Dávid András

Nevek

(Éva/Ágnes)

2019.11.19.

– Milyen nevet ad az elvtársnő a csecsemőnek?

A kismama még a szülő asztalon pihegett. A fájdalom a gyerek megszületése pillanatában abbamaradt.

– Éva. Éva legyen a neve.

– Nem jó, elvtársnő, másik nevet mondjon!

– Nincs Éva karszalagjuk? Akkor legyen Ágnes. Ágnes, az egy jó név. Esetleg ÉvaÁgnes.

Így gondoltuk a gyerek apjával…izé, a férjemmel.

– Hát jobb lenne ha az elvtársnőék újra gondolnák ezt a dolgot és egy fiúnevet adnának a gyereknek.

– Fiúnevet? Miért? Hát nem lány?

– Bizony elvtársnő a lányok egy része fütyivel születik és ilyenkor fiúnak nevezzük őket. Nézze csak meg milyen szép kis…ööö… nagy bögyörője van.

– Lányt vártunk.

– Talán majd legközelebb.

Hát így kezdtem az életet, jobbhíjján a szülőorvosom keresztnevét kaptam és ez a történet is érthetővé teszi labilis szexuális identitásomat és választ ad a nőkhöz való viszonyomra.

Déltájban befáradt az elvtársnőhöz az apám, az elvtárs is. Elég csalódott volt.

– Hát fiú?

– Fiú.

– Hol van?

Egy nagy folyosóablakhoz vitték, amin keresztül egy halom újszülöttre nyílt rálátás.

Boldogan cumiztam. Azt a csalódást apám arcán, azt nem értettem. Az apák mind fiút akarnak, főleg elsőszülöttnek. Én minden tőlem telhetőt megtettem. Akkor mi ez a hepp ezzel az Éva-Ágnessel? Ő miért nem?

A nevek fontosak. Hozzátartoznak az emberhez, meghatározzák az embert. Egy Schwartz és egy Fekete között nagyobb különbség van, mint a Fekete és a Fehér között.

– Anya! Anya! Azt kérdik az iskolában, hogy hogy hívnak.

– Miért kérdik? Istenem megint kezdődik!

Vállat vontam. Mit tudom én miért. De kérdik. Azt mondták kérdezzelek meg.

– Azt mondja anyukám, hogy Szőnyinek nevezik. Szőnyi Líviának.

– Nagyon szép neve van anyukádnak. Csakhogy nekem itt Spitzer van beírva.

– Sose hallottam.

– A Szőnyit?

– Azt se. Meg a Spitzert se.

– Ezt nem is várjuk el egy hat éves gyerektől. Majd elintézem anyukáddal.

– Anya! Azt mondta a tanítónéni hogy téged nem is úgy hívnak.

– Hogy?

– Hát hogy Szőnyi.

– Mert ez az új nevem.

– És a régi?

– A régit megváltoztattam.

– A spi… izé…

– A Spitzert Szőnyire. Ugye jobban tetszik?

– Egyik se tetszik. Miért nem úgy hívnak, mint minket, egyszerűen Dávidnak? Az tetszik.

– Mert az apukám Spitzer volt, így a családja mind Spitzer.

– És akkor te most már nem vagy a családja?

– Mind meghaltak a háborúban.

– Akkor csak te maradtál életben? Az utolsó Spitzer?

– Igen.

– Akkor most megölted az utolsó Spitzert is.

– Ugyan már, hiszen itt vagyok.

– Szőnyi.

– Ezek csak nevek. Különben is akkor már Wolner voltam.

– Mert bujkáltál?

– Nem. Így hívták a férjemet. Az előzőt. A Wolfért.

– Olyan volt mint apa?

– Nem. Emlékszem, mikor hegedült a Wolner - és mutatja -, így érzéssel húzta a vonót én meg röhögtem, mert egészen elgörbült a szája ahogyan hegedült. Így elgörbült.

– Szóval hegedűművész volt?

– Szövőgyári munkás. De szeretett hegedülni.

– És ő hol van?

– Meghalt a háborúban.

– És akkor már nem a férjed?

– A férjem volt.

– Honnan tudod, hogy meghalt?

– Nem jött haza.

– Te csináltad a vacsorát, mákos tésztát, megterítettél és vártad haza, de nem jött többé?

– Valahogy így. Vacsora nélkül. Elment és nem jött vissza.

– És mi van, ha most visszajön a Wolner? Itt áll az ajtóban, csenget és azt mondja, megjöttem, anyukám, akkor te vagy az én feleségem, gyere szépen menjünk haza hozzám.

– Nem jön. Különben sincs lakása.

– De ha mégis. Velünk mi lesz? Mégiscsak az első férjed volt, neki több joga van…

– Nem jön. Apádnak is volt első felesége. Ő is elpusztult a háborúban.

– Ő sem jön vissza?

– Nem.

– Tuti nem? Honnan tudod, hogy nem? Nem láttád meghalni!

– Nem jön vissza.

– Csengetnek és itt áll az ajtóban a Wolner meg apa első felesége, hogy hát visszajöttek, és visszaviszik a férjüket, a feleségüket. Akkor velem mi lesz? Engem is elvisztek?

– Senki nem jön vissza. Már régen volt mindez.

– És ha háború lenne, akkor a Szőnyi nem halna meg?

– A háború nem válogat. Csak Spitzerből kicsivel több hal meg.

Néhány napig szorongva figyeltem a csengőt. Ez egy fekete kis doboz volt a falra szerelve, mellette kis harang és kis fémkalapács, ami ha csengettek, berregni kezdett, berregett, mert öreg volt és nem ért el a harangocskáig, úgyhogy csak ilyen berregő hangon tudott csengeni. Nálunk semmi nem úgy működött, ahogy másoknál, ahogyan kellett volna. Jön a Wolner, kezében egy kis barna vulkánfíber, leteszi a lábához, csenget és a csengő nem cseng, csak berreg. Mit szól majd a Wolner, hogy micsoda vircsaft van itt? De szerencsére senki nem csengetett, tényleg nem jöttek vissza. Pedig sokszor gondolkodtam rajta, elmennék-e velük, ha visszajönnének. Főleg apám első felesége. A szekrény tetején találtam egy nagy fényképet. Egy gyönyörű nő mosolygott rajta. Azt mondták, ő volt apám első felesége. Azon gondolkodtam, hogy melyiket választanám, ha visszajönne. Őt, vagy az anyámat? Annyira szép volt az a nő. Csillogott a szeme, gyönyörű fogai voltak, ahogy nevetett. Anyámnak is gyönyörű fogai voltak és szép szeme. Melyikkel maradnék szívesebben? Esetleg lehetne mindkettő. De ha igazán választanom kéne…

Sokáig nem jöttek vissza. Sem apám első felesége, sem a Wolner, sem a Spitzer.

Azután mégis megjelentek.

Egy szép őszi délután, a napsugarak aranylóan simogatták a Dizengoff sugárútat, az üzleteket, kávézóteraszokat. Itt ültünk mi is, Mityuval a teraszon, én kávét kértem, ő pedig valami süteményt és élveztük a semmittevést, nézegettük az embereket, ahogyan jönnek meg mennek a járdán. Mityu valami kibogozhatatlan szálon keresztül a rokonom volt, egy generációnyival idősebb nálam, ő még azt is tudta honnan, de csupa olyan nevet sorolt, családtagokét, akiket én nem ismertem. Emberek, akik valaha éltek, Mityu még életben tartja őket de már öreg és én már nem tudom, mert nem láttam egyiket sem, nincs emlékem róluk. Csak apám és anyám emlékét ápolom. És akkor Mityu minden átmenet nélkül azt mondta:

– Apádnak szép felesége volt.

– Anya?

– A háború előtt. Az első. Gyönyörű asszony.

– Elpusztult a háborúban.

– El. A gyerekkel együtt.

– Milyen gyerekkel?

– Elvitték őket.

– Milyen gyerekkel pusztult el?

– Volt egy újszülött gyerekük. Kislány. Nem emlékszem a nevére… Éva… vagy Ágnes.