Dávid András
Képeslap 1978.12.10.
2023.07.20.
Jeruzsálem Sofár, Siratófal
A szöveg a hátlapon, franciául:
Szia Dávid,
Egy kibucban dolgozom, szállásért, kosztért és heti
20 francia frankért cserében.
Mindenesetre ezt is lehet csinálni, miközben Godotra
várunk. Különben nálam semmi érdekes, leszámítva, hogy elolvastam Moravia Az
unalom regényét. Mi van veled? BUÉK, peace and love, Steve
Önkéntes, Kibbutz Maggal, B.N. Shomron, Israel.
A képen egy vallásos, hosszú szakállas férfi sofárt fúj. Háttérben a Templom-hegy, tetején az úgynevezett Szikla dómmal, azaz az Omár moszkkal, a hegy oldala a Sirató fal, alatta a téren hatalmas tömeg.
A képeslap szerint a kép Jeruzsálem
felszabadításának évfordulójának ünnepén készült
[Andras David 2023. 06. 18. 23:16].
A néhány soros üzenet több történetet takar.
Steve-vel, magyar nevén Kocsis Pistivel 1976-ban, Párizsban ismerkedtem meg, huszas éveink közepén. Egy francia nyelvet oktató iskola nemzetközi mezőnyében szúrt ki és jött oda hozzám, magyarul megszólítva. Furcsa akcentussal beszélt, aminek oka kanadai háttere volt, szülei 1956-57-ben emigráltak, a Forradalom idején. Apja Magyarországon a Fősped, vagy Főtefu igazgatója volt és Kanadába kikerülve hamarosan egy csirkefarmot hozott létre, ami akkor, ott, üzemi méretei miatt újdonság volt. Kisebbik fia, Pisti gyakorlatilag Kanadában nőtt fel, mint mesélte, csirkehúst azóta sem eszik, még mindig az orrában van a csirkefarm többezer lakójának és ürülékük szaga. (Ez később oldódhatott, mert egy kocsmában simán faltuk a sült csirkeszárnyakat.)
Steve egy motoros banda tagja volt, mint kiderült ez szinte semmit sem jelentett, fiatal srácok motorral járták a környék kocsmáit és élvezték a természetet meg a brummogást. Mikor nagykorú lett, báttyával céget alapítottak és vízágyak eladásával meglehetősen szép vagyonra tettek szert. Steve ekkor elhatározta, hogy regényt ír motoros bandájáról és mint írópalánta Párizsba költözik, itt és így találkoztunk. Néhány év után, ahogyan összehozott, úgy választott szét a Sors. Ő átköltözött Izraelbe, egy Kibucba én pedig Németországba. De néha hírt adtunk egymásnak, néhány mondat erejéig.
Akkoriban, a háborúk sorában megviselt ország szívesen látott külföldi fiatalokat, akiket a megismerés és az önkéntes munka is hajtott, így minimális ellátásért és zsebpénzért dolgozhattak néhány hónapig egy-egy kibucban, Izrael egyik specialitásában.
Dióhéjban, aki nem ismerné a kibucok történelmét, ennyi:
Az első kibuc Izraelben 1909-ben alakult a Kineret tó Dél-nyugati partján, Degania néven.
A kibuc egy olyan csoportosulás, ami kezdetben főleg mezőgazdasággal foglalkozott, önellátó volt, és abszolút szocialista (vagy kommunistának nevezzük?) rendszerben működött. A legszemélyesebb saját tárgyakon kívül minden közös volt, és a kibuc biztosított mindenki számára, szállást, ellátást, orvost, tanítót, stb. Mindenki egyenrangú volt, nők, férfiak egyaránt, mindenkit befogadtak, feltéve, hogy zsidó volt. Ez a fajta nacionalizmus abszolút önvédelmi jellegű volt, hiszen ellenséges környezetben jöttek létre ezek a telepek, tehát védelemre is be kellett rendezkedniük.
Az a tény, hogy létrejöttek és hosszú éveken át így működtek, nagyrészt az orosz birodalomból bevándorolt zsidó fiatalokon múlt, akik talán idealizmusból, de magukévá tették a szocialista eszméket és ami nem sikerült sem emberileg, sem politikailag az oroszoknál, itt Izraelben működött. Bár eleinte kifejezetten kapitalista ellenesek voltak, mégis lassacskán oldódott a nagy köztulajdonhoz való ragaszkodás, és fokozatosan kialakultak egyes társadalmi csoportok a kibucban is. Főleg mikor a mezőgazdaság mellé egyre nagyobb számban kezdtek el ipari, sőt informatikai tárgyak előállításával foglalkozni.
Steve befejezte a könyvét, és hazautazás előtt meglátogatott Saarbrückenben. Évekkel később találkoztunk ismét, Torontó melletti birtokán, ahol mexikói vendég-munkásokkal szőlőt termesztett, esténként pedig barátaival, sokszor motoron, elmentek a helyi kocsmába sült csirke-szárnyat enni.
