Van-e szebb dolog nyáron,
Mint a fehér ruha,
Melyet hord minden árban s minden áron
Az, ki reád valamit ad,
Fenséges divat?

Tehát ez a fehér ruha
Selyemből, ha készült, puha,
Vászonbul, ha készült, kemény.
Azonban a közvélemény
Szerint teljesen egyre mén,
Hogy az előkelő gavallér,
Keményet hord-e vagy puhát?
Apacs-gallér
Egészíti ki a fehér ruhát.

Van még egy harmadik eset,
melyről megemlékezni kell
És ez a flanell.
(E cikk keresett.)
Akkor a ruha félkemény.
Azonban a közvélemény
Szerint teljesen egyre mén,
Hogy az előkelőlovag,
Keményet hord-e vagy csak félkeményet?
Az is látja, aki vak,
Hogy itt csupán a szin a lényeg.
E ruha könnyű, e ruha kedves.
Ha a nap süt: - forró.
Ha megázik: - nedves.
Beleveszi magát a por,
Beleveszi magát a sár.
De hajh, az ember oly botor,
Fehér ruhát ölt, hogy ha jő a nyár.
Kétszer, ha benne jár,
A ruha liliom-szine oda már,
Kétes
Foltokkal lesz pecsétes,
Kesz tarka-barka, mint virágos árok,
De aki magára kapja,
Mégis nyugodtan elmondhatja:
„Fehér ruhában járok.”

Utóbb zöld folttal lesz tele,
Ha frissen mázolt padra ülsz vele;
A fűbe leheveredvén,
Ugyanez az eredmény.
A hivatalba ha bemégy,
Rászáll ruhádra a légy,
Hogy csókokba fürössze,
(Fehér! Cukorral tévesztette össze.)
Itt
Tintás is lesz egy kicsit.
Az utcán egy kis kulimász
Is rája mász.
Egek, mily szörnyü nász,
Ha egyesül fehér és fekete!
De ha törik és ha szakad
(Pedig szakad, de mennyire szakad!)

Még mindig fehér ruha a neve.
Ez a fehér ruha nagy előnye,
Előbb elpusztul a mellénye,
Aztán a nadrág,
Melyet a moly megrág.
Végül a kabát
Megy az enyészetbe át.
Már ekkor,
A tisztes öregkor
(Egy év, nem több!) letépte róla
A gombokat, a zsebeket,
A két könyöke is beteg,
A szine szintén oda rég,
Most feketénél feketébb
Bárhogy szeretnél szabadulni tőle,
Az ószeres érette mit sem ad,
De míg csak egy gomblyuknyi van belőle
A neve mindörökre megmarad.

Hordod te is és hordom én is
És hogyha átél harmincöt nyarat:
A fehér ruha koromfeketén is,
örökre csak fehér ruha marad.