Szabó Dália Hadassa

A 19. századi dániai zsidó élet ábrázolása Henrik Pontoppidan Szerencsés Péter című regényében

2020.09.10.

A Nobel-díjas dán szerző, Henrik Pontoppidan (1857–1943) legjelentősebb regénye az eredetileg nyolc részletben, 1898 és 1904 között kiadott Szerencsés Péter (Lykke-Per), amely magyarul is olvasható Hajdu Henrik fordításában.[1]
Az önéletrajzi ihletésű regény realista szemlélete miatt művelődéstörténeti, sőt társadalomtörténeti forrásként is olvasható. Képet ad a kor dán társadalmának egyes rétegeiről, köztük a kifejezetten vagyonos zsidók életéről és helyzetéről is.

A dán társadalom nagy része ekkoriban még meglehetősen provinciális körülmények között tengette életét, a dán gazdaság a mezőgazdaságra alapozott, a városiasodás csak lassan indult meg, és akkor is inkább csak a fővárosra korlátozódott. Részben ezt nehezményezi a regény főszereplője, Per, aki a vidéki paplak hierarchikus és konzervatív szemléletéhez alkalmazkodni nem tudván, a fővárosban próbál szerencsét, ahol – miközben nagyratörő csatornaszabályozási terveivel házal – megismeri a korabeli zsidó elitet, és el is jegyzi az egyik nagytőkés lányát, Jakobét.

A dániai zsidókra nagymértékben hatott a hászkálá, és ennek nyomán a király is kiterjesztette jogaikat, iskolát alapíthattak, tanulhattak egyetemen, csatlakozhattak céhekhez és vásárolhattak ingatlant.[2] A 19. század első felét egyfajta zsidó reneszánsznak tekinthetjük, számos író, művész és mecénás volt zsidó vagy zsidó származású, számos régi zsidó család pedig a dán gazdaság és ipar felvirágoztatásához járult hozzá. Érdekes, hogy a valóságban is létezett a regénybeli Salomon családhoz hasonló nevű Salomonsen família, akik dohány- és élelmiszerkereskedelemből származó vagyonukkal ugyanúgy, ahogy a fiktív Salomonék, technológiai fejlesztések létrejöttét is segítették.[3] A könyvben azonban egyértelmű, hogy nem erről a patinás dán zsidó családról van szó, ugyanis a regénybeli Salomonsen nagypapa egy házalóként induló üzleti zseniként van ábrázolva.

Dániában 1849-ben törvényben tették lehetővé a szabad vallásgyakorlást. A zsidók nagymértékben integrálódtak a többségi társadalomba, a vegyesházasság a 19. század végén kifejezetten gyakori volt. Ugyanakkor az antiszemitizmus is jelen volt a hétköznapokban, 1819-ben több hónapig tartó zsidóellenes felkelések voltak. Fontos társadalomtörténeti esemény, hogy a 19. század végén és a 20. század elején több ezer keleti zsidó menekült Dániába, és főképp Dánián keresztül más országokba az orosz és lengyel pogromok elől. A dániai hitközségek lélekszáma egyre nőtt, ellentétek pedig nem csak dánok és zsidók, de a kifejezetten felvilágosult dán (vagy német származású dán zsidók és az ortodox vagy haszid irányzatokat követő keleti zsidók közt is előfordultak.[4] A keleti bevándorlók helyzetét Jakobe szemszögén keresztül mutatja be a regény:

Egy nagy, félhomályos váróterem padlóján szanaszét száz meg száz fantasztikusan toprongyos alak ült vagy feküdt, a peronra szorultak másai; férfiak, nők és gyermekek, ősz szakállú aggok és anyjuk mellén fekvő csecsemők. Egyik-másik szinte csupasz volt; mások homlokára vagy kezére véres kötés borult; mindegyikük oly sápadtnak, elcsigázottnak és piszkosnak látszott, mintha naphosszat hőségben és porban vándorolt volna. [...] Jakobe eleinte teljesen értetlenül nézte ezt a jelenetet Majd hirtelen szívéhez kapott. Észrevette, hogy a félhomályban két fehér karszalagos zsidó úriember néhány hölgy segítségével ruhát és élelmiszereket osztogatott. Most már mindent megértett. Ájuldozva eszmélt rá, hogy ez a raj egyik hulláma a kiűzött orosz zsidók végtelen áradatának, amely fél éve Németországon keresztül kínlódik Amerika felé. A nyáron sokszor olvasott e menekülőkről; s az ágrólszakadtakban még most is ott lobogtak azok a rémségek, amelyekre a hatóságok közönye vagy éppenséggel nyílt bátorítása kapatta a csőcseléket.[5]

Bár a dán társadalomban a zsidók viszonylagos szabadságban és biztonságban élhettek, az antiszemitizmus nem volt ismeretlen jelenség. 1819-ben és 1820-ban több hónapon keresztül zsidóellenes rendbontások voltak a fővárosban, és néhány kereskedővárosban, egyesek röplapokat osztogattak a zsidók kiűzéséről, a házakat kövekkel dobálták meg, a zsidók üzleteit feldúlták, viszont az atrocitásokban, részben a közbenjárására eljáró rendőrség közbelépésének, részben a szerencsének köszönhetően senki nem vesztette életét.[6]

A zsidóellenesség Pontoppidan regényében is megjelenik, meglehetősen ellentmondásosan. A szerző sokszor maga is antiszemita hangot üt meg, máskor viszont együttérez a zsidóellenességet elszenvedőkkel és szimpátiával ábrázolja őket.

Szinte komikus, ahogy Pontoppidan folyton a zsidók egzotikus külsejével van elfoglalva, azt a dánokéval már-már megszállottan hasonlítgatva. Ha egy pozitív szereplő lép színre, szinte biztos, hogy szőke és kék szemű, míg Per balsorsát már testvéreinél sötétebb bőre is előrevetíti. A zsidók külsejét különös részletességgel írja le, általában azok másságát, sokszor csúfságát hangsúlyozva: "Ez az emberke, aki szembeötlően elütött testvérétől, egyébként is elevenen példázta a zsidó családokban öröklődő szabálytalanságokat."[7] A könyv nőszereplői különösen megszenvedik jellegzetes külsejüket. Jakobe gyermekkorában szinte belebetegedett, hogy "kékszemű társai" visszautasították barátságát, Per pedig később szőke hajú nőkkel csalja meg. Gyermekkorában is csúfolják, fiatal korában pedig orrára tesznek megjegyzéseket, akár idegenek is. Az egyik idevágó jelenet, amikor Eberhardot, Per testvérét látogatja meg, és a portán beszélik ki zsidós orrát. A másik, amikor a vonaton nem hajlandóak egy kabinba ülni vele:

Most ezen az úton és megint egy berlini pályaudvaron tapasztalta, hogy magam is ehhez az örökre kiközösített és elátkozott fajhoz tartozom. Egy hölggyel együtt ültem a kupéban, s avonat már-már elindult, amikor egy idősebb úr meg egy fiatal tiszt benyitott hozzánk. Ahogy az megpillantotta szerencsétlen arcomat, rögtön visszapattant, a hadnagy pedig hódolattal hahotázva utána perdült […] Amikor az említett hölgy az urak távozása után – kétségkívül az engesztelés szándékával – közeledni próbált, régi szokásom ellenére nem zárkóztam el előle, hanem úgy beszéltem vele, mintha semmi sem történt volna...[8]

Arról is olvashatunk, hogy hódolói sasarcúnak, gúnyolói papagájarcúnak hívják. Udvarlója, Per is hol zsidós szépségnek látja, hol bosszantja, hogy ennyire kiütköznek arcán a semita vonások: "Kelletlenül gondolt föltűnően zsidós arcvonásaira is. Annak idején viszolyogva olvasta a két breslaui porosz sértéséről [a fent idézett jelenet] közölt beszámolót, noha Jakobe valóban fölényesen utalt esetére."[9]  Később, amikor újra találkoznak, Per azt gondolja, mennyivel kevésbé zsidós, mint képzeletében. A könyv egy irodalmi sztereotípiákon alapuló nőalakot is felvonultat, Nanny a regény belle juive-je, akinek különleges szépsége, sötét göndör haja rabul ejti a férfiakat.

 A Szerencsés Péterből 2018-ban sikerfilm készült, amelynek nem csak cselekménye, de zsidóságábrázolása is merőben eltér a regénytől. A regényben hangsúlyozódik, hogy a Salomon család, bár nem keresztelkedett ki, de vallását nem gyakorolja, a dán zsidók nagy részével nem találja a hangot, az ortodoxok pedig nem nézik jó szemmel őket:

Salomonék évekig meglehetős zárkózottan éltek. A város ortodox zsidai alig érintkeztek velük, mégpedig hitetlenségük miatt; Lea asszony őszinte nyíltsággal el is ismerte ezt. Maguk sosem vonzódtak különösebben a koppenhágai társaságba, ezért havonta csak kétszer fogadtak nyilvánosan, de odahaza készségesen hangoztatták, hogy barátaik mindenkor betérhetnek hozzájuk.[10]

Még hagyományőrzőnek sem mondhatjuk őket, Ivan Salomon például csigát és osztrigát fogyaszt, Heinrich nagybácsi pedig a kóser disznólábbal viccel, miután "tájékozódott" a konyhán. Ezzel szemben a filmben Nanny és Jakobe Dávid-csillagos nyakláncot hordanak, az anya a "mi zsidó hitünkről" beszél, és a háromórás film tizedik percében már a zsinagógában imádkozva látjuk a Salomon család férfi és nőtagjait is. A regény több szereplője, akik nem zsidók vagy akiknek zsidósága nem kerül szóba, itt zsidóként vannak ábrázolva, többek között Jakobe udvarlója, Eybert képviselő (aki a korabeli Dániában nem juthatott volna ilyen pozícióba, ahogy a regénybeli Max Berndhard sem foglalhatta el a bírói széket), és a regényben deklaráltan nem zsidó sztárújságíró Dyhring, akivel a filmvásznon Nanny vallásos, bár modern esküvőt tart.

A regényben Dyhring főnöke csodálkozik, hogy zsidó lányt vesz el, mivel ennél okosabbnak gondolta, Nanny pedig főképp azért választja őt kérői közül, mivel keresztény: "Felesége gyakran megállapította róla, hogy olyan, mint egy német herceg. Az különben leginkább Dyhring kereszténységének örült. Noha mindig tagadta, sokszor maga is szenvedett származása miatt; most őszintén bevallotta: boldogan vált meg a Salomon névtől, hogy mindörökre Dyhringnévá alakuljon át."[11] De a könyvtől igazán csak az a jelenet rugaszkodik el, amikor a regényben mélyen ateistának és egyházellenesnek ábrázolt Jakobe arra hivatkozva kér pénzt szüleitől a gyermekotthon megnyitására, hogy a zsidó hagyományban elvárás segíteni a szegényeket.

A könyvben a gyermekotthon hangsúlyozottan felekezet nélküli, és a keleti menekülteket ábrázoló jeleneten kívül ez az egyetlen rész, amelyet esetleg utalásként értelmezhetünk arra nézve, hogy Dániában nem csak gazdag, nagytőkés zsidók éltek, a gyermekotthon ugyanis felekezetre való tekintet nélkül fogadta a gyermekeket, tehát a szegény zsidó gyermekeknek is gondoskodást nyújtott.

Bár a fentiekből láthatjuk, hogy a vallásos zsidóságtól elkülönültek, a keresztényekhez a család sosem közeledett, kikeresztelkedésük szóba sem kerül, és a kereszténységről inkább negatívan nyiltakoznak. Jakobéről többször kiderül, hogy gyűlöli a kereszténységet, nem akar zsió férjet, mert szenved származása miatt, de a keresztényeket féktelenül gyűlöli. Más jelenetből azonban az derül ki, hogy nem zárkózik el teljesen a keresztény elvek elől:

Világos, hogy a kereszténységhez való viszonyom éppúgy születési és nevelési tényezőktől függ, mint a magadé. Az a hajsza, amellyel a keresztény egyház a legutóbbi időkig fajtám ellen tört, kislánykorom óta zaklatta bosszúvágyamat. S talán mégis elfeledném mindezt, ha megállapíthatnám, hogy az egyház kegyesebb az emberiség másik részéhez. De bárhova lapozok e szervezet kétezer éves történetében, mindenütt ugyanarra a ravasz és zsarnoki hóhérvágyra, ugyanarra a hidegvérű és hatalomsóvár eszközválogatásra bukkanok a jámborság lárvája alatt. Eddig egyetlen szellemi mozgalom sem épített ily mérhetetlen gonoszságra. S a keresztény egyház ennek – csakis ennek – köszönheti roppant elterjedését. […] De – valahogy megbékülnék mindezzel. S remélem, hogy valamikor összehangolódhatok a kereszténységgel, hisz csakugyan sok önálló, s az emberiség szempontjából fontos igazságelem lappang benne. De cak egy feltétellel közelednék: ha az egyház magába szállna, s becsületessé válna."[12]

Tulajdonképpen Jakobe és Per jegyességével kapcsolatban sem derül ki, hogy esküvőjüket milyen keretek közt tervezik. Dániában 1851-től van lehetőség polgári házasságkötésre, a vegyesházasság pedig a 19. század végén kifejezetten gyakori volt.[13] Jakobén kívül a többi zsidó szereplő a kereszténységről semlegesen vagy enyhe megvetéssel, de semmiképp sem gyűlölettel nyilatkozik. A regény elején ugyan tesz a nagybácsi tesz néhány megjegyzést ("Keresztény vért szagolok."[14]), de azok inkább komolytalan tréfának tűnnek, mint ahogy a következő jelenet is:

- De jegyezd meg Nanny! Ha keresztényhez mész, mégpedig ilyen jöttmenthez…
- Nos akkor?
A bácsi félénken fölfelé sandított, s lassan hangsúlyozva tagolta szavait:
- Akkor halálom után nem te kapod meg nagy briliánstűmet.
- De bácsi, hisz már Jakobénak is odaígérted azt a tűt. Úgyszintén Rosalie-nak. Sőt, úgy rémlik, Ivannak is.[15]

Annál egyértelműbb azonban a keresztény szereplők zsidógyűlölete, akár vallási alapon történik, mint például Per testvérei esetében, akik szörnyülködnek a gondolatra, hogy anyjuk ravatalánál egy zsidó nő is megjelenhet, akár a vélt vagy valós gazdasági és kulturális különbségekre alapoz. A Salomon család távolságtartását pedig a könyv alapján részben rossz tapasztalatok alapozták meg:

Persze, te mindig így beszélsz. Csakhogy nem értem, miért kínlódunk örökké Ivan szerencsétlen lángész barátaival. Hisz tudjuk, mi származik mindebből… még a legjobb esetben is. Gondolj csak Fritjof Jensenre. Elárasztottuk barátságunkkal… bizonyos, hogy apa néhányszor még pénzzavarokból is kimentette a művész urat. S most ez is a "zsidók" ellen harsog a lapokban.[16]

Ugyanez a Fritjof ismét megszűnik antiszemitának lenni, amikor képeit csak zsidó mecénásoknak tudja eladni: "Persze most egyáltalán nem antiszemita. Markus Levinek ugyanis vagy húszezer koronáért eladott egy csomó képet, ezért mindenütt ujjongva szaval a zsidó nagyvonalúúságról és a modern nagyipar áldásairól."[17]

Pontoppidan azonban időnként meglepően elismerően nyilatkozik a zsidó szereplőkről. Mózesi családszeretetről beszél, és a dán társadalomban rendkívül fontos zsidó hátterű mecenatúráról is elismerően nyilatkozik. Ivan Salomont "szíve mélyéig önzetlen és gyermekien jóságos" emberként ábrázolja,[18] a titokban adakozó Aron Israelről pedig így ír: "Tekintélye valami ritka szerénységből fakadt, az önzetlenségnek abból a sajátságosan fenséges fajtájából, amely annyira jellemzi a zsidókat."

Kérdés, hogy a könyvet mennyire lehet társadalomtörténeti és művelődéstörténeti forrásnak tekinteni. Realista törekvései és műfaja miatt bizonyos tendenciák kimutatására bizonyosan alkalmas, azonban a szerző rendkívül elfogult és előítéletes, akár pozitív – akár negatív előítéletekről és sztereotípiákról legyen is szó – így a felrajzolt képet mindenképp kritikával érdemes szemlélni. A mi olvasatunkban a regény hiányossága, hogy egy szűk réteget, a zsidó elitet úgy mutat be, mintha a dán zsidó társadalom minden tagja ide tartozna és így élné életét.

Den Store Danske. Dán enciklopédia. 2019.

http://denstoredanske.dk/Samfund,_jura_og_politik/Jura/Familieret/borgerlig_vielse

letöltés dátuma: 2019. április 10.

Josef Fischer: Slægten Salomonsen. Koppenhága–Nyborg, 1927

https://dis-danmark.dk/bibliotek/900427.pdf letöltés dátuma: 2019. április 14.

Bent Lexner: "Engelen Mi" - bog om den danske jødefejde. 2005. december 5. Kristeligt Dagblad.

https://www.religion.dk/sp%C3%B8rg-om-j%C3%B8dedom/engelen-mi-bog-om-den-danske-j%C3%B8defejde letöltés dátuma: 2019. április 12.

Jes Fabricius Møller: Kulturhistorie af første klasse. Politiken. 2008. május 24.

https://politiken.dk/kultur/boger/art4798697/Kulturhistorie-af-f%C3%B8rste-klasse letöltés dátuma: 2019. április 11.

Bent Blüdnikow: Immigranter. Østeuropæiske jøder i København 1900-1917, Borgen, 1986.

Gergye László: A dán regény aranykora. Universitas Könyvkiadó, Budapest, 2015.

 Cordt Trap: De russiske Jøder i København. IN: Nationaløkonomisk Tidsskrift, 3/20: Koppenhága, 1912.

http://img.kb.dk/tidsskriftdk/pdf/nto/nto_3rk-PDF/nto_3rk_0020_98315.pdf  letöltés dátuma: 2019. április 12.

 A Det Jødiske Samfund i Danmark honlapja.

https://mosaiske.dk/jodisk-historie-i-danmark/ letöltés dátuma: 2019. április 14.