IDENTITÁS

Komáromi Sándor

Manfred Winkler és pályatársai - a modern német nyelvű irodalom bukovinai-zsidó öröksége

Tempian, Monica: Zwischenwelten. Manfred Winklers Gedichte der Übergangszeit nach 1959. In: Spiegelungen. 10. 2015. 2. 97-105; Manfred Winkler - Hans Bergel: Wir setzen das Gespräch fort ...: Briefwechsel eines Juden aus der Bukowina mit einem Deutschen aus Siebenbürgen. Berlin: Frank et Timme 2012. - https://books.google.hu/books?isbn=3865963811

2020.11.23.

 

Lengyelország első felosztásából (1772) Ausztriához került Galícia (adminisztrációs centrum: Lemberg) mintegy két magyar megyényi déli területéből 1849-ben, Csernovic székhellyel, önálló egységként kikülönül Bukovina, a birtokba vett észak-keleti régióban megkettőzve a német nyelvű művelődés erőközpontját. A váltáshoz a térség zsidó népessége – közép-felnémet gyökerű jiddis idiómájának szálán, egyszersmind a társadalmi-politikai integrálódás hívásával - elhatározó módon kapcsolódik. A telepes németséggel és (főként értelmiségi szinten) éppen a zsidósággal közösen képviselt nyelvi bázis 1900 körül, mintegy „kelet-kákániai” kiterjesztésképpen, a polgáriasult kulturálódás modern bécsi-prágai teréhez is egyre szorosabban felzárkózik.

E konjunktúrának a Monarchia összeomlásával viszont egyszeriben vége, azaz, majdnem vége. Mert az 1918/19-ben nagyobb részt az új lengyel egységállamhoz visszakerült térség átvált ugyan a lengyel politikai irányú integrációra, addig kinevelődött német-zsidó értelmisége pedig Bécs, Berlin felé veszi útját (jeles íróival: Joseph Roth-tal és társaival kapcsolatosan lásd más kitekintéseinket). A Romániához csatolt bukovinai rész - Csernoviccal – ellenben a német nyelvi örökséget kivételes szerencsével tovább őrzi. Legfeljebb még szilárdulnia kell a különfejlődésben.

A kulturális identitás továbbfejlődésére nézve kedvező az új nagy-román állam több más területi szerzeményével (Erdély, mely Máramarosnál – Elie Wiesel honánál - egyébiránt a volt Bukovinával határos, a Temesség, Besszarábia, Dobrudzsa) azonos politikai keretek közé került német ajkú kisebbség egymást erősítő, együttes jelenléte. A bukovinai bázis tehát a két világháború között is eleven, Bécs vonzása a birodalmi fővárosi státusz elvesztése után is fontos. Azonban a túlélés ideje, sajnos, a régió újabb, második világháborús felbomlásával itt is véges.

1940/44 között a német-orosz front kialakulásával, a váltakozó orosz és német megszállással, s már a holokauszt korai ütemével sújtott térség zsidósága, miután a 90 ezernyi telepes németet egyetlen átfogó (Moszkvával egyezményes) akció keretében kivonták, fele részben áldozatul esik az eseményeknek, a megbújt, menekülő másik fele legkésőbb a háború végével szétszóródik. Bukovinát ekkor fel is osztják, északi fele – Csenoviccal (Csernivci) – Szovjet-Ukrajnához kerül, a dél marad Romániáé, Csernovicba (egészen marginális kivételekkel, mint az 1990 után felfedezett Joszip Burg) semmi esetre sincs visszatérés.

A túlélők – épp csak induló író-költő-tehetségek vagy reménybeli alkotók - általában egy saját öntudatú, új nemzedéket képviselnek. Tagjai most részint a megváltozott román határok közé repatriálnak vagy frontvonalakon átvergődve távolabbi emigrációs teret keresnek Párizstól Tel-Avivig vagy New Yorkig, és kibontakozó-kiteljesedő munkásságukkal egy német (vagy esetleg jiddis) nyelvű, területen kívüli, virtuális bukovinai-zsidó irodalmiság hírnevét öregbítik. Néhányuk legfeljebb kitart a kommunista rendszert építő Romániában.

Az Izrael állam területére telepedők esetenként vállalkoznak/rákényszerülnek – részben (mint cikkünkben a költő Manfred Winkler) vagy egészében (mint a jeles prózaíróvá lett Aharon Appelfeld) - az újhéberre történő nyelvváltásra. (Az 1932-es születésű Appelfeld a szülők, a család elvesztése után gyerekként bolyong a vérzivatarban, míg egy itáliai menekülttáborból eljut Palesztináig, s itt folytatott iskolái által csakis a héber kínálkozik számára.)

Az önmagába zárt bukovinai német nyelviség már területen kívül bőtermőre forduló ágát a megélt pusztulás, elűzetés szorítása s a tanúságtétel kihívása borítja virágba a maga hihetetlen gazdagságában. A folyamat része a számvetés a gyilkos náci beszéd szennyével terhelt idiómát újrahitelesítő lehetőséggel. A vonulat legismertebb, világirodalmi rangú alakja: Paul Celan (1920-1970), nagy nevű további képviselői: Rose Ausländer (1901-1988), Alfred Gong (1920-1981), Moses Rosenkranz (1904-2003), Immanuel Weissglas (1920-1979). A teljesebb kört az aacheni Rimbaud-Verlag máig több, mint 80 kötettel tisztelgő bukovinai könyvsorozata (Texte aus der Bukowina) több, mint 30 (!) szerzővel reprezentálja. A germanisztikai kutatás eléggé előrehaladott a témában (dicséretesen élen jár ebben a román germanisztika az 1990-es évek óta).

 

Manfred Winkler (1922-2014) a zsidó-bukovinai plejád kezdetben Románián belül meghúzódó, majd az 1950-es évek végén – a kiutazás hosszas kérelmezését követően - Izraelbe kitelepedett tagja. (A biográfia részleteit illetően általában szűkszavú és ellentmondó is az információ.) A vagyonos szülők (apja befolyásos ügyvéd) s egyidejűleg bátyja az 1940/41. évi szovjet megszállás idején politika tisztogatások áldozatául esnek, őt magát a német támogatással visszatérő román hatóságok a fasiszta Antonescu-rezsim intézkedésével Transznisztria hirhedt munkatáboraiba deportálják. Innen szabadulva az 1944-ben közeledő szovjet front elől átszökik Erdélybe, majd kiköt Temesvárt, ahol bizonytalan létviszonyok mellett írni kezd, és sematikus közéleti költeményekkel, gyerekversekkel (1956/58 között három német nyelvű kötetkiadás erejéig) vált belépőjegyet az irodalomba.

Izraelbe kijutva – csernovici líceumi évei, a temesvári egyetemen látogatott néhány szemesztere után - a jeruzsálemi Héber Egyetemen tanul, majd a Theodor Herzl-archívum munkatársa. Költői törekvéseit merőben új utakon folytatja, és párhuzamosan képzőművészettel kezd foglalkozni. (A szobrászatot műveli, továbbá verseihez készít illusztrációkat.)

Német nyelvű munkásságával – a Külföldi-német PEN tagjaként is - csatlakozik az e nyelven alkotó (lényegében marginalizált) izraeli szerzők Lyris elnevezésű jeruzsálemi köréhez. Rövid időn belül azonban már héberül is ír, sőt, héber kötetei, valamint ezekből vett angol válogatások kurrensen meg is jelennek (שירים, Tel-Aviv, 1965;בין אצבעות העיר, uo. 1970, stb; If my hands were mute, valamint Mirrored darkness, St.Luis/London 1979, illetve 1983, ford. Mary Zilzer), jóval azelőtt, hogy az új alkotói korszak német termése az olvasó elé kerülne: Unruhe (München, 1997), Im Schatten des Skorpions (Aachen, 2006), Im Lichte der langen Nacht (uo. 2008) stb. Németországi felfedezése tulajdonképp Hans Bergel, ugyancsak Romániából kitelepült erdélyi szász író kései kapcsolatfelvételének köszönhető, aki közös romániai időszakukból származó ismeretségüket feleleveníti, s a müncheni „Délkelet-német Kultúra Intézeténél” kezdeményezi Winkler költői munkáinak közreadását.

Bergel és Winkler között a sok évtized múltán felújult kapcsolat keretében egyidejűleg kezdetét veszi egy, Winkler haláláig folyó levelezés is, melynek jó évtizedes folyama kötetben lát napvilágot (Wir setzen das Gespräch fort ...: Briefwechsel eines Juden aus der Bukowina mit einem Deutschen aus Siebenbürgen, Berlin, 2012). A levelek gazdagon kommentálják a partnerek részben közös, a háború utáni diktatúrák embertelenségét is magába foglaló 20. századi tapasztalatának summáját, egyszersmind az írói-költői stratégiák elemeire is fényt vetnek.

  Winkler voltaképp párhuzamosan alkot német, illetve újhéber nyelven, anélkül hogy egyedenként a szövegek egymás nyelvi változatai lennének; a két nyelv viszonya a szövegalkotás folyamatában átfogóan intertextuális. A két nyelv találkozása szempontjából különleges szerepet nyer azután Winkler fordítói munkássága, különös tekintettel a (több kötetben szintén folyamatosan közreadott) Celan-fordításokra, melyek a kiemelkedő ex-bukovinai pályatárs archaikusan reduktív, a történelmi pusztulás, a halál-áldozat, az egyetemes otthontalanság tapasztalatát rejtjelekbe záró paradigmáját vezetik át az eredendően archaikus szervezettségű másik nyelv terébe.

E ponton figyelmet érdemelhet Celan bizonyítottan beható héber nyelvismerete, aminek szerepe lehetett német költői nyelvének sajátos alakulásában. (Winkler meghatározó szerepet vállal Celan 1969-es, halála előtt egy évvel tett izraeli látogatásának eseményeiben is; németből egyébként mást is, nyelvi érzékenysége más oldalát kidomborítva például Rilkét fordít, emellett lefordította a galíciai Soma Morgenstern más szemlénkben említett, Die Blutsäule című, a holokauszt emlékezetének szentelt művét, továbbá románból is átültet újhéberre. Figyelemre méltó mondandókat Morgensternnel folytatott - kiadatlan – levelezése.)

  Hogy Winkler újhéber költői gyakorlata miként hat ki a németül írt versek nyelv-alakítására, arra nézve egyelőre nem áll rendelkezésre érdemlegesebb észrevétel. Egyáltalán, a leíró-elemző közelítés mérhetetlen elmaradásban látszik lenni Winkler költői útjának felmérését illetően. Kiindulásul figyelembe vett aktuális forrásunk, melyet a fentebb említett Intézet egyetemi keretekbe integrált jogutódja (IKGS) ad ki, a költő két év előtti halála után az IKGS-hez került német nyelvű hagyatéknak épp csak megkezdett feldolgozása alapján közöl benyomásokat (Erdélyből elszármazott, Wellingtonban és Münchenben működő germanista tollából).

Kitekintését az izraeli életszakasz első időszakára szűkíti. A kiadatlan szövegek fonalán a szerző jelzése szerint jól érzékelhető a világképi-poetológiai útkeresés, amit a később publikált szövegek elvetett variánsai fémjeleznek. Winklernél egészében véve egy olyan, a Celanéhoz hasonló, ám maradéktalanul saját költői térformálás körvonalazódik, ahol a celani arányokban megjelenő súlyos és átfogó mondandó a megtapasztalás földrajzi-történelmi teréből kiszakadt területen kívüliség hermeneutikai feltételei között válik megrögzíthetővé, egyféle tabula rasa „szabad” kitöltésének lehetőségével.

M. Tempian szemelvényanyagot is mellékel tanulmányához. Itt a világhálón véletlenszerűen feltalálható szövegekből idézünk; az életút két meghatározó városát, a leomlott hidakat érintő motívumok vagy a harag és szerelem kettős érvényének kiemelése kelthetnek némi benyomást a költői típust és formátumot illetően.

 

 

Das Gedicht vom Nichts (részlet)

… Wir wollen uns aneinander stützen
ohne zu wissen woher wir gekommen
ohne zu fragen wohin
einfach so
ohne Brücken von denen man ins Wasser
springen kann, die nichts mehr überbrücken

Weit zurück liegt Czernowitz
das märchengewesene mit den Kastanien
das nicht gewesene
doch die Kerzen machen noch immer im Gelaub
den Frühling zum Gebet
 
Unter den Linden wo Czernowitz nicht gelegen ist
liegt die vergessene Stadt
die unvergessene

 

Jerusalem

Himmel von Dächern gelb
und dunkelgrün von Bäumen,
zwischen Türmen heben sich Minaretts,
Stimmen der Hohepriester.
Du bist ein tiefes Bett der Liebe,
doch nicht weniger wunderbar der Haß
auf deinen Gliedern, er könnte dich zwei- oder dreiteilen
wie ein Brot mit Übergewicht.

Die, die Brücke geworden im Krieg, sind schon im Himmel,
die andern in Kontoren oder auf Arbeitssuche,
als wäre nichts geschehen. Doch du mußt bleiben
ungeteilt, mit Haß und Liebe und den
Wildtauben, die niemand sieht.

 


 

FEL