Blaise Pascal

A zsidó vallásról II.

2021.07.04.

Fordította és a jegyzeteket készítette

Pődör László

642.

Az Ó- és az Újszövetség közös bizonyítékai. – Hogy mind a kettőt egyszerre bizonyíthassuk, csupán azt kell megvizsgálnunk, vajon az egyik jóslatai teljesültek-e a másikban. A jóslatok megvizsgálásához az szükséges, hogy megértsük őket. Mert ha azt hisszük, hogy csupán egyetlenegy értelmük van, akkor bizonyos, hogy a Megváltó sohasem jött el; ha viszont két értelmük van, akkor bizonyos, hogy Jézus Krisztussal jött el közénk.

Az egész kérdés tehát annak a megállapításából áll, vajon két értelmük van-e.

Azt, hogy a Szentírásnak két értelme van, ahogyan Jézus Krisztus és az apostolok értelmezték, a következők bizonyítják:

1.                  maga a Szentírás;

2.                  a rabbinusok; Mózes Maimonides szerint két arculata van, és a próféták csak Jézus Krisztusról mondtak jövendölést;

3.                  a Kabbala;

4.                  az a misztikus magyarázat, amelyet maguk a rabbinusok adnak a Szentírásról;

5.                  a rabbinusok princípiumai, amelyek szerint az Írásnak két értelme, a Messiásnak, érdemüknek megfelelően, két – dicsőséges vagy szégyenletes – eljövetele van, hogy a próféták csak a Messiásról mondtak jóslatokat – a Törvény nem örök életű, hanem új jön helyette a Messiással –, hogy immáron nem emlékeznek többé a Vörös-tengerre, és hogy a zsidók és a pogányok elvegyülnek egymással;

<6. Az a kulcs, amelyet Jézus Krisztus és az apostolok szolgáltatnak nekünk mindenhez.>

 

643.

Ésaiás, 51. A Vörös-tenger, a Megváltás jelképe. Ut sciatis quod filius hominis habet potestatem remittendi peccata, tibi dico: Surge.^[1] Meg akarván mutatni, hogy képes egy olyan szent népet alkotni, amelynek szentsége láthatatlan, és örök dicsőséggel övezi, látható dolgokat teremtett. Minthogy a természet a kegyelem képe, a természet javaiban cselekedte meg azt, amit a kegyelem javaiban volt megcselekedendő, hogy megítélhessük belőle, meg tudja teremteni a láthatatlant, hiszen a láthatót valóban megalkotta.

Tehát megmentette ezt a népet a vízözöntől; Ábrahámtól származtatta, kiváltotta ellenségei kezéből, és nyugalmat adott neki.

Isten nem azért mentett meg a vízözöntől, és teremtett egy egész népet Ábrahám leszármazottaiból, hogy aztán termékeny földre vezérelje őket.

Sőt maga a kegyelem is csak előképe a megdicsőülésnek, mert nem ez a végcél. A kegyelmet a törvény jelképezte, ő maga pedig [a megdicsőülést] jelképezi: de e dicsőségnek jelképe és egyszersmind princípiuma vagy oka is.

Az emberek közönséges élete hasonlatos a szentekéhez. Mind a maga boldogságát keresi, csupán az különbözteti meg őket egymástól, amiben ezt a boldogságot látják; ellenségüknek nevezik azokat, akik ebben akadályozzák őket stb. Azt tehát, hogy hatalma van a láthatatlan javak nyújtására, Isten azzal mutatta meg, hogy bebizonyította hatalmát a láthatók felett.

 

644.

Jelképek. – Szent népet kívánván teremteni, amelyet majd megkülönböztet minden más néptől, megszabadít ellenségeitől, és nyugalmas helyre vezérel, erre ígéretet is tett, és prófétái által előre megmondotta eljövetelének idejét és módját. De hogy állandóan ébren tartsa kiválasztottjaiban a reménységet, minden időben megmutatta nekik annak a képét, sohasem hagyta őket hatalmának és üdvözítésükre irányuló szándékának bizonyítékai nélkül. Mert az ember teremtésekor, amikor az emberek még oly közel voltak a teremtéshez, hogy nem felejtették el, hogyan jöttek világra, és hogyan estek bűnbe, Ádám maga volt a tanúja és letéteményese annak az ígéretnek, hogy eljő majd a Megváltó, aki az asszonytól lesz születendő. Amikor pedig azok, akik még látták Ádámot, már nem éltek, Isten Noét küldötte, és miközben vízzel árasztotta el az egész földet, megmentette őt egy olyan csodatétellel, amely elég világosan jelezte, hogy hatalmában áll megmentenie a világot, hogy akarja is ezt megtenni, és hogy az asszony magvából világra hozza Azt, akit ígért. Ez a csoda elégséges volt hozzá, hogy megszilárdítsa [az emberekben] a reménységet.

Noé életében a vízözön emléke nagyon elevenen élt az emberekben, majd Isten Ábrahámnak tett ígéreteket, és még Sém életében elküldötte Mózest stb...

 

645.

Jelképek. – Isten meg akarta fosztani övéit a romlandó javaktól, de hogy megmutassa, nem tehetetlenségből történt ez, megteremtette a zsidó népet.

 

646.

A zsinagóga nem pusztult el, mert jelkép volt; mivel azonban csupán jelkép volt, szolgaságba süllyedt. A jelkép fennmaradt egészen az igaziig, avégből, hogy az Egyház mindenkor látható legyen, vagy az őt ígérő ábrázolásban, vagy megvalósult alakjában.

 

647.

Hogy a törvény jelképes erejű volt.

 

648.

Két tévedés: 1. ha mindent betű szerint értelmezünk; 2. ha mindent rejtett értelme szerint értelmezünk.

 

649.

Szólni kell a jelképes értelmet túlzásba vivők ellen.

 

650.

Vannak világos és bizonyító erejű jelképek, de vannak mások, olyanok is, amelyeket mintha hajuknál fogva ráncigáltak volna elő, és csak azok számára jelentenek bizonyítékot, akik egyébként is meg vannak győződve. Ez utóbbi jelképek hasonlatosak az apokaliptikusokéihoz, csupán az a különbség, hogy nekik nincsenek kétségbevonhatatlan jelképeik; így aztán mi sem helytelenebb, mit amikor azt bizonyítgatják, hogy az öveik éppoly megalapozottak, mint a mi jelképeink némelyike; mert nekik nincsenek olyan bizonyító erejű jelképeik, mint nem egy a mieink közül. A játszma tehát nem egyenlő. Nem szabad egyformának tekinteni és egymással összekeverni e kétféle dolgot, csak azért, mert hasonlónak látszanak az egyik oldalról, holott a másikról nézve nagyon is különbözők; a világosságok érdemlik ki – ha Istentől vannak –, hogy tiszteljük miattuk a homályosságokat is.

„Olyan ez, mit mikor az emberek bizonyos homályos nyelvet használnak egymás között; aki nem értené ezt a nyelvet, csak valami ostobaságot hámozna ki belőle.”

 

651.

Az apokaliptikusok, preadamisták és millenáriusok hóbortjai^[2] stb. – Aki mindenféle hóbortos véleményt akar a Szentírással alátámasztani, az például erre hivatkozhatnék: meg van mondva, hogy „el nem múlik ez a nemzetség, míg nem mindezek meglesznek” (Máté XXIV., 34.). Amire én azt válaszolom, hogy ez után a nemzetség után jön majd egy másik, és így tovább, egymás után.

A Krónika II. könyve úgy beszél Salamonról és a királyról, mintha két különböző személy lenne. Amiből én azt következtetem, hogy kettő is volt.

 

652.

Különös jelképek. – Kettős törvény, két törvénytábla, kettős templom, kettős fogság.

 

653.

Jelképek. – A próféták jóslataiban öv, szakáll, leégett haj stb. szerepel jelkép gyanánt.

 

654.

Különbség az ebéd és a vacsora között.

Istenben a szó nem különbözik a szándéktól, mert ő igaz; sem a szó a hatásától, mert ő hatalmas; sem az eszközök az eredménytől, mert ő bölcs. Bern. ult. serm. in Missus.¹⁸³

Szent Ágoston, De Civitate Dei,^[3] V., 10. Általános érvényű szabály: Isten mindent megtehet, kivéve azokat a dolgokat, amelyeket ha tudna, nem lenne mindenható, mint például meghalni, megcsalattatni és hazudni stb.

Több evangélista, hogy megerősíttessék az igazság: hasznos különbözőségük.

Eucharisztia az Utolsó vacsora után: a valóság a jelkép után.

Jeruzsálem pusztulása; a világ pusztulásának jelképe, negyven esztendővel Jézus halála után. „Semmit sem tudok” mint ember, vagy mint Isten küldötte. Márk XIII., 32.

Jézus elítéltetett a zsidók és a pogányok által.

A zsidók és a pogányok jelképe a két fiú. Szt. Ágoston, De Civ., XX., 29.

 

655.

A hat életkor, a hat kor atyái, a hat reggel a hat kor kezdetén.

 

656.

Ádám forma futuri.^[4] A hat nap ahhoz, hogy kialakuljon az egyik, a hat korszak, hogy kialakuljon a másik; a Mózes leírta hat nap, amely Ádám megalkotásához vezetett, nem egyéb, mint annak a hat korszaknak a képe, amely Jézus Krisztust és az Egyházat hozta el. Ha Ádám nem vétkezik, és Jézus Krisztus nem jön el, csak egy szövetség, csak egyetlen emberi kor lett volna, és a teremtést egy szakaszban végbementnek képzelték volna el.

 

657.

Jelképek. – A zsidó és az egyiptomi népet szemmel láthatóan előre jelzi az a két férfiú, akikkel Mózes találkozott: a zsidót ütlegelő egyiptomi, a zsidót megbosszuló és az egyiptomit agyonütő Mózes és a hálátlansággal fizető zsidó férfi.

 

658.

Az Evangélium jelképei a lélek beteg állapotára a beteg testek; mivel azonban egy test nem lehet eléggé beteg ahhoz, hogy ezt az állapotot tökéletesen kifejezze, többre volt hozzá szükség. Ezért van a süket, a néma, a vak, a gutaütött, a halott Lázár, az ördöngös. Mindez a betegség együtt van a beteg lélekben.

 

659.

Jelképek. – Annak a bizonyítéka, hogy az Ószövetség csupán jelképes értelmű, és hogy a próféták a földi javakon másfajta javakat értettek:

Először is az, hogy másként méltatlan lenne Istenhez.

Másodszor az, hogy amikor szavaik nagyon világosan a földi javak ígéretét tartalmazzák, a próféták mégis azt mondják, hogy amit mondanak, homályos, és értelmét nem fogják felfogni az emberek. Amiből kiderül, hogy ez a titkos értelem nem volt azonos azzal, amelyet félreérthetetlenül mondtak ki, és hogy, következésképpen, másfajta áldozatokról, egy másik megszabadítóról szándékoztak szólni stb. Azt mondják, hogy csak „az utolsó napokban értik meg e dolgot”. Jer. XXX., 24.

A harmadik bizonyíték az, hogy szavaik ellentétesek és egymást lerombolják, úgy hogy ha azt gondoljuk, hogy a törvény és áldozat szavakkal nem értettek egyebet, mint Mózes törvényét, nyilvánvaló és durva ellentmondás van. Tehát mást értettek, amikor néha ugyanabban a fejezetben önmaguknak ellentmondottak. Mármost ahhoz, hogy egy szerzőt megértsünk...

 

660.

A bujaságot természetesnek találjuk, második természetünkké lett. Így tehát két természet lakozik bennünk: egy jó és egy rossz. Hol van Isten? Ahol nem vagyunk, de Isten országa mégis bennünk van. A rabbinusok.

 

661.

A bűnbánat minden misztériumok közül egyetlenként jelentetett ki kifejezetten a zsidóknak, mégpedig az előfutár Szent János által; aztán következett a többi titok, annak bizonyságaként, hogy minden embernek, valamint az egész világnak ezt a sorrendet kell megtartania.

 

662.

A testiségnek hódoló zsidók nem értették meg a próféciáikban megjósolt Messiásnak sem nagyságát, sem megaláztatását. Félreismerték őt előre megjósolt nagyságában, például amikor azt mondja a próféta, hogy a Messiás Dávid ura lesz, holott annak fia, és hogy mielőtt Ábrahám lett volna, ő már volt, és látta őt; a zsidók nem hitték őt ily nagynak, hogy „örökké megmarad”, és megaláztatásában és halálában is félreismerték őt. „...a Krisztus – mondották – örökké megmarad, hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának meg kell halnia?” Tehát sem halandónak, sem örökkévalónak nem hitték őt: csupán testi nagyságot kerestek benne.

 

663.

Jelképes. – Semmi sem hasonlatosabb a szeretethez, mint a kapzsiság, és mégis semmi sem ellentétesebb vele. Ezért a zsidók, tele lévén olyan tulajdonságokkal, amelyek hízelegtek kapzsiságuknak, hasonlítottak is nagyon a keresztényekhez, s ugyanakkor nagyon különböztek is tőlük. Ennek következtében megvolt bennük az a két tulajdonság, amely ahhoz kellett, hogy nagyon hasonlítsanak a Messiáshoz, és jelképe lehessenek, de ugyanakkor nagyon különbözzenek is tőle, és ne legyen gyanús a tanúságuk.

 

664.

Jelképes. – Isten felhasználta a zsidók paráznaságát, és Jézus Krisztus szolgálatába állította őket <aki orvosságot hozott a bujaságra>.

 

665.

A szeretet parancsa nem jelképes. Azt állítani, hogy Jézus Krisztus, aki azért jött el, hogy a jelképek helyébe a valóságot állítsa, csak azért jött volna, hogy megszüntetve a szeretet korábbi valóságát, a jelképét állítsa helyébe, szörnyűséges valami.

„Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?” [Máté VI., 22.]

 

666.

Igézet. Somnum suum.^[5] Figura hujus mundi.¹⁸⁷

Az Eucharisztia. ^[6]Comedes panem tuum.^[7] Panem nostrum.^[8]

Inimici Dei terram lingent, a gonoszoknak „nyelvök eljárja a földet”, vagyis szeretik a földi gyönyöröket. [Zsolt. LXXIII., 9.]

Az Ószövetség a jövendő boldogság jelképeit, az Újszövetség pedig a hozzá való eljutás eszközeit tartalmazza.

A jelképek örömről, az eszközök bűnbánatról, vezeklésről szóltak; mindazonáltal a húsvéti bárányt „keserű füvekkel” ették, cum amaritudinibus [II. Mózes XII., 8.]

Singularis sum ego donec transeam,^[9] Jézus Krisztus halála előtt majdnem egyedül volt vértanúságában.

 

667.

Jelképes kifejezések. – A kard, pajzs szavak. Potentissime.¹⁹¹

 

668.

Csak akkor fordulunk el tőle, ha elfordulunk a szeretettől.

Imádságaink és erényeink utálatosak Isten előtt, ha nem Jézus Krisztus imádságai és erényei. És bűneink sohasem lesznek Isten [könyörületességének], hanem csupán Isten büntetésének tárgyai, ha nem Jézus Krisztus[éi]. Mert Jézus magára vette bűneinket, és [bevett] bennünket szövetség[é]be; mert az erények az [övéi, a] bűnök idegenek számára; nekünk pedig az erények idegenek, és a bűn a miénk.

Változtassunk azon a mértéken, amellyel [mostanáig] döntöttük el, mi a jó. Szabályunk az akaratunk volt, válasszuk most [Isten] akaratát: minden jó és helyes, amit ő akar, minden [rossz], amit nem akar.

Minden tiltva van, amit Isten nem akar. A bűnök tiltva vannak Isten ama általános kijelentése folytán, hogy nem akarja őket. De azért a többi, amire nem mondott általános tilalmat, és amit ezért megengedettnek nevezünk, sincs mindenkor megengedve. Mert amikor Isten valamit elvesz tőlünk, és az ő akaratának megnyilatkozását jelentő eseményekből az derül ki, hogy nem akarja nekünk juttatni, az ebben az esetben éppoly tilalmas számunkra, mint a bűn, mivel Isten akarata, hogy se ez, se az ne legyen nekünk megengedve. E két dolog között csupán az a különbség, hogy Isten a bűnt egész bizonyosan sohasem akarja, az viszont nem bizonyos, hogy sohasem kívánja tőlünk a másikat. De mindaddig, amíg Isten nem akarja, bűnnek kell tekintenünk; egészen addig, amíg az ő akaratának, az egyedüli teljes jóságnak és teljes igazságosságnak a hiánya bűnössé, rosszá teszi.

 

669.

Jelképet változtatni, gyengeségünk miatt.

 

670.

Jelképek. – A zsidók mindvégig hittek ezekben a földi elképzelésekben: Isten ősatyjukat, Ábrahámot testestől, mindenestől szereti, ami tőle származik; ezért sokasította és különböztette meg őket minden más néptől, nem tűrvén el, hogy keveredjenek velük; amikor Egyiptomban sorvadoztak, nagy jeleket tett mellettük, és kivezette őket ebből az országból; a pusztaságban mannával táplálta őket; dúsan termő földre vezette el őket; királyokat adott nekik és egy erős templomot, hogy ott állatokat áldozzanak neki, s az állatok vérének kiontásával megtisztulhassanak; végezetül majd elküldi nekik a Messiást, hogy mindenek uraivá tegye őket, sőt eljövetelének idejét is megjósolta.

Miután a világ hosszú ideig e testi tévedésekben élt, Jézus Krisztus eljött a megjövendölt időben, csakhogy nem a várt fényességben; ezért nem hitték el, hogy ő az. Halála után Szent Pál jött el, s adta tudomására az embereknek, hogy mindezek a dolgok jelképesen következtek be, hogy Isten országa nem a test, hanem a lélek szerint való; hogy az emberek ellenségei nem a babiloniak, hanem szenvedélyeik; hogy Istennek nem a kézzel emelt szentélyek tetszenek, hanem a tiszta és megalázkodó szív; hogy „nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van”, hanem „a szívnek lélekben és nem betű szerint való körülmetélése az igazi”; és hogy „nem Mózes adta nékik a mennyei kenyeret” stb.

Isten azonban nem akarta ezeket felfedni e népnek, mert az méltatlan volt rá, de mégis előre meg akarta mondani őket, hogy higgyenek bennük, ezért világosan előre megmondta idejüket, időnként bőséges jelképekben világosan ki is nyilatkoztatta őket avégből, hogy akik a jelképek anyagi részét szeretik, felfigyeljenek rájuk, akik meg a jelképezetteket szeretik, meglássák őket.

Minden, ami nem a szeretetre irányul, jelkép.

A Szentírás egyetlen tárgya a szeretet.

Minden, ami nem az egyetlen célra irányul, ennek a jelképe. Minthogy csupán egyetlen cél létezik, minden, ami nem nevezi nevén, jelképesen értendő.

Isten tehát különböző formákban fogalmazza meg a szeretet egyetlen törvényét, hogy ily módon a változatosságot kereső kíváncsiságunkat ezzel a változatossággal elégítse ki, amely szüntelenül a felé vezet bennünket, ami egyedül szükséges számunkra. Mert csupán „egy a szükséges dolog” [Lukács X., 42.], mi viszont a változatosságot kedveljük, azért Isten mind a kettőnek eleget tesz e sokféleséggel, amely ehhez az egyetlen szükséges dologhoz vezet.

A zsidók annyira szerették a jelképül használt dolgokat, annyira epedeztek utánuk, hogy amikor az előre mondott módon és időben megvalósultak, nem ismerték fel a valóságot.

A rabbinusok jelképeknek tekintik a Mátka emlőit és mindazt, ami nem az ő egyetlen céljukat, a földi javakat fejezi ki.

A keresztények viszont még az eucharisztiát is ama égi dicsőség jelképének tekintik, amely felé törekszenek.

 

671.

A zsidók, akik arra voltak kiszemelve, hogy leigázzák a nemzeteket és a királyokat, a bűn szolgái voltak; a keresztények, akik arra hívattak, hogy szolgáljanak, és alattvalók legyenek, Isten szabad fiai.

 

672.

A formalistáknak. – Amikor Szent Péter és az apostolok arról döntenek, hogy megszüntetik a körülmetélést, ami azt jelentette, hogy Isten törvénye ellen cselekszenek, nem a próféták könyveiben keresnek tanácsot, hanem csupán azt veszik tekintetbe, hogy a körül nem metélteknek is megadatott a Szentlélek.

Biztosabbak abban, hogy Isten elfogadja mindazokat, akiket eltölt Lelkével, mint abban, hogy engedelmeskedni kell a törvénynek. Mert tudták, hogy a törvény célja nem más, mint a Szentlélek; és ilyenképpen, mivel körülmetéltetés nélkül is bírhatjuk őt, szükségtelen a körülmetélés.

 

673.

Fac secundum exemplar quod tibi ostensum est in monte.^[10]

A zsidók vallása tehát a Messiás igazságának hasonlatosságára teremtetett; s a Megváltó igazságát el is ismerte a zsidók vallása, amely annak jelképe volt.

A zsidókban az igazság csupán jelképes volt; az égben semmi sem rejti el.

Az Egyházban rejtve van, és a jelképhez való viszonyában lehet felismernünk.

A jelkép az igazság képére készült, az igazságot a jelképről ismertük fel.

Szent Pál maga mondja, hogy lesznek majd, akik tiltják a házasságot, pedig ő maga a Korinthusbeliekhez írt levelében úgy szól róla, mint aki „tőrt vet”. Mert ha az egyik próféta így, majd Szent Pál másként szólt volna, vád érte volna miatta.

 

674.

Jelképes mondások. – „Vigyázz, hogy arra a formára csináld, a mely a hegyen mutattatott néked.” Amire Szent Pál azt mondja, hogy a zsidók „a mennyei dolgok ábrázolatára” szolgálnak [A zsidókhoz VIII., 5.].

 

675.

... Mindazonáltal ez a Szövetség, amely avégből köttetett, hogy megvakítson egyeseket, és megvilágítson másokat, még a megvakítottakban is megmutatta az igazságot, amelyet a többinek ismernie kellett. Mert az Istentől nekik adott látható javak igen nagyok és isteniek voltak, s kiderült belőlük, hogy az Úrnak elég hatalma van arra is, hogy a láthatatlanokkal és egy Messiással is megajándékozza őket.

A természet ugyanis a kegyelem ábrázolása, a látható csodák a láthatatlanok képe. Ut sciatis... tibi dico: Surge.¹⁹³

Esaiás szavai szerint a megváltás olyan lesz, mint a Vörös-tengeren való átkelés.

Isten tehát az Egyiptomból való kijövetelben, a tengeren való átkelésben, a királyok vereségében, a mannában, Ábrahám egész leszármazásában megmutatta, hogy képes üdvözíteni, égi kenyeret adni stb.; úgyhogy az ellenséges nép ugyane Messiás előképe és ábrázolata, akiről nem vesznek tudomást stb.

Végezetül megtanított rá bennünket, hogy mindezek csupán jelképek, és hogy mit jelentenek az ilyen kifejezések, mint: „valósággal szabad”, „igazi zsidó”, „igazi körülmetélkedés”, „igazi mennyei kenyér” stb.

Ezekben az ígéretekben mindenki azt leli meg, amit szíve mélyén szeret, a földi javakat vagy a lelki javakat, Istent vagy a teremtett dolgokat; csakhogy akik a teremtett dolgokat keresik bennük, számos ellentmondással találják meg őket, így meg van nekik tiltva, hogy szeressék őket, de az is meg van parancsolva, hogy csupán Istent imádják, és csak őt szeressék, ami egyet jelent; továbbá hogy érettük nem jött el Messiás; ellenben akik Istent keresik ezekben az ígéretekben, minden ellentmondás nélkül őt találják bennük azzal a paranccsal, hogy csupán őt szeressék, valamint azt, hogy eljött egy Messiás a mondott időben, aki megadja nekik az általuk kért javakat.

A zsidóknak voltak tehát csodáik és beteljesült jóslataik; törvényük arra tanította őket, hogy csak egy Istent imádjanak és szeressenek; és ez a tanítás sohasem szűnt meg. Így magán viselte az igazi vallás minden jegyét: tehát az is volt. Különbséget kell azonban tennünk a zsidók tana és a zsidók törvényének tanítása között. Nos, a zsidók tana nem volt az igazi, jóllehet megvoltak a maga csodái, próféciái, és megszakítatlan volt, de hiányzott belőle az a másik tétel, hogy csak Istent kell imádnunk és szeretnünk.

 

676.

Az a homály, amely e könyveket rejti el a zsidók elől, megvan a rossz keresztények és mindazok szemén is, akik nem utálják önmagukat.

De milyen szívesen hallgatjuk meg szavukat, és ismerjük meg Jézus Krisztust, ha valóban gyűlöljük magunkat!

 

677.

A jelképben együtt van távollét és jelenlét, öröm és üröm. – A titkos beszédnek kettős értelme van: egy világos és egy másik, amelyikben az van megmondva, hogy az értelme rejtett.

 

678.

Jelképek. – Egy arcképben együtt van jelenlét és távollét, öröm és üröm. A valóság azonban kizárja a távollétet és az ürömöt.

Aki meg akarja tudni, hogy a törvény és az áldozatok a valóságot jelentik-e, vagy jelképek, annak azt kell megvizsgálnia, vajon ezekről szólván, a próféták szeme és gondolata megragadt-e nálunk, s csupán a régi szövetséget látták benne, vagy pedig valami egyebet is, aminek ez az ábrázolása; mert az arcképben az ábrázolt dolgot látjuk. Ehhez mindössze az szükséges, hogy megvizsgáljuk, mit mondanak erről ők maguk.

Vajon amikor azt mondják, hogy a szövetség örökké fog tartani, arról akarnak szólni, amelyikről ők maguk mondják, hogy meg fog változni? Ugyanígy az áldozatokról stb.

A titkosírásnak két értelme van. Amikor valamely fontos levélre bukkanunk, amelyben világos értelmet fedezünk fel, de mégis az áll benne, hogy értelme el van leplezve, homályossá van téve, annyira elrejtve, hogy látjuk ugyan, de mégse látjuk, hogy értjük, de mégse értjük: mi egyébre gondolhatnánk, mint arra, hogy ez kettős értelmű titkosírás, már csak azért is, mert a betű szerinti értelmében nyilvánvaló ellentmondásokat fedezünk fel? A próféták világosan megmondták, hogy Izraelt mindenkoron szeretni fogja Isten, és hogy a törvény örökké érvényben lesz, de azt is mondták, hogy az emberek nem értik majd meg, el lévén rejtve az értelme.

Mennyire tisztelnünk kell tehát azokat, akik megfejtik számunkra a titkosírást, és rávezetnek rejtett értelmére, főleg ha a belőle levont tételek teljesen természetesek és világosak! Felnyitották a pecsétet, eloszlatta a homályt, rátalált szellemére. Ezért megtanítottak bennünket rá, hogy az ember ellenségei a szenvedélyei; hogy a Megváltónak két eljövetele lesz: az egyik nyomorúságban, hogy megalázza a kevély embert, a másik dicsőségben, hogy felemelje a megalázott embert; hogy Jézus Krisztus egyszersmind Isten és ember lesz.

 

679.

Jelképek. – Jézus Krisztus megnyitotta lelkünket, hogy megértsük az Írást.

A következő két nagy titok tárult fel előttünk: 1. Az emberek mindent jelképekben tudtak meg: vere Israelitae, vere liberi, igazi mennyei kenyér; egy kereszthalálig megalázott Isten:

Krisztusnak kínhalált kellett szenvednie, hogy megdicsőüljön: „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon...” [A zsidókhoz, II. 14.] Két eljövetel.

 

680.

Jelképek. – Miután feltárult a titok, lehetetlen immár nem meglátnunk. Olvassuk csak el az Ótestamentumot ilyen szempontból, és vizsgáljuk meg, igaziak voltak-e az áldozatok. Ábrahám származása volt-e Isten barátságának valódi oka, vajon az ígéret földje volt-e a valódi nyugalom országa? Nem; mindezek tehát jelképek voltak. Ugyanígy vizsgáljuk meg az összes elrendelt szertartást, minden olyan parancsot, amely nem a szeretet szerint való, és látni fogjuk, hogy mindez csupán jelkép.

Ezek az áldozatok és szertartások tehát egytől egyig vagy jelképek, vagy ostobaságok voltak. Igen ám, de vannak olyan nyilvánvaló dolgok, amelyek túlságosan magasztosak hozzá, hogy ostobaságnak véljük őket.

Meg kell tudnunk, vajon a próféták tekintete megrekedt-e az Ótestamentumban, vagy pedig egyebet is láttak benne.

 

681.

Jelképes dolgok. – A titkosírás kulcsa: Veri adoratores.^[11] – Ecce agnus Dei qui tollis peccata mundi.^[12]

 

682.

És. I., 11. A jó rosszra változása és az Isten bosszúja X., 1.; XXVI., 20.; XXVIII., 1. – Csodák: És. XXXIII., 9.; XL., 17.; XLI, 26.; XLIII., 13.; XLIV., 20-24.; LIV., 8.; LXIII., 1217.; LXVI., 17.

Jer. II., 35.; IV., 22-24.; V., 4., 29-31.; VI., 16.

Jer. XI., 21.; XV., 12.; XVII., 9.: Pravum est cor omnium et incrustabile; quia cognoscet illud?¹⁹⁶ Vagyis ki ismerhetné meg teljesen a csalárdságát? Mert az már ismeretes, hogy gonosz. Ego Dominus¹⁹⁷ stb. VII., 14.: Faciam domui huic¹⁹⁸ – Bizalom a külső szentségekben. – 22.: Quia non sum locutus [Mert nem szóltam a ti atyáitokkal... ] stb. A lényeges nem a külső szentség. – XI., 13.: Secundum numerum¹⁹⁹ stb. A próféciák sokfélesége, XXIII., 14-17.

 

683.

Jelképek. – „A betű megöl”; minden jelképekben történt. Ez az a kulcs, amelyet Szent Pál ad nekünk [II. Kor. III., 6.]. Krisztusnak vállalnia kellett a kínszenvedést. Egy megalázott Isten. A szív körülmetéltetése, igazi böjt, igazi áldozat, igazi templom [Róm. II., 29.]. A próféták felhívták rá figyelmünket, hogy mindez a léleké volt.

Nem a hús, amelyik elpusztul, hanem amelyik nem pusztul el soha.

„...valósággal szabadok lesztek.” Tehát a másik szabadság csupán szabadság-jelkép [János VIII., 36.].

„Én vagyok az életnek ama kenyere” [János VI., 35.].

 

684.

Ellentmondás. – Nem lehet jó irodalmi arcképet rajzolni, ha nem hangoltunk össze minden ellentétes vonást, nem elég egy sor egyező tulajdonságra figyelnünk, s közben megfeledkeznünk az ellenkezők összehangolásáról. Ahhoz, hogy megértsük egy szerző értelmét, összhangba kell hoznunk minden ellentmondó részletet.

Így a Szentírás megértéséhez olyan értelmet kell találnunk, amelyben minden ellentmondó részlet összhangba kerül. Nem elégséges az olyan értelmezés, amely több egyező részletnek megfelel, hanem olyant kell találnunk, amely még az ellentmondókat is összhangba hozza velük.

Minden műnek van egy olyan értelme, amelyben minden egymásnak ellentmondó rész összhangba kerül, vagy ha nem így van, akkor nincs is értelme. Ezt pedig nem állíthatjuk sem a Szentírásról, sem a prófétákról; ennél minden bizonnyal több józan eszük volt. Tehát olyan értelmet kell keresnünk, amely egybehangol minden ellentmondást.

Valódi értelme tehát nem az, amelyet a zsidók adnak neki; Jézus Krisztusban azonban minden ellentmondás egybehangolódik.

A zsidók nem tudnák összeegyeztetni a királyságnak Hóseás által megjövendölt eltörlését Jákob jövendölésével.

Ha a törvényt, az áldozatokat és a királyságot valóságnak fogjuk fel, akkor nem lehetséges összhangba hozni ezeket a részleteket. Szükségképpen tehát csak jelképek lehetnek. Sőt, még ugyanannak a szerzőnek, ugyanannak a könyvnek, néha ugyanannak a fejezetnek az értelmét sem lehetséges összehangolni, ami mindennél jobban jelzi, mi volt a szerző felfogása; például amikor könyve XX. fejezetében Ezékiel azt mondja, hogy éljünk Isten parancsolatai szerint, majd azt, hogy ne éljünk szerintük.

 

685.

Jelképek. – Ha törvény és az áldozatok az igazság, akkor tetszeniük kell Istennek, nem szabad, hogy kedve ellen legyenek. Ha viszont jelképek, akkor tetszeniük is kell neki, meg nem is.

Mármost az egész Szentírásban hol tetszenek, hol nem tetszenek. Meg van mondva, hogy a törvény és az áldozat meg fog változni, hogy az emberek törvény, fejedelem és áldozat nélkül lesznek, hogy új szövetség köttetik, a törvény megújul, a kapott parancsok nem jók, áldozataik utálatosak, Isten egyáltalán nem kérte őket.

De az is meg van mondva, hogy a törvény örökké tart, ez a szövetség és az áldozat örök lesz, a királyi pálca mindenkor náluk marad, mert mindaddig nem vétetik el tőlük, amíg az örökkévaló Király el nem jövend.

Mindezek a részletek azt jelzik vajon, hogy szó szerint értendők? Nem. Vajon azt, hogy mindez jelkép? Egyiket sem, hanem azt, hogy vagy valóságnak kell felfognunk, vagy jelképnek. De az elsők, a valóságot kizárok, azt jelzik, hogy mindez csupán jelkép.

E részleteket együtt valóságnak foghatjuk fel; de mindegyiket felfoghatjuk jelképnek: tehát nem valóságosak, hanem jelképesek.

Agnus occisus est ab origine mundi.^[13] Áldozatot végző bíró.

 

686.

Ellentmondások. – A királyi pálca egészen a Messiásig – király és fejedelem nélkül.

Örök – megváltoztatott törvény.

Örök szövetség – új szövetség.

Jó törvények – rossz parancsolatok. Ezékiel XX.

 

687.

Jelképek. – Amikor Isten igaz szava betű szerinti értelemben hamis, akkor a lélekre vonatkoztatva igaz. Sede a dextris meis,^[14] ez betű szerint véve valótlan; tehát lelki értelemben igaz.

Ezek a kifejezések Istenről emberi módon szólnak; nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy Isten szándéka is ugyanolyan lesz, amilyen az embereké, amikor valakit jobbukra ültetnek; tehát Isten szándékát, nem pedig szándéka végrehajtásának a módját jelentik.

Így például amikor ezt mondja, hogy kedvét lelte áldozatuk füstjében, s dúsan termő földet ad érte cserébe; ami más szóval azt jelenti, hogy ugyanaz a szándéka, mint azé az ember lenne, aki áldozatok füstjében kedvét leli, és jutalmul bőven termő földet adna nektek, Istennek is ugyanez lesz irántatok a szándéka, mert ti is olyan szándékkal közeledtetek hozzá, mint az ember ahhoz, akinek illatos kenőcsöket ad. Ugyanúgy például: iratus est;^[15] vagy: „féltőnszerető Isten” [II. Mózes XX., 5.] stb. Mert Isten cselekedetei szavakkal ki nem fejezhetők lévén, másként nem lehet őket elmondani, s az Egyház még ma is él ezzel a módszerrel: Quia confortavit seras^[16] stb.

Nem szabad a Szentírásnak olyan értelmeket tulajdonítanunk, amilyeneket nem említett előttünk. Így például azt állítani, hogy Ésaiás zárt memje^[17] hatszázat jelent, mert ezt az Írás nem mondja. Azt is megmondhatta volna, ha a szó végi cádek és a he deficientes^[18] titkokat jelentenének. Nincs tehát jogunkban ezt állítanunk, s még ennél is kevésbé azt, hogy megtaláltuk vele a bölcsek kövét. Azt ellenben állítjuk, hogy a betű szerinti értelem nem az igazi, mert maguk a próféták mondták ezt.

 

688.

Nem állítom, hogy a mem titokzatos.

 

689.

Mózes megígéri (V. könyv, XXX.), hogy az Úr körülmetéli szíveiket, hogy képesek legyenek szeretni Őt.

 

690.

Dávidnak vagy Mózesnek egy-egy szava, mint például: „és körülmetéli az Úr, a te Istened, a te szívedet”, útbaigazít bennünket gondolkodásmódjukra vonatkozólag. Hogy minden egyéb, amit mondanak, kétértelmű, és bizonytalan, vajon filozófusok vagy keresztények-e, egyszóval az ilyen szó meghatározza a többit is – amint Epiktétosz egy-egy szava is ellenkező értelmet ad az egésznek. A bizonytalanság csak eddig tart, és nem tovább.

 

691.

Két ember érthetetlen dolgokat mond: az egyik olyan kétértelműségeket, amiket csak a beavatottak érthetnek meg, a másik pedig teljesen egyértelmű badarságokat. Ha mármost olyan valaki hallja őket, aki nincs beavatva, mindegyikről egyforma véleményt alkot magának. Ám ha a további beszélgetés folyamán az egyik angyali dolgokat mond, a másik meg csupa lapos közhelyet, arra fog gondolni, hogy az egyik titkos igazságokra utalt, de nem úgy a másik: mert az első eléggé bebizonyította, hogy képtelen lenne ilyen ostobaságokra, ellenben el lehet róla hinni, hogy szavai titkos értelműek; a másik viszont csak azt bizonyította, hogy semmi titokról nem lehet nála szó, csupán ostobaságról. Az Ótestamentum titkosírás.

 

692.

Egyesek helyesen látják, hogy nem Isten az ellenségük, hogy nincs más ellensége az embernek, mint a bujaság, amely elfordítja Istentől; és nincsen számára más jó, csak Isten, nem a dúsan termő föld. Akik azt hiszik, hogy az ember számára a jó a testben van, a rossz pedig abban, ami elvonja az érzéki gyönyöröktől, csak dúskáljanak bennük, forduljanak fel tőlük. De akik teljes szívükből Istent keresik, akiknek csak az a rossz, hogy meg vannak fosztva látásától, akiknek egyetlen vágyuk, hogy bírják, s egyetlen ellenségük az, aki őket ebben megakadályozza; akik bánkódnak, mert ilyen ellenségek veszik őket körül, és uralkodnak rajtuk, vigasztalódjanak, örömhírt hozok nekik: létezik számukra egy megszabadító, meg fogom nekik mutatni őt, és bebizonyítom, hogy van számukra Isten a világon; de a többinek nem mutatom meg őt. Bebizonyítom, hogy Megváltó ígértetett meg számukra, aki megszabadítja őket ellenségeiktől; és hogy el is jött ez a Megváltó, és megszabadít bennünket bűneinktől, de nem az ellenségeinktől.

Amikor Dávid megjósolja, hogy a Messiás megszabadítja népét ellenségeitől, testi értelemben azt hihetnők, hogy az egyiptomiaktól szabadítja meg, de ebben az esetben nem tudnám bebizonyítani, hogy teljesült a jóslat. Ám úgy is értelmezhetjük, hogy a bűnöktől szabadítja meg, mert tulajdonképpen nem az egyiptomiak az ellenségek, hanem a bűnös cselekedetek. Az ellenség szó tehát kétértelmű. De ha egyebütt azt mondja – aminthogy mondja is –, hogy bűneitől szabadítja meg népét, például Ésaiás és a többi próféta jóslataiban, akkor megszűnik a kétértelműség, és az ellenség szó kettős értelme leegyszerűsödik a bűnökre. Mert ha bűnöket akart mondani, akkor használhatta rájuk az ellenség szót, ellenben ha valóban ellenségekre gondolt, nem alkalmazhatta rájuk a bűn szót.

Mármost Mózes, Dávid és Ésaiás azonos kifejezésekkel élt. Ki állíthatja tehát, hogy nem ugyanaz volt az értelmük, hogy a dávidi értelem, amely nyilvánvalóan a bűnökre vonatkozik, nem ugyanaz volt, mint az, amire Mózes gondolt az ellenségekről szólva?

Dániel (IX.) azért esedezik, hogy népe kiszabaduljon ellenségei fogságából, ám ő a bűnökre gondolt, s ennek bizonyságául azt mondta, Gábriel megjelent néki, és bejelentette, hogy könyörgése meghallgatásra talált, és immár csupán hetven hétig kell várnia, s népe megszabadul a bűneitől, megszűnik a bűn, és a szabadító, a Szentek Szentje elhozza az örök igazságot, nem a törvény szerinti, hanem az örök igazságot.