Schőner Alfréd  

Hová lettek a családok?

ELHANGZOTT:  Pápa, Mártíristentisztelet. 2003.június 14.

 

2022.12.21

"Kard, ha csörren, vér, ha csobban, csak az ember vétkes abban" – írja a XX. század magyar lírájának egyik kiemelkedő képviselője, Babits Mihály.

Az emberi vétekről szólok most az emlékezés óráján. Gondolunk azokra az áldott emlékű testvérekre, akiket Pápáról és Pápa környékéről a II. világháború poklában deportáltak el, és öltek meg származásuk, zsidóságuk miatt. Több, mint 3000 magyar zsidó állampolgárra emlékezünk.

Néhány nappal ezelőtt különlegesen szép ünnepben volt a zsidó közösségnek része. Ez a Sávuot. A zsidó vallás e nagyon szép virággal ékesített ünnepének központi gondolata és eleme a "két kőtábla" átvétele. A zsidó hagyomány szerint a sné luchot hábrit-et az Örökkévaló Mózesnek adta a Szináj hegyen. A jobboldali kőtáblán az ember és Isten közötti igék, a baloldalin pedig az ember és ember közötti parancsolatok találhatók. A Tízparancsolat a világ erkölcsi, jogi rendjének fundamentuma.

Ez alkalommal két különleges kőtábláról szólnék röviden.

Az egyik Budapesten található, a Dohány utcai zsinagóga mögötti Wallenberg emlékparkban.

A park egyrészt emléket állít azoknak a nem zsidó honfitársainknak, ánséi chászidé háolám, a világ jámborainak, akik a II. Világháború idején emberek tudtak maradni az embertelenségben, s életüket kockáztatták másokért. Másrészt emléket állít annak a 6 millió európai, ezen belül 600 ezer magyar zsidónak, akik zsidóságukért szenvedtek mártíriumot.

A 80-as években született a mártíremlékmű létrehozásának gondolata, mikor is felkérték a korszak egyik legnagyobb szobrászművészét, Varga Imrét az emlékmű megtervezésére és megalkotására. A művész acélból épített hatalmas szomorúfűzfát álmodott, levelein mártírjaink nevével. S a "fa" előtt a két kőtábla körvonalai láthatók mintegy szimbolizálva, hogy a vészkorszakban a parancsolatok elpusztultak.

A másik kőtábla a Dunántúl egyik szép városában található, melynek szintén érdeklődésre számot tartó története így hangzik. A város zsinagógáját a XX. század első évtizedében építették, tetején a zsidóság legdominánsabb jelképével, a két kőtáblával. Az itteni közösséget is elpusztították, azonban a zsinagóga megmaradt. Az 50-es évek végén úgy tűnt, hogy - közösség híján - már nincs szükség a templomra sem, s ezért – szinte hihetetlen, drámai esemény – felrobbantották. Az épület összeomlott, a két kőtábla körülbelül 15 méter magasságból leesett.

Azonban csodák csodájára a kőtábla megmaradt. Pontosabban fogalmazva a jobboldali része. Az ember és Isten közötti parancsolatokat nem lehetett elpusztítani. A baloldali táblán lévők – az ember és ember közötti igék – összetörtek. E dunántúli közösség vezetői elhatározták, hogy rendbe hozzák a két kőtáblát, s elhelyezik a régi, a felrobbantott zsinagóga helyére mementóul.

AZ ÖSSZETÖRT KŐTÁBLÁK

Vajon mit érezhetett az ott szemlélődő zsidó szemtanú, aki látta a kőtáblák ismételt megszégyenítését? Aki titokban megörökítette az utókor számára e bátor tettet, akinek fülében máig harsog a pusztítás zaja? Hányszor, de hányszor hallotta már? Nem tud szabadulni e robajtól, ami szinte végigszántotta életét. Talán nemcsak az övét. Mindannyiunkét.

E két példának üzenetértéke van a mai ember számára is.

A XX. század 40-es éveiben a szörnyű áradat és gyilkosság poklában eltűntek a kőtáblák betűi, és eltűntek azok, akik a kőtáblák igéit, betűit hirdették. Akkor alig volt segítő kéz, az ország nem védte meg zsidó állampolgárait, noha ők tiszta szívvel hazájuknak érezték. Minden zsidó család áldozataival szívében, magára maradt, meggyötört lélekkel várta a szabadság pillanatát. Nincs olyan zsidó család, amely intakt maradt volna. Gyakorlatilag a vidék zsidósága megszűnt létezni. Ebben a városban, ahol több ezren éltek, háromezer sosem tért vissza.

A pápai zsidóságnak mára mindössze talán egy százaléka él, s az egykor impozáns, monumentális zsinagóga romokban hever. Frigyszekrénye üresen tátong, a falakat díszítő feliratok betűi már visszaszálltak Istenhez, s otthonául csak a messziről iderepülő galamboknak szolgál. Talán ők elviszik a zsinagóga köveinek jajszavát….. Az áron hákodes fölött a "tudd, hogy ki előtt állsz" idézete körvonalazódik.

E mondatot ajánlom a jelenlévők figyelmébe. Nem messze a helytől, ahol a nagy cádikok alusszák örök álmukat, ahol meggyalázott tóratekercseket és testvéreink porhüvelyéből készült szappanokat fogadott magába az anyaföld, a cinterem falán mártírjaink neveit olvasva -"tudd, hogy ki előtt állsz" - gondoljunk rájuk, s álljunk meg egy pillanatig emléküket idézve.

A szívünkben fájdalmas az emlékezés. Emlékezés asszonyokra és férfiakra, felnőttekre és gyermekekre, idősekre és fiatalokra, akik 1939 és 1945 között zsidóságukért mártíriumot szenvedtek.

Hozz megváltást Cionnak, szent akaratod szerint, Ámen.