Bacsó Beáta

A "felelős ember" egzisztencialista fogalma Karinthy Frigyesnél

2020.01.10.

Karinthy Holnap reggel c. színművének előszavában fogalmazza meg önként vállalt felelős ember szerepét, mely az első világháború nyolcadik hónapjában, tehát egy apokaliptikus korszakban íródott, mely még inkább a megváltás iránti igény felfokozott légkörében fogalmazódik meg benne: „Ki verte belém, hogy nekem kell megoldani a csomókat – hogy én vagyok a felelős az életért, melyért senki sem vállalja a felelősséget?”[1] [Kiemelés  – B. B.] A lét felelősségét tudatosan felvállaló ember – az autonóm, polgári individuum – szabadságában a megváltás képessége is benne rejlik. Ennek megfelelően Karinthy felelős emberei egyben megváltói feladatot is betöltenek.

A Holnap reggel főhőse, Ember Sándor, az a kísérleti megváltó prototípusa – ahogy Karinthy fogalmaz előszavában: „… De én a törvényre vagyok kíváncsi, nem arra mi az ember, hanem arra, hogy mi l e h e t n e . . . mi felé é r d e m e s törekedni. Azt az embert akarom látni, akit az értelem és belátás teremtett volna a hatodik napon – ahelyett, akit a véletlen teremtett. A kísérleti embert, a homunkuluszt akarom látni…”[2] – aki majd Telma Titusz alakjában fog kiteljesedni Az ezerarcú lélek főhőseként.

Már Ember Sándor is egyfajta Übermensch, Zarathustra ellentétpár – ahogy ezt Karinthy Márton is feltételezi az Ördöggörcs c. könyvében. Az egzisztenciálisan szorongó ember halálfélelmétől megszabadított Ember Sándor képes lesz tragikus sorsát elkerülni, vagyis megfordítani a tragikomédiában törvényszerűen bekövetkező szomorú véget[3], és az ölésre és pusztításra szánt repülőgépét békéscélú eszközzé alakítva át, a háborúnak, a gyilkolásnak nemet mondva magasztosul emberfölötti megváltófigurává, azzá a kísérleti emberré, homunkulusszá, akit Karinthy keresett.

Karinthy jóval érettebb megváltófigurája, „felelős embere” (bár csak két év választja el a két mű keletkezését), Az ezerarcú lélek főhőse, Telma Titusz személyében válik teljessé. A kisregény 1916-ban jelenik meg, mely majd egész életében foglalkoztatja, így a regényhez szervesen hozzátartozó Telma Titusz kiáltványát is haláláig „gyúrta, faragta magában”[4], és amelyet főműveként egy kiáltvány-regénnyé szeretett volna kiteljesíteni[5].

 A kiáltványt Ascher Oszkár szerkesztette össze Karinthy különböző időben keletkezett kézirataiból[6], és 1938-ban Karinthy Frigyes kiadatlan naplója és levelei részeként adja ki, az író halála után.[7] Míg a regény több kiadást is megélt, a kiáltvány méltatlanul feledésbe merült, és csak 2011-ben került kiadásra immár a regény szerves részeként.[8]

Az ezerarcú lélek története az első világháború apokaliptikus hátterében íródik, és a regény története is ebben az időben zajlik. Telma Titusz egy 30-33 éves (akárcsak Jézus vagy Zarthustra) hágai zsidó természettudós (az élettan doktora), aki felfedezi a halhatatlanság titkát, és saját testét elhagyva lelke képes reinkarnálódni más szerves vagy szervetlen testekbe is. Ezzel az emberfölötti képességével megváltói hatalomra tesz szert, hiszen ő bárkit megölhet büntetlenül, de őt senki emberfia meg nem ölheti. Ezt a képességét rosszra is fölhasználhatná, de megváltói lényege éppen abban teljesedik ki, hogy a tevőleges jóként az e v i l á g i megváltásra törekszik. A kolmi ütközetben tűnik fel egy már lelőtt káplár testében, és kelt meghökkenést, majd hahotázó hisztériát az őt megölni nem tudó katonák között. Ez Telma Titusz, mint messiás apokaliptikus betörése a történelembe. Ez tökéletesen megfelel a zsidó messiási kritériumoknak.[9] (ld. még bővebb elemzés Karinthy 2011. 94-95.o., 101-102.o.)

Az orvosok telmamániának, vagy telmaizmusnak diagnosztizálják azt a tömeghisztériát, amit ez a jelenet elindít az emberek között, majd a lutheri kiáltvány wittenbergi székesegyház falára való kitűzésének évfordulóján Telma Titusz a londoni parlament kapujára tűzi ki saját kiáltványát. Tehát, amint látjuk, a regény immanens részeként jelenik meg a kiáltvány, bár ekkor még valószínűleg az író csak elkezdhette kidolgozni a kiáltvány szövegét, hiszen pontjait itt még nem ismerjük meg, csak egy rövid hivatkozás erejéig tudjuk meg, hogy a „szabadnak született ember jogairól szól”[10].

A regénybeli kiáltványban egy Antwerpenben tartandó konferenciára szólítja fel a világ kormányait és egyben kinyilatkoztatja emberfölötti hatalmát és a méltatlanul hatalmat bitorlókat lemondásra szólítja fel, különben – a tevőleges messiás kritériumainak megfelelően – végez velük. (ld. még bővebb elemzés Karinthy 2011. 105. o.)

Telma Titusz végül a történelem színterén tevékeny messiásként eléri az általános leszerelést, a fegyverek megsemmisítését, a világbékét. És ezzel úgy tűnik, beteljesíti megváltói feladatát, bár a regény utolsó fejezetében mégis kétséges marad a megváltás lehetősége, mivel az immár Mesquin márki testében lévő Telma szerelmének írt leveleiből, mellékesen megtudjuk, hogy a világ újra fegyverkezik. Karinthyra oly jellemző ironikus csattanóként végül a nő iránti reménytelen szerelme miatt úgy dönt, hogy feloszlatja lelkét, és távozik az élő emberek sorából. Telma Tituszból legenda lesz, Kurt József, Telma apostolaként tudósít róla, hogy mint megváltót visszavárják.

Ez a regény dióhéjnyi története, és erre épül rá az Ascher Oszkár által összeszerkesztett, 22 évvel később és külön kiadott kiáltvány szövege.

Telma Titusz kiáltványa elején (I. A legenda) visszautal a regény történéseire, a kiáltvány pedig, „egy magát megnevezni nem akaró kutatótól”[11] kerül „Kurt József evangéliumaként” az azt nyilvánosságra hozó kiadóhoz. Azt sugallván ezzel az író, mintha a várt „parúszia”, vagyis Telma Titusz a megváltó újra megjelent volna az emberek között, hogy újra elhozza ama örömhírt, az új evangéliumot.

Akárcsak Nietzsche, aki Zarathusztráját ötödik evangéliumként is nevezte, Karinthy is új evangéliumnak szánta kiáltványát, melynek nyelvezete, bibliai parallelizmusai – akárcsak a Zarathusztra esetében – az újtestamentumi evangéliumokat idézi. Ez mindkettőjüknél tudatos utalás az eredeti evangéliumok saját formájukban való visszavonására, ill. megreformálására. Karinthy viszont kettős céllal teszi ezt, ő Nietzsche Zarathusztrájának visszavonásaként is írja saját evangéliumát.

Az új evangéliumnak megfelelően Telma hívei új időszámítást vezetnek be[12] (akárcsak Nietzsche Az Antikrisztusban[13])[14]. Karinthy hallatlan teológiai érzékkel alapozza meg új vallását, a „telmaizmust”, melyet, mint majd látni fogjuk, új morális tartalommal tölt meg az eredeti evangéliumokhoz képest. Az új vallásnak megfelelően új teremtéstörténetet is alkot, mely egy komplex kozmogóniai rendszert tár elénk.

A kiáltvány következő fejezetében (I. §/1. A rémület) bontakozik ki teremtéstörténete, s kezdődik ezzel maga a kiáltvány (azért is áll itt az I. §/1. jelzés, amiben aztán később nem volt következetes Karinthy).

„Kezdetben volt a köd és a káosz és ebben a ködben és káoszban aludt a Bátorság. Egyszer pedig felébredt, nyújtózkodott, mint az ébredő, még álmos lélek kiált, mikor jókedvűen magához tér. (…) A köd pedig megrémült ekkor és reszketni kezdett egész mivoltában…”[15]       

A kozmosz ettől az „eredendő rémülettől” rendeződik anyaggá, alakulnak ki a naprendszerek, alakul ki a Föld, a Földön az élet, s egy napon az Ember, a „reszkető Rémület fia”[16]

Ahhoz, hogy ezt a kozmogóniai kezdetet megértsük, ismernünk kell Karinthy ontológiai elképzelését, melyet számos művében kifejt (pl. Van-e túlvilági élet? Minden másképpen van, Holnap reggel előszava, Mennyei Riport előszava, Kötéltánc, A rossz álom stb.)

A freudi pszichológia hatása is közrejátszhatott abban a szinkretista és több filozófiai nézetet is magába foglaló elképzelésébe, mely szerint: „… van egy é b r e n l é t, amelyhez viszonyítva eszmélő életünk annyi csak, mint mostani életünkhöz képest az álom…”[17]

Karinthy elképzelése szerint ebből az „áloméletből”, csak az álom-logikájával ellentétes lelki mozdulattal’, pl. egy artikulátlan kiáltással, vagy nevetéssel lehet felébredni, az ”igazi valóságra”, vagyis egyfajta halál utáni ébredésre gondol, mely sem nem az általunk ismert élet, sem a halál, hanem valami azon túli „harmadik állapot”, egy individuális túlvilág, ami mindig az álomélettel párhuzamosan létező valóság.

A kiáltvány teremtéstörténetében ébredő Bátorság, a metafizikai istenség, amely nem más, mint egy személy belső én-istene, aki gnosztikus távolságban létezik valahol, és álmodja/teremti az illető álom-énjét (duális lélekfelfogás)[18], életét, álomvalóságát. (A jóval később íródott Mennyei Riport főhőse Merlin Oldtime, majd ehhez a metafizikai Bátorság istenhez fog eljutni túlvilági utazása során.) Karinthy én-isten elképzelése egy transzcendentális ego.

Ha ebből a sajátos teológiai logikából próbáljuk értelmezni a Bátorság istent, akkor ez Telma Titusz önteremtő belső isteneként is felfogható, aki majd az „eredendő rémülettől” meg fogja váltani az általa teremtett világot.

Tehát a Bátorság kiáltásával (igéjével) szükségszerűen teremti meg a tőle független Rémület kozmoszát. Innentől, mintegy gnosztikus istenség, nem vesz részt tovább a teremtésben, hanem a Rémület démiurgoszként teremti tovább a reszkető anyagvilágot, benne az embert a „reszkető Rémület fiát”.[19]  Aki majd azért emel falakat maga köré, és azért készít fegyvereket, mert félni fog embertársától, a másik ember életétől, nem a haláltól, hanem a megölhetőségtől, és éppen emiatti félelmében fog ölni és háborút viselni.

Karinthy pontosan érzékeli azt az egzisztenciális félelmet és szorongást, amit a magára maradt individuum érez, és ebből az egzisztenciális félelemből építi fel kozmogóniáját; a Rémület kozmoszának teremtéselméletét. De nem hagyja válasz nélkül, és ahogy minden kozmogóniából logikusan következik a morálfilozófiai végkifejlet, így Karinthy esetében is filozófiai-logikai következményként a bátor jó, az erős jó morális rendszerét építi fel, ezzel a nietzschei amorális filozófiát is felülírva. (ld. még bővebb elemzés Karinthy 2011. 119-121.)

Telma Titusz megöli magában a félelem okát, a megölhetőségtől való félelmet, így tesz szert emberfeletti halhatatlanságára és megváltó hatalmára.[20] Az evangéliumi hegyi beszédet idéző kiáltványt intéz az emberekhez, a megölhető halandókhoz, ahogy ő nevezi őket:

„A Boldogság neve: megismerés.
Megmondatott: mondj igazat, betörik a fejed.
És megmondatott: töresd be a fejed és mondj igazat.
Én pedig azt mondom: betört fej nem mond igazat. ^[21]
S a fejben, mely nem fél a betöréstől, nem az igazság lakozik, hanem a legyőzött félelem
holtteteme, melyet úgy neveztek eddig: Bátorság.
A vértanú, ki meghalt az eszméért, vérével vörösre festi azt, s aki azért fogadja be az eszmét, mert vér tapad hozzá, a vért fogadta be és nem az eszmét.
Megmondatott: szeresd ellenségedet, mint felebarátodat, jó légy ahhoz, aki rosszat tesz veled s ha szíved felé sujt, tárd ki melledet.
Én pedig azt mondom: ha az ellenség megöl téged s te hagyod – meg fogja ölni felebarátodat is: bizony mondom neked, az ő kezével, amit nem fogtál le, te ölted meg a te felebarátodat.
Mert kétféle módon támad fel az emberben ama Félelem: az egyik elhalványul a vértől,
mely az eszméhez tapad, a másik vérszemet kap tőle.
Azért hát én, ki nem eltörölni jöttem a törvényt, hanem betölteni, azt mondom:
Szeresd ellenségedet, de gyűlöld, aki nem szereti.
Bocsáss meg mindenkinek, de ne bocsáss meg annak, aki meg nem bocsát.
Érts meg mindenkit, de ne értsd meg azt, aki meg nem ért.
Tégy jót mindenkivel, de rosszat tégy azzal, aki nem tesz jót.
Ezt mondta Telma Titusz azon a reggelen, mikor megtudta, hogy őt nem lehet megölni.” [22]

[Kiemelés – B. B.]

Amint látjuk, Karinthy felülírja az eddig betarthatatlannak bizonyult jézusi törvényeket, életigenlő, gyakorlatias morális törvénnyé alakítva át, amellyel az erős jó bátorsága legyőzheti a  rosszat, és elhozhatja a félelemben élő ember számára a megváltást.

Ezzel még nem ér véget Telma Titusz megváltói programja, még Az élő emberekhez szól, és megtanítja őket, hogy hogyan legyenek jók:

„Először hozzátok szólok: mindannyiatokhoz s csak aztán azokhoz, akik közületek hatalmasok: nektek mondom el, kicsoda TelmaTitusz.
Élő emberek a földön: eddig úgy hívtak benneteket: halandók. Én úgy hívlak benneteket: megölhetők.
Benneteket kik elsápadtok a vértől és benneteket, akik vérszemet kaptok tőle.
Megmondatott nektek a ti bölcseitektől, hogy a haláltól féltek s azért neveztétek el magatokat halandóknak.
 Én pedig azt mondom nektek: nem a haláltól féltek ti, hanem egymástól: az Időelőtti
Haláltól, amit úgy hívnak: ölés.
Mert a halált adta nektek ugyanaz, aki a Születést adta – a világ istene, kinek neve Bátorság.
Aki pedig születni akar, ha ideje elérkezett s megszületik, mert jó élni – az meghalni is akar, s meghal, ha ideje elérkezett, mert jó meghalni.
Mert két boldogság vagyon: felébredni a kipihentnek és elaludni az elfáradottnak.
De két gyötrelem is van: felébredni a fáradottnak és elaludni a kipihentnek.
Aki tehát idő előtt születik, annak elvetélték az életét – aki idő előtt hal meg, annak
elvetélték a halálát, – az elvetélt haláltól féltek ti, megölhetők, nem a haláltól, ti halandók.
Ezt mondja nektek Telma Titusz, a megölhetetlen halandó, ama Bátorság gyermeke.”[23]

[Kiemelés – B. B.]

Ezzel pontos definícióját adja a félelem okának, így az ember számára is megteremti, hanem is a halhatatlanság, de a megölhetőségtől való megváltódás lehetőségét. Ehhez pedig kézzel fogható gyakorlati útmutatást ad:

„Mert amíg a jó meg nem félemlíti a rosszat: az ő neve Gyengeség.”
Ennek megfelelően legfőbb üzenete az, hogy „Ne féljetek.”[24]

Tulajdonképpen ez Karinthy morálfilozófiai üzenetének lényege, de a kiáltványában szól még A Föld Hatalmasaihoz, akikkel szemben, mint egy platóni államférfi lép fel, átveszi tőlük a világ irányítását. Legvégül A gondolkodókhoz intézi szavait, akiknek tisztje lenne irányítani ezt a világot, és rájuk testálja világirányító hatalmát, ha majd nem lesz egyszer, hiszen a megváltott világnak nincs már többé szüksége a megváltó jelenlétére. Telma Titusz abszolút szabadsága abban áll, hogy nem foglya a halhatatlanságnak, hanem maga döntheti el, hogy meddig van jelen a világban. (ld. még bővebb elemzés Karinthy 2011. 121-123. o.)

Hogy Karinthy mennyire azonosult a „felelős ember” szereppel, az A reformnemzedékhez (Hevenyészett elszámolás a költőre bízott talentomról) c. versében válik egyértelművé, amikor Telma Titusz megváltói küldetését saját magán kéri számon:

„…Dallam amit te is el fogsz énekelni a létra tetején törtető ifjú barátom
És végre emitt ez a tőr az én haragom s a dac fente élesre neked
Az én fegyverem vedd a kezedbe markolatát próbáld csak ki ne félj
Szegezd a szívemnek toppants egyet és döfd előre ha mered
Ez az egyetlen tőr amitől elesem a magamé a tiéd még tompa fiacskám
Így döfsz te és így döfök én de viszont így élsz te és így halok én meg
Mert bár én álmodtam őt de önmagam nem vagyok Telma Titusz
S mert nem vagyok az talán jobb is hogy nem szóltatok nekem gyerekek
Lám a harci dalt amit írtam magam már nem szívesen dalolom
Csak az hős aki pőre a páncéllovag fél hogy Achilles-sarkát hátrakötik
Van mit vesztenie hetyke tivornyán és hirtelen jelszavakon
Béke és harc veletek formáljátok és gyúrjátok át ezt a világot
Amit magam már megpróbáltam formálni és gyúrni egy keveset”[25]

[Kiemelés – B. B.]