IDENTITÁS

Dávid András

Képeslap 1989.10.16

2023.07.05.


Massada, Izrael, Forgács Mária

"Képzeljétek ezt a nagy hegyet megmásztam Holt-tengeri kirándulásomon. Csodálatos! De azért nagyon sokat gondolok Rátok. Szóban majd többet…

Millió puszi

Mamától"

 

Forgács Mária 1924-ben született, Budapesten. 20 éves volt, 1944-ben bekerült a nyugatra tartó Halálmenetbe. A fiatal férfiak a fronton voltak, katonák, vagy munkaszolgálatosok, a menetbe öregek, gyerekek és a nők kerültek. Akik nyűgösek voltak, vagy panaszkodni mertek, azt egyszerűen lelőtték, és az út szélén hagyták.

Mária nem szólt, összeszorított fogakkal haladt a többiekkel.

Mária egy furcsa testi rendellenességgel született, egyik combcsontja deformáltan fejlődött és az ízület rosszul csatlakozott a csípővápába. Mikor kiderült, már nem tudtak segíteni rajta. Úgy járt, mint egy erős csípőficamos. Gimnáziumba a zsidó-törvények miatt nem járhatott, csak egy kereskedelmi iskolát végzett, végül varrónő lett. A házban a házfelügyelő kislányával barátkozott, amikor a menet indult, ez a barátnője egy bakanccsal ajándékozta meg. Valószínűleg ez mentette meg az életét. Így volt képes egészen Győrig elbicegni. Ott, Győrt elhagyva kiszökött a sorból és egy ismeretlen udvarba menekült. A házban lakó család rejtegette és hamis papírokat szerzett neki, amivel visszautazhatott Budapestre. Felszabadulás után beiratkozott az orvosi egyetemre és 80 éves koráig tüdő- és gyermekgyógyászként működött.

Azt mondta, amíg járni tud, addig mindenhová elmegy mert az élet szép és mindenhová el kell menni, ahová csak lehet.

Massadára is ezért mászott fel 65 évesen.


 

Miután a 2 Templomot és Jeruzsálemet a rómaiak lerombolták és elrendelték a zsidók "szétszórattatását", ezzel gyakorlatilag Izrael megszűnt. Masszada, az utolsó zsidó erőd ami ellenállt a római légióknak, isz. 70-ben esett el. Mikor a rómaiaknak sikerült betörniük, az erődben minden lángokban állt és minden zsidó, katonák, asszonyok, gyerekek, öngyilkosak lettek. Így lett a mai napig Masszada Izrael egyik legfontosabb jelképe, hogy megvédésére utolsó csepp vérükig harcolni fognak és fogságba nem kerülhetnek.

 

 

FEL