Fejtő Ferenc
Emlékezés Németh Andorról (1891 1953)
2022.12.29.
"Barátom volt, nem ismertem."
Ignotus Pál: A költő és a halál
Németh Andor |
Németh Andorban az új magyar irodalom egyik legkiválóbb esszéistáját és a kozmopolita szellem egyik legjellegzetesebb képviselőjét vesztette el. A "kozmopolita" szó mellé illeszthetném, a pontosság kedvéért azt a szót is "zsidó". Mindjárt hozzátéve, a félreértések elkerülése végett, hogy egyik jelzőt sem használom rosszalló hangsúllyal, mintha intellektuális sárga csillaggal akarnám megbélyegezni Németh Andornak számomra oly kedves emlékét Csupán a helyét kívánom megjelölni, — a szellemi famíliát, amelyhez tartozott s amelyet tudatosan, bár kissé csodálkozva, fejcsóválva, kétkedve, vállalt önmaga is. Kétkedve, mert egyáltalán bizalmatlan és tartózkodó volt a lét esetlegességei iránt, mint amilyen a család, a faj, a környezet. Nem hitt ez esetlegességek determináló voltában. József Attila, aki nagyon ragaszkodott hozzá és szinte idősebb fivérének érezte, pompásan fejezte ki Németh Andor eredendő furcsaságát, zsidó gyökereit és egyben "dezinkarnált" voltát, amikor ezt a verset írta rá:
Rabbi mondj neki kabalát
Vegyetek békákat neki
Hadd legyen népe legalább.
József Attila |
Attila költői intuícióval megérezte és kibeszélte Németh Andor nem egy s’ más titkát is — többek között azt is, hogy harminchat éve várta már (1927-ben) a "kétpúpú teve" s hogy miután "vad ágyúszóval vágtatott gyöngyház korán a tenger ár, két fürtjén őrzi a leölt halacskák szürke sóhaját". De azt is tudta Németh Andorról, hogy "nem tartozott a harcosok közé". De mennyire nem! Pár excellence szemlélődő lény volt — enyhe csodálkozással vette tudomásul az emberi szenvedélyeket, általában érdeklődéssel kísérte a politikai és egyéb szenvedélyektől diktált cselekményeket, próbálta is őket megérteni, de sohasem osztozott bennük igazán.
Volt benne valami schlemil-szerű; úgy viselkedett mint aki elvesztette az árnyékát, létének egyik dimenzióját; mint aki elvesztette emlékeit és most igyekszik őket rekonstruálni. Ez a csúnya, halszemű ember valami különös, nem e világból való varázst árasztott magából, amely lenyűgözte mindazokat, akik érintkeztek vele. És most, hogy ezt a varázst érzékeltetni szeretném, akadozik a tollam. Titokzatos ember volt ez a közvetlen ember, zárkózott ember ez a brilliáns csevegő!
Franz Kafka |
Én azt hiszem, kortársai közt legközelebb Franz Kafka állt hozzá. A lélekrokonságot, amely a huszadik század ez egyik legnagyobb és mindenesetre legmélyebb írójához fűzte, korán felfedezte. Kafka hírét ő hozta Magyarországra. Emlékszem egy este — 1933-ban, József Attila egy különös történettel állított be hozzám, amelyet — mondotta — egy barátjától hallott. A történetben, amely nagyon felizgatta képzeletét, egy perről volt szó, amelyben a vádlott kézzel-lábbal hadakozik, hogy megtudja, mivel vádolják, ám hasztalanul. Az eljárás ellene, tőle függetlenül folyik, valami végzetes, gépies törvényszerűséggel. Nyilván nem is valamilyen pontosan megfogalmazható vétségért, hanem egy "eredendő" bűnért vonják felelősségre.
A történetet, Kafka azóta világhírűvé vált Perének meséjét Németh Andor mondotta el József Attilának, akiben mély nyomot hagyott. Alighanem a kafkai világhangulat járt vissza benne később, amikor a saját létét is pörös ügyként fogta fel: "hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél" ...
Németh Andort Kafka végigkísérte egész életén át. Mikor 1944 szeptemberében, Franciaország felszabadulása után, első utam hozzá vezetett, Montaubanba, ahol néhány év óta meghúzódva élt, Kafka műveibe merülve találtam. Úgy tanulmányozta Kafkát, tanakodva, körülményesen, boncolva, mint hozzá hasonlóan vaksi ősei tanulmányozhatták hajdanán, rövid lángú mécsesek fényénél, a Talmudot vagy más szent könyveket. Németh Andor valahogy úgy is tekintette Kafkát, mint egy szent írót, Jehovának egy rejtett üzenetekkel megbízott újkori küldöttjét. A hajdani írásmagyarázók alázatos kíváncsiságával, áhitatos szubtilitásával hajolt a bizarr kafkai allegóriák fölé. És kétségkívül ő írta mindmáig a legjobb könyvet a prágai prófétáról.
Joseph Gabel |
Ez a véleménye Joseph Gabelnak is, aki a Critique cimű párisi folyóirat 1953 novemberi számában tanulmányt írt "Franz Kafka, romancier de l’aliénation" címmel. Németh Andor könyvének címe: "Kafka au le mystére juif". 1947-ben jelent meg Párisban, amikor Németh Andor már visszatért volt Budapestre, Jean Vigneau kiadónál, aki jó barátja volt, s azóta tönkrement. Nagyon diszkréten, szinte lábujjhegyen "jött ki" Németh Andor könyve, kevesen vették észre a divatos írók körül csapott vásári ricsaj közepette.
Ha Németh Andor regényt vagy novellát írt volna, valószínűleg épp olyan szorongásokkal, ősi szomorúságokkal teli végső intéseket példázó történeteket írt volna ő is, mint Kafka. A titok, a zsidó titok: az idegenség állt az ő gondolkozása középpontjában is. "Idegen vagyok" mondotta Kafka, "de mindenki idegen" — tette hozzá rögtön. "Ha jól meggondoljuk, mindenki hontalan ezen a földön."
Így válik az, ami a szétszórt zsidók helyzetében, különleges és egyszeri, az egész emberi sors jelképévé a polgári világban. Nemcsak a zsidóknak nincsenek rendben a személyazonossági igazolványai. Végső soron nemcsak a zsidók "Di-Pi"-k, nemcsak ők "nincsenek a helyükön", nemcsak ők bolyongnak, révednek el. Az egyenlőtlen harc, amit "K" (Kafka regényeinek e betűvel megjelölt hőse) folytat az igazságszolgáltatással, vagy a ködbevesző kastély gazdájával, aki talán a császár, talán az isten, vagy annak valami helytartója, — túlnő a zsidóproblémán, valamennyiünkről szól ez a fabula.
Kuncz Aladár |
Azt hiszem, a lét abszurditása volt Németh Andor alapélménye. Már ifjúságában érezte a "sors iróniáját", amikor őt, a világpolgárt, a francia nyelv és irodalom szerelmesét és tanárát, mint idegent, ellenséget, mint "osztrák-magyart" internálták a Fekete Kolostorba. Ezek a fogolyévek, amelyeknek hangulatát Kuncz Aladár örökítette meg híres riport-regényében, mély nyomot hagytak Németh Andorban; saját bevallása szerint is megerősítették passzivitását, hajlamát a fatalizmusra. "Nicht leben, sondern gelebt werden": nem élni, hanem... nincs is erre a Stephan George-i szóra jó magyar kifejezés ... az élet passzív tárgyának lenni, sodródni az árral, átengedni magát az árnak: ez volt Németh Andor alapattitűdje a léttel szemben.
"Meghalni semmiért se tudna — írta róla Attila is —, de ha a villamos ütné el, bátran állna a halál elé". Ilyen volt. Nem ismertem embert, akinek oly kevés lett volna az igénye, kívánsága, becsvágya, céltudata, mint Németh Andornak. Tulajdonképpen alig azonosította magát saját magával. És talán épp ezért élte magát oly rendkívül könnyen bele a más helyzetébe, gondolatvilágába, belső logikájába.
Bernard Groethouysen |
Ebből a szempontból Bernard Groethouysen-hez, a "Mythes et Portraits" szerzőjéhez hasonlított, akinél tökéletesebben senki sem gyakorolta mindmáig az intuitív írásmagyarázatot. Groethouysen úgy magyarázta el Szent Ágostont, Bayle-t, vagy Kafkát, hogy beléjük helyezte magát és aztán egyszerűen, első személyben, a vallomások hangján "előadta" amit látott.
Clara Malraux |
Németh Andor is ilyenformán volt esszéista és kritikus. Belülről értette meg a műveket és az embereket. Clara Malraux mondotta róla, amikor megvittem néki Németh Andor halála hírét: "Groethouysenen kívül ő volt az egyetlen ember a világon, akivel szépen mindent meg lehetett beszélni."
Valóban, könnyűszerrel fejtette meg a legbonyolultabb emberi helyzeteket és mihelyt nem a saját dolgairól volt szó, gyakorlati tanácsokat is tudott adni. Ami saját magát illette, mindig tanácstalan volt. "Hová forduljon az ember?" — kérdezte magától. József Attila róla írt versét idézte. Ám mindig akadt valaki, aki közölte vele, hogy "hová forduljon". Így lett 1919-ben követségi tanácsos Bécsben, így sodródott a Fekete Kolostorból a bécsi emgirációba, majd viszsza Budapestre, ahol a babaarcú Kacér bácsi "Toll" című lapjába remek esszéket és bátor kritikai karcolatokat írt.
Köstler Artur |
Amikor barátja, Köstler Artur jónak látta, hogy kivigye Svájcba, Németh Andor kiment Svájcba. Nem tudom ki beszélte rá, hogy 1938-ban újra emigrációba menjen, de valaki nyilvánvalóan rábeszélte.
Ignotus Pál |
Talán nekem is volt részem benne, meg Ignotus Pálnak, aki ugyanakkor Londonba emigrált. József Attila halála után, a háború előszelére, az egész Szép Szó társaság bomlásnak indult. De senki olyan könnyen, mint Németh Andor nem vált meg egy helytől, amelyhez már-már hozzászokott.
Leginkább, gondolom, Parisban érezte magát otthon, de azért rá hagyta magát beszélni 1947-ben a Budapestre való visszatérésre. Úgy gondolta akkor, hogy "közvetítő" lehet majd a "Csillag" című folyóirat élén, amelynek szerkesztését rábízták, Nyugat és Kelet között. Amikor e föltevéseiben csalódott, már késő volt levonni a konzekvenciákat. Alighanem betegsége mentette meg az üldözéstől.
Hiszen ha nem is volt anti-marxista s Marxot épp oly jól ismerte, épp úgy tisztelte, mint Kierkegaardot és Heideggert, sztálinista egészen biztosan nem volt s a zsdánovi esztétikai irányelveket úgy tekintette, mint paraszt a jégverést. Azt hiszem, soha olyan hontalannak nem érezte magát Németh Andor, sem a Fekete Kolostorban, sem Bécsben, sem Cassis-ban, sehol, mint az utolsó évek Magyarországában. A Lukács György-féle szellemi önkínzás és önlefokozás szenvedélye távol állt tőle.
Soren Kirkegard | Martin Heidegger | Lukács György |
Hallgatott.
És valószínűleg olvasott. Az olvasás volt életének legnagyobb szenvedélye.
Valéry Larbaud |
Hogy’ is mondta Valéry Larbaud: La lecture, mon vice impuni? Az olvasás volt Németh Andor főpassziója is, mesterségének címere, mostoha sorsban vigasztalása. Megható élmény volt őt olvasni látni, egy régi könyvvel a kezében járkálva vagy hanyattfekve, töprengő, majd hirtelen felfényesedő arccal. A könyvtárszoba volt a hazája. Minden könyvet elolvasott. És ami érdekelte, nem egyszer, hanem tízszer is. Lázas izgalomban. Mit keresett a könyveken át? Bizonyítékokat egy íratlan tétel alátámasztására? Rejtvényeket, amelyek megfejtésével eljátszhatott?
Németh Andor elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja, amit a gyermekek is tudnak: hogy a játéknál nincs komolyabb dolog. Játszani — mit? Bar-Kochbát, sakkot, társasjátékokat, — csaknem úgy szeretett, mint olvasni. És az elmélkedést, filozofálást, írást, ugyancsak játékosan űzte. Mint a stratégák a harci játékokat, amelyekben a fiktív ellenség megverése tulajdonkép nem is a főcél.
Alighanem ebből a játékos szenvedélyéből eredt Németh Andor vonzalma egyfelől a bonyolult formák, hagyományok — másfelől az utópiák iránt. Szóval minden iránt, ami nem szigorúan célszerű; ami önzetlen, haszontalan, fényűzés. Talán ezzel magyarázható az is, hogy amikor éppen muszáj volt írnia, — mert csak külső muszájból, megrendelésre írt — legszívesebben udvari emberekről, főurakról, forradalmárokról és szentekről rajzolt portrét. A barokk iránti vonzalmát fejezte ki Mária Teréziáról és Metternichről írt könyveiben; de bámulatosan megértő tudott lenni az 1848-as forradalom, vagy a párisi Kommün ábrándos forradalmárai iránt is. A történelemben a paradox helyzetek érdekelték; de a drámánál mindig jobban érdekelte a háttér, a hangulat, a stílus. "Formalista" volt, mint ahogy ma Magyarországon mondják, megvetőleg.
Nem szívesen ült le az íróasztalhoz, mert inkább olvasott, beszélgetett, vagy álmodozott. De ha már egyszer kezébe vette a tollat, oly gondos mesterember volt, oly válogatós a szóanyaggal, oly kínosan aprólékos mint a hajdani híres amszterdami zsidó ötvösök vagy gyémántcsiszolók. Játék volt számára ez a munka is, vagyis nagyon komoly dolog, lelkébe vésett, bonyolult szabályok szerint folyó.
A feladat: úgy összerakni, keverni a szavakat, úgy ütemezni a gondolatot, hogy az eredmény értékes legyen és ugyanakkor lebegő és kecses. Nehezen, verejtékesen dolgozott, de ez épp oly kevéssé látszott meg írásain, mint Heinéén. Az ő művészi eszménye is az volt, ami Kosztolányié, akit különben is nagyon kedvelt: a könnyűség. Egy oly könynyedség azonban, amely cseppet sem sekély. Mozarti könnyűség. József Attilát is azért szerette, ami benne varázslatosan lebegő volt, tündén, elátkozottságában is derűs. "Vizsgáljátok ki visszatérő pillér-szavait" — mondotta Attiláról szólván. Kedvenc jelzői tűnődő, révedező, okos, megfontolt. Természeti képeiben "a menny könnyű, lágy a táj, gyöngy az est". Érdemes volna egyszer kikutatni Németh Andor pillér szavait is. Nyilván "barokk" ízlését, felfelé ívelését, a gravitációs törvény ellen irányuló törekvéseit tükrözik.
Ez a kozmopolita nagy művésze volt a magyar nyelvnek; ez az igénytelen ember a legbonyolultabb tartalmakat is közvetlenül, szinte csevegve fejezte ki. Akármilyen megértő tudott is lenni az emberi gyengeségek iránt, a nehézkességet, a középszerűséget nem tűrte s mindennél jobban gyűlölte a trivialitást.
Hátrahagyott művei tehetsége felől nem hagynak kétséget, de csak töredékes képet adnak egyéniségéről. De talán épp töredékes voltukkal, melléktermék jellegükkel példázzák azt a titkot, amelynek kulcsát — ha megtalálta — Németh Andor magával vitte a sírba.
FEL