KLASSZIKUSOK

 

Diner-Dénes József

Magyarország halott.

Dr. Szabó Cipora Jáel fordítása

2024.01.20.

 

Bekövetkezett a tragédia.

 Magyarország meghalt. Megszűnt közreműködni az európai történelemben. Nem volt többé más, mint a Habsburg ház tartományainak egyike.

 Az oligarchák és klienseik köre, a kis- és középnemesek jól politizálnak hazájukban, diétát tartanak amíg a Habsburgok engedik, úgy viselkednek, mintha még mindig ők lennének az ország urai. Az igazat megvallva ezek a gyűlések csak azért vannak, hogy a Habsburgok újra és újra megerősítsék nemesi kiváltságaikat.

 Mellesleg Magyarország foggal-körömmel ragaszkodik a Habsburgokhoz.

 Ha 1687-re eltörölték az oligarchák azon kiváltságát, hogy ők választják a királyt, valamint az Aranybullának azon rendelkezését, amely törvényes ellenállási jogot biztosítva feljogosította a nemességet, hogy fegyverhez folyamodjon a törvénysértő királlyal szemben, akkor most tovább megyünk.

 A Habsburg házat Magyarországon örökös királyi családdá tették, és ezzel Magyarországot felbonthatatlan egységbe fonták Ausztria örökös földjeivel. Így törvényileg lerombolva Magyarországnak, mint államnak függetlenségét, a Habsburgoknak többé nem volt mitől tartaniuk.

 Az oligarchia már udvari nemesség lett, ők már "bécsiek" lettek. A régi gőgös és büszke nemesi törzsek elpusztultak a XVI-XVII.sz-i csatákban; a kis- és középnemesek belefáradtak a harcba és ráadásul nagyrészt elszegényedtek. Ezen a ponton csak egy dologra vágytak: pihenni és meggazdagodni, hogy gondtalanul élhessenek.

 Másrészről, a Habsburgok mostantól akkora területet birtokolhattak szabadon a törököktől felszabadított Magyarországon, hogy érdekük volt jóban lenni a magyar arisztokráciával. Ehhez a legjobb módszer lefizetni az embereket.

 Magyarországon és Erdélyben szintén nagy korrupciós kampány kezdődött nyomban a "szatmári béke" után. Egy évtizedig tartott, addig, amíg 1722-es diéta a Habsburg törvénynek megfelelően VI. Károly a Pragmatica Sanctio-ját Magyarországon is törvénnyé tette.

 Erre az "Alaptörvényre", ahogy nevezzük, két évszázadon át, mint sérthetetlen szent alapra tekintettek, amelyre az egész magyar közjog épült egészen az Osztrák-Magyar Monarchia széteséséig, és amely az idők viszontagságai között nemcsak a Habsburgok uralmát biztosította Magyarországon, hanem újból megerősítette a magyar nemesek kiváltságait és megpecsételte a hatalom megosztását a Habsburgok és az oligarchák között.

 Történészek, ügyvédek, politikusok, főképp az utóbbi száz évben sokat tanulmányozták ezt az "Alaptörvényt". Mások az ezzel kapcsolatos meglátások Ausztriában és mások Magyarországon. A mágnások és holdudvaruk, a magyar szabadság palládiumaként[1] védték. Hamarosan teljesen elfelejtették, hogy milyen körülmények között született ez a törvény. Elfelejtették, hogy a Pragmatica sanctio Magyarország politikai függetlenségének a feladása, vagy inkább eladása volt, adásvétel, melyet mint egy piacon lókupecként árult a hazug, álságos, és korrupt magyar nemesség aki csak a saját személyes érdekeit nézte.

 De erről nem beszélt soha semmit a magyar történelem. Köztudott volt, hogy a nagy magyar nemesség új vagyonának a legnagyobb része ebből az időszakból származott. Ennek ellenére a Pragmatica sanctiót a király és a nemzet közötti nagy megegyezésként ünnepelték. Mindazonáltal, amikor 1868-ban egy rosszindulatú bécsi udvaronc előhúzta a birodalom titkos archívumából és a nyilvánosság elé tárta a Bécs által adott instrukciókat, hogyan lehet ajándékokkal, tippekkel és címekkel rávenni a magyar nemességet hogy az "eszére" hallgasson, ezzel a büszke válasszal vágta ki magát a magyar arisztokrata világ: " az egyént meg lehet venni, de egy nemzetet soha".

 Amikor ezt válaszoltuk, elfelejtettük, hogy a "nemzet" a mágnások értelmezésében egészen mást jelent, mint Európa értelmezésében.

XXX

A XVII. századig egész Európa polgárosodott- Magyarország és Oroszország határáig. Magyarország megmaradt- gazdaságilag, társadalmilag, politikailag- abban a helyzetben, amibe a szatmári béke következtében jutott.

 Teljesen Ausztria kötelékében maradva, a Habsburgok örökös tartományaiba kötve nem volt lehetőség a fejlődésre.

 Az arisztokrácia privilégiumainak érinthetetlensége, a nemesek adómentessége, a megye és ezzel együtt az összes alárendelt közigazgatási és igazságügyi szolgálat feletti szuverenitása, megakadályozza még a fejlődés látszatát is.

 A Habsburgok, pontosabban az osztrákok, ismételten kísérletet tesznek arra, hogy valami mozgást szítsanak ebben a pangó mocsárban. Nagyon szeretnék a reformok által megnövelni az országok hozzájárulási kapacitását, a katonai kapacitásukat erősíteni. De hiába. A mezőgazdaságot fellendíteni, az iparosodást elősegíteni, a kereskedelmet élénkíteni, ezekhez olyan reformokra volt szükség, amelyek ellentétesek lettek volna a nemesi kiváltságokkal.

 Ez az, aminek a nemesek minden erejükkel ellenálltak. Hiába magyarázták nekik, hogy a jobbágyok sorsának javítása csak előnyükre válhat, hogy az ipari, vagy kereskedelmi fejlődés mindenekelőtt a nagybirtoknak, következésképp a nemeseknek kedvezne. Privilégiumuk mágikus körébe zárva makacsul elleneztek minden változást, bármi is legyen az.

 Minden politikai befolyásukról lemondtak, kivéve egyet, melyhez ragaszkodtak- azaz: csak a nemesi diéta szavazhatta meg az adókat és a katonai illetéket. Az az igazság, hogy Bécset annyira nem érdekelte ez a diéta, hogy a megkérdezésük nélkül dönthetett az adók és a katonai illetékek emeléséről. Mindazonáltal, időnként, amikor rosszul ment a külpolitika, a korábbi lázadóktól való félelem visszavitte a nemeseket Bécsbe, és összehívták a diétát. De aztán a lehető leghamarabb szabotálta az osztrák főváros által megszabott reformokat.

 A Bécs által tervezett, vagy akár elrendelt reformok elleni küzdelem, a nemesi kiváltságok érinthetetlenségének megőrzése, ez Magyarország XVIII. sz.-i egész történelme egészen a XIX. sz. második negyedéig.

 A francia enciclopédisták elméje a piros-fehér-zöld határmezsgyén áthatolhatatlan akadályba ütközött. A szabad gondolkodás, az emberi elme leglényegesebb funkciója, Magyarországon teljességgel ismeretlen dolog volt és sokáig az is maradt. Egyetlen hit tartotta magát ebben az országban: az, hogy ez a magyar élet a legjobb a világon, hogy Magyarország Európa testében egy külön test és ez nem is változik, hogy ő egy zárt világ, hogy "extra Hungariam non est vita, et si ast vita, non est vita"[2].

 Tehát maradt minden a régiben, azaz ebben az esetben ez a visszafejlődést jelentette. Ha azonban Bécsből a legkisebb reformot is elrendelték, lehet, hogy az emberek gyöngének érezvén magukat belenyugodtak, megelégedtek azzal, hogy hazájuk hanyatlásáról beszélgetnek sírva; de a reformot nem alkalmazták.

 A nemesi vármegye, melynek kezében a közigazgatást irányító fogaskerekek voltak, minden reformot elszabotált.

 Többször próbált Mária Terézia enyhíteni a jobbágyok terhein, hogy ezáltal is fellendítse a mezőgazdasági termelést, felszabadítsa az ipart a városokban a súlyosan rájuk nehezedő céh-ipar kényszere alól, de minden reformkisérlet kudarcot vallott a vármegyék ellenállásával szemben.

 „Jól átvertük kegyelmes királynőnket", mondták büszkén a mágnások.

A költők, mint „az aranykort" énekelték meg ezt az időszakot, de siránkoztak, mondván, hogy a reformok dekadenssé teszik az országukat; mint a „filozófus" Barcsay Ádám, aki, így énekelte meg gondolatait:

„bejelentették a robot csökkentését
és sírtunk a táncban a haza gyalázatán"

 

XXX

És ebbe az állóvízbe, mintegy berobbant 1780-ban egy szédítő szellem. Ebben az évben követte a trónon II. József édesanyját, Mária Teréziát. Kétségtelen, hogy ő is egy büszke, előítéletes Habsburg volt, mégis benne élt, bár nagyon torzan az enciklopédisták szelleme. A feje tele volt reformtervekkel, ésszerűekkel és ésszerűtlenekkel, és az igazat megvallva a Habsburgok mindezeket a reformokat valóban meg akarták valósítani, mert nem a lehetőségeikre figyeltek, hanem a céljaikra.

 Magyarországra nézve, azzal kezdte a reformokat, hogy visszautasította a saját királlyá koronázását. Ezzel a magyar mágnások előtt illegitimizálta magát és a „kalapos király" nevet ragasztották rá (azaz király korona nélkül). Ezután a debütálás után a legmodernebb reformok sorozata következett, melyek a régimódi- vagy ahogy Magyarországon mondjuk- az ősi- Alkotmánnyal és annak kedvezményezettjeivel, a nemesekkel, mindenben szembe mentek.

Mennyiben volt más? II. József filozófiai szempontból az enciklopédisták tanítványa volt, és ezért tele volt az emberek véleménye iránti tolerancia szellemével. Gazdasági szempontból Turgot[3] tanítványa volt, következményesen fiziokrata[4], a fiziokratákkal tekintve a földre, úgy, mint minden gazdagság forrására. De politikai szempontból ezt a legnagyobb ellenfelétől, a porosz Nagy Frigyestől tanulta: számára az uralkodó nem az állam ura, hanem szolgája volt haszonszerzés nélkül, de ugyanakkor a hatalom teljes birtokában kellett lennie.

 Ez az egyedülálló lelkület is ellentmondásokkal és gyengeségekkel teli volt, mely korlátozta, sőt, szinte lehetetlenné tette II. József számára, hogy birodalmában sikerrel végezze reformmunkáját. De Magyarországon ehhez még hozzáadódott egy komoly, szinte leküzdhetetlen akadály.

 A magyar nemesség, mint egy vízözön előtti sziklatömb, úgy feküdt keresztbe a reformáció útjában. A legkevésbé sem érintette meg őket a XVIII. sz. filozófiai, gazdasági, politikai szelleme.

 Semmi nemű felvilágosult ideológia nem zavarta meg bennük azt a gyökeres és megingathatatlan hitet, hogy a filozófiában, a közgazdaságtanban, a politikában egyetlen Istentől kapott üdvösségi eszköz létezik: az ősi Alkotmány, a benne rejlő nemesi kiváltságokkal és minden más elnyomásával, ami nem nemes.

 Az emberiségnek- legalábbis a Magyarország földjén élő részének- e két rétegre történő felosztása (egyfelől az emberek, azaz a nemesek, másfelől a minden joguktól megfosztott emberarcú vadállatok) eredményezte, hogy ez a különc Magyarország, ez a „magyar szféra"- amiről annyit beszéltünk és amin ugyanannyit nevettük, amelynek saját istene van, „ a Magyarok Istene", saját szabadsága, „ a magyar szabadság"-, teljesen elkülönül a világ többi részétől. Hogyan tudna ez a Magyarország alkalmazkodni egy reformhoz, amit valaki kívülről hoz? Ebben az országban csak egyetlen lehetőség maradt: a mindent vagy semmit törvénye! Elnyomni az ariszokráciát azáltal, hogy elkoboznak mindent, ami a nemesek birtokában volt, vagy hagyni mindent a régiben. A reformok, a fokozatos átalakulások, az európai típusú fejlődésbe való fokozatos bevonás- mindez teljesen elképzelhetetlen volt. Túl erős volt a kontraszt Európa többi részével.

 A Habsburg uralom kezdetéig Magyarország mindazzal az sajátosságával, amely földrajzi, gazdasági, történelmi adottságaiból származott, mégis egy európai állam volt, részt vett Európa fejlődésében és ez a kötődés egyesítette Európa többi részével. A Habsburg uralom két évszázadában, mely egészen a XVII. sz. végéig, a törökök kiűzéséig tartott, ez a kapcsolat fokozatosan meggyengült, és ráadásul halványodott a kötődés érzése is. A törökök kiűzése a Habsburg birodalom provinciájává tette Magyarországot és az arisztokrácia, amely uralta ezt a provinciát, minden kapcsolatát elvesztette, nem kizárólag Európával, de a birodalom többi provinciájával is: csak helyi és személyes érdekeknek engedelmeskedett.

 Ebben a lokálpatriotizmusban rejlik bizonyos erő. Az ellenállás ereje, a pusztítás ereje a magyar nemesség "shiboleth"-jévé vált. Bármit is kényszerít rájuk a külső hatalom, azaz a Habsburgok, ellenkezés nélkül elfogadják, de anélkül, hogy valóban megtennék azt. A régi "joguknál" maradnak, várva, hogy elmúljon az új áramlat. Így alakul ki minden hiedelem közül a legkülönlegesebb, a "jog feltételezett folytonosságába" vetett hit.

 Ez a hit abszolút ellentmondásban van minden fejlődéssel, sőt, a fejlődés minden lehetőségét is kizárja. De a magyar arisztokráciának ez a meggyőződése. Ők alkotják a törvényeket. Lehetetlen a fejlődés kivitelezése. Ismétli önmagát. Ötször, tízszer. Nem néhány év múlva, hanem több évtized, évszázad múlva. Ez azért van, mert megvan a jogfolytonosságba vetett fanatikus hite. Amennyiben nem mondunk le egy jogról, sőt, bizonyos időközönként újra megerősítjük azt, végül realitássá válik.

 Így került maga a magyar nemesség és maga Magyarország is egyre markánsabb ellentétbe a mindig mozgásban lévő Európával. És amikor végül a Rákóczi- szabadságharcot szégyenletesen elárulta a magyar oligarchia, Magyarország Európán kívüli szomorú helyzete meg lett pecsételve. Európához képest a kontrasztja tragikussá vált.

 

XXX

Ebből a tragikus elszigetelődésből II. József meg akarta menteni Magyarországot. Sokat tett, de nem vitte végig a tervét és ezért minden el is veszett. Mi haszna lehet az összes reformnak, bármennyire is üdvösek, bármennyire szükségesek is, ha a legfontosabbat, azt az egyetlent nem alkotja meg, amely magában foglalja az összes többit? Az agrár reformról van szó. De nem mert hozzányúlni az oligarchák tulajdonjogához és nem is tehette volna. Hanem így minden más reform is haszontalanná vált. A nemes urak nem a szent "jogfolytonossággal" győzték le, vagy kényszerítették visszavonásra, hanem tulajdonképpen erőszakkal és földbirtoklásuk erejével, így mondták és hitték.

 Hiába volt József nemesi vármegyékre vonatkozó központosítási és modernizálási kísérlete. Sok urat talált, akik látszólag vállalták a császár odaadó szolgáiként a nekik felajánlott funkciókat. De a császár által kívánt értelemben gyakorolták ezeket? Nem. Egy magyar mágnás erre nem adhatja oda magát, főleg, hogy az ősi Alkotmányban látja a megváltását.

 Ez, a háború nyelvéről a bürokrácia nyelvére fordítva ugyanaz a szellem, amivel már a XVI.-XVII. sz.-ban találkoztunk: a magyar "kuruc" lelkület.

 József azon nyomban elrendelte a jobbágyok szabad mozgását, polgárrá akarta tenni őket, hogy növelje az ország termelőerejét. "Ez az ősi Alkotmány megsemmisítése", kiáltják a nemes urak, és visszahúzódnak atavisztikus, vagy ahogy Bécsben mondják, "hun előjogaik" mögé.

 A császár- nem a magyar király, hisz meg sem lett koronázva- telekkönyvet akar állítani,és ennek érdekében felméri a telkeket, és számba veszi az összes házat, beleértve a nemesekét is. Ellenállás, ellenállás és harmadszor is csak ellenállás ez ellen az ősi Alkotmány elleni nyomás ellen, íme, ezt hirdeti az összes mágnás. Nem mernek nyíltan ellenállni, de a reformtevékenységeket szabotálják.

 Ausztria magas vámot emel Magyarország útjába, hogy elkerülje a tisztességtelen versenyt, amit a súlyos adókkal terhelt osztrák földművesekkel szemben az adómentességet élvező magyar "urak" folytatnak. Így Magyarország minden bizonnyal elszigetelődött Ausztriától, legalábbis ami a vámokat illeti. De a " csodálatos magyar urak" akármennyire örülnek is az Ausztriától való elszakadásnak, különösen, ha jó helyeket kapnak, ez az elválás csak még jobban feldühíti őket. Nem fáradnak bele, hogy könyörögjenek a „nagyon kegyelmes úrhoz és királyhoz", hogy kímélje meg Magyarországot ettől a szégyentől, hogy Magyarországot gyarmattá minősítse…

De ami a járulékok kiszabását illeti, azt nem hagyja soha, egyáltalán soha!

 De József mégis szeretné, hogy ez a nemesség adót fizessen, hogy végre megszabadítsa a magyar mezőgazdaságot és kereskedelmet a további zuhanástól. "Szentségtörés, szentségtörés!" Ilyen kiáltás visszhangzik szerte a királyságban. Mit is törődnek ők a parasztsággal, vagy a burzsoáziával, a mezőgazdasággal, vagy a kereskedelemmel! A nemesség kényszerítése nem csak sértő lenne, hanem egyenesen az ősi Alkotmány megsemmisítése. Segítség szent Tehetetlenségi erő, segítség szent Jogfolytonosság!

 Eljött a segítség. II. József helyzete Európában egyre rosszabb lett. A porosz koalícióval, Angliával, Hollandiával szembeni gyengesége, majd a Törökök elleni háború és végül rossz egészségi állapota belső megadásra kényszerítette. A magyar arisztokrácia üdvrivalgásban tört ki, mikor József megtette az első lépést a megbékélés felé. De amikor kicsivel később meghalt, a mágnások úgy érezték, hogy újra a régi hatalommal rendelkező "urak és mesterek" lettek. Üdvözölték a magyar koronát, amit korábban József Bécsbe vitetett, és ami most visszatért Magyarországra, extatikusan kiáltva: "Éljen a magyar szabadság!"


[1] 1. egyike azoknak az ősrégi attikai fórumoknak, melyek már Solont megelőzőleg fennállottak. A P. akkor ítélt, amikor a gyilkossággal vádolt egyén azt állította, hogy a tettet előre megfontolt szándék nélkül követte el. Ha a P. szintén erre a meggyőződésre jutott és ezt ki is mondotta, akkor a tettest száműzték Attikából és csak úgy térhetett vissza, ha az áldozat rokonai ezt neki megengedték.
2. Pallas Athenének fából faragott képe, melyet mint az állam jólétének zálogát a trójai fellegvárban őriztek. A három rőfnyi magasságú szobor az istenasszonyt szorosan egymás mellé tett lábakkal ábrázolta, egyik kezében hajítódárdával, a másikban orsóval és rokkával. A trójai hagyomány szerint akkor, midőn Ilos Iliont alapította, Zeus az égből ejtette le az állam boldogulásának ezen zálogát, melyet Athene istenasszony készített, emlékül és kárpótlásul Triton leányáért, Pallasért, akit akarata ellenére megölt volt. Minthogy az egész ázsiai görögség azt tartotta, hogy tróját csak úgy lehet elfoglalni, ha az ostromlók előzetesen a P.-ot hatalmukba kerítik, Odysseus és Diomedes belopóztak és ellopták, az utóbbi pedig magával vitte Argosba. Némelyek szerint két P. volt Trójában: az egyik, amelynek sorsát fentebb vázoltuk s egy másik, melyet Aeneas magával vitt Itáliába, ahol azt Rómában a Vesta-templomban (mások szerint Laviniumban vagy Luceriában) őrizték. Tágabb értelemben véve P. minden olyan dolog, aminek kegyeletes tiszteletben tartásától valaminek a léte függ, s ami ez által valaminek támaszául szolgál. Így mondhatjuk, mikép a törvény tisztelete a szabadságnak, Szent István koronája a magyar állameszmének P.-a. V. ö. Paucker,Doppelpalladienraub (Mitau 1850); Chavannes Ferdinánd, De Palladii raptu (Berlin 1891).Forrás: Pallas Nagylexikon http://www.kislexikon.hu/palladium.html#ixzz7uBXm3erk ( elérhető: 2023.02.23.)

[2] Magyarországon kívül nincs élet és ha van élet, az nem ilyen

[3] Turgot (ejtsd: türhó) Anna Róbert Jakab de l'Aulne báró, francia államférfiu, szül. Párisban 1727 máj. 10., megh. u. o. 1781 márc. 8. Előbb teologiát tanult, majd jog- és államtudományi tanulmányokat folytatott s 1752. a parlament és pár évvel később a királyi kamara (chambre royale) tagja lett. Ez utóbbi állásában Franciaország nemzetgazdasági viszonyait tanulmányozta s Quesnay (l. o.) elveit elfogadva, egyik megteremtője lett a fiziokrata iskolának. 1761-73. mint intendáns Limogesban sokat tett a földmíves néposztály helyzetének javításán, e mellett jótékony intézeteket alapított, utakat és csatornákat épített. XVI. Lajos mindjárt trónralépése után (1774 aug. 24.) pénzügyminiszterré nevezte ki, mire T. a királyhoz intézett hires levelében felsorolta mindazon reformokat, melyeket később a forradalom megvalósított, de amelyek a kiváltságos rendek, a papság és nemesség érdekeit a legmélyebben sértették. Éppen ezért T. állását csak rövid ideig tarthatta meg s reformtervinek megvalósítását jóformán meg sem kezdhette, midőn a király a nemesség és papság sürgetésének engedve, 1776 máj. őt állásától hirtelen felmentette. Munkáit (Oeuvres) Dupont de Nemours (9 köt., Páris 1801-11), majd Daire (2 köt., u. o. 1844) adták ki. Észrevételek a javak képződéséről és eloszlásáról c. művét Fenyvessy Adolf fordította magyarra (Quesnay és T. munkáiból). V. ö. Batbie, T. philosophe, économiste et administrateur (Páris 1861); Tissot, T., sa vie, son administration et ses ouvrages (u. o. 1862); Mastier, T., sa vie et sa doctrine (u. o. 1862); Foncin, Essai sur le ministere de T. (u. o. 1877); Jobez, La France sous Louis XVI, I. köt. T. (u. o. 1877); Neymarck, T. et ses doctrines (2 köt., u. o. 1885); Feilbogen, Smith und T. (Bécs 1892). https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/sz-183B4/turgot- 1A371/?list=eyJxdWVyeSI6ICJ0XHUwMGY2bVx1MDBmNnJrXHUwMGU5bnkgaXN0dlx1MDBlM W4ifQ ( elérhető: 2023.05.02.)

4 FIZIOKRATA főnév ..tát, ..tája (történettudomány, közgazdaságtan)
• 1. Fiziokraták: annak a XVIII. sz. második felében Franciaországban elterjedt közgazdasági elméletnek a hirdetői és hívei, amely szerint a föld és a földművelés a termelés alapja és a nemzeti vagyon forrása, s a mezőgazdasági munka az egyedüli termelő munka. A fiziokraták iskolájának megalapítója Quesnay volt.
• 2. jelzői használat(hez az irányzathoz tartozó, vele kapcs., rá jellemző, belőle eredő. Fiziokrata elmélet, irány(zat), iskola, közgazda. https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?csakcimben=&szo=FIZIOKRATA&offset=1&kereses=elmélet

 

FEL