Hány hét a világ? Vagy siketnéma lettél?

Ott dörög melletted három mértföldnyire,

Fekete hullámai megtörvén a Rocky Mountains

Legyező-formájú záró-szirtjein. – Zúgnak a ligetek,

Amerre halad, – ám te meg se billensz vén csont, még a fülcimpád se mozgatod,

Dohányzol Isten igazába’ – s mégcsak feléje se köpsz a folyónak…

Árjában nem uszol, zátonyain nem pihensz,

Varsát sem eresztel, hogy rózsaszín halait

Megmetszve hasukon, kipeckeld a forró, jó nyári napon!

Vaj’ annyira kibékít az eredmény: megszerzett bungalow-d gyönyöre s a hónapok egyforma futása,

Hogy Jupiternek s kilenc holdjának sem örülnél, ha lejönne a kutadhoz inni?

(Lásd Ábrahám is felállt ám az angyal előtt, megmosta lábaikat s ledöfött nékik egy gödölyét

„S ízes ételt készít vala nékik”, – ej ugyan, mit is magyarázgatom annyit?

Hisz megszoktál te angyalt és ördögöt egyaránt, – ismerem a fajtád.)

De lásd én máskép vagyok ezzel, – én, mint Ábrahám,

Még lelkesedem Istenért. S a messzi, nagy folyókról álmodom. Én, lásd, ha meghalok

S szivemre teszi majd kezét a földöntúli, jó bíró

S jutalmam kérdezi tőlem, megillető igényemet, hogy szívszakító munkám béreként mit gondolok?…

Én majd a Mississippit mondom cimbora, mert ott és akkor kinyitom ám a szám

S nem hallgatok, de nem is szégyenkezem többé, ahogy eddig. – Vigyetek a Mississppi mellé, messzire

Oh nagyon messzire. Mert ott az én hazám, hol minden csak szeret, mert senki sem ismer

S amit nem ismerek, – látod, már én is csak azt szeretem.

Fekete nap volt az életem. – Kinek panaszoljam? Elmult.

Oh mintha sose láttam volna napfényes szép egeket…

Ó távoli folyam s ó Ámerika zordon és messzi vadonjai! – félek…

Hogy nincs is jó bíró s én sose látlak meg benneteket