IRODALOM

Fintor Fruzsina

Makai Emil költeménye a kinyilatkoztatásról

2020.09.12.

 

Makai Emilről[1]

Makai Emil, aki Fischer néven született 1870 november 17-én Makón, otthonának tiszteletére változtatta a nevét Makaira. Ő volt a századforduló egyik legkedveltebb szerzője. Költeményeivel és színműveivel nagy hatást gyakorolt a korabeli magyar irodalomban alkotókra is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy halálakor, 1901augusztus 6-án Ady Endre és Juhász Gyula is mélységes tiszteletét fejezte ki emléke előtt. Mindennek ellenére sem került be a hivatalos magyar irodalmi kánonba, mindemellett találkozhatunk nevével különböző szakdolgozatokban és kisebb irodalmi témájú munkákban is, szülővárosa pedig örökre megőrzi emlékezetében a tekintélyes múltú költőt, akinek tiszteletére emléktáblát is állítottak.[2]

Makai Emil a magyar zsidó költészet harmadik hullámának volt egyik jeles tagja. A reformkorban tevékenykedő Heilprin Mihály, Diósy Márton és Szegfi Mór költeményeiben észlelhető a magyar nyelvvel szembeni bizonytalanságuk, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy reményt keltő, támogató és kitartásra sarkalló magyar nemzeti költeményeket hozzanak létre. A reformkori magyar zsidó költők célja az volt, hogy a magyar nyelvet és kulturális hatásokat minél inkább elsajátítsa a Magyar Királyság területén élő zsidóság és egyszersmind kiálljon a magyar nemzeti törekvések mellett.

Az őket követő második hullám képviselői közül, többek között, az irodalomban kevéssé ismert Ormódi Bertalant, a Magyar Romanzero, a Magyarhon Ébredése és a Pecsovics-világ Magyarországon szerzőjét, valamint Kiss Józsefet, a híres magyar zsidó költőt és a Hét című nagyhatású és irodalmi tehetségeket összegyűjtő lap alapítóját érdemes megemlíteni. A második magyar zsidó irodalmi nemzedéket még fiatalon éri az emancipáció szele, ami költészetükben is megjelenik.

A harmadik zsidó irodalmi nemzedéknek, ahova Makai is tartozik, az 1867. évi emancipációs törvény és a zsidó emancipáció már magától értetődő, természetes folyamat volt. Makai erőteljes érdeklődést mutatott a romantikus múlt és a vallás mély vizsgálatának, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Édesapja makói rabbi volt és ő maga is rabbinak készült.

A politikai izmusoktól igyekezett távol maradni. Dolgozott a Pesti Hírlapnál, a Fővárosi Lapoknál és a Hétnél is, de inkább az irodalom vonzotta sem, mint az újságírás. Színműíróként is megállta a helyét a Tudós Professzor Hatvani című darabja Jókainak is elnyeri tetszését.[3] Az irodalomtörténet szerint a századforduló egyik legjobb színpadi műve, aminek bemutatója megérdemelten nagy sikert hozott, mégis méltatlanul feledésbe merült ez a remekül megírt komédia: Igazi abszurd játék, amiben az ördögök hada be akarja bizonyítani a nagy debreceni professzornak, hogy vannak ördögök, de a tudós felveszi a harcot a látszattal, és bebizonyítja az ördögöknek, hogy hiába minden igyekezetük – nem léteznek.

Első verses kötete 1888-ban jelent meg Vallásos Énekek címmel, 1892-ben a Zsidó-Költők címen megjelenik műfordítás gyűjteménye, amiben a héber nyelvű klasszikusokat tolmácsolta magyar nyelven, olyan pontossággal és szépséggel, ami mégis érzékeltette az eredeti költemények és nyelv sajátosságait. „Két lírai kötete, a Margit (1896) és az Újabb költemények (1899) olyan indulást jelez, amely a férfikor delére igazi nagy költőt ígér. Énekek éneke című verses regénye (1893) az új magyar verses epikának legszebb darabjai közé tartozik, hatása lírai, akárcsak Kiss József legtöbb elbeszélő költeményének, de azoknál modernebb, városibb életérzést fejez ki.”[4] Makai Emil igen fiatalon egy fertőzés következtében, 31  éves korában elhunyt. [5]

 

 

 

Megemlékezés Makai Emil sírjánál (1923) (5.) Juhász Gyula, mögötte József Attila[6]

 

 

 

 

A Tóraadás költeménye

Makai Emil költeménye, ami e sorok tárgya lesz, több szempontból is érdekes. Egy Magyarországon született, ízig-vérig magyar zsidó származású költő tollából született meg Savuot napjaira a Múlt és Jövő című költemény, amely az Egyenlőség lapjain jelent meg 1890-ben. A későbbiekben több különböző kötetben is felbukkan a költemény, így például a Kőbányai János által összeállított Két Évszázad Magyar-Zsidó Költészete című kötet Kivirágzás című részében, amiben az 1840 és 1919 közötti időszak magyar költeményei jelennek meg.

Az alábbi sorokban arra próbálunk majd választ adni, hogy mi is az a Savuot, hogyan zajlik le, miért ezt a címet kapta Makai költeménye és hogyan köthető a vers ehhez a zsidó vallási ünnephez.

Maga a Savuot szó héber eredetű, magyarul heteket jelent. Azért ezt a nevet kapta ez a bibliai ünnep, mert a Tórában ez áll: „ Hét hetet számolj magadnak, attól fogva, hogy kezdenek sarlót vinni az álló gabonába, kezd el számlálni a hét hetet. És tartsd meg a hetek (a Savuot) ünnepét az Örökkévalónak…”[7] Mint az idézett szövegrész is mutatja, a Savuot aratási, mezőgazdasági ünnep, az aratás napjait pedig omerszámlálásnak nevezzük. A Savuot szó magyarul esküknek is fordítható, mivel a hagyományos magyarázat szerint, mert a kinyilatkoztatáskor, vagy ha úgy jobban tetszik a Tóraadáskor a zsidó nép és Isten is esküt tettek. A nép megfogadta, hogy megtartják a Tóra törvényeit és azokat minden ima alkalmával meghallgatják, az Örökkévaló pedig megesküdött, hogy a zsidó nép lesz számára a megszentelt nép. Az aratáskor, így Savuot alkalmával is áldozatot mutattak be Istennek, a megtermelt és akkor learatott terményekből, hiszen az Örökkévalónak köszönhető, az akkor learatott étel is.[8]

„Miként ha vándor hosszú tengerútján
Pihenni csendes révbe menekül,
Hol lombfüzérek egybefonva szépen,
A szunnyadó föld virágos ölében
Elnyulnak hosszan pihenő helyül:

 Igy omlanak le illatos virágok
A szent oltárról lágyan...nesztelen…
Hová pihenni menekül a lélek,
Míg átölelik ragyogó emlékek,
Mint bíbor felhők zajló tengeren…

 Oh, hadd merüljön örök feledésbe
Az átkos mult, mely megsebzé szived,
És vivd ki ujra amit egykor nyertél
A láng tengerben uszó Szináj hegynél
Midőn az ég is megnyílott neked!”[9]

 

Moricz Daniel Oppenheim: Savuot,
1880. The Jewish Museum, New-York City

Az első versszakokban Makai elénk tárja azt a virágokkal teli, nyugalmat árasztó és békét adó zsinagógai képet, ami az oda betérőt fogadni szokta Savuot ünnepén. Felöltözék a természet üdeségével és tisztaságával, emlékeztetve mindenkit arra, hogy mennyire fontos is ez az ünnep, hiszen nem csupán egy aratási ünnepről való megemlékezést jelképez, hanem a zsidó nép és Isten között létrejövő bizalmat és örök érvényű szerződést, amit a zsidóság nem csupán önmagáért, hanem az egész emberiségért vállalt fel, mikor Isten a Sínai hegyen átadta a törvényeit.

A harmadik versszakban már a múlt is felbukkan, emlékeztetve arra, hogy senki sem bűntelen, mindenkinek van valami bántó és elfeledni való a múltjában, amiről maga Isten is tud, így bűneinket megbánva és vezekelve minden alkalommal újra és újra ki kell érdemelnünk Isten tanait és szeretetét. Makai a zsidóság esetében a bálványimádásra utal, amivel a zsidó nép megszegte Isten parancsolatát, hiszen, mikor Mózes felment a hegyre és 40 napig nem tért vissza a nép elfeledte Isten és Mózes tanait és egy Aranyborjú képében új bálványt teremtett magának. [10]

„Felejtsd el azt, hogy elfojtott panasszal
Hányszor vergődtél búsan egymagad…
Ha gyülevész nép, vértöl ittas horda
Befészkelődött meghitt hajlokodba
S átokká vált a betevő falat,

 Ha szennyes vádtól pir boritá arcod,
Míg vértanuknak kínját szenvedéd,
Sok büszke népnek nagylelkü kegyelme ­­–
S már-már megejtett lomha tespedés…

Felejtsd, felejtsd! hisz szellemed világa
Vak éjbe is szórt derűt, ragyogást,
Karod megedzett százados csatában
S te el nem vesztél a nagy létviszályban,
De élsz és harcolsz örökké, tovább!...

 Hol népek tünnek, népek mulnak egyre,
Ott izmositott meg a szenvedés,
Mint ősi tölgy, mely gyökerét beverte
S dacolni kész, ha éjnek fergetegje
Veri, csapdossa büszke törzsökét.”[11]

A zsinagógai kép és az ünnep jelentőségének felelevenítése után a múlté a főszerep. Megelevenedik előttünk a zsidó nép sorsának múltbeli alakulása, ami panaszokkal, bántásokkal, és sanyargatásokkal teli volt, gondoljunk csak a kivonulást megelőző egyiptomi rabszolgaságra, vagy a jóval későbbi történelemben megjelenő Babiloni, Asszír és Római időkre, mikor a zsidóságra elhurcolva otthonából más tájak felé ismételten a rabiga várt hosszú évekig. A zsidó nép - mikor más népek eltűnnek- a történelem és hatalmi harcok közepedte fennmaradt, megerősödött és kitartott mind a költő idejében, mind pedig a jelenben. A zsidó nép a történerlmi hányadtatások közepedte szilárdult és erősödött meg, mint azt a hetedik versszakban a költő oly átéléssel meg is fogalmazza.

„Oh, el ne csüggedj a sivár jelenben,
Tied a mult és tied – a jövő!
Ha majd megértik e bolyongó népet,
Mely elvetette a dicső eszméket –
S a viadalban ő volt úttörő.

Fel hát csatára büszke öntudattal,
A tépett zászló hadd járjon elül,
Hit és igazság örök ideálja!
Oh, hadd vezessen lobogó világa
Mindig előre törhetetlenül!”[12]

Az utolsó két versszakban a zsidó nép jelene is megmutatkozik, a jelen, amiben a csatározások véget nem érően folytatódnak azért, hogy végre elfogadják a zsidó népet a nagyvilágban. Azért folyik a küzdelem szüntelen, átívelve a múlton bele a reményekkel teli jövőbe, hogy végre ne átkozzák a zsidóságot és a vértanuk halálát ne kelljen többé vállalniuk. Az utolsó sorokban az is kiderül, hogy minden bántással, harccal és csatával a zsidó nép egyre csak erősebbé válik, mint egy masszív, törhetetlen, szabadságot jelző zászló vagy egy fatörzs, ami minden viharral csak erősebbé lesz.

A zsidóság múltja, jelene és jövője kapcsolódik össze a költeményben egészen a kinyilatkoztatástól a költő jelenéig, és mindez egy gyönyörű és békét, megváltást és reményt sejtető zsinagógai és természeti képpel indul, amiből kibontakozik a sanyarú, hibákkal, bűnnel és kegyetlenkedésekkel teli múlt, a viszontagságos jelen és a reménnyel teli jövő.



[1] Újvári Péter: Magyar Zsidó Lexikon, 1929. in: https://www.elib.hu/04000/04093/html/szocikk/13138.htm,

   Hegedüs Géza: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok I., in: Arcanum.hu, in: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/a-magyar-irodalom-arckepcsarnoka-1239/makai-emil-18701901-518/

  Peremiczky Szilvia: Egy elfeledett (?) magyar zsidó költő- Makai Emil. in: Hacofe, 2012. in: https://or-zse.hu/hacofe/vol5/peremicky-makaiemil-muveszet2012.htm

[2] Peremiczky Szilvia: Egy elfeledett (?) magyar zsidó költő- Makai Emil. in: Hacofe, 2012. in: https://or-zse.hu/hacofe/vol5/peremicky-makaiemil-muveszet2012.htm

 [3]   Peremiczky Szilvia: Egy elfeledett (?) magyar zsidó költő- Makai Emil. in: Hacofe, 2012. in: https://or-zse.hu/hacofe/vol5/peremicky-makaiemil-muveszet2012.htm

[4] Hegedüs Géza: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok I., in: Arcanum.hu, in: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/a-magyar-irodalom-arckepcsarnoka-1239/makai-emil-18701901-518/

[5] Hegedüs Géza: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok I., in: Arcanum.hu, in: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/IrodalmiArckapcsarnok-hegedus-geza-irodalmi-arckepcsarnok-1/a-magyar-irodalom-arckepcsarnoka-1239/makai-emil-18701901-518/

[6]A kép forrása: Fischer János: Makai Emil alakja a család emlékezetében, in: Sulinet.hu, in: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/Makoi_kereszteny_fuzetek/pages/002e/002_fischer_janos.htm

[7] Deuteronómium: 16. fejezet, 9-10.

[8] Oláh János: Judaisztika. Nudapest, 2009.59-60.

[9] Makai Emil: Múlt és Jövő című versének részlete. in: Kőbányai János: Két Évszázad Magyar- Zsidó Költészete I. Múlt és Jövő kiadó, Budapest.2015.170-171.

[10] Exodus: 32. fejezet

[11] Makai Emil: Múlt és Jövő című versének részlete. in: Kőbányai János: Két Évszázad Magyar- Zsidó Költészete I. Múlt és Jövő kiadó, Budapest.2015.171.

[12] Makai Emil: Múlt és Jövő című versének részlete. in: Kőbányai János: Két Évszázad Magyar- Zsidó Költészete I. Múlt és Jövő kiadó, Budapest.2015.172.

 

 

 

FEL