IRODALOM

Iszaak Babel 

GEDALI

Fordította: Elbert Jámos

2022.03.13.

Szombat előestéjén az emlékek sűrű bánata kínoz. Valaha ezeken az estéken öregapám Ibn-Ezra kötetei felett simogatta sárgás szakállát. A csipkefőkötős öreganyám csomós ujjaival bűbájoskodott a szombati gyertyák felett, és édesen sírdogált. Ezeken az estéken gyermeki szívem úgy ringatózott, akár egy pirinyó hajó az elvarázsolt vizeken. Oh, gyermekkorom enyésző Talmudjai! Oh, emlékek sűrű bánata!

Ott bolyongok Zsitomir utcáin, és egy félénk csillagot keresek. Az ősi zsinagóga megsárgult, közömbös falai előtt öreg zsidók meszet, kékítőt meg lámpabelet árusítanak - prófétaszakállú zsidók, a szenvedély koptatta rongyokkal horpadt mellükön...

Íme, itt van előttem a piac, itt van előttem a piac halála. A bőség zsíros szellemét megölték. Néma lakatok lógnak a bódékon, s a kocsiút gránitkockája ragyog, akár a halott tar koponyája. A félénk csillag pislog és kihuny...

A szerencse később látogatott meg, később, közvetlenül napnyugta előtt. Gedali boltja ott bújt meg a bezárt kereskedősorban. Hol járt az árnyékod, Dickens, azon az estén? Ebben az ócskásboltban aranyozott papucsokat meg hajókötelet, ódon iránytűket meg kitömött sast, "1810"-es évszámmal vésett winchester vadászpuskát és törött fazekakat pillanthattál volna meg.

Az öreg Gedali ott jár-kel kincsei között az este rózsaszín pusztaságában. Füstös szemüvegű, apró kis boltos, földig érő zöld kabátban. Dörzsölgeti fehér kezét. Meg-megcibálja gyér szakállát, és fejét féloldalt billentve hallgatja a feléje szálló láthatatlan hangokat.

A bolt olyan, akár egy nyílt eszű, érdeklődő kisfiú doboza, akiből botanikustanár válik. Ebben a boltban találhatók gombok és halott pillangók. A bolt apró gazdáját Gedalinak hívják. A piacot mindenki elhagyta, Gedali maradt. Ott tekereg a földgömbök, koponyák és a halott virágok labirintusában. Tarka kis tollseprőjét lebegtetve takarítja le a port a halott virágokról.

Ott ülünk a söröshordókon. Gedali felgöngyöli, majd kisimítja keskeny szakállát. Cilindere fekete bástya gyanánt bólongat felettünk. Meleg levegő áramlik mellettünk. Az ég színt változtat. Gyengéd vér ömlik szét odafent a kiborult üvegből, engem elringat az enyészet könnyed illata.

- A forradalom... hát "igen"-t mondunk neki, de vajon a szombatnak "nem"-et mondjunk-e? - így kezdi Gedali, és körülfon ködös szemének selyem szíjaival. - Igen, kiáltom én a forradalomnak, igen, kiáltom én neki, de ő elbújik Gedali elől, és csupán a puskaropogást küldi feléje...

- A lehunyt szembe nem jut el a nap - válaszolom az öregnek -, de mi felhasítjuk a lezárt szemeket...

- A lengyel zárta be a szemem - suttogta az öreg alig hallhatóan. - A lengyel: veszett kutya, megragadja a zsidót, és kicibálja a szakállát, eh, a kutya! S most őt verik, a veszett kutyát. Ez nagyszerű, ez a forradalom! De jön az, aki a lengyelen elverte a port, és így szólt hozzám: - "Add csak ide a gramofonodat, Gedali." - Én is szeretem a muzsikát, pan - válaszolom a forradalomnak. - "Nem tudod te, hogy mit szeretsz, Gedali, de majd ha beléd lövök, akkor megtudod, és nekem lőnöm kell, mert én a forradalom vagyok..."

- Neki lőnie kell, Gedali - mondom az öregnek -, mert ő a forradalom.

- De a lengyel is lőtt, szerelmetes uram, mert ő az ellenforradalom. Maguk meg lőnek, mert maguk a forradalom. A forradalom pedig kellemes dolog. De a kellemesség nem szereti az árvákat a háznál. A jó dolgokat jó emberek csinálják. A forradalom a jó emberek jó dolga. De jó emberek nem ölnek, így hát a forradalmat gonosz emberek csinálják. De a lengyelek szintén gonosz emberek. Vajon ki mondja meg Gedalinak, hogy hol a forradalom és hol az ellenforradalom? Valaha tanultam a Talmudot, szerettem Rasi magyarázatait és Majmonides könyveit. De Zsitomirban van még sok értelmes ember, és íme, mi valamennyien tudós férfiak arcra borulunk, és egy hangon kiáltjuk: Jaj nekünk, hol van a gyengéd forradalom?

Az öreg elhallgatott. És megpillantottuk az első csillagot, amely most tört ki a tejút peremén.

- Beköszöntött a szombat - jelentette ki méltósággal Gedali -, a zsidóknak a zsinagógában van a helyük... Elvtárs úr - mondotta, felállt, s cilindere fekete bástya gyanánt bólogatott a fején -, hozzanak ide Zsitomirba egy kevés jó embert. Jaj, mennyire hiányzik ez a városunkból, jaj, de mennyire hiányzik! Hozzanak ide jó embereket, és valamennyi gramofont odaadjuk nekik. Nem vagyunk mi műveletlenek. Az Internacionálé? Jól tudjuk, hogy mi az Internacionálé, én a jó emberek Internacionáléját akarom, azt akarom, hogy minden lelket számba vegyenek, és első osztályú ellátásban részesítsenek. Na, lelkem, nesze: az élet nevében egyél annyit, amennyi csak beléd fér. Meg tudná-e mondani, elvtárs úr, mivel is eszik az Internacionálét?

- Puskaporral - válaszoltam az öregnek -, és a legjobb vérrel fűszerezik...

S a sötétkék homályból a fiatal szombat bevonult a karosszékébe.

- Gedali - mondtam -, ma péntek van, már beállt az este. Hol lelhetek zsidó mézeskalácsot, egy csésze zsidó teát és egy keveset abból, a nyugalmazott istenből a csésze tea mellé?

- Nincs - válaszolja Gedali, és lelakatolja kis dobozát -, nincs. Itt volt egy vendéglő mellettünk. Jó emberek kereskedtek benne, de ott már nem esznek többé, ott sírnak...

Begombolja zöld kabátjának három csontgombját. Tollseprűjével leporolta magát, puha tenyerébe vizet csöppentett, és aprón, magányosan, ábrándozva, fekete cilinderben, nagy imakönyvvel a hóna alatt eltávozott.

Beköszönt a szombat. Gedali - a mesebeli Internacionálé megalapítója - elment a zsinagógába imádkozni.

 

 

 

 

FEL