amelyet fenntartott 1944- es elhurcolásáig.

A gazdasági mobilitás egyik kiváló példáját mutatta Lőw Sámuel, aki az 1870-es években bádogosként dolgozott, szik- vízüzemet is fenntartott, majd 1888-ban megalapította az első nyomdát Füreden. 1893-ban Egerbe költözött, ott már nagyobb nyomdát vásárolt, ő volt az Eger című lap kiadója. Fia, Béla az 1930-as években egri bankigazgató. 1894-1897 között a nyomdát a Kohn család működtette, majd elköltözésük után a Goldstein család vette át. A füredi újságok kiadói is ők voltak, színvonalas kiadványokat készítettek. A nyomda mellett papír- és könyvkereskedést is fenntartottak, sírkőkészítő üzemük termékei mai is láthatók Tiszafüred különböző temetőiben.

A kereskedelemben felhalmozott vagyon megjelent az ipari beruházások területén is. Flamm Ignác az 1880-as években Egyekről került Füredre. Földbirtok vásárlása mellett ő építtette az első helyi gőzmalmot, majd 1912-ben a téglagyárat. Gőzmalma mellé 1892-ben gőzfürdőt építtetett. 1906-ban megalapította a Tiszavidéki Bankot, amelynek 1930-ban bekövetkezett halálakor igazgatója is volt. Többször választották hitközségi elnökké.

Blau Jakab Zsigmond nevű fia 1893-ban hagyta abba a gazdálkodást. Fiai, Albert és Lajos 1902-ben alapították meg a Tiszafüredi Ecset- Meszelő- és Kefegyár Rt-t. A gyár számára egész ipari komplexumot építtettek: gőzmalmot, gyárépületet, raktárakat, majd 1910-ben villanyfejlesztő telepet is. Az 1900-as években 100 munkást foglalkoztattak, ez volt a legnagyobb ipari vállalkozás Tiszafüreden. A gyár termékeit exportálták is.

Ebben a korban több olyan vállalkozásról tudunk, amelyet a keresztény és zsidó földbirtokosok együtt alapítottak. 1891-ben Faraktár és Gőzmalom Rt. néven a Tisza partján lévő földbirtokok tulajdonosai alakítottak részvénytársaságot fakitermelésre és feldolgozásra. A részvénytársaság tagja volt Csávolszky Lajos országgyűlési képviselő, Graefl Jenő poroszlói nagybirtokos; a füredi zsidók közül Ernst Vilmos, Epstein Jakab és Flamm Ignác.

A Klein-testvérek; Sándor, Artúr és Zsigmond eredetileg Tiszaörsön voltak földbérlők. A század elején ők is az ipari vállalkozások felé fordultak, több-kevesebb sikerrel. Zsigmond Füredre költözött, itt élt 16 évig, közben a hitközség elnökének is megválasztották. 1893-ban fakereskedést nyitott a vasútállomás mellett. 1909-ben megalapította a Hevesvármegyei Gyáripar Rt-l, Poroszló székhellyel, a tulajdonukban lévő gőzmalom, gőzfűrész- és gombgyárból. A felemelkedő zsidó felső réteg mintaképző csoportját a dzsentrik adták. Szokásaikban, viselkedésükben ehhez a réteghez igazodtak. 1909-ben a tiszafüredi újság Klein Sándor tiszaörsi földbirtokos körvadászatáról ad hírt.

Keresztény és zsidó notabilitások; földbirtokosok, kereskedők, iparosok, értelmiségiek együtt alapították meg 1888-ban az első helybéli hitelintézetet, a Tiszafüredi Takarékpénztár Rt.-t. Az alapítók között volt Füred országgyűlési képviselője, Csávolszky Lajos. A zsidók közül Rosinger Lajos, Flamm Ignác, - akik bekerültek az igazgatóságba is - Strausz Miksa földbérlő, Blau Bertalan (Blau Jakab fia), dr. Menczer Ignác orvos, Brieger Abrahám kereskedő. Az alapításkor kilencvenkilencen jegyeztek részvényeket, pontosan egyharmaduk volt zsidó. A takarékpénztár vezetőségében mindig részt vettek a füredi zsidóság vezetői; betétesei, részvényesei továbbra is nagy számban voltak zsidók. Gazdasági tevékenységükhöz létfontosságú volt helybeli bank működése.

A Tiszavidéki Bankot 1906-ban alapították. A helyi téglagyárat is ők működtették, 1912-tól részvénytársasági formában, Tiszafüredi Tégla és Cserépgyár Rt. néven 60.000 korona alaptőkével. A részvénytársaság elnöke Rubinstein Adolf volt. 1917-ben az Rt. igazgatósága megegyezett a bankéval.

A járásban 1877-ben készült névjegyzékben is feltűnő a zsidó vallású iparosok és kereskedők nagy aránya. Nagyivánon öten: két kiskereskedő, egy házaló és két kocsmáros élt. Poroszlón nyolcán; egy mészáros, két szabó, egy fakereskedő és négy kereskedő.

Tiszaabádon és Tiszaszalókon, az akkor még csak közvetlen szomszéd, de különálló településeken egyaránt 15-15-en éltek; Abádon 2 fakereskedő, 9 kereskedő, 3 kocsmáros, közöttük a járásban az összeírtak közül a leggazdagabb, Kohn Abrahám földbérlő. Szalókon 2 kötelest, 1 mészárost, 1 üvegest, 1 szabót, 2 cipészt, 2 kisbérlőt és 4 kereskedőt írtak össze.

A környéken, Tiszaszőlősön élt a legtöbb regisztrált zsidó kereskedő és iparos: 20, közöttük 1 kovács, 1 mészáros, 1 borkereskedő, 4 vegyeskereskedő, 2 szatócs, 2 kocsmáros és 9 házaló. A legmódosabb is meglehetősen kevés adót fizetett, a többiek még szegényebbek voltak. Tiszanánán 1 szatócsot és 6 kereskedőt írtak össze, a leggazdagabb kereskedő Grünbaum Adolf volt. Tiszaörsön hatan éltek; három kiskereskedő, egy szatócs és két házaló.

Tiszafüred kereskedelmi életében továbbra is vezető szerepet töltöttek be a zsidó kereskedők. Nagyon fontosak voltak a különböző zsidó kereskedő családok, 'dinasztiák'. Neves kereskedőcsalád volt többek között a Weiszmann, Schwartz, Breuer, a Brieger, és a szegényebb és módosabb ággal rendelkező Rubinstein család.

Filmünkben" megszólaltatott interjúalanyaink kiemelték a tiszafüredi zsidó kereskedők nagyszerű üzleti szellemét, amely generációkon át öröklődött. A központban voltak a nagykereskedések és a nagyobb boltok, a mellékutcákat valósággal behálózták a kis szatócsüzletek, ahol hitelben is lehetett vásárolni. Az idősebb emberek emlékezetében még élénken él a zsidó kereskedők, iparosok emléke.

Sajtos Dezső könyvkötő: "Ezek a zsidó emberek, mivel itten Füreden egy hétig is eltartott a vásár, átmenő forgalom volt, szüksége volt a lakosságnak a kereskedésre is. És ezek lehozták az árut, ne kelljen Pestre menni, és itten Tiszafüreden mindent meg lehetett venni.! Ezek az üzletek mind olyan jól el voltak helyezve, hogy ne kelljen az egyik utcából a másikba menni messzire. A parasztembernek nem volt pénze, bement a boltba, azt mondta annak a zsidó kereskedőnek; 'Ne tessék már haragudni, nincs pénzem, majd ha lesz pénzem, meghozom.' Aztán volt egy füzet, amibe bejegyezte az adósok nevit. vagy pedig vitt tojást, lisztet, kukoricát. Megvolt a piaci ára, oszt a kereskedő összegyűjtötte, oszt nem volt, hogy miért nem pénzt hozott nekem, hanem ezeket? lés ez olyan szépen elment, azért mert nem volt osztozkodás, azért szerelték a zsidókat, mert a zsidó) a legmesszebbmenőkig a kedvében járt a legszegényebb embernek is. Mert az megadta az alkalmat arra, hogy boldoguljon."

Több fa- és tüzelőkereskedőről is tudunk, az 1931-es címtár és a visszaemlékezések alapján. Gliick Gyula és családja 1928-ban került Zentárói Füredre, kereskedése a város központjában, a Weiszmann bolt mellett volt. A Weiner Ernő kereskedésének 1944-es árukészletének értéke 59.276,61 pengő volt.

Tiszafüred egyik legrégibb, és legmódosabb kereskedő családjának, a Weiszmann családnak a város központjában volt nagy vegyeskereskedése, amelyet nemzedékeken keresztül vezettek. Weiszmann Zakariás 1844-ben került Füredre Egerből. Fia, Dá\ id alapította az üzletet, amely igen széles körű választékkal rendelkezett, az. ő fia József, végül unokája Dávid vezette az üzletet az államosításig.

Rubinstein Salamon Tarcalon született, édesapja Rubinstein Jakab kántor volt. A 70-es évektől kétlovas szekérrel vándorkereskedett. A felvidéki, főzőfazekat gyártó központokat is felkereste. Míg feléri Gömör megyébe, a füredi edényeket árusította. Visszajövet az ott vásárolt fazekakat értékesítette, a maradékot pedig Füreden árulta. A századforduló után Tiszaigarról került ide a bárom Rubinstein fivér. Adolf 1908-ban vegyes- és sörnagykereskedést, Sámuel 1904-ben fűszer- és gyarmatáru nagykereskedést, Hermán porcelán- és üvegkereskedést nyitott. Adolf 1923-ban zárta be vegyeskereskedését, szesz nagy-kereskedést, majd 1931-töl szeszfőzdét tartott fenn. Az Igari úton, a mai pincediszkont épületében volt a nagykereskedése. A földbirtokosok mellett a továbbiakban ők voltak a legmódosabb zsidó polgárok Tiszafüreden, egészen 1944-ig. Gyermekeiket ők is értelmiségi pályára adták, Sámuel fia orvos lett. Rubinstein Adolf vagyonát a harmincas években kétmillió pengőre becsülték. Az 1944-ben a gettóba hurcolás előtt felvett vagyonleltárak szerint vagyonuk egy részét budapesti bérházak vásárlására fordították.

A vendéglátás hagyományos zsidó foglakozássá vált a XVIII. századtól kezdve Magyarországon. Korábbról is vannak adataink tiszafüredi kocsmárosokról, a századfordulón és a XX. században is a kocsmák, vendéglők, kisebb-nagyobb szállodák tulajdonosai, működtetői viszonylag nagy számban voltak zsidók.

Tiszafüred első szállodája, a Bika szálloda 1894-ben épült. A szállodát előbb bérelte, majd megvásárolta Barna (Braun) József, 1929-ben bekövetkező haláláig családja tulajdonában volt. A szálloda 10 szobából, kávéházból, étteremből, az. emeleten bálteremből és az úri kaszinó helyiségeiből állott. 1912-ben építették hozzá a mai mozi épületét. A szálloda Tiszafüred felső rétegének találkozóhelyévé vált, a járási bálokat is itt rendezték.

Pilitzer Ignác 1903-ban nyitotta meg a vasútállomásnál lévő vendégfogadóját, amelyben néhány vendégszobát is fenntartott. Czeizler Dávid kocsmája a városközpontban volt, halála után lánya, Róza vezette. A kocsma a kocsisok és cselédlányok találkozóhelye volt. Szintén a központban állott Rosenfeld Lőrinc, Poldi kocsmája.

A Tiszafüred és Hortobágy közötti országút mellett több csárda is működik a mai napig. Füredhez a legközelebbi a Patkós csárda, melyet a múlt században a Schwarcz család bérelt, majd meg is vásárolták. A sok hasonló nevű Schwarcz család közül ezért kapták köznyelvben a patkósi Schwarcz elnevezést. (Tudunk még 'borulás', 'gatyátlan', 'szappanos', 'siket' 'hólyagos' Schwarcz ragadványnevekről.) A húszas években patkósi Schwarcz Móric eladta a csárdát, és Tiszafüreden vásárolt egy fogadót, a Balatont, amely a vidékről a vásárokba lovas kocsival bejáró parasztgazdák szálláshelye lett. (Nagy kocsiállásában elfértek a kocsik és a lovak.) Schwarcz Móric egész családjával együtt elpusztult a második világháborúban.

A sikeres életutak mellett a századfordulós újságok gyakran tudósítanak üzleti csődről, árverésekről, amelyek után azonban rendszerint sikerült talpra állni.

Az értelmiség

A földbirtok vásárláson kívül a társadalmi mobilitás másik útja volt az a tendencia, amely a feltörekvő zsidóságra általában jellemző volt: fiaikat értelmiséginek taníttatják. Epstein Jakab Tiszaszentimréről került Tiszafüredre, az állandó Tisza-híd megépítése előtt a révátkelést bérelte. Fiai 1883-ban születtek, Géza gyógyszerésznek, Jenő ügyvédnek tanult, halálukig, 1941-ig itt éltek.

A szegény családok is igyekeztek gyermekeiket taníttatni. Kohen Jakab szegény házalóként 1909-ben került Füredre, itt a hetipiac helyszedője volt. 12 gyermeke született, négy fia a szegénység elöl Franciaországba vándorolt ki. Jenő a hatvanas években előbb Svájcban, majd Romániában volt nagykövet. József a polgári iskola után elvégezte az izraelita tanítóképzőt, majd Földesen és Debrecenben tanított, ahol iskolaigazgatóként ment nyugdíjba.

Az első füredi orvos, dr. Schönfeld Lipót sebész volt, aki 1883-ig élt itt. 1852-ben költözött ide dr. Menczer Ignác, aki Pozsony megyében, Vízkeleten született; 1848-ban, a szabadságharc kitörésekor a pesti egyetem hallgatója volt. Néhány hónapig nemzetőr volt, majd egy Vasvári Pál által vezetett nemzetőr csapattal végigharcolta a tavaszi hadjáratot. 1872-ben működése elismeréséül a tiszafüredi közbirtokosság szolgálati lakását neki ajándékozta. 1902-ben, Tiszafüredre kerülésének ötvenedik évfordulójára nagyméretű, ezüstből készített recepttel lepték meg. 83 éves koráig gyógyított, 1905. március 25-én egyik betegénél lett rosszul, hamarosan meghalt. Vejével együtt domaházi birtokán temették el. Dr. Menczer Ignác veje, dr. Szigeti Soma (Sidlauer Sámuel) szintén orvos volt, Egerből került ide 1877-ben. Nyolc gyermeke született. A Menczer-Szigeti család már teljesen asszimilálódott a keresztény magyar társadalomba.

Az 1880-as évektől kezdve rövidebb-hosszabb ideig több zsidó vallású orvos is praktizált. Dr. Kiss Aladár orvos a kilencvenes években került Tiszafüredre, ahol az első világháború utáni időkig járási orvosként praktizált. Az első világháború idején az 1914-ben, a polgári iskola épületében berendezett negyven ágyas hadikórház parancsnoka volt.

Dr. Aszódi István fogorvos Tiszaroffon született, ahol apja vendéglős volt. Lövinger József igazgató-tanító lányát vette feleségül 1923-ban, egészen 1960-ban bekövetkezett haláláig Füreden ’ praktizált. Dr. Vadász István történész: "A környéken jelentős és nagyon ismert fogorvos volt. Találkoztam olyan adatközlőkkel a legutóbbi években is Dél-Borsodban; Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk környékén, akik rendszeresen jártak át hozzá, mint híres fogorvoshoz.. Az első olyan szakorvos volt Tiszafüreden, aki nemcsak a tiszafüredi, hanem a vidéki lakosság ellátását is biztosította."

Dr. Szántó Kálmán 1894-ben Kunmadarason született, a középiskolát Karcagon, az egyetemet Budapesten, Bécsben és Prágában végezte el. Az első világháborúban 35 hónapi frontszolgálat után egészségügyi hadnagyi rangban szerelt le, több magas kitüntetést kapott. Orvosi pályáját a budapesti zsidó kórházban kezdte, majd 1922-ben Füreden telepedett le. O hozta az első röntgent Tiszafüredre a harmincas évek végén.

Dr. Nagy Jenő állatorvos Sírokon született, eredeti neve Groszmann Jakab. Budapesten végezte el az egyetemet, 1905-ben került Tiszafüredre. 1906-tól 1944-ig ő volt az egyetlen községi köztisztviselő. 1942-ben kitért, így csak a németek bevonulása után fosztották meg állásától. A kitérés sem mentette meg a deportálástól.

A XIX. század végén telepedtek le az első zsidó ügyvédek Füreden. Dr. Soltész Henrik Rosinger Lajos húgát vette feleségül, gyermekeit Franciaországban taníttatta. Dr. Békefi Lajossal együtt évtizedeken keresztül itt dolgoztak. Hogy a konkurrenciaharc a zsidókat sem kerülte el, arra jó példa és az asszimiláció furcsaságaira is egyúttal a következő eset: A két ügyvédet 1908-ban három nap államfogházra ítélték, párbajvétség miatt. Egymásra lőttek, de úgy tűnik, hogy a párbajnak nem lett komoly következménye.

Dr. Weinberger Dezső sárospataki ügyvéd Flamm Ignác lányát vette feleségül, Poroszlón és Füreden is lakott családjával. - Lánya, Weinberger Klára: „Az édesapám ügyvéd volt, tiszteletnek örvendett. Nagyon muzikális volt, szépen zongorázott, és hegedült, a nőegyleti előadásokon is mindig ö zongorázott. Pár zeneszáma 91meg is jelent a Rózsavölgyinél. Én is jól zongoráztam és énekeltem. Szép, harmonikus családi életet éltünk."

1931-ben a Füreden dolgozó nyolc ügyvéd fele volt zsidó vallású.

A múlt században és e században is sok tehetséges fiatalember került ki a helybeli zsidó közösségből. Menczer Ignác fia, Béla közlekedési mérnök lett, részt vett az Al-Duna szabályozásban és a vasútépítésekben. Béla fia, akit szintén a Béla nevet viselte, ötven évig élt e században nyugat-európai emigrációban. Különböző egyetemeken tanított, katolikus filozófusként számos könyve jelent meg. Ungár Lipót kereskedő legkisebb fia, Ödön 1885-ben született, 1898-ban fiútestvéreivel együtt felvette a Tisza nevet. Később az Egyesült Államokban Edison munkatársaként dolgozott. Unokája, Tisza László a harmincas évek óta az Egyesült Államokban él, a MIT világhírű nyugalmazott fizikus professzora.

Szőllősi Zsigmond 1872-ben született Tiszaszőlősön. Jogi egyetemre járt, de már egyetemista korában eljegyezte magát az újságírással. Tizenöt évig volt a Budapesti Hírlap munkatársa. 1910-14 között a Kakas Márton című élclapot szerkesztette. 'Madár' bácsiként vált híressé. Ő is egyik kialakítója volt a századfordulón megjelent jellegzetes pesti humornak.

Bródy Rózsa 1901-ben született Tiszafüreden. Édesapja Bródy Lajos földbérlő. Bródy Rózsa ismert vegyészmérnök és élelmiszerkutató lett. Tankönyveket írt, írásait szakfolyóiratok közölték. Ádám Zsigmond 1906-ban született Patkóson. Édesanyja ' a patkósi Schwarcz családból származott. Zsigmond Tiszafüreden végezte elemi és polgári iskolai tanulmányait. A szegedi egyetemen t 1931-ben szerzett tanítóképzői tanári oklevelet, majd 1942-ig különböző helyeken tanított. Ukrajnában volt munkaszolgálatos.1945 tavaszán az elhagyott gyermekekkel kezdett foglalkozni, Hajdúhadházon megszervezte számukra az első magyarországi gyermekvárost. 1957-ben ő kezdeményezte a fóti gyeremekváros megszervezését, végül a soponyai intézmény igazgatását bízták rá. Pedagógiai munkássága során többszintű, a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodó, gyakorlati képzéssel kiegészített iskola terveit dolgozta ki.

A második világháború után megmaradt, családjukat vesztett fiatalok többsége is értelmiségi pályára lépett. Több egyetemi, főiskolai oktató; orvos, mérnök, könyvtáros, pedagógus lett belőlük, ma már nyugdíjasként élnek külföldön vagy az ország különböző részein; Dr. Lebovits Imre mérnök, egyetemi docens, nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárának főigazgatójaként dolgozott. Családja már 1827-ben Füreden élt. Dr. Lebovits Imre nagyon sokat tett azért, hogy a tiszafüredi zsidóság utolsó emlékhelye, a temető méltó állapotba kerüljön.

Vallási élet a XX. században

A hitközségi elnökök és a vezetőség mindig a leggazdagabb és legtekintélyesebb zsidók közül került ki. A Chevra Kadisa, a Szentegylet tiszteletbeli elnöke mindig a rabbi volt, főgondnokát, vezetőségét szintén a tekintélyesebb emberek közül évente választották. A hitközség éves költségvetése 1894-ben: 9224 Ft bevétel,, amelyből az iskolára 1774 ft-ot költöttek. A rabbi, a metsző és a kántor szolgálati lakásban laktak. A hitközség az iskolán, a templomon, az imaházon, a vallási iskolán kívül rituális fürdőt is • fenntartott, aminek a vallási életben nagy jelentősége volt.

Szófer Mór Jolán nevű lányát Strasszer Sámuel rabbi vette el, aki már apósa életében is rabbi-helyettesként dolgozott, majd apósa halála után 1944-es elhurcolásáig ellátta a papi teendőket. Nagy tudással rendelkező, tekintélyes vallási vezető volt.

A múlt században épült templomot 1911-ben árvereztették el, majd új templom építésébe fogtak., melyhez a város kezességvállalása mellett 40000 korona kölcsönt vettek fel. Az épület Polgári István tervei alapján, Vágner Márton építészmester kivitelezésében gyorsan elkészült. "Az izraelita templom minden bizonynyal a szecesszió egyik legszebb építészeti alkotása volt Tiszafüreden. A nagytömegű, téglalap alakú épület díszítését az alkotók klinkertéglával oldották meg. A templom főutcára néző homlokzatán boltíves, szecessziós középrizalit emelte ki a bejáratot. A két oldalsó) homlokzat klinkertéglákból rakott lizéniákkal volt tagolva.

A klinkertégláival érzékeltetett ornamentika ma már csak az átalakított épület oldalsó homlokzatának legfelső végén látható.

Az ünnepélyes avatás 1912.május 16-án ment végbe.

Kúti József ny. iskolaigazgató így emlékezett a két világháború közötti vallási életre: "Igen szép templomunk volt. A templom udvarán lakott a főrabbi, megboldogult Strasszer Sámuel. Ott volt egy külön kis templom, a Bét Hóimidrás (a tanulás háza), ahol istentisztelet is volt és itt tanította az ország különböző részeiből érkezett jesíva' növendékeket. Csodálatos ember volt. Nagy talmud tudós és csupa szív ember. Jövedelmének jelentős részét a szegényeknek adományozta. Az egész községben köztiszteletben állt. Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Egyek, Tiszacsege, Tiszaderzs, Poroszló) vallási felügyeletét is ellátta.

Várkonyi Endre. "Volt néhány nagyon vallásos ember, aki ' bármikor ment el az ember a templom előtt, az vagy ment a templomba, vagy jött a templomból, vagy bent ült a templomba; ez a három eset lehetséges. Azon kívül a nagy többség áltáléiban csak péntek este, szombaton járt a templomba, még a nagyapám is, aki pedig nagyon vallásos volt, inkább otthon imádkozott. Érzésem szerint, voltak jó néhányon, akik csak azért mentek el templomba, mert ez ágy illett akkor. Ez benne volt a társadalmi szokásokban. "

A társasági élet

A tiszafüredi izraelita nőegyletet 1883-ban alapították, első vezetői Ernst Jakabné és Ernst Péterné voltak. 1895-ben az elnöknő dr. Soltész Henrikné. Legfőbb céljuknak a szegények és betegek támogatását tekintették. Az egyesület egészen 1944-ig működött. Gyakran rendeztek jótékonysági célú bálokat, műkedvelő előadásokat, amelyeken a keresztény 'úri társaság' tagjai is részt vettek. Az adományozás presztizskérdés volt, a bálokra nemcsak helyből, hanem messze környékről is érkeztek vendégek.

Az egylet jótékony működése részint havi segélyezésben nyilvánult meg, részint esetről-esetre igyekezett a nyomort enyhíteni. A hitközség és a gazdagabb tagok rendszeresen ellátták a szegény gyermekeket téli ruhával, lábbelivel, ingyen tanszerekkel. A szegény lányoknak hozományt gyűjtöttek, a szegény szülők gyermekeinél komaságot vállaltak. A belső súrlódások ellenére összetartottak és segítették egymást.

A társasági élet, mint a századfordulós sajtóból kitűnik, igen élénk volt. A különböző társadalmi rétegek kaszinókat, köröket hoztak létre, melyeknek tagjai között a zsidó kereskedők, iparosok, földbirtokosok is társadalmi rangjuknak megfelelően szerepeltek, és az egyesületek vezetőségében is komoly részt vállaltak.

1877-ben alakult meg a tiszafüredi Tűzoltó Egyesület, alapítói között számos zsidó kereskedő és iparos volt; az ötvenhárom alapító tagból tizenhatan. A Tiszafüredi Kaszinómon 1889-ben 58 tagja volt, elnöke Bán Zsigmond református lelkész, alelnöke Lipcsey József földbirtokos, pénztárosa dr. Menczer Ignác volt. A tizennégy választmányi tag közöt volt Tariczky Endre plébános és hat zsidó is. 1870-ben a kaszinó már 75 tagot számlált, újságokat rendeltek, könyvtárat tartottak fent, bálokat rendeztek, ismeretterjesztő előadásokat tartottak, újságokat járattak tagjaik számára.

1896-ban a Törzskaszinó választmányi tagjai között nyolc izraelita vallását találhattunk, orvosokat, ügyvédeket, földbirtokosokat. A Polgári kaszinó választmányi tagja volt Lilienfeld Ignác. 1910-ben az. Úri casinó ügyvédje dr. Békefi Lajos, pénztárnoka Szántó Samu járásbírósági tisztviselő, választmányi tagjai között öt zsidót találunk.

A helybeli izraeliták is részt vettek a más egyházak által rendezett különféle rendezvényeken. 1892-ben a református egyház a templomtető renoválására rendezett táncvigalmat a Vörös Ökör vendéglőben. A nemes célra adományozók között volt hét módos zsidó polgár is. 1895-ben Kis Pál, a szabadságharc bukása után Tiszafüreden élt és elhunyt honvédtábornok síremlékére rendeztek a városban jótékony célú műkedvelő előadást. Az adakozók listáján húsz zsidó neve található. A következő évben a szőllősi tűzkárosultak javára rendezett gyűjtésben vettek részt.

Vallási béke és az antiszemitizmus megjelenése

A századfordulós újságok többször is kiemelik a felekezetek békés egymás mellett élését. 1888-ban dr. Bartha Béla tiszafüredi származású eperjesi tanár szerint: " Városunkban a felekezetek közötti jó egyetértés semmi kívánni valót nem hagy maga után, örök érdeméül az egyházak élén álló) egyéneknek. Lipcsey Adám a Budapesti Naplóban és az Eger című megyei lapban egyaránt megjelent cikkében írta: "Nincs Amerikának olyan kozmopolita zuga, ahol tovább vitték volna a felekezeti türelmet, mint Füreden. Nemcsak, hogy a pápista papnak is teljes részt juttat a közösből a komposszeszorátus, mely pedig 9/10-ed részben a Kálvin János szerint magyarázott evangéliumot követi a maga teljes vastagnyakúságában, hanem jócskán megelőzve a csigázé) törvényhozást, igazán bevett vallást képez a zsidóság is.

Az első világháborúban a városból 471 katona vett részt, közöttük 63 zsidó, akik közül 13 halt hősi halált, sokan kaptak kitüntetést helytállásukért. 1929-ben 620 fö, 142 zsidó család élt Tiszafüreden, húsz jómódú család, a többiek kispolgári körülmények között éltek, 13 család annyira szegény, hogy még hitközségi adót sem tudott fizetni. A keresők foglalkozás szerinti megoszlása: "3 nagykereskedő, 7 gazdálkodó, 2 tanító, 50 kereskedő, 4 ügyvéd, 5 munkás, l nagyiparos, 3 orvos, 3 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 15 munkanélküli, 12 iparos, 5 magánzó es 10 egyéb.

A két világháború között erősödő, államilag támogatott antiszemitizmus egyre inkább érződött Tiszafüreden is. A szomszédi kapcsolatok továbbra is jók, de a visszaemlékezések szerint a polgári iskola tanulóival egyre inkább éreztették másságukat. Rubinstein Lacika 1930-ban született, 1940-től járt a polgári iskolába, édesanyja visszaemlékezése szerint hiába volt okos, jól sikerült feladatmegoldásaira a tanár rendszeresen úgy reagált: 'jól spekuláltál".11 O is Auschwitzban halt meg.

A HOLOCAUST

Az I. világháború és következményei felbontották azt az íratlan társadalmi szerződést, amit a magyar uralkodó elit és a zsidóság kötött. Az egyenjogúsításért és a védelemért a magyar zsidóság igen nagy szerepet vállalt az ország modernizációjában, és a magyar ajkú lakosság domininciája csak az ő részvételükkel volt lehetséges. A numerus clausus után a konszolidáció jött, majd a harmincas évek közepétől ismét nagymértékben megnövekedett az antiszemitizmus, amelyet a három zsidótörvényben legitimált a hatalom.

A zsidótörvények gazdasági következménye volt a zsidó tulajdonú földbirtokok kisajátítása; több kereskedő, kocsmáros, iparos engedélyét vonták meg 1944 előtt. Mondvacsinált ürüggyel, illetve apró vétségek miatt többen kaptak néhány hónapos börtönbüntetést. Várkonyi Endre. "Nagybátyáimat többször zaklatták különböző megyei hivataloktól; egyiküket be is csukták valamilyen ürüggyel (talán zsidó boltban nem engedélyezett árucikket adott el). Később ugyancsak őt - Dávidot - behívták munkaszolgálatra, hosszú ideig volt az ukrajnai Lavocsnén." 1941. júliusában 15 zsidót vettek őrizetbe és internáltak Kistarcsára.

A világháború kitörése után a 18 és 42 év közötti, majd az idősebb korú zsidó férfiakat is munkaszolgálatra hívták be. Magyarország hadbalépése után az orosz frontra kerültek, ahol minden kiképzés és felszerelés nélkül aknaszedésre kényszerítették őket. Az első füredi áldozat 1942-ben dr. Blau László ügyvéd volt, aki aknára lépett. 1944 áprilisában 35 eltüntet tartottak nyilván.

A szerencsésebbek az országban maradva többnyire repülőtereket építettek, életben maradásuk elsősorban századparancsnokuk és a keret tagjainak emberségén múlott. Schwarcz Márton századával a szamosfalvi repülőtér építésén dolgozott, amikor eltört a lába. Bevitték a kolozsvári kórházba, ahol begipszelték a lábát, de a kórház orvosőrnagy parancsnoka utasítására az udvaron egy színben, szalmán helyezték el, mivel "zsidó nem fekhet ágyban". A beteg lábát hamarosan ellepték a férgek, ennek ellenére meggyógyult, és családjával ellentétben túlélte a háborút.

A zsidó tulajdonú üzletek árukészletét április 28-án leltározták le. A megyei hatóságok először a vasútállomás környéki házakat jelölték ki a gettó helyéül, majd a városközpontban lévő zsinagóga környékét, de mindkét esetben sok keresztény családot kellett volna a lakóhelyükről elköltöztetni, végül Balog Gábor községi főjegyző ajánlatára dr. Szabó Gyula alispán a zsidó tulajdonban lévő téglagyárat jelölte ki. Az alispán helyszíni szemlén győződött meg a terület alkalmasságáról. A téglagyárba május 8-ig kellett beköltözniük a helyi és a Tiszafüredi járásban lakó zsidóknak. A járásban az 1941-es népszámlálás alapján: Nagyiván (1); Poroszló (128); Sarud (12); Tiszaigar (14); Tiszanána (47); Tiszaörs (7); Tiszaszöllős (49); és Újlörincfalva (1) számú zsidó lakos élt.

A gettó viszonylagos lakhatóvá tételét, a félig nyitott oldalú téglaszárítók részbeni befalazását a fiatalok végezték el. A gettó parancsnoka az első két hétben dr. Ficzere Jenő főszolgabíró volt. A csendőrség helyi vezetőjét, Nagy Lajost elhelyezték Füredről, május 25-től Erdély József lett a gettó őrsparancsnoka, majd az alispán dr. Szilágyi Sándor csendőrfőhadnagyot küldte ki a gettó ellenőrzésére. Ő felügyelte a kínzással vegyített motozást a gettó mellett bérelt parasztházban. Az élelmezésre összeszedtek 59 ezer pengőt, amelyből csak 27 ezret használtak fel. A gettóban töltött idő alatt az időjárás különösen rossz volt, május 24-én az egri újság szerint pl. 0,9 C°, fagyponthoz közeli, esőzés. Mindezt a félig nyitott téglaszárítók falai között kellett az ott élőknek elszenvedniük.

Több alkalommal történt személyes motozás, a gazdagabb embereket kikötötték, kíméletlenül megverték, csalánnal verték a férfiak nemi szervét. A zsidó tanács vezetője Weiner Ernő fakereskedő, helyettese Weiszmann Dávid kereskedő volt. Május 28-án kellett a gettóból Hatvan Gombospusztára bevonulniuk a behívottaknak, ahol kettéosztották A és B csoportba a munkaszolgálatosokat, az A csoportot, az értelmiségieket, rabbikat Auschwitzba vitték. Május végén Horváth Kálmán honvéd százados, aki végigjárva a miskolci csendőrkerület gettóit több ezer zsidó férfinak adta meg a túlélés esélyét; Füreden mintegy 60, korosztályon kívüli férfit, 14-18, illetve 60 éven felülieket sorozott be munkaszolgálatosnak.

Várkonyi Endre. "Talán a legszörnyübbek a gettóba vonulás előtti napok voltak. Szegény nagyanyám hívta a szomszédokat, jóismerősöket, adogatta nekik a nélkülözhető holmikat, élelmiszereket, évek óta őrizgetett lekvárokat, stb. különbőző holmikat, ruhaféléket is szomszédoknak, ismerősöknek örökbe, vagy azzal: 'majd visszaadják, ha visszajövünk.' Ennek már csak azért sínes jelentősége, mert - sajnos - Ő már nem jött vissza...

Weinberger Lili:"Május 8-án mentünk be a téglagyárba, a gettóba, ahol eleinte azzal a tudattal éltünk, hogy munkára visznek bennünket, legalábbis ezt hintették el, hogy valahová) az országba, vagy Ausztriába dolgozni visznek, és ez egy kicsit megnyugtatott. Nagyon hideg volt, állandóan esett az eső, jóformán ki sem lehetett a gettó) utcákra menni. "

Várkonyi Endre: "Elhagyni nem lehetett a gettót, amelynek a kapuján nagy tábla hirdette: A tiszafüredi járás zsidó lakosainak lakhelye - gettó. Összeszedték még a kutyákat is, a sintér ott ballagott el a gettó) előtt, tüntetőleg mutogatva a boton vitt kutyabőröket."

Decik Imréné’. "A templomba hordták össze a holmit a zsidó lakásokból, a rengeteg holmit, gyönyörű szép holmik voltak ott, gyönyörű ágyneműk, selyempaplanok. Hát persze a tömeg, hát milyen az ember? Kapzsi, ugye? Kiálltam a kapuba, láttam, hogy úgy megrakodott némelyik, a hátán dunnát, párnát, hogy nem látott ki tőle. Mikor aztán nem kellett neki a toll, csak a ciha, akkor fogta, oszt szélnek eresztette, kihasította, oszt olyan volt, mintha tél lenne az egész Fél utcán, tollból, meg pehelyből. "

A gettóban a nőket és a férfiakat is kíméletlenül megmotozták, elrejtett értékek után kutatva. Dr. Lebovits Imre. "Megérkeztek a csendőrnyomozók és elkezdték elővenni a legtekintélyesebb és leggazdagabb embereket, és kegyetlenül, tényleg a legkegyetlenebb módon verték őket, csalánnal a nemi szervüket, vallatták őket, hogy hová dugták el az értékeket. Hallani lehetett a szerencsétlen emberek sikoltozását. Megverték őket függetlenül attól, hogy' bevallották-e. vagy nem vallották be a dolgokat."

1944.június 8-ának délelőttjén lovas kocsikkal és gyalog hajtották a tiszafüredi zsidókat a vasútállomásra. Nem a város központján keresztül, hanem a 'part alatt', a város szélén végighúzódó egykori Tisza-mederben menő, legalább öt kilométeres úton kísérték őket, mivel a városban éppen úrnapi körmenet zajlott. A vasútállomás környékét lezárták, az elbúcsúzni jövő szomszédokat sem engedték területére. Az állomás irodájában nyivántartásba vették őket.

Kuczik Tamás, akinek édesapját szekerével együtt kirendelték a zsidók fuvarozásához: "Egyek felöl jött egy mozdony, négy, öt vagy hat tehervagonnal. Az ablakok lekötve szúró- kásdróttal, még az is új volt, az is előttem van. S akkor megkezdődött; először a gyerekeket be a vagonba, az ajtót csukták rájuk, utána a nőket. Akkor oszt jött a sírás, a gyerekek a vagonban, az anyák meg kint sírtak... A nőket be a következő vagonba, akkor rájuk az ajtót, harmadszorra a férfiakat. Rázárták, de nagyon gyorsan ment. Akkor nekünk kellett állni a kocsikkal a vagonajtókhoz, hogy pakoljuk a bőröndöket befelé. Voltak benne mindenformák, húzottak, használtak... Azt mondták a csendőrök, hogy dobáljuk befelé, ezt nem kell annyira kímélni, ez már úgyse lesz az ö kezükbe."

Dr. Polgáry Pál szolgabíró a kővetkező szavakkal búcsúztatta őket: "Viszontlátásra műtrágyaként'.

A szerelvény elindult Füzesabony felé. A Heves megyei zsidóságot a kerecsendi téglagyárban gyűjtötték össze, ahol egy éjszakái töltöttek el, itt többen öngyilkosok lettek, Nagy Jenő állatorvos megörült. Másnap gyalogmenetben indították el őket a tíz kilométerre lévő makiári vasútállomásra. Weinberger Klára: "Számomra a legszörnyűbb emlék az út két oldalán eldobált gyermekkocsik hitványa volt."

Az állomáson 82 embert zsúfollak össze egy-egy marhavagonba. Az útvonal: Füzesabony, Miskolc, Kassa, Auschwitz. Három napig utaztak embertelen körülmények között, ivóvíz, éleleiem, tisztálkodási lehetőségek nélkül. Az úton is többen meghaltak, megzavarodtak.

Weinberger Lili " Nem tudtuk az úti célt, azt sem tudtuk, hová visznek. Este indítottak el, péntek este. A vagon ment rendületlenül, nem tudtuk, hol vagyunk. Mentünk szombat éjjel. A vizünk már elfogyott. Egyszer nyitották ki a vagon ajtaját, szombaton. Valahol adtak fel vizet, természetes, hogy az emberi szükségleteket ott végeztük el. Vasárnap délben érkeztünk meg Kassára. Kinyitották az ajtókat, és feljöttek SS-ek, és ami még nálunk volt, szappan, párfőm, ilyesmi, mindent elszedtek tőlünk. Abban reménykedtünk, hogy esetleg vizet kapunk tőlük cserébe. Ennivaló még volt, dehát ki tudott ott enni... "

Június 13-án érkezett Auschwitzba a szerelvény.

Szegő Ernőné " Délelőtt kilenc órakor érkeztünk meg. Azt mondták, szálljunk ki a vonatból, és hagyjuk a holminkat a vagonban. Az időseket félreállították, hogy őket majd autóval viszik, mi pedig a vagon oldalánál álljunk fel ötös sorokba. Weltman Ibolyának egy katona megmondta, hogy a gyermekeket elveszik az anyáktól. A hír gyorsan terjedt, az anyák szorosabban ölelték magukhoz gyermekeiket, és együtt mentek velük a halálba... Az öregeket teherkocsikra rakták és elvitték, azt mondták, még aznap találkozni fogunk velük, sose láttuk őket többé. Mentünk aztán Mengele elé. Aki nem tetszett neki, azt jobbra küldte. Mi a nővéremmel balra kerültünk. A sorok között motorkerékpáros SS-tisztek cirkáltak, revolverrel a kezükben. Láttuk, hogy a szögesdrót mögött kopaszra nyírt fejű nők dolgoznak, mögöttük kápák korbáccsal. 'Jaj, Istenem, mi vár itt ránk?"'

Weinberger Lili: "Utolsó emlékképem édesapámról; a férfiak oldalára állt. Minket előre tereltek, egy szál ruhában, egy szál szandálban. S akkor hátranéztünk, ahol a férfiak álltak, akkor tudtunk béléséit inteni. Soha többet nem láttuk viszont... Minket édesanyánkkal, nagvnénénkkel, két másik rokonnal ötös sorba állítottak. A sorok fogytak előttünk, odakerültünk Mengele elé. Én álltam az első helyen. Rögtön rám mutatott, te mégy balra. Akkor jött Klári, öt is balra küldte. Én fel sem tudtam ocsúdni, nem tudtam, mit jelent. Akkor Klári azt mondta: 'Kém, nem, én az édesanyámmal akarok menni. Erre Mengele azt mondta: 'Te fiatal vagy, jól tudsz menni, neked erre kell menned.' Kettőnket balra lökött. 'Ők idősebbek - 52-53 évesek voltak! - őket fürdőbe visszük és utána ott találkoztok. - így választottak el tőlük. "

Szegő Ernöné'. "A szelektálás után elindítottak bennünket a fertőtlenítőbe. Elvették a ruháinkat, fertőtlenítő oldatba rakták, a cipőinket is, de azt legalább visszakaptuk, a ruháinkat nem. Mindenki azt hordta, ami neki jutott. Szlovák lányok intézték a borotválást. hajvágási, utána volt a fürdő. Azután utánunk dobtak egy-egy ruhát, fehérneműt nem kaptunk...Birkenauban, a kettes barakkban háromezren voltunk, két hónapig." Ezután Brémába kerültek, romeltakarításra. "Kora reggel teherautókra raktak és vittek minket. Reggelire kaptunk egy kis feketekávét, este, mikor visszamentünk egy kis répalevest, 25 dkg kenyeret, és 2 dkg margarint. Sokan megették az egészet este, ahogy megkapták, legalább egyszer lakjanak jól. "

Az éleiben hagyott nők közül a legtöbben Német- és Lengyelország különböző részeire kerültek; romeltakarításra, fegyvergyárba. Közülük is sokan meghaltak; éhen haltak vagy a felszabadulás előtt flekktífuszban hunytak el. Weinberger Lili és Klára végig Auschwitzban maradtak.

Lilinek augusztusban árokásás közben megsérült a keze. A seb elgennyesedett, meg is operálták, a gyógyulás nehezen indult meg, az életben maradást nővére ügyeskedéseinek köszönhette. Október végén az egyik katona észrevette a még be nem gyógyult sebet, és nővérével együtt gázkamrába küldte.

Három napig voltak meztelenül, étlen-szomjan száznyolcan bezsúfolva a gázkamrába, várva a halált. Weinberger Klára’. "A gázkamrában...találtunk egy fél kis krumplit, megosztottam a testvéremmel...és mikor (a testvére) mondta, hogy: 'kiihne, freien' (bátorság, szabadulunk), akkor felálltunk és sorban megfogtuk egymás kezét és mondtuk, hogy megyünk a szüléinkhez."

A szovjet csapatok közeledtével az első sikeres vöröskeresztes akció szabadította ki őket a gázkamrából. így érhették meg 20, illetve 30 kilósán a tábor január 17-i felszabadítását.

Az 1941-ben regisztrált 442 tiszafüredi zsidó lakosból a felszabadulás után legfeljebb hetvenen maradtak életben. Családok sora pusztult el, egyetlen ép család sem került vissza.

A háború, a munkaszolgálat, a koncentrációs táborok és a családtagok elvesztése egész életükre kitörölhetetlen nyomot hagyott a túlélők testén és lelkén egyaránt, még azokon is, akik nem vettek részt a borzalmakban. A visszatértek nagy része kivándorolt az országból, vagy Budapestre és más nagyvárosokba telepedett.

* * *

Radványi Matild: "Nagyon sokszor nem bírok megvacsorázni a híreknél, mikor látom, hogy itt ölik az embereket, ott ölik az embereket. És hogy miért? Miért? Semmi nem éri meg azt. hogy öljük egymást”

Dr.Lebovits Imre: "Az a döntő, hogy ez így nem mehet, mert a gyűlölet az biztos, hogy rossz tanácsadó. A békesség az a legfontosabb az, hogy az emberek ne felejtsék el, hogy mi történt, és ne fordulhasson elő mégegyszer, nem a zsidókkal, senkivel se ne fordulhasson elő az, ami velünk megtörtént... "

 

Jegyzetek

1       Dr.Füvessy Anikó: A tiszafüredi mázas kerámia.Debrecen, 1993. 139 1. Az adatokat a Kiss Pál Múzeum tört.dok.70.101380, 70.1.1402-403.sz. alapján idézi.

2         Bernstein Béla: Az 1848/49-iki magyar szabadságharc és a zsidók. Bp.

3      898, Jókai Mór előszava.

4      Jungreisz Náthán nekrológja = Tiszafüred ésVidéke.Hetilap. 1889.v  40.sz. 2 1.

4      Tiszafüred és Vidéke. 1893/39. 2 1.

5     A "Megszakadhat-e ti szív?" c. dokumentumfilm 1994-ben, a Soros Alapítvány támogatásával, dr. Vadász István, Pereze Miklós és Szabó János közreműködésével készült.

6     "Az interjúk készítése során a ‘borúlás’ elnevezésnek többféle magyarázatával találkoztunk, például Deák Imréné szerint az egyik Schwarcz húg „Igen fekete volt, de hófehér arcú, és erről nevezték borulásnak.”

7.       Vadász István: A tiszafüredi egykori zsidótemplom épülete  Délibáb. 1990/5.9-10.1.

8      Bariba Béla: Tiszafüredről Tiszafürednek = Tiszafüred és Vidéke. 1888/6.2 1.

9         Lipesey Ádám:Konstantin abbé = Eger. 1891. IX. 8. 292-293 1.

10        Zsidó Lexikon. 899 I. " Édesanyja, Rubinstein Mihályné visszaemlékezése.

11 Weinberger Lili visszaemlékezése