IDENTITÁS

Dávid András

Név és identitás

2021.05.20.

 

Ki vagyok Én?

És ki vagy Te?

Ha mutatom, hogy íme, én Én vagyok, akkor kezemmel, ujjaimmal a testem, a szívem felé mutatok, ezzel jelzem, hogy rólam, azaz az én lényemről van szó, valamiről, amit az Én szóval jelzek. A Te, természetesen téged jelent és ilyenkor feléd fordítom a kezem, az ujjaimat, ha rólad van szó.

 

Azonban ezek a megnevezések egyáltalán nem egyértelműek, hiszen te sosem fogod magadat Te-nek nevezni, míg én sem Én leszek a te szóhasználatodban, hanem Te.

Máris összekavarodott a világ. Hát ezért is kap mindenki, vagy legalább többségünk saját nevet. Egyszerű dolgok ezek, oly egyszerűek, hogy nem is gondolkodunk rajta többet a kelleténél. Pedig az elnevezések a névadások alapvető fontosságúak, nem csupán megkülönböztetésre szolgálnak, hanem képesek önállóan megjeleníteni viselőjüket, akár még úgy is, hogy az illető ott sincs.

 

De kezdjük a kezdetén. Jó (rossz) szokásunk szerint induljunk el a Tórával, rögtön az elején.

Itt van ez a megnevezhetetlen, leírhatatlan, ezért több álnévvel illetett valami, ami – nevezzük Örökkévalónak –, nagy munkába fog, létrehoz egy halom mindenfélét, vagy a meglévő tohuva-bohu kupacból ki-kivesz elemeket, leporolja és helyére teszi. Hogy az egésznek értelmet adjon, kénytelen elnevezni mindent, és ezzel megtörténik a Világmindenség teremtése. Ha nem nevezné meg, mit csinált, mit hozott létre, akkor az egész talán nem is létezne, hiszen nem létezik olyan dolog, ami kimondhatatlan. No jó, legfeljebb az Örökkévaló neve kimondhatatlan, de Rá, mindenféle Nevet ráaggatnak, míg ha tudnánk a valódit, azt sem lenne szabad kimondani, mert azzal megfoghatóvá tennénk, azaz gyengítenénk a pozícióit.

A történet szerint ekkor nevet kap a világosság, ami ráadásul nappallá is válik és a sötétség, amiből éjszaka lesz és ennek a két fogalomnak a váltakozása létrehoz egy harmadikat is, amit napnak nevez, és csak később nevezzük el időnek. Nagy, megerőltető munka lehetett, mert maga a létrehozás egy csettintés volt és talán egy-egy napig tartott, de mindennek nevet adni, tehát gyakorlatilag leltárba venni és besorolni a világ dolgait, felért egy hatalmas rendcsinálással és ennek ellenére mai napig igen nagy rendetlenség van.1

 

Valószínűleg hamar ráunt erre a hatalmas névadó programra, mert létrehozott egy hozzá hasonlatos valamit, amit elvileg ő ural, de mégsem, és embernek nevezte el, pontosabban agyagnak, vagy vörösnek, esetleg vörös agyagnak és ennek a lénynek adta parancsba, hogy nevet adjon az élőlényeknek. Mondhatnunk, létrehozott egy biorobotot, azzal a feladattal, hogy nevezze meg az élőlényeket.

 

Mindezzel együtt időnként átnevezte az embert is és leszármazottjait is és ezeknek az újabb és újabb neveknek messzireható következményei voltak. Szeretett verekedni, legalábbis többször előfordult a történet során. Egyszer egy gyanús alakkal történő nézeteltérésekor az illetőt annyira megverte, hogy az lesántult. Engesztelésül Jákobról átnevezte Izraelnek. Jákob akkor még nem sejtette, mennyi galibát kapott ezzel a névvel ajándékba.2

 

Az ember általában ragaszkodik a nevéhez. Előfordul, hogy nem szereti, de akkor is ragaszkodik, mert úgy érzi ez az övé, ezzel azonosulhat. Nem tudni, hogy a kutyák vagy más állatok, akiket az ember elnevez, értik-e saját nevüket, egyáltalán azt, hogy egyáltalán nevük van. Ha hasznot húzhatnak belőle, akkor általában értik, különben indifferens számukra. Az emberekkel összetettebb a probléma, mivel náluk a név meghatározza a személyiségüket. A személyiség, mint tudjuk, két fő részből áll: egyik, amit az ember sajátmagáról gondol, míg a másik, amit róla gondolnak. A két dolog általában teljes ellentétben áll egymással, és ez gyakran okoz skizoid állapotot, de ettől még…

 

Az ember neve meglehetősen egyszerű/összetett dolog. Sokszor mondják valakiről, hogy pl. mekkora egy bárgyú alak ez, így aztán hamarosan rajtaragad a Bárgyú név, hiszen csak rá mondják, és csak ő akire ez jellemző, és hát ha nem érti, az sem baj, hiszen Bárgyú. Kívülről úgy néznek rá, mint egy bárgyúra, míg ő a maga bárgyúságában, meg van győződve róla, hogy ő egyáltalán nem bárgyú, csak a neve az. Hiszen hogyan gondolhatna ilyesmit magáról, ő, aki egy kedves, szeretnivaló lélek, és tudományos fokozatai lehetnének, ha leírná gondolatait, már ha lennének gondolatai, és ha tudna írni. Hát ilyen ellentmondások feszülnek a test és a lélek között, avagy a külvilág és az EGO feloldhatatlan ellentéte mindez.

 

A köztudatban úgy él, hogy II. József hozta azt a rendeletet, hogy a magyar zsidóknak is "rendes" neve legyen, pedig volt az más régebben is. A saját nevük mellé hordozták magukkal az apjuk nevét is, a "ben" azaz a "fia" kapocs szóval, így lett Bodrogkeresztúron Ábrahám ben Izsák, azaz Izsák, Ábrahám fia.

II. Józseffel csak annyi változott, hogy rendelete szerint nem lehet a továbbiakban latin nyelvet használni, hanem a német lesz a hivatalos nyelv, de a zsidóknál ez még nem okozott gondot, többségük amúgy is beszélt jiddisül az állammal meg nem sok gondjuk akadt.

Ha még nem volt családnevük, hát a jegyző rájuk nézve adott nekik egyet: Ha fehér volt, akkor Weiss, ha barna bőrű, akkor Braun, sőt Schwarz. Olyan sok és olyan színes társaság kerekedett ebből, hogy már nem lehetett tudni, melyik Weiss is az, így aztán további akár helyiségnevet is kiosztottak közöttük.

 

Azután kitört a Szabadságharc. A 48-as. És a zsidók szépen sorban elkövették életük egyik legnagyobb hibáját. Azt gondolták, hogy ők hazafiak és akkor magyar zsidónak magyar neve kell, legyen és elkezdték magyarosítgatni a neveiket. A nem-zsidó magyarok bátorítgatták ebben a folyamatban a zsidókat, lám-lám, a magyar nemzet befogadó, melegszívű, tárt karokkal várja őket és majdnem megkezdődött egyfajta asszimiláció.3 Csakhogy a nem-zsidó magyarok kezdtek rájönni, hogy mégsem tetszik nekik a zsidók névmagyarosítása, és ezért a numerus clausus-szal egyidőben kijelentették, hogy zsidók a továbbiakban nem viselhetnek magyar nevet. A zsidók többsége nem érezte megalázónak ezt a helyzetet, örült, hogy él, hiszen közeledtek az 1930-as évek, a válság időszaka és ez egyre nagyobb munkanélküliségbe taszajtotta a népességet és persze a zsidókat is, akik többé nem magyarosíthatták a nevüket.

 

– Figyelj, Kohn!

– Mit akarsz, asszony?

– Munkábamenet beugorhatnál a polgármester hivatalba és szólj, hogy nevet akarunk változtatni!

– Nem bírod a Kohn nevet?

– Dehogynem bírom, de szeretném nem bírni tovább. Rendes magyar lelkek vagyunk mán. Kósert is csak módjával öszünk.

– Bolond vagy te, asszony! Oszt milyen nevet gondoltál ki magadnak?

– Nem magamnak Kohn, hanem nekünk. Varga. Az egy szép név.

– Nem!

– Akkor Pénzes! Az olyan gazdagnak hangzik. És nem is annyira zsidós, mint a Varga.

– Mi bajod a Kohnnal, azt mond meg!

– Itthon majd Kohnnak nevezlek. Mondom majd, mikor meggyüssz a munkából, no, gyere Kohn, kísz van a vacsora, rendes gyesznyóperkelt, ahogy ezt mi, jómagyarok szeretjük!

– Bolond vagy te, asszony, oszt milyen nevet akarnál még?

– Hát ha mán valamilyen kohnosat akarnál, akkor legyen Kovács. Az még majdnem úgy hangzik, mint a Kohn. Ugyan nincs y benne, amitől olyan nemesi hangzást kapna, de a Kovács, az egy jó név. Nem feltűnő. Mer’ az ember ne feltűnősködjön. Elvegyülünk, Kohn, elvegyülünk ebben a magyar tengerben.

Oszt bemegy Kohn a Városházára, oszt elhajtják unnan, hogy a zsidó az zsidó, a Kovács meg Kovács, kaftános nem kaphat magyar nevet. Most meg hogyan kerüljön így az asszony szeme elé ?

 

Magyar-e egy zsidó, aki szeretne magyar nevet, de ezt a magyarok megtagadják tőle? Hogyan hatnak ezek a folyamatok a pszichére? A magyarokéra és a zsidókéra?

 

És akkor persze közeledett a vészkorszak. No, akkor akár már fizettek is a zsidók, csak legyen magyar nevük, meg keresztlevelük vele. Mert azt gondolták, attól jó lesz. Attól megmenekülnek, de nem menekültek meg. Lehetett magyar neve, lehetett héber neve. Lehetett akár német neve, ha zsidó volt, vitték. Kohn, vagy Kovács, mindegy volt. Munkaszolgálat, haláltábor minden zsidó számára nyitott volt, a név nem számított.

 

Azután eljött a felszabadulás és néhány éven belül a zsidók megint magyarosítani kezdték a nevüket.4 Vagy azért, mert szabadulni akartak a zsidóságuk megbélyegzettségétől, vagy azért mert a magyar hivatalok, ahol dolgoztak, ezt megkövetelték tőlük. Röpke 50-100 év alatt elvették a vagyonukat, a családjukat, az életüket, és mikor a nevüket is elvették, azzal megpróbálták ténylegesen kiirtani őket.

 

Lehet egy kiirtásra ítélt embernek személyazonossága? Öntudata?

 


1 Mózes 5 könyve, Genezis, I.5-25

2 Mózes 5 könyve XXXII.25-29.

3 Névmagyarosító társulat. "ZALA" Megyei érdekeltségű közművelődési, társadalmi és gazdászati hetilap, VIII. évf.38.sz., Nagy-Kanizsa, 1881, szept 21

4 Intejú: "ELLA" elvették a férjem nevét is. "La Mémoire Éffacée" dokumentumfilm a magyarországi zsidókról, Dávid András 1990

 

 

 


 

FEL