Hol a tűz, a füst, a fájdalom az Úr,
Hol az élet a sötét, bűzös semmibe hull,
Hol az emberölők durva hangja fülbe, s lélekbe szúr,
Ott tán már az ima se több, mint elrongyolódott hegedűhúr.

Hol az öreg, s a kisded sorsa a kínnal teli borzongató vég,
Hol ifjú, s matróna csontja egyként porrá, s hamuvá ég,
Hol a kápó szava és ostora a gyengék húsába tép,
Ott tán még Adonai szava sem lehet vígaszt kínáló menedék.

Hol az ég kékjét sűrű ködként borítja az éjfekete torony lomha füstje,
Hol a holnap ígérete a szív számára csupán a gyűlölöknek trükkje,
Hol a barbárság ökölcsapása minden csontsovány orcába beleég,
Ott tán a Messiás várása sem más, mint színpompás, mégis szétpukkanó
szappanbuborék.
.........
De tán mégis ott volt velük.
Még ott is, akkor is, mindvégig fogta a kezük.
Mint egykor régen,
ott a gyűlölő halálkatlanában,
ahol mint negyedik férfi vigyázta népét a gyilkos máglyában.