RESTANCIA

független zsidó tudományos folyóirat

IRODALOM

Lányi Pál

ÁLOMPRÉS

2021.06.12.

 

 

Összesajtolt, zúzottra préselt többrétegű hajnali álmodásom. A magasnyomású sajtó kétfelől nyomorított, munkaéletem és magánszférám két emlékét szorította vaskos satupofái közé. És egybe is szőtte-fonta a két réteget hatalmas gyúró-kavaró mozdulatokkal.

Az álom szerint szakíróként ténykedtem egy műszaki kutatóintézet által felügyelt – ismeretterjesztést szolgáló – szerkesztőségben. Már néhány éve áteveztem az elsődleges kutatói feladatok után erre az összegzőbb természetű területre. Nemrégen akként oldották "szakszerkesztői magányomat", hogy oda helyezték egy általános iskolai osztálytársnőmet, aki hírneves professzor ivadékaként maga is tanítással kezdte pályafutását. Mérnök-fizikusként a számítógépek lelkének az anyagtudományi alapjait kutatta és eme titkok ismerőjeként híresült el a szakmában. Kevéssel azelőtt magam is belekotnyeleskedtem a témába, mert az űrkemencéről kellett írnom. Ez egy közepes szekrény méretű, digitálisan hővezérelt sokzónás kristályosító berendezés, amelynek fő előnye, hogy az űrsiklón uralkodó súlytalanság körülményei között tökéletes kristályokat tud növeszteni. Ezek sokkal pontosabb és gyorsabb működést adnak a memória-egységeknek, fő fölhasználási területük a hadászat. No így aztán az ötvenévnyi kihagyás után nagyon könnyen találtunk közös témát a kiskamasz-kori emlékek fölidézésén túl is.

Nekem két flekkre tömörítve egy gördülékeny stílusú cikket kellett leadnom határidőre, éppen végeztem vele, amikor egyik főnökünk egy kegyetlen paranccsal jött a szerkesztőségbe. Tanácsadói feladatokkal kivezényeltek terrorveszélyes sivatagi területre, fölelevenítendő gyakorló műszaki ténykedésemet. Érhetetlen, hogy a gumiiparbeli technológus fejlesztőmérnöki-, továbbá a levegő- és folyadékszűrés területén szerzett innovátori tapasztalatok miként függtek össze a célterületen végzendő aknamentesítő munkával – ebben nyilván az álom keverőgépe életem sokféle tényezőit turmixolta össze. (Tudnivaló, hogy a malájföldről érkezett összekeményedett kaucsuk megpuhításához és a koromnak a belepréseléséhez őrületesen nagy nyomással működő, szélsőségesen vastag falú keverőgépeket kell alkalmazni az anyag-előkészítő hengerszékeken és még utána a kalanderezésben is.) Zúzott lelkemmel megéreztem, hogy ez csak valamiféle idegenlégiós büntetőexpedíció lehet, csak azt nem sikerült kiderítenem, vajon ki a titkos jóakaróm.

Mondjuk irracionalitások tömegének kényszerű elviselésében bővelkedő hosszú életem élményei alapján nem is csodálkozhattam volna e kirendelésen. Két nehezék súlyosbította helyzetemet: egyrészt az aznap esti indulás kényszere, amidőn semmi rákészülő időt nem hagytak lelki és technikai értelemben sem; másfelől hogy suhanc koromban ebbe a kislányba voltam reménytelenül szerelmes, de ezt eddig még nem mondtam el neki soha. Úgy határoztam, hogy a repülőtéri jelentkezésig tartó sétára hívom és fél évszázadnyi késéssel megvallom fölidézett érzéseimet.

Ráállt indítványomra, de valami bosszantó titkárnői apróságot el kellett simítania, amin jócskán fölhúzta magát. Vigasztalásomat azzal indítottam, hogy bejelentettem: most megfogom a kezét. Elcsodálkozott a munkatársi viszonyulás kapcsolatformáinak eme áthágásán, de nem ellenkezett. Valami holdbéli buckás tájon gázoltunk, így sokszor meg is tarthattam el-elvesző egyensúlyát. Mély vízbe vesző lépcsőkre is rásodródtunk, vissza kellett mennünk más, járható ösvényt keresve. Néha billegésében derekához is oda kellett kapnom, érezhettem, hogy még mindig milyen ruganyos a teste. Iskolai és városi tornászbajnok volt annak idején. Karcsú volt, de kellemesen izmos, nem drabális, hanem filigrán. Ideális ívben görbült a lábikrája szép vékony bokája és térde között; különösen izgató combja és fokhagyma gerezd seggecskéje borzolta tinike fantáziámat. Mellecskéje még el sem indult, viszont tornagyakorlatok alatt gyönyörű játékban táncoltak az izmok a vállán és a hátán.

Szőke volt, de nem az a hidrogénezetten fényes, hanem amolyan kicsit piszkos szalma színű. Mint az ötvenes években mindannyian, ő is egyszerűen öltözködött, de valaminő előkelő rezerváltság érződött viselkedésén. Nyilván vezető egyetemi tanári apja hatása lehetett ez, hiszen elméleti területén világhír övezte. De azért nagyon közösségi volt, az énekkar bevonulásaikor szinte mindig szervezte az elhelyezkedést és sokat nevetgélt, én a közönség soraiból láttam közvetlenségét. Sajnos nem lehettem kórustag, mert az úttörőbe sem vettek föl disszidens apám miatt. Ugyan még nem voltam ovis sem, amikor elváltak a szüleim és bár hét évig apám e hazában – de más városokban élt, csak tíz éves koromban hagyta el az országot. Épp ekkor volt aktuális a kék nyakkendő pirosra cserélése, azonban az illegális határátlépésre hivatkozva megmondták, hogy nem vagyok méltó ennek viselésére. Így egy lehetséges kapocsként működő területről én eltanácsoltattam, természetesen ez általában is a kirekesztettség érzését hizlalta bennem.

Fölizgatta és elszomorította akkori érzéseim fölidézése és szívem kiöntése. Nagyon régen elvált, gyerekeiket szétválasztották – nagykorúvá válásukig és utána sem talált új társat, egyszóval szürke magánélet jutott osztályrészéül. Ez pajzsmirigy betegséghez is vezetett, amit műtéttel tudtak elmulasztani. Sok szenvedésben volt része, igazából testvéreinél nyerhettek gondjai enyhülést. Most persze unokáinak boldog nagymamája, ám szakmai sikerei nem tudták fölülírni privát boldogtalanságát. Némi abszurd történelmietlenséggel eljátszadozott azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha én akkor lovag mertem volna lenni – vajon mennyire lett volna másnemű az élete? De arra jutott, hogy saját nehéz természete határozta meg a sorsát és csak az enyémet terhelte volna túl az övének közösített vállalásával.

És ekkor izzadságban fürödve, összegyűrt lélekkel fölébredtem.

 

 

FEL