Büki Mátyás  

Tűnődés három tételben

2023.08.10.

I. Teljes lendülettel sosem éltem, vérem lassan, iszaposan, alvadtan folyt az ereimben. Énem lustán nyújtózkodott csak, vagy félénken önmaga odújába bújt. Daccal, bátor büszkeséggel sosem mondta: vagyok, létezem.

II. Ezért semmi sem volt teljesen az enyém, még magam sem. Maradtam darabokban, töredékesen. Mindig voltak számomra is elérhetetlen részeim, melyek sehová, avagy éppenséggel a hideg semmihez tartoztak. Halottak voltak, léttelenek? Akár így, akár úgy, fáradtan, tanácstalanul lebegtek körülöttem. Mintha akartak volna tőlem valamit. Kérdezni, válaszolni?

 

Akiket pedig kellett volna, nem tudtam igazán szeretni, így bármennyire is sóvárogtak rá, hogy magukhoz vonjanak, átöleljenek, karjuk mindig valami kemény kietlenségbe – anyagtalanság, elérhetetlenség? – És hiába próbálkoztak újra meg újra, a mozdulatuk tétován félbeszakadt.

 

III. Most, hogy itt ebben a kemencében többedmagammal égek – bőröm, húsom már párolog, lassan a csontjaim vannak soron, tudtommal hamvainkat majd elássák egy erdőben, vagy beszórják egy folyóba – egy-egy pillanatra eszembe ötlik, hogy talán valamiféle tisztítótűz nyaldossa testem. Hallottam, hogy van ilyesmi, éppen a magamfajtának – sem-sem, is-is, kis erények, kis bűnök – szánják.

De aztán mindjárt nevetnem kell magamon: – Hogyan juthat ez eszedbe újra meg újra? Hiszen ez a tűz nem tisztít! Jóindulat és kegyelem helyett őrület, gyáva gyűlölet gyújtotta meg! Nem fogja élettelen, lét nélküli én-darabjaidat izzítva-hevítve hozzád forrasztani, hogy végre az örök életben – végre velük együtt – egész, teljes legyél!

 

 

Hanem maradsz hamvaidban is az az óvatosan szaglászó, bolhás-loncsos, ténfergő, helyét nem találó, derekát ide-oda tekergető árva kutya, aki voltál!

 

Az illusztrációk Für Emil műveiből valók