Kemény Simon  

Miért hazudnak az emberek?

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2017
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-963-417-143-0 (online)
MEK-17308

2022.04.30.

Abban a vegyes társaságban, amely egy nyári vendéglő nagy kerek asztalát ülte körül, a hazugságról s a hazug emberekről vitatkoztak. Mindenki eltörte pálcáját a hazug férfi feje fölött. A hazugságot, mint a jellem salakját, mindenki utálattal említette. Valamennyien megtalálták a polgári felháborodás kemény szavait, s csúnya szokásnak, a lélek betegségének, hitványságnak nevezték a hazugságot, mindenki temperamentumának megfelelően válogatva ki a megbélyegző jelzőt a magyar nyelv kincsesházából. Egyhangúan helyeselték, mikor a száraz ügyvéd nagyot szíva rossz cigarettájából, - mintha annak füstjéből párolná le ezt az igazságot - így szólt:

- Boldogult atyám mondotta, hogy aki hazudik, az lop is, aki pedig lop, az gyilkolni is képes.

Az ügyvéd úgy tette az asztalra ezt a mondást, mint valami családi kincset, jobb kezét ünnepélyesen helyezve az asztal közepére. Mindenki odanézett, s a mondás igazságától megbüvölve bólogatta a fejét. Többen irígykedtek, hogy nem az ő apjuk találta ki ezt a bölcsességet. Egy Eszenczy nevű színész nem is tudta elviselni a sikert.

- Mindez, - mondotta - csak részben igaz, tudniillik a férfiakra vonatkozóan. Az asszony hazudhat, a nőnél nem bűn ha nem mond igazat, sőt én megkövetelem, hogy hazudjon. A női száj megszépül a hazugságtól. A szerelmi élet ízét és izgalmát a nők hazugsága adja meg.

Félszemét lehúnyva, ajkát gúnyosan elhúzva, megszólalt a társaság terroristája.

- Furcsa elvei vannak a művész úrnak. Tudja meg, hogy hazudni senkinek sem szabad, se nőnek, se férfinak, se gyereknek, se öregnek. A hazugságtól rossz szaga lesz az emberi szájnak. És csodálatos, hogy mégis milyen sok hazug ember van a világon. Ezen a téren is rengeteg szomorú tapasztalatom volt az életben. Olyan embereket kaptam már hazugságon, akiket valóságos szenteknek tartottam. El fogom mondani a legszomorúbb csalódásomat.

- Tíz évvel ezelőtt történt nyáron. Szabadságomat Margate angol fürdőhelyen töltöttem. Egy reggel, mikor a tengerparton sétáltam, valaki hátulról a vállamra ütött s jókedvűen, de igen hetykén és fölényesen rám kiáltott:

- Szervusz, vörös Rosenberg!

- Hátranéztem, X. államtitkár, a híres puritán férfi állt mögöttem, akivel együtt jártam a gimnáziumba. Nagyon bosszantott a dolog, mert hiszen X. tudta, hogy már régen Rézaira változtattam a nevemet, ezen a néven levelet is írt nekem, természetesen szívességkérő levelet, hát miért vörösöz és miért Rosenbergez most, bár egyiket sem szégyellem. Sem azt, hogy vörös vagyok, sem azt, hogy Rosenberg voltam. Hidegen végig néztem, mint aki nem érti ezt az egész dolgot és angolul mondtam: pardon uram, én önt nem ismerem, mit akar tőlem? X. elnevette magát és magyarul válaszolt: ugyan, ne okoskodjál beszélj magyarul, mert nem értem a te kutya ángilusodat. Ne bolondozz no, hiszen te vagy a vörös Rosenberg. Én fokozva arcom csodálkozó kifejezését, rosszallóan ingatva fejemet, megismételtem az előbbi mondatot, aztán tovább mentem. Meg sem hallgattam dadogó, mentegetőző szavait.

- X. hetyke, lekicsinylő viselkedése sokáig bosszantott és mikor ősszel idehaza megláttam egy felvonásközben az Operában, még mindig belepirultam, a szégyenbe. X. is meglátott a nézőtéren és az első sorból sietve hátrajött hozzám. Kedvesen, barátságosan mosolygott és már messziről nyújtotta a kezét.

- Szervusz Rézai, jó, hogy látlak, mert egy mulatságos furcsa dolgot kell neked elbeszélnem. A nyáron Margateban voltam Angliában és a tengerparton sétálva egyszer szembe jött velem egy úr, aki a megszólamlásig hasonlított reád. Örültem, hogy magyar barátra akadtam, odamentem hozzá és elkaptam a kezét, s jó magyarosan megráztam: szervusz, kedves Rézai barátom. Az úr rám nézett, nem értette a dolgot, aztán angolul megkérdezte, hogy mit akarok tőle? Csakhamar kiderült, hogy tévedtem, csak egy csodálatos hasonlatosságról van szó. Az angollal azonban - aki igen gazdag, előkelő főúr volt - nagyon megbarátkoztam, meg is hívott a birtokára Skóciába, ahol két nagyszerű hetet töltöttem az ősi kastélyban. Ilyen furcsa, érdekes véletlenek történnek az életben.

- Én velem - folytatta Rézai - forgott a színház. Mekkora csalódás! X, akit én is, mint mindenki az országban, a férfias jellem és tökéletesség mintaképének tartottam, ime közönséges hazug fráter. Hát akkor hol van itt még igaz férfi? Miért hazudott nekem ez az ember, hiszen semmi haszna nem volt belőle? Hazudott, mert vérében van ez a betegség, mert a hazugság férge rágja a jellemét.

Itt az elbeszélő hosszabb szünetet tartott. Aztán olyan hangon, amely a részvéttől és szánalomtól volt dallamos, s amelyben benne volt az emberiség javíthatatlanságán érzett fájdalom, felsóhajtott:

- Hogy miért hazudnak az emberek?... Titokzatos és csodálatos erő kényszeríti őket. Úgylátszik, hogy ezt az erőt nem lehet leküzdeni.

- Fájdalom, nem lehet leküzdeni, mert kénytelen vagyok bevallani, hogy ez a történet is, amelyet itt most elmondtam, első szótól az utolsó szóig hazugság volt.

Az őszinteségnek ilyen hőstette előtt a társaság percekig tartó hallgatással tisztelgett.