Fintor Fruzsina

EGY ZSIDÓ VALLÁSI ÜNNEP MŰVÉSZI HATÁSAIRÓL RÖVIDEN

AZ IHLETŐ HANUKA

 

2021.05.15.

Hanukija (A kép forrása: https://www.bet-israel.com/ religija/blagdani/mali-blagdani/hanuka-2/)

A fények ünnepeként (hág háurim) is ismert csodálatos Hanuka vallási szempontból igen összetett, hiszen csupán különböző elnevezéseiről is hosszasan lehetne írni. A hánuká szó jelentése felavatás. A nyolc napon át tartó ünnepen egy történelmi eseményre vagy, ha pontosabb szeretnék lenni, esemény sorozatra emlékezünk. A történet a hellenisztikus korban veszi kezdetét, mikor Nagy Sándor vagy más néven Macedóniai Alexandrosz győzelmet aratott a perzsákon és hatalomra került ante 332-ben.

Halálát követően hadvezérei felosztották a birodalmat. Júda az egyiptomi székhelyű Ptolemaidák uralma alá került, egészen ante 198-ig. Ez idő alatt a zsidók teljes vallási szabadságot élveztek adófizetés ellenében.

Ante 198-ban a szíriai szeleukidák elhódították Júdát a ptolemaidáktól és megerősödött a görög kultúra befolyása. Igazi változást IV. Antiokhosz Epiphanész trónra lépése okozott a zsidóság életében, aki a hellenizmus elterjesztése érdekében minden ahhoz nem kapcsolódó vallásgyakorlást betiltott, így a Tórát és a hozzá kapcsolódó zsidó vallási vonatkozásokat is.

IV. Aniokhosz Epiphanész szeleukida uralkodó

Ante 167-ben a zsidóság egy kis része fellázadt az őket elnyomó hatalom ellen, ez volt a makabeus-felkelés, melyet a Hasmoneus családból származó Mátitjáhu robbantott ki, aki megtagadta a bálványimádást és lerombolta az oltárt. Kezdetben öt fiával és néhány szimpatizánssal partizánharcokba fogtak, majd halálát követően fia, Júda Mákábi vezetésével egyre erősebb ellenfélnek bizonyultak. Ante 164-ben az ország nagy részéből kiűzték a szír-görög hadakat, visszaállították a Tóra törvényeit, majd kiszlév hónap huszonötödikén megtisztították a jeruzsálemi Szentélyt és újból felavatták (hánukát hábájit).[1]

A Talmud leírása szerint a szír-görög csapatok minden kegytárgyat és olajat megszentségtelenítettek a Szentélyben, de a Hasmoneus dinasztia végül legyőzte őket. A győztes csapatok találtak egyetlen, még a főpap által lepecsételt olajos korsót, aminek nem sérült a rituális tisztasága. Eredetileg egyetlen napra lett volna elegendő az olaj a menóra meggyújtásakor, de csoda történt és nyolc napig kitartott.[2]

Erre a fontos és egyúttal csodálatos történelmi eseményre emlékszik a zsidóság Hanuka nyolc napján, aminek alkalmával mindig eggyel több gyertyát kell gyújtani, egészen addig, míg nem fénylik mind a nyolc gyertya.

Ez a fénnyel és emlékekkel teli ünnep nem csupán különböző formájú hanukíjákat (8+1 ágú gyertyatartó) ihletett művészi módon megformálva, hanem a költőkre is hatással volt, akik saját szavaikba öntve beszélték el az ünnep fontosságát. Az alábbi sorokban egy ilyen költeményről és annak szerzőjéről lesz szó.

Az 1843-ban született Hoffmann Mór igen művelt, sokoldalú tanító és egyúttal költő volt. Igaz, ha életrajzában keresgélünk elsősorban oktatói munkássága tűnhet dominánsnak.

Több lapnál is tevékeny szerepet töltött be, mint például: Napkelet, Nefelejts (1860–65.), Izraelita Néptanító (1867), Délibáb, a Néptanítók Lapjában (1870. A magyarországi egyetemes tanítógyűlés ügyében, A nőnevelés hazánkban, 1872. Még egyszer a jó közszellem érdekében, 1892. Paedagogiai eszmék Arany János költeményeiben); Zala (1875. 49–52. sz. Goethe, Madách és Byron 1878. 5–7. sz. Regény és annak viszonya a társadalomhoz.)

További munkái – többek között- a következők voltak: Héber lant. Nagy-Kanizsa, 1868. (2. kiadás. Nagy-Kanizsa, 1881. Költemények a szent történetből.), A nevelés és oktatás története. Dr. Dittes Frigyes után ford. Pest, 1872. Bibliai történetek néptanodák számára. Nagy-Kanizsa, 1873. Egy úri kastély titkai című regény, amit Tóváry Jenő álnéven írt. A nemzetiség és a nemzeti nyelv. Goethe Hermann és Dorotheája. Szöveg-magyarázattal középtanodák számára. N.-Kanizsa, 1876., A nő a költészetben.[3]  1869-ben Jerichói rózsák címen jelent meg verseskötete, amelyben a bibliai motívumoknak és a zsidó ünnepeknek jut a főszerep.[4]

Hofmann Mór

 

A fenti sorok után talán érthető, hogy egy ilyen összetett személyiség, mint Hoffmann Mór, miért érdemli meg, hogy egy olyan szép ünneppel kapcsolatban, mint a Hanuka őt hozzam fel példaként. A Magyar Izraelitában 1867-ben jelent meg Chanuka című költeménye.

 

 

 

 

Hoffmann költeménye első felében mintha egy gyermek a múlt misztikumába és saját őseinek történelmébe zuhanna vissza a hanukai gyertyák fényében. Az olvasó mintha személyesen venne részt abban a pillanatban, mikor Isten nevét dicsőítik, egyszersmind részese lesz egy történelmi tragédiának és diadalnak is.

A szerző isteni büntetésként értelmezi a Szentély pusztulását, aminek a pogány támadók csupán véres és könyörtelen eszközei. A kegyetlen támadásoknak egyfajta legitimitást ad az által, hogy egyetlen, mégis igen fontos sorban Isten neve kisbetűvel íródik, nyomatékosítva, hogy Izrael népe alábecsülte, sőt elhagyta az Örökkévalót.

A kegyelem mégis megmutatkozik a tragédiával tarkított sorok között, hiszen Izrael visszatér Istenhez, aki, bár nagy árat kellett a vakságért fizetnie népének, megkegyelmez és a hanukai gyertya lángjaival megtisztítja eltévelyedett népét és a pogányok által beszennyezett Szentélyt.

A költemény első része nem csupán mementó és emlék, hanem történelmi utazás egy olyan csatába és szabadságért vívott küzdelembe, ami kilátástalan és kegyetlen volt, ahol csak az ima és Istenhez fordulás segíthetett.

A második szakasz első versszakában újra emlékeztet minket a szerző arra az elvakult és romlott, tisztátalan korszakra, amiért Isten végül megbüntette a népet, majd újra megtisztította.

A költő jelene a fényt és a töretlen reményt testesíti meg, ami talán egy teljesen szabad, független jövővel zárul majd. Az utolsó három versszak körforgása múltban, jelenben és jövőben megtestesíti mind azt, amit a fények ünnepeként jelent a Hanuka.

 Hoffmannak talán nem ez a legismertebb költeménye, mégis megérdemli, hogy írjunk róla, hiszen nem csupán a zsidóság fontos napjának állít maradandó emléket ennyi évtized távlatából is, hanem a történelmi múltnak és az Istennel való kapcsolatunknak is. Az Örökkévalóval való viszonyunk sosem letisztult igazán, elvégre emberek vagyunk, mégis elmondható, hogy ember és Isten kapcsolata örökérvényű, legyen szó akár az emberi vakságról, reményvesztettségről vagy arról, hogy eláruljuk őt magát. Az ember tévedhet, hiszen ezért ember, de mindezek után is marad még egy kicsi fénysugár, vagy ha jobban tetszik gyertyaláng, ami visszatéríthet a helyes útra és megtisztulva kezdhetünk a jövőbe tekinteni.

Ha még e sorok után is felmerülne a kérdés, hogy miért olyan fontos, ez a látszatra talán egyszerűnek mondható költemény és emléknap, akkor a válasz egyszerű, hiszen arról szól, hogyan higgyen az ember akkor is, amikor már hitehagyott. A Hanuka talán éppen azért tud ihlető erővel hatni az irodalomban vagy a képzőművészetben alkotókra is, mert a maga egyszerűségében és tisztaságában rejlik bonyolult és összetett mondanivalója.