Blaise Pascal

A zsidó vallásról I.

2021.07.04.

Fordította és a jegyzeteket készítette

Pődör László

 

589.

Arról, hogy a keresztény vallás nem egyetlen. – Korántsem ok rá, hogy ennek alapján ne tartsuk az igazinak, ellenkezőleg: éppen ebből tetszik ki, hogy az.

 

590.

Vallás dolgában legyünk őszinték: igazi pogányok, igazi zsidók, igazi keresztények.

 

591.

 

592.

A többi vallás téves volta. – Nincsenek tanúságtevőik. Amazoknak [a zsidóknak] igen. Isten kihívja a többi vallást, hogy próbáljanak ilyen tanújeleket felmutatni: Ésaiás XLIII., 9.; XLIV., 8.

 

593.

Kína története.^[1] – Én csak azokat a történeteket fogadom el, amelyeknek a tanúi hajlandók lennének elvágatni torkukat.

„Melyik érdemel több hitelt a kettő közül, Mózes vagy Kína?”

Nincs szó róla, hogy ezt egészében áttekintsük. Én azt mondom, hogy van, ami vakságot okoz, és van, ami felnyitja a szemet.

Ezzel az egyetlen szóval szétrombolom minden okoskodását. „De Kína megzavar bennünket” – válaszolja maga erre; amire én így felelek: „Kína zavart okoz; de van ebben a zavarban világosság is, csak meg kell találni; keresse hát meg.”

Ezért amit maga mond, az mind az egyik célt szolgálja, de nem szól a másik ellen. Így nem árt, hanem használ.

Részleteiben kell tehát megvizsgálni a kérdést, bizonyítékokkal kell előhozakodni.

 

594.

Kína története ellen. A mexikói történészek az öt napról, melyek közül az utolsó mindössze nyolcszáz esztendős.

Különbség két könyv között, amelyek közül az egyiket egy nép kapta, a másik viszont maga hozott létre egy népet.

 

595.

Mohamed, tekintély nélkül. Érveinek tehát nagyon nyomósnak kellene lenniük, nem hivatkozhatván egyébre, mint belső hitelükre.

Mert mit mond? Hogy hinnünk kell neki.

 

596.

A zsoltárokat az egész földkerekségen éneklik.

Ki tanúskodik Mohamed mellett? Önmaga. Jézus Krisztus azonban azt akarja, hogy ha ő tesz magáról bizonyságot, azt ne fogadja el igaznak. [János, V., 31.]

A bizonyságtévők tulajdonsága, hogy mindig és mindenkor ott legyenek, de az a gyarló [Mohamed] egyedül van.

 

597.

Mohamed ellen. – A Korán nem nagyobb mértékben Mohamedé, mint az Evangélium Szent Mátéé, mert rengeteg szerző idézi évszázadról évszázadra, még maguk az ellenségei – Kelszosz és Porphüriosz^[2] – se tagadták meg.

A Korán azt mondja, hogy Szent Máté jóravaló ember volt. Amiből az következik, hogy Mohamed viszont hamis próféta volt, akár azért, mert gonoszakat nevezett jóravaló embereknek, akár azért, mert nem fogadta el azt, amit azok Jézus Krisztusról mondtak.

 

598.

Nem azt kívánom, hogy azon keresztül alkossunk magunknak ítéletet Mohamedről, ami homályos benne, amit misztikus értelemben foghatunk fel, hanem abból, ami világos benne, a paradicsomából meg a többiből; mert ebben válik nevetségessé. És ezért nem helyes, ha hittitkokként fogjuk fel homályos kijelentéseit, minthogy ami világos nála, az mind nevetséges.

A Szentírással azonban egyáltalán nem így áll a dolog. Elismerem, vannak benne homályos helyek, amelyek éppoly különösek, mint a Mohamednél találhatók; de vannak csodálatosan világosak is, meg nyilvánvaló módon beteljesült jövendölések. A játszma tehát nem egyenlő. Nem szabad összekeverni és egyenlőnek tekinteni olyasmiket, amik csak homályosságukkal, nem pedig világosságukkal hasonlítanak egymásra, amely utóbbi miatt tisztelettel fogadunk homályos kijelentéseket is.

 

599.

A Jézus Krisztus és Mohamed közötti különbség. – Mohamedet nem jövendölték meg előre, Jézus Krisztust azonban igen.

Mohamed ölt; Jézus Krisztusért megölették magukat hívei.

Mohamed tiltja, az apostolok megparancsolják a tanulást.

Végül mindez oly ellentétes egymással, hogy ugyanakkor, amikor Mohamed az emberi siker, Jézus Krisztus az emberi halál útját választotta; ezért tehát nem arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ha Mohamednek sikerült életben maradnia, Jézus Krisztusnak is éppúgy sikerülhetett volna, hanem arra, hogy mivel Mohamednek sikerült, Jézus Krisztusnak meg kellett halnia.

 

600.

Amit Mohamed csinált, azt minden ember megteheti; mert egyáltalán nem mívelt csodákat, egyáltalán nem jósolták meg eljövetelét; amit azonban Jézus Krisztus cselekedett, azt senki más nem cselekedheti.

 

601.

A pogány vallás nincsen megalapozva <napjainkban. Azt mondják, valaha ez is meg volt alapozva az orákulumokban, a jósoló papokban. De miféle könyvek bizonyítják ezt nekünk? Vajon annyira hitelt érdemlők szerzőik erénye folytán? Vagy talán oly gonddal őrizték meg őket, hogy bizonyosak lehetünk romlatlan eredetiségükben?>

A mohamedán vallás alapja a Korán és Mohamed. De megjósolta-e valaki ennek az állítólag annyira várt prófétának az eljövetelét? Milyen ismertetőjegye van, amely nem lehet meg akárkiben, akinek kedve szottyan prófétának nevezni magát? Milyen csodatételeket vall magáénak? Milyen hittitkokat tanított, a saját hagyománya szerint? Milyen erkölcsöt és milyen boldogságot hirdetett?

A zsidó vallást másként kell tekintenünk a Szent Könyvek hagyományában, és másként a népi hagyományban. A népi hagyományban nevetséges az erkölcstana és a boldogsága; a Szent [Könyvek]ében azonban csodálatos (és minden vallással ugyanez a helyzet: mert a keresztény vallás is nagyon különbözik a Szent Könyvekben és a kazuistáknál). Megalapozottsága bámulatos, ez a világ legrégibb és leghitelesebb könyve; továbbá Mohamedtól eltérően, aki megtiltotta könyvének olvasását, hogy ezzel biztosítsa fennmaradását, Mózes éppen azzal biztosította az övének fennmaradását, hogy mindenkinek kötelességévé tette olvasását.

A mi vallásunk annyira isteni eredetű, hogy egy másik isteni eredetű vallás is csak az alapjaival rendelkezik.

 

602.

Rend. – Megvizsgálandó, mi világos és mi vitathatatlan a zsidókkal kapcsolatban.

Függelék a 602. töredékhez:

Szavahihetőségét, élettartamát, megszakítatlanságát, erkölcstanát, tanítását és hatását tekintve, a zsidó vallás teljességgel isteni.

 

604.

Az egyetlen, az emberek józan belátásával és természetével ellentétes tudomány, az egyetlen, amely mindenkor fennmaradt az emberek között.

 

605.

Az egyetlen, az emberi természettel, gondolkodásunkkal, örömeinkkel ellenkező vallás az egyetlen, amely mindenkor volt.

 

606.

A miénken kívül egyetlen más vallás sem tanította azt, hogy az ember bűnben születik, egyetlen filozófuscsoport sem vallott ilyet: tehát egyik sem mondott igazat.

Egyetlen filozófia vagy vallás sem létezett mindenkor e földön, a keresztény vallást kivéve.

 

607.

Aki a zsidó vallást közönséges hívein keresztül ítéli meg, az rosszul ismeri. A maga valóságában a Szent Könyvekben ismerhető meg, valamint a próféták hagyományában, akik elég világosan értésünkre adták, hogy nem betű szerint értelmezik a törvényt. Hasonlóképpen, a mi vallásunk az Evangéliumban, az apostolok tanításában és a hagyományban isteni; míg nevetséges azoknál, akik helytelenül élnek vele.

A testiségnek hódoló zsidók szerint a Messiás szükségszerűen hatalmas földi fejedelem. Keresztény megfelelőik szerint Jézus Krisztus azért jött, hogy felmentsen bennünket Isten szeretetének kötelezettsége alól, olyan szentségeket adván nekünk, amelyek nélkülünk hatnak. Sem az egyik, sem a másik nem a keresztény vagy a zsidó vallás.

Az igazi zsidók és az igazi keresztények mindenkor olyan Messiásra vártak, aki Isten szeretetére tanítja őket, és ezzel a szeretettel segíti őket győzelemre ellenségeik felett.

 

608.

A testiségnek hódoló zsidók félúton állnak a keresztények és a pogányok között. A pogányok nem ismerik Istent, és csak a földet szeretik. A zsidók ismerik az igazi Istent, de csak a földet szeretik. A keresztények ismerik az igazi Istent, és nem szeretik a földet. A zsidók és a pogányok ugyanazokat a javakat szeretik. A zsidók és a keresztények pedig ugyanazt az Istent ismerik.

A zsidók kétfélék voltak: az egyik rész azt szerette, amit a pogányok, a másik azt, amit a keresztények.

 

609.

Mindegyik vallásban kétféle embert látunk; a pogányok között részint olyanokat, akik állatokat imádnak, részint olyanokat, akik a természetes vallás szerint egy istent imádnak; a zsidók között vagy a testnek, vagy a léleknek engedelmeskedőket, ez utóbbiak voltak az Ószövetség keresztényei; a keresztények között is vannak a közönséges hívők, ők az Újszövetség zsidai. A test rabságában élő zsidók földi Messiást vártak; a közönséges keresztények azt hiszik, hogy a Messiás feleslegessé tette számukra Isten szeretését; az igazi zsidók és az igazi keresztények azonban olyan Messiást imádnak, aki Isten szeretetére tanítja őket.

 

610.

Annak bebizonyítására, hogy az igazi zsidók és az igazi keresztények vallása egy és ugyanaz. – A zsidók vallásáról azt lehetett volna hinni, hogy a lényege Ábrahám ősapasága, a körülmetélés, az áldozatok, a szertartások, a frigyláda, a templom, Jeruzsálem, egyszóval Mózes törvénye és szövetsége.

De szerintem:

Sem az egyik, sem a másik nem volt, hanem kizárólag Isten szeretete, Isten minden egyebet kárhoztatott.

Isten egyáltalán nem fogadta el az Ábrahámtól való leszármazást.

Valahányszor megbántják őt, Isten ugyanúgy megbünteti a zsidókat, mint a többi népet. Mózes V., VIII., 15.: „Ha pedig teljesen megfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, ...bizonyságot teszek e mai napon ti ellenetek, hogy végképpen elvesztek.

Mint azok a nemzetek, a kiket az Úr elveszt előletek...”

Az idegen nemzeteket, ha szeretik őt, Isten éppúgy magához engedi, mint a zsidókat. Ésaiás LVI., 3.: „És ne mondja ezt az idegen...: Bizony elszakaszt az Úr engem az ő népétől!” „És az idegeneket a kik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét... szent hegyemre viszem föl ezeket... egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” [6-7.]

Az igazi zsidók méltó voltukat nem Ábrahámtól, hanem kizárólag Istentől eredeztették. És. LXIII., 16.: „Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izrael nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk...”

Mózes maga mondta nekik, hogy Isten nem válogatja a személyeket, V., X., 17.: „Mert az

Úr... nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.”

A szombat csupán jelkép volt, Mózes II.: XXXI., 13.; az Egyiptomból való kijövetel emlékezetére: Mózes V.: V., 15. Tehát immár nincs rá szükség, mivel el kell felejteni Egyiptomot.

A körülmetélés csupán jelkép volt, Mózes I.: XVII., 11. Innen van az, hogy amikor a pusztában voltak, nem metélkedtek körül, ugyanis nem lehetett őket összetéveszteni a többi néppel; és az is, hogy Jézus Krisztus eljövetele óta ugyancsak szükségtelen.

A törvény a szív körülmetéltetését parancsolta meg. Mózes V.; X., 16.; Jerem. IV., 4.:

„Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit”; Mózes V.; X., 7.: „...és ne legyetek ezután keménynyakúak; mert az Úr, a ti Istenetek... nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató...”

Isten megmondotta, hogy egy napon megcselekedendi ezt. Mózes V., XXX., 6.: „És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből...”

A körül nem metélt szívűek megítéltetnek. Jer. IX., 26.: Isten meg fogja fenyíteni a körülmetéletlen népeket, és Izrael egész népét is, mert „körülmetéletlen szívű”.

A külsőség nem használ a lélek nélkül: Joel II., 13.: Scindite corda vestra^[3] stb. Ésaiás LVIII., 3., 4. stb.

Isten szeretetét parancsolja elejétől végig a Törvény Summája, Mózes V., XXX., 19.: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam élőtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet... [20.:] hogy szeressed az Urat, a te

Istenedet és hogy hallgass az ő szavára... mert ő a te életed.”

E szeretet hiánya miatt a zsidók elvettetnek bűneik miatt, s a pogányok választatnak helyettük. Hóseás I., 10.; Mózes I.: XXXII., 20-21.: „Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, akikben nincs hűség! Azzal ingereltek ők, a mi nem isteni; ... én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket.” Ésaiás LXV., 1.

A földi javak hiábavalók, az igazi jó az Istennel való egyesülés: Zsolt. CXLIII., 15.

Ünnepeik nincsenek Istennek kedvére. Ámós V., 21.

Áldozataik nem tetszenek Istennek. Ésaiás LXVL, 1-5.; I., 11. Jerem. VI., 20. Dávid, Miserere (LI. zsolt.) – Hasonlóképpen a jóké sem, Exspectavi.^[4] Zsolt. L. 8., 9., 10., 11., 12., 13. és 14.

Csak nyakasságuk miatt rendelte őket. Mikeás VI., kivált I. [Királyok] XV., 22.; Hóseás VI., 6.

A pogányok áldozatait elfogadja Isten, és nem telik kedve a zsidók áldozataiban.

Malakiás I, 11.

Isten új szövetséget köt a Messiás által, s a régit elveti. Jerem. XXXI., 31.

Mandata non bona.^[5] Ezékiel.

A régi dolgok feledésbe merülnek. Ésaiás XLIII, 18-19.; LXV., 17-18.

Az Úr szövetségének ládájára senki sem fog emlékezni többé. Jerem. III., 15-16.

A templom is el vettetik. Jerem. VII., 12., 13., 14.

Az áldozatok elvettetnek, és más tiszta áldozatok rendeltetnek. Malakiás I., 11.

Az áldozó papság Áron szerinti rendje elvettetik, és új állíttatik helyébe Melkizedek rendje szerint a Messiás által. Zsolt. Dixit Dominus.^[6]

Ez a papság örökkévaló lesz. Ibid.^[7]

Jeruzsálem elvettetik, és Róma elfogadtatik. Zsolt. Dixit Dominus.

A zsidók neve elvettetik, és új név adatik. Ésaiás LXV., 15.

Ez az új név jobb lesz, mint a zsidóké, és örök lesz. És. LXL, 5.

A zsidók próféták (Ámós), királyok, fejedelmek, áldozat, szoborkép nélkül fognak maradni.

A zsidók mindazonáltal mindenkor fennmaradnak mint nép. Jerem. XXXI., 36.

 

611.

Köztársaság. – A keresztény, sőt a zsidó köztársaságnak is csak Isten volt az ura, ahogy azt a zsidó Philo^[8] jegyzi meg. De monarchia.^[9]

Ha harcoltak, csupán Istenért tették; [ők] mindenek felett Istenben bíztak; városaikat is csak úgy tekintették, mint Isten városait, és Isten számára védelmezték meg őket. I. Paralip. [Krónika, I. k.] XIX., 13.

 

612.

Mózes I., XVII., 7.: Statuam pactum meum inter me et te foedere sempiterno ut sim Deus tuus.^[10]

9. Et tu ergo custodies pactum meum.^[11]

 

613.

Megszakítatlanság. – Ez a vallás, amely lényegében azt tanítja, hogy az ember a dicsőség és az Istennel való érintkezés állapotából a szomorúság, a vezeklés és az Istentől való eltávolodás állapotába süllyedt, de ez után az élet után újra visszakerül eredeti állapotába egy Messiás segítségével, aki eljövend, mindenkor megvolt a földön. Minden egyéb elmúlt, ez azonban fennmaradt, minden érte van.

A világ kezdetén az emberek mindenféle erkölcsi fertőbe sodródtak, de voltak szentek, Énok, Lámekh és mások, akik türelemmel várták a világ kezdetétől fogva megígért Krisztust. Noé korában csapott legmagasabbra az emberek gonoszsága; ő azonban érdemesnek bizonyult rá, hogy saját személyében megmentse a világot, az általa jelképezett Messiás eljövetelének reményével. Ábrahámot bálványozók vették körül, mikor Isten megismertette a Messiás misztériumával, s ő az idők távolából köszönté őt. Izsák és Jákob idejében a förtelem eláradt az egész földön; de ezek a szent emberek szilárdan hittek; halálát érezvén Jákob megáldotta gyermekeit, s ekkor oly felindulás vőn rajta erőt, hogy szavait megszakítva így kiáltott fel: Salutare tutim exspectabo, Domine^[12] Az egyiptomiakat annyira megfertezte a bálványimádás és a babona, hogy még Isten népét is magával ragadta példájuk; ennek ellenére Mózes és sokan mások hittek abban, akit nem láttak, és imádták őt, a nekik készített örök javakra függesztvén tekintetüket.

A görögök, majd a rómaiak hamis isteneknek hódoltak; költőik számtalan teológiát találtak ki; filozófusaik ezernyi különböző szektára szakadtak; ám Júdea kebelében mindenkor akadtak kiválasztottak, akik e csupán általuk ismert Messiás eljövetelét jövendölték.

Végül eljött közénk az idők teljességében; és bár azóta számtalan szakadás és eretnekség keletkezett, számtalan ország pusztult el, számtalan változás következett be, ez az Egyház, amelyik azt imádja, akit minden időben imádtak, megszakítatlanul fennmaradt. És az a csodálatos, a páratlan és teljességgel isteni, hogy e mindenkor fennálló vallás szüntelen támadások tüzében állt. Ezerszer állott a tökéletes megsemmisülés szélén; de valahányszor ilyen helyzetbe került, Isten az ő hatalmának rendkívüli közbelépésével mindig felemelte. Éppen ez a csodálatos, meg az, hogy megalkuvás, a zsarnokok akarata előtt való meghajlás nélkül fenn tudott maradni. Mert abban nincs semmi rendkívüli, ha valamely állam úgy marad életben, hogy időnként a szükség parancsára erőszakot tesznek törvényein, ám ha... (Lásd a Montaigne-ben karikával jelzett helyet.^[13])

 

614.

Az államok elpusztulnának, ha nem idomítanák gyakran törvényeiket a parancsoló szükséghez. Ezt azonban sohasem tűrte el ez a vallás, nem élt ezzel a módszerrel. Márpedig vagy ilyen megalkuvásokra, vagy csodákra van szükség. Nem szokatlan, ha valaki azáltal marad fenn, hogy meghajlik, de ez tulajdonképpen nem jelent megmaradást; s ráadásul teljes pusztulás a vége: egyetlen állam sincs, amelyik megélt ezer évet. De az, hogy ez a vallás mindenkor fenn tudott maradni, anélkül hogy valaha is meghajolt volna, Isten kezére utal.

 

615.

Mondhatnak akármit. Meg kell vallani, van a keresztény vallásban valami meglepő. „Mert maga beleszületett”, vetik ellen. Egyáltalán nem; emiatt inkább megmakacsolom magam, attól tartva, hogy az elfogultság tévútra vezet; de annak ellenére, hogy beleszülettem, mégis csak így gondolkodom.

 

616.

Megszakítatlanság. – A Messiásban mindig hittek. Noéban és Mózesben még egészen friss volt Ádám hagyománya. Aztán a próféták jövendölték meg, mindig újabb és újabb részleteket jelentve, közben pedig az emberek szeme láttára időről időre bekövetkező események bizonyságot szolgáltattak küldetésük igazságáról és következésképpen a Messiás eljöveteléről tett ígéreteik igazsága mellett is. Jézus Krisztus csodákat mívelt, majd az apostolok is, és megtérítették a pogányokat; s ezáltal minden jövendölés beteljesülvén, a Messiás örök időkre igazolást nyert.

 

617.

Megszakítatlanság. – Gondoljuk meg, amióta világ a világ, megszakítatlan a Messiás várása és imádása; mindenkor voltak, akik hirdették, hogy Isten kinyilatkoztatta nekik: születik majdan egy Messiás, és megváltja népét; majd jött Ábrahám, és megjósolta, hogy a Messiás az ő születendő gyermekétől fog származni; Jákob azt jelentette be, hogy tizenkét gyermeke közül Júdától fog származni; aztán jött Mózes és a próféták, és előre megmondták eljövetelének idejét és módját; és azt is, hogy a régi törvény csak addig lesz érvényes, amíg el nem jön a Messiás; érvénye az eljövetelig megszakítatlan lesz, míg a másik örökké tartó lesz; és így az ő törvényük, illetőleg a Messiásé, amelynek ígéretét hordozva a régi mindenkoron megmarad a földön, hiszen tulajdonképpen mindenkor meg is volt; s végül eljött Jézus Krisztus, mégpedig a megjövendölt körülmények között. Csodálatos történet!

 

618.

Ez mindent eldönt. Miközben a filozófusok különféle szektákra oszlanak, a világ egyik zugában a legrégibb nép fiai közt akadnak férfiak, akik kijelentik, hogy mindenki más téved, mert Isten nekik nyilatkoztatta ki az igazságot, s ez az igazság örökké fog élni. És valóban, minden más szekta elmúlik, ez pedig megszakítatlanul él tovább, négyezer esztendő óta.

Kijelentik, hogy ősapáiktól örökölt tudásuk szerint az ember elveszítette Istennel való kapcsolatát, a tőle való teljes megfosztottságba zuhant, de Isten megígérte az emberiségnek, hogy megváltja; hirdetik, hogy ez a tanítás örök életű lesz a földön; hogy törvényüknek kettős értelme van; hogy ezerhatszáz esztendőn keresztül prófétáknak hitt emberek éltek közöttünk, akik megjövendölték az eljövetel idejét és módját; hogy négyszáz esztendővel később szétszórattak mindenfelé, mert Jézus Krisztust minden népnek hirdetni kellett; hogy Jézus Krisztus a megjövendölt módon és időben el is jött; s hogy azóta a zsidók szétszórattak a világban, átokkal a fejükön, de ennek ellenére fennmaradva.

 

619.

Azt látom, hogy a keresztény vallás egy előző valláson alapul, és én ezt döntőnek találom.

Nem szólok én most itt Mózes, Jézus Krisztus és az apostolok csodáiról, mivel első pillantásra nem látszanak meggyőzőnek, és mivel e keresztény vallásnak csupán azokat az alapjait akarom itt kiemelni, amelyek minden kétséget kizárnak, és senki által nem vonhatók kétségbe. Egy dolog bizonyos: a világ számtalan helyén találkozunk egy különös néppel, amely minden más néptől elkülönül, és a zsidó nevet viseli.

Temérdek vallást látok tehát a világ különböző országaiban és minden időkben, de egyikük sem mondhat magáénak olyan erkölcsöt, amely kedvemre való, sem olyan benső bizonyítékokat, amelyek végleg meggyőznének, s ezért egyaránt elutasítom Mohamed vallását és a kínaiakét, a régi rómaiakét és az egyiptomiakét, azon egyszerű oknál fogva, hogy sem az egyik, sem a másik nem rendelkezik az igazság elegendő jegyével, sem bármi olyasmivel, ami szükségszerűen döntő, s ezért az értelem nem állhat az egyik oldalára sem.

Ám amikor így elgondolkozom az erkölcsök és a hitek e mindenkori szeszélyes és furcsa tarkaságáról, a világ egyik szegletében egy különös, minden más néptől elkülönülő, mindegyiknél ősibb népet látok, amelynek a története sok-sok évszázaddal régibb az általunk ismert legrégibbekénél.

És azt látom, hogy e nagy és sok lelket számláló, egyetlen őstől származó nép egy Istent imád, és olyan törvény szerint él, amelyet Istentől eredeztet. Fiai azt hangoztatják, hogy Isten egyedül nekik nyilatkoztatta ki titkait e földön, hogy minden ember bűnre hajlóvá lett, és elveszítette Isten kegyelmét, hogy érzékeikre és a maguk eszére hallgattak, és ebből származnak különös eltévelyedéseik, a vallás és az erkölcs terén egyaránt gyakori, állandó fordulataik, ingadozásaik, de ugyanakkor azt is szilárdan vallják, hogy Isten nem hagyja örökké e sötétségben a népeket, mert eljön mindenki számára a megszabadító, s ők éppen azért vannak a földön, hogy hirdessék az embereknek: azért teremtettek, hogy e nagy eljövetel előfutárai és hírnökei legyenek, buzdítván minden népet, hogy egyesüljenek velük e megszabadító várásában.

E nép sorsa meglepő számomra, úgy vélem, hogy figyelmet érdemel. Elgondolkozom a törvényen, amelyről büszkén állítják, hogy Istentől bírják, és csodálatosnak találom. Minden törvények közül ez a legelső, mégpedig annyira az, hogy majdnem ezer évvel azelőtt kapták, mielőtt a törvény szó egyáltalán használatossá vált volna a görögök között, és azóta megszakítás nélkül meg is tartották. Egyszóval különösnek találom, hogy a világ ez első törvénye egyúttal a legtökéletesebbnek is bizonyul, olyannyira, hogy a nagy törvényhozók belőle merítették az öveiket, amint az kitűnik az athéni Tizenkét Táblás Törvényből,^[14] amelyet aztán átvettek tőlük a rómaiak, és amit itt könnyen be is tudnék bizonyítani, ha Josephus Flavius, valamint mások már nem foglalkoztak volna eleget ezzel a kérdéssel.

 

620.

A zsidó nép fölénye más népek felett. – Miközben ezt kutatom, a zsidó nép először is egy sereg csodálatos és páratlan dologgal vonja magára figyelmemet.

Mindenekelőtt azt látom, hogy ez a nép csupa testvérből áll, és míg minden más nép végtelen sok család együtteséből tevődik össze, ez, meglepően nagy száma ellenére, egyetlen embertől származik, s mivel ekképpen mindnyájan egy test és vér, mondhatnók: egymás tagjai, egyetlen családból álló hatalmas államot alkot. Egyedülálló jelenség ez.

Ez a család, vagy ha akarom, nép, a legrégibb, amelyet az emberiség ismer; ez pedig megítélésem szerint különös tiszteletet érdemel ki számára, mindenekelőtt a mi kutatásunk szempontjából, mert Isten minden időkben kapcsolatot tartván fenn az emberekkel, ehhez a néphez kell fordulnunk, hogy megismerjük e kapcsolat hagyományát.

Ám ez a nép nem csupán régiségénél fogva jelentős; páratlan jelenség élettartama miatt is, amely eredetétől napjainkig sohasem szakadt meg. Míg ugyanis a görögországi és itáliai, lakedaimóniai, athéni, római és egyéb, nála sokkal későbbi népek már réges-rég eltűntek, ők még mindig megvannak, és a számtalan hatalmas fejedelem kísérletei ellenére, akik történetíróik tanúsága szerint százszor is megkísérelték elveszíteni őket, amint az ilyen hosszú idő alatt könnyen el is képzelhető a dolgok természetes rendjénél fogva, mégis mindig fenn tudtak maradni (és ez a fennmaradás meg is jövendöltetett); s az idők kezdetétől napjainkig tartó történelmük minden más történelmet átfog <sokkal előbb kezdődvén a többinél.

A törvény, amely e népet kormányozza, a világ legrégibb, legtökéletesebb törvénye, az egyetlen, amely egy államban mindig érvényben volt. Ezt mutatja meg csodálatos módon Josephus Flavius az Apión(osz) ellen írt művében,^[15] valamint a zsidó Philo is különböző írásaiban; mindketten bebizonyítják, hogy ez a törvény oly régi, hogy még magát a törvény szót is csak több mint ezer esztendővel később ismerték meg az ókori népek: Homérosz például, aki rengeteg állam történetét írta meg, még sohasem használta. Tökéletességéről könnyen meggyőződhetünk, ha elolvassuk: azt látjuk, hogy mindenről oly nagy bölcsességgel, oly méltányosan és okosan rendelkezik, hogy az első görög és római törvényhozók belőle vették át legfontosabb törvényeiket; ez derül ki az úgynevezett Tizenkét Táblás Törvényből is, valamint a Josephus Flavius felsorakoztatta többi érvből.

Ám ugyanakkor ez minden törvények legszigorúbbika és legszorosabbja a vallás gyakorlását illetően, mert rá akarván kényszeríteni kötelességére, halálbüntetés terhe mellett ezernyi dolog aprólékos és kínos megtartására kötelezi e népet, s éppen ezért roppant meglepő, hogy egy ilyen lázongó és zabolátlan nép ilyen állhatatosan és ennyi évszázadon át megtartotta, miközben minden más állam annyiszor megváltoztatta sokkalta könnyebben megtartható törvényeit.

E minden törvények legrégibbjét tartalmazó könyv egyúttal a világ legrégibb könyve, hiszen Homérosz, Hésziodosz meg a többi szerző művei is csak hat-hét évszázaddal később keletkeztek.

 

621.

A világ teremtése után és a vízözön elmúltával Isten nem lévén immár kénytelen sem elpusztítani, sem pedig újrateremteni a világot, sem egyéb ilyen nagy jeleket adni magáról, hozzálátott, hogy egy külön e célra rendelt népet hozzon létre e földön, amely mindaddig fenn fog maradni, míg meg nem születik az a nép, amelyet a Messiás teremt az ő lelke által.

622.

Minthogy a világ teremtése egyre jobban távolodott az időben, Isten gondoskodott egy egyedülálló kortárs történetíróról, és egy egész népet rendelt könyve őrzésére, avégből, hogy ez legyen a világ leghitelesebb története, amelyből minden ember megismerhesse ezt az eseményt, amelyet oly szükséges tudni, de csupán belőle ismerhesse meg.

 

623.

<Jáfettal kezdődik a genealógia.>

József keresztbe teszi karját, és a fiatalabbikat [Manassét] „eleibe tevé bátyjának”.

 

624.

Miért nyújtja Mózes oly hosszúra az emberek életét, és miért sorol fel oly kevés nemzedéket?

Mert nem az évek hosszú sora, hanem a nemzedékek sokasága teszi homályossá a dolgokat. Mert az igazság csak az egymást váltó emberek lelkében torzul el. Ő azonban az egyáltalán elképzelhető legjelentősebb két eseményt, a teremtést és a vízözönt oly közel hozza, hogy szinte megfoghatóvá válnak.

 

625.

Sém látta Lámekhet, aki viszont látta Ádámot, de ugyanez a Sém látta Jákobot is, Jákob pedig azokat, akik látták Mózest; igaz tehát a vízözön és a teremtés. Ez bizonyító erejű azok számára, akik helyesen értelmezik.

 

626.

A pátriárkák hosszú élete nem arra szolgált, hogy feledésbe menjen a múlt dolgok emlékezete, hanem ellenkezőleg: hogy fennmaradjon. Mert néha azért nem vagyunk elég tudósak eleink történetében, mivel szinte alig éltünk velük együtt, s gyakran már halottak voltak, amikor mi eljutottunk az eszmélés korába. Mármost amikor az emberek hosszú kort éltek meg, gyerekeik is sokáig együtt éltek apáikkal, akik sokat és sokáig meséltek nekik. És miről is mesélhettek volna, ha nem eleik történetéről, hiszen akkoriban az egész történelem még ez volt, s nem voltak tudományos kutatásaik, tudományuk és művészetük, amikről a beszélgetések nagy része folyik az életben? Ezért tapasztaljuk azt, hogy ebben az időben a népek különös gonddal igyekeztek megőrizni származásuk történetét.

 

627.

Azt hiszem, Isten népéből Jósue az első, Jézus Krisztus meg az utolsó, aki ezt a nevet viseli.

 

628.

A zsidók régi volta. – Milyen nagy a különbség a könyvek között! Nem csodálkozom rajta, hogy a görögök alkották az Iliászt, sem azon, hogy a kínaiak és az egyiptomiak a történeti könyveiket.

Csak azt kell megvizsgálni, mindez hogyan keletkezett. Ezek a mesélgető történetírók ugyanis nem egykorúak azokkal az eseményekkel, amelyekről írnak. Homérosz regényt írt, ilyennek szánja, ilyenként is fogadják; mert senki sem kételkedett afelől, hogy Trója és Agamemnón éppúgy nem volt, mint az aranyalma. Homérosz nem is szándékozott történetírói művet csinálni belőle, megelégedett a szórakoztatással; a maga korában ő az egyetlen, aki ír, s a történetet műve szépsége élteti: mindenki megtanulja, és beszél róla – ismerni kell, mindenki betéve tudja. Négyszáz esztendővel később az események szemtanúi már nem élnek; senki sem tudja immár közvetlen tapasztalatból, mese-e vagy történelem az egész: egyszerűen csak az ősöktől hallották, igaznak lehet tartani.

Minden olyan történeti mű, amely nem kortársi, így például a Szibillák könyvei, meg a Triszmegisztosz^[16] és számtalan más, amelyeknek hitelük volt a világban, hamis, és hamisnak is bizonyul az idők folyamán. Nem így azonban a kortárs szerzők esetében.

Jelentős a különbség két olyan könyv között, amelyek közül egyiket egy ember írja, s aztán elterjeszti a nép között, a másik meg magának a népnek a műve. Nem kétséges, hogy az utóbbi esetben a könyv éppoly régi, mint a nép.

 

629.

József leplezi népe gyalázatát.

Mózes nem leplezi sem saját gyalázatát, sem... Quis mihi det ut omnes prophetent?^[17] Megharaguggvék népére.

 

630.

A zsidók őszintesége. – Mióta nem volt több prófétájuk, a Makkabeusok könyve: Jézus

Krisztus óta, a Masszora.¹⁶² Bizonyságul legyen ez a könyv.

A hiányos betűk és szóvégi jelek.

Önérzetük ellenére őszinték, odadobva, ha kell, életüket is; erre nincs példa a világon, nincs gyökere az emberi természetben.

 

631.

A zsidók őszintesége. – Szerető gondossággal, hűségesen viszik magukkal ezt a könyvet, amelyben Mózes kijelenti, hogy egész életükben hálátlanok voltak Istennel szemben, s azt is tudja, hogy halála után még hálátlanabbak lesznek; de az eget és a földet hívja bizonyságul ellenük, mert eleget oktatta őket.

Kijelenti, hogy haragra gyúlván ellenük, Isten végül is elszéleszti őket a föld minden népe között; s amiképpen haragra gerjesztették őt idegen istenek imádásával, azonképpen bosszantja őket azáltal, hogy idegen népet hív meg; továbbá azt akarja, hogy minden szavát örökké megőrizzék, és könyve beletétetvén a szövetség ládájába, örök bizonysággal szolgáljon ellenük.

Ésaiás ugyanezt mondja, XXX.

 

632.

Ezsdrásról. – Mese: a könyvek elégtek a templommal együtt. A Makkabeusok könyve szerint hamis: „Jeremiás adta nékik a törvényt.”

Mese: hogy mindent emlékezetből mondott. Josephus Flavius is, Ezsdrás is hangsúlyozza, hogy a könyvet olvasta. Baron[ius], Ann. 180. o.: Nullus penitus Hebraeorum antiquorum reperitur qui tradiderit libros periisse et per Esdram esse restitutos, nisi in IV Esdrae.^[18] Mese: hogy megváltoztatta a betűket.

Philo, a Vita Moysisban^[19]: Illa lingua ac character quo antiquitus scripta est lex sic permansit usque ad LXX.^[20]

Josephus Flaviusnál azt olvassuk, hogy a törvény héber nyelven volt írva, amikor a Hetvenek lefordították görögre.

Antiochus és Vespasianus idején, amikor meg akarták semmisíteni a könyveket, és nem voltak próféták, nem tudták ezt végrehajtani; éppen a babiloni fogság idején, amikor semmiféle üldözésben nem volt részük, s amikor annyi próféta élt, engedték volna elégni őket?

Josephus kigúnyolja azokat a zsidókat, akik nem volnának hajlandók szenvedni...

Tertull.: Perinde potuit abolefactam eam violentia cataclysmi in spiritu rursus reformare, quemadmodum et Hierosolymis Babylonia expugnatione deletis, omne instrumentum judaicae litteraturae per Esdram constat restauratum.^[21]

Azt mondja, hogy Noé éppúgy helyreállíthatta emlékezetből Énoknak a vízözön alkalmával megsemmisült könyvét, mint ahogyan Ezsdrás is helyre tudta állítani a fogság idején megsemmisült könyveket.

(Theosz) en té epi Nabukodonoszor aikhmalószia tú laú, diaphtaireszón tón graphón... enepneüsze Eszdra tó hierei ek tész phülész Levi túsz tón progegonotón prophétón pantasz anataxaszthai logúsz, kai apokatasztészai tó laó tén dia Mószeósz nomotheszián.^[22]

Ezt annak bizonyítására állítja, hogy egyáltalán nem hihetetlen dolog, hogy a Hetvenek a Szentírást a náluk annyira csodált egyöntetűséggel magyarázták. Ő ezt Szent Ireneusból merítette.

Szent Hilárius a Zsoltárokhoz írt előszavában azt mondja, hogy a Zsoltárokat Ezsdrás szedte rendbe.

E hagyomány eredete Ezsdrás IV. könyvének XIV. fejezetére megy vissza: Deus glorificatus est, et Scripturae verae divinae creditae sunt, omnibus eadem et eisdem verbis et eisdem nominibus recitantibus ab initio usque ad finem, uti et praesentes gentes cognoscerent quoniam per inspirationem Dei interpretatae sunt Scripturae, et non esset mirabile Deum hoc in eis operatum; quando in ea captivitate populi quae facta est a Nabuchodonosor, corruptis

Scripturis et post 70 annos Judaeis descendentibus in regionem suam, et post deinde temporibus Artaxercis Persarum regis, inspiravit Esdrae sacerdoti tribus Levi praeteritorum prophetarum omnes rememorare sermones, et restituere populo eam legem quae data est per Moysen.^[23]

 

633.

Ezsdrás meséje ellen, a Makkabeusok II. könyve, II.; – Josephus, Ant., II. 1. Kürosz Ésaiás jövendölésének hatása alatt elbocsátotta a zsidó népet. Kürosz uralkodása alatt a zsidók nyugalomban éltek Babilóniában, tehát igenis lehetett saját törvényük.

Josephus, Ezsdrás történetét előadva, egy szót sem ejt erről a szöveg-helyreállításról. – IV. Királyok könyve, XVII., 27.

 

634.

Ha hihető Ezsdrás meséje, akkor el kell hinnünk, hogy az Írás Szentírás; mert ez a mese csupán azoknak a tekintélyén nyugszik, akik a Hetvenekét is állítják, ez pedig azt bizonyítja, hogy az Írás szent.

Tehát ha ez a mese igaz, akkor rendben van számításunk; ha nem, akkor másutt találjuk meg. És így azok, akik vallásunk Mózesen nyugvó igazságát szeretnék megingatni, éppen ama tekintély segítségével erősítik meg, amellyel támadják. E gondviselés révén tehát mindenkor is az marad.

 

635.

A rabbinizmus kronológiája (A lapidézetek a Pugio könyv^[24] szerint) 27. old., R. Hakados^[25] (200 év), a Misna^[26] vagy a szóbeli törvény, vagy más néven a második törvény szerzője.

A Misna kommentárjai (340. esztendő):

               Siphra.^[27]

              Barajtot¹⁷³

              Jeruzsálemi Talmud ^[28]

          Tosiphtot.^[29]

Beresit Rabba, R. Osaia^[30] Rabba műve, a Misna kommentárja.

Beresit Rabba, bar Nachmani,¹⁷⁷ éles elméjű, vonzó történeti és teológiai kommentárok.

Ugyanez a szerző Rabot néven ismert műveket is írt.

Száz esztendővel (440) a Jeruzsálemi Talmud után készült a Babilóniai Talmud, R. Asi műve, amelyet elfogad az egész zsidóság, minden zsidó köteles az összes benne foglaltakat megtartani.

R. Asi jegyzeteit Gemarának,^[31] más szóval a Misna „kommentárjai”-nak nevezik. A Talmud tehát a Misnából és a Gemarából áll.

 

636.

Ha – latinul si – nem jelent közömbösséget. Malakiás, Ésaiás. Ésaiás: (lásd 27-28.) Si volumus^[32] stb. In qualumque die.^[33]

 

657.

Próféciák. – A királyi pálca a babiloni fogság alatt sem maradt gazdátlan, mert megígértetett és megjósoltatott a hazájukba való visszatérésük.

 

638.

Jézus Krisztus bizonyítékai. – Nem jelenti azt, hogy rabságban voltak, hiszen abban a biztos tudatban voltak rabok, hogy hetven esztendő múlva megszabadulnak. Most azonban minden remény nélkül azok.

Isten megígérte nekik, hogy elszéleszti ugyan őket a világ minden tájára, de ha hívek maradnak törvényéhez, mégis összegyűjti őket. Most nagyon hívek hozzá, és mégis elnyomatásban élnek.

 

639.

Amikor Nebukadneccar elhurcolta a zsidókat, nehogy azt higgye a nép, hogy elmúlik a fejedelmi pálca Júdától, megmondatott nékik, hogy rövid ideig lesznek csak fogságban, s aztán kiszabadulnak. Mindig megvigasztalták őket prófétáik, és királyaik is tovább uralkodtak. A második pusztulás azonban szabadulásról szóló ígéret, próféták és királyok, vigasztalás és reménység nélkül való, mert a királyi pálca örökre elmúlt Júdától.

 

640.

Csodálatos és különös figyelmet érdemlő dolog, hogy ez a zsidó nép annyi esztendő óta fenn tudott maradni, de továbbra is nyomorult: Jézus Krisztus bizonyításához ugyanis egyaránt szükséges, hogy fennmaradásával bizonyítsa, s ugyanakkor nyomorult maradjon, mert megfeszítette őt; s jóllehet ellentmondó dolog nyomorultnak lenni és mégis fennmaradni, ez a nép mindenkor megmarad nyomorúsága ellenére is.

 

641.

Nyilvánvalóan arra teremtetett ez a nép, hogy tanúbizonyságul szolgáljon a Messiásnak (És. XLIII., 9.: XLIV., 8.). Őrzi és szereti a könyveket, de nem érti őket. Mindez pedig megjósoltatott: Isten ítéletei rájuk bízattak, de „mint egy bepecsételtetett írás beszédei” [És., XXIX., 11.]