Vas István
Ikrek hava
Radnóti Miklós kisregénye
2022.07.15.
Ebben a kisregényben vagy hosszabb elbeszélésben, melynek alcíme Napló a gyerekkorról, sok szó esik költészetről: Valéry Larbaudról és Tibullusról, a szürrealistákról és a fordítás művészetéről. De e közbeiktatott részek nélkül is ki lehet találni, hogy költő írta. Nem mintha Radnóti félreismerné a prózaírás külön törvényeit és módszereit. Sőt nagy tanultsággal és hajlékonysággal kezeli a romancier legmodernebb eszközeit is. Csak éppen az akaratlan hűtlenség, árnyalatnyi eltérés, amellyel ezeket a módszereket és eszközöket alkalmazza, árulkodik a lírikusra. Így például ennek a kisterjedelmű prózának szerkezetében is fontos szerepet játszik a nagy modern regénykolosszusok alapvető problémája, az idő.
Amíg azonban regénynek és tudománynak közös tulajdonsága az elemzés, tehát az élet bonyolultságának leleplezése, addig a költő előjoga, hogy az életet bizonyos nemes és sűrített értelemben egyszerűsítse. Aki az idő boszorkánykonyhájára, szeszélyeire és törvényeire kíváncsi, olvassa Proustot, Thomas Mannt, Huxleyt, Virginia Woolfot, Joyceot, Powyst, de semmi esetre a lírikusokat.
Mert ami elmult, az csodásan kísért
az én dalomba még
mert aki meghalt az időben, ugy
van fölöttem, mint az ég -
énekelte Kosztolányi a Bús férfi panaszaiban.
Ez a par excellence lírikus-attitude és ettől a költő-hagyománytól Radnóti prózájában sem tud elszakadni. Minden játéka az idővel csak arra jó, hogy az idő egyszerűségét és egységét, mult és jelen egyidejűségét (goethei fogalmazásban: Im Gegenwärtigen Vergangenes) példázza.
A modern prózának több ilyen, szine szokványos, kellékét alkalmazza Radnóti s mintha csak azért tenné ezt, hogy a költészet fénytörését megmutassa. Ez a fénytörés az életet mindig az elemzéssel ellentétes irányba hajlítja. A gyerekkort sem azért idézi vissza, hogy egy lélek fejlődését magyarázza. Egy-egy motivumból nem fuga lesz, hanem dal, önmagáért való. Mint ahogy a gyerekkorhoz sem a szagok, ízek, emlékek tapogatódzásával jut el, hanem a hang közvetlen és hirtelen kapcsolásával. «Sokszor fülelünk egymás felé» - írja mostohahúgáról, aki messze él s akivel évekig sem látják egymást.
És ugyanőróla: «Ha rágondolok, egy mondat lejtését hallom, izgatott kislányhang mondja a mondatot s indulatba hoz.» De nemcsak a valóságos, bár letünt hangokat hallja: «S hallani vélem, hogy szalad a falon végig a zsinórban az áram, hallani vélem, hogy dong a körtében a fény. Erre figyelek».
De, mint ebből a mondatból is kiderül, a költészet legkényesebb ismertetőjele nem a módszer, hanem a fogalmazás. Kezdhet-e könyvet más, mint lírikus ilyen tárgyilagosan és egyszerűen: «Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk.»?
Mégis, igazságtalanok lennénk Radnótival szemben, ha nem ismernők fel, hogy ez a kezdet s általában a napló első bejegyzése, mely a testvérek egy délutánját meséli el, valódi és vérbeli próza, megállná helyét a legjobb novellagyüjteményben is.
Az Ikrek hava Radnótinak első szépprózai műve. Megvan-e írójában az elbeszélőnek kellő hosszabb lélekzet, nem árulja el. Technikailag mindenesetre elég nehéz feladatot vállalt magára. Radnóti ugyanis lényegében és legjobb verseiben idilli költő s természetesen az maradt ebben az elbeszélésben is. Maga a tárgy azonban, a költő gyerekkora, egyáltalában nem idilli, hanem vérrel, halállal, nehéz emberi indulatokkal tragikus és súlyos.
![]() |
Radnóti Miklós |
Ezt az élményt áthangolni Radnóti fegyelmezett és fínom stílusához nem volt könnyű dolog. Helyenként, különösen egy-két, a szereplők szájából közvetlenül idézett mondatban, nem is sikerült tökéletesen. Másrészt pedig Radnóti szereti megmutatni - akár némely modern rendező a színjáték ábrándját leromboló készületeket - azt a költői felkészültséget, amely ezt a látszólag közvetlen prózai stílust létrehozta. S ha a nem egészen megemésztett élmény következtében egy-két mondata túlságosan nyers maradt, a versíró problémái meg egy-két mondatot kissé tudálékosan alakítottak. De ezek jelentéktelen hibák. Feladatát egészében véve kitűnően oldotta meg.
A könyv három rövidebb, jambikus lejtésű sorral végződik, melyek közül a harmadik - csak finom fülnek hallhatóan - az utolsó prózai sor befejező szavára rímel. Mint ahogy a próza verssé, olyan észrevétlenül finomul a kemény és komor valóság lágy és idilli költészetté.
FEL