Lassalle és az államszocializmus

2028.08.

A modern szociáldemokrácia ideális modelljét, a Német Szociáldemokrata Pártot gyakran úgy ábrázolják, mintha marxista alapokon nyugodna. Ez egy mítosz, mint oly sok más a szocializmus történetében. Marx befolyása erős volt, időnként még a párt vezető személyiségeit is érintette, de a párton belül átható és végül érvényesülő politikák elsősorban két másik forrásból fakadtak.

Az egyik Lassalle volt, aki megalapította a német szocializmust mint szervezett mozgalmat (1863), a másik pedig a brit Fabier-ek, akiknek eszméiből Edward Bernstein merítette a "revizionizmusát".

Ferdinand Lassalle az államszocialista prototípusa – vagyis olyan személyé, akinek célja a szocializmus megvalósítása a meglévő államon keresztül. Nem ő volt az első kiemelkedő példa (az Louis Blanc volt), de számára a meglévő állam a Bismarck alatti birodalmat jelentette.

Eduard Bernstein

Lassalle a munkásoknak elmagyarázta, hogy az állam célja "olyan létezési szint elérése, amelyet egyénként soha nem érhetnek el". Marx pontosan az ellenkezőjét tanította: a munkásosztálynak el kell érnie a saját emancipációját, és ezzel egyidejűleg el kell törölnie az államot. Eduard Bernsteinnek teljesen igaza volt, amikor azt mondta, hogy Lassalle "valóságos kultuszt teremtett" az államból. "Minden civilizáció ősi Vesta-tüzét, az államot, veletek együtt védem a modern barbárok [a liberális burzsoázia] ellen" – jelentette ki egy porosz udvarban. Így Marx és Lassalle álláspontja "alapvetően ellentétes" volt – jegyezte meg Lassalle életrajzírója, Footman, aki leleplezi poroszpártiasságát, poroszpárti nacionalizmusát, poroszpárti imperializmusát.

Ferdinand Lassalle

Lassalle ezt az első német szocialista mozgalmat saját diktatúrájaként szervezte meg. Tudatosan alulról jövő tömegmozgalomként kezdte felépíteni, hogy felülről megvalósítsa a szocializmust (mint a fent említett Saint-Simon faltörő kos esetében). A cél az volt, hogy meggyőzze Bismarckot engedményekre – különösen az általános választójog bevezetésére, amely alapján Lassalle parlamenti mozgalma Bismarck államának tömeges szövetségesévé válhatna a liberális burzsoázia elleni koalícióban. Ennek érdekében Lassalle valóban megpróbált tárgyalni a Vaskancellárral. Lassalle elküldte neki szervezete diktatórikus alapszabályát, mint "Birodalmam alkotmányát, amelyért talán irigyelhetsz", majd így folytatta:

Ez a miniatűr festmény világosan bemutatja majd Önnek azt a meggyőződést, hogy mennyire igaz az a feltételezés, miszerint a munkásosztály ösztönösen hajlik a diktatúrára, ha egyszer jogosan meggyőződik arról, hogy az az érdekeit szolgálja, és mennyire hajlamos lenne ezért – ahogy nemrég mondtam Önnek – a Koronában – minden republikánus érzelem ellenére – vagy inkább éppen azok miatt – a társadalmi diktatúra természetes hordozóját látni, szemben a polgári társadalom egoizmusával, ha maga a Korona valaha is elszánhatná magát arra a – kétségtelenül nagyon valószínűtlen – lépésre, hogy valóban forradalmi és nemzeti útra lépjen, és a kiváltságos rendek monarchiájából társadalmi és forradalmi népi monarchiává alakuljon!

Bár ez a titkos levél akkoriban ismeretlen volt, Marx teljes mértékben megértette a lassalle-izmus lényegét. Szemtől szemben közölte Lassalle-lal, hogy "bonapartista", és éleslátóan megjegyezte: "Úgy viselkedik, mint a leendő munkásdiktátor." Lassalle irányzatát "királyi porosz kormányzati szocializmusnak" nevezte, és elítélte "szövetségét az abszolutista és feudális ellenfelekkel a burzsoázia ellen".

"Ahelyett, hogy a társadalom forradalmi átalakulásából fakadna" – írta Marx –, "Lassalle szerint a szocializmus az állam által a termelőszövetkezeteknek nyújtott ’államsegélyből’ fakad, amelyet az állam, nem pedig a munkás ’hoz létre’." Marx ezt gúnyolja. "De ami a jelenlegi szövetkezeteket illeti, azoknak csak annyiban van értékük, amennyiben a munkások független alkotásai, amelyeket sem a kormányok, sem a burzsoázia nem véd." Íme egy klasszikus kijelentés a "független" szó jelentéséről, mint az alulról jövő szocializmus sarokkövéről, szemben az államszocializmussal.

Henry Bertram Mayo

Van egy tanulságos példa arra, mi történik, amikor egy amerikai típusú akadémikus antimarxista véletlenül belebotlik Marx ezen nézőpontjába. Mayo a Demokrácia és marxizmus című könyvében (amelyet később átdolgoztak és a marxista elmélet bevezetőjeként adtak ki) ügyesen bizonyítja, hogy a marxizmus antidemokratikus, egyszerűen "moszkvai ortodoxiaként" definiálva azt. De legalább úgy tűnik, olvasta Marxot, mert feltűnt neki, hogy Marx sehol sem az írásaiban és hosszú élete során nem mutatott érdeklődést az állam nagyobb hatalma iránt, hanem éppen ellenkezőleg. Marx, ahogy rájön, nem volt "államtámogató".

A marxizmussal szembeni közvélemény-kutatások szerint az hajlamos egyfajta "állami hűség" formájába süllyedni. Első pillantásra ez a kritika messze célt tévesztett, mivel Marx politikai elméletének erénye… az állam dicsőítésének teljes hiánya.

Ez a felfedezés figyelemre méltó kihívást jelent Marx kritikusai számára, akik természetesen már tudják, hogy a marxizmusnak dicsőítenie kell az államot . Mayo két megfigyeléssel oldja meg ezt a nehézséget: 1. "Az állam támogatása a teljes tervezés szükségességében rejlik..." 2. Nézzük csak Oroszországot! De Marx nem fetisizálja a "totális tervezést". Olyan gyakran kritizálták (Marx más kritikusai által) amiatt, hogy nem tudott tervrajzot felmutatni a szocializmus számára, pontosan azért, mert olyan hevesen ellenezte elődei utópikus "planizmusát" – vagy felülről történő tervezését. A "planizmus" pontosan a szocializmus azon eszméje, amelyet a marxizmus megpróbált elpusztítani. A szocializmusnak magában kell foglalnia a tervezést, de a "totális tervezés" nem szinonimája a szocializmusnak – ahogyan bármely bolond lehet professzor, de nem kell minden professzornak bolondnak lennie.