KLASSZIKUSOK

Ligeti Ernõ

A szabadkőművesség története

Korunk· / ·1930 · / · 1930. 3. szám

2021.01.29.

.

A szabadkőművesség is olyan téma, amely századokon keresztül állott a legellentétesebb vélemények kereszttüzében. Most egy német szerző, Eugén Lenhoff* kulturhistóriai alapon fogja meg a kérdést s a titokzatosságba bujtatott, exkluzivitás felé törekvő szabadkőművességet visszahelyezi, mint civilizációnk kialakulásában jelentkező tényezőt, nemcsak az európai szellemtörténetbe, de a társadalmi élet gyakorlatiasságába is. Amennyire, mi, be nem avatottak, meg tudjuk állapítani, a könyv szerzője mindvégig az objektivitás síkján mozog.

 

A méreteiben impozáns mű első része a szabadkőművesség lényegével és fejlődésével foglalkozik. A szerző rendre veszi a szabadkőműves páholyok szimbólikáját és rituáléját. Ami e részben nem ideológiai megvilágítás, az a szabadkőművesség története. Kulturhistóriailag nyilvánvalóan ez a genetikus rész képezi a könyv legérdekesebb anyagát.

 

Mi a szabadkőművesség? A szerző szerint nem szekta, hanem „érzelemközösség”. Ha szekta volna, dogmákkal is rendelkeznie kellene, a testvéreknek a kánoni aláfestésű tételeknek alá kellene vetniök magukat. A szabadkőművességnél azonban ez nincs így. A szabadkőművesség nem dogmákkal dolgozik, hanem szimbólumokkal és e szimbólumoknak, amelyekbe beleöltözteti cselekedeteit, sohasem volt szabad dogmákká merevedniök. Ami pedig a „titkot” illeti, a szabadkőművesség távolról sem grállovagok szanktuáriuma, de egyetlen tartalma: a humanitárius ideál. Legalább is a szabadkőművesség fénykorában így fogták fel a műhelymunka értelmét. A szabadkőművességnek, mint szövetségnek, mint látható organizációnak élete három századra nyúlik vissza. Az első szabadkőműves szövetség 1717-ben alakult meg Londonban. Ami kivülről hozta életre: Anglia tomboló politikai és vallási harca, ami belülről: a felvilágosodás, a toleráncia eszmeköre, amely utóbbinak Locke adott klasszikus megfogalmazást. De a szabadkőművességhez hasonló intézmények már az ókorban is léteztek. Az egyiptomiak beavatottjai már a „rejtett világosságot” keresték. A delphii templom jelmondata: „ismerd meg önmagadat” egy szép napon öröksége lesz a modern értelemben vett kőműveseknek is. És az antik Rómában is alakultak szimbólum-közösségek Seneca szavai értelmében: homo res sacra homini.

 

Az 1717. évi nagypáholy megalakítója Reverend dr. James Anderson, aki néhány társával együtt megszerkesztette a szabadkőművesség konstitucióját. E század első felében, 1725-ben már ötvenkét szabadkőműves páholy működött Angliában. Ugyanebben az időtájban Párisban is megalakult egy páholy,

 

Hurc vendéglősnél. Később mind több páholy alakult meg itt is, dacára, hogy a rendőrség erőteljesen üldözte „az angol mérget”. Ezekben a szabadkőműves páholyokban ötven évvel a francia forradalom kitörése előtt már hirdették a demokrácia eszméit. Mirabeutól Robespierréig, Beaumarchaistól Abbé de Chalignyig a francia felvilágosodás szellemének összes jelentősebb képviselői a szabadkőművesek páholyában foglaltak helyet. Napoleon maga is szabadkőműves nagy-mester volt.

 

Angliában a szabadkőművesség új szimbólikus formájában abban az időben jelentkezett, amikor az ország heves viharok után végre a konszolidáció korszakába érkezett. Franciaországban a szabadkőművesség abban az időben terjedt el, amikor a francia állam talaja már megingott és a robbanás gázával volt telítve a levegő. A francia szabadkőművesség tartalma ezek szerint más, mint az angolé. Az angol szabadkőművesség az új ideált a tradicionális udvarházak csendjében az ünnep áhítata között avatta kultusza tárgyává, a francia szabadkőművesség avató estéibe minduntalan besivított a közelgő forradalom szele. Amott az új filozófiai eszmék laboratóriumi munkája, emitt a politika romantikus heve és zürzavara. A német szabadkőművesség sok tekintetben eltért a franciától. Mig a franciák csak filozófusaik jelszavát kapták fel, addig a. német szabadkőművesek maguk szerkesztettek egy sajátos szabadkőműves bölcseletet. Az új német szabadkőművesség egyik legismertebb alakja Nagy Frigyes, aki már trónra lépése első évében e mozgalom élére állott. Az Angliából és Franciaországból átplántált szabadkőművesség lassanként nagy változásokon esett keresztül, kialakult egy uj „templomirend”, majd jött egy harmadik áramlat, amely életre keltette az „illuminátusok”-rendjét. Könyvünk szerzője szerint az illuminátusok akiknek élén egy időben az ismert Knigge az Emberekkel való érintkezés kodexének írója állott, rengeteget ártott a szabadkőműves mozgalomnak.

 

Lenhoff külön fejezetet szán a német szabadkőműves klasszikusoknak. Lessing, a felvilágosodás legnagyobb úttörője mindig foglalkozott a szabadkőművességgel, értekezéseket írt róla és belletrisztikai munkáit, drámáit is áthatja a szabadkőműves eszmevilág. Kimagasló szabadkőművesek voltak Herder és Fichte, Goethe és Wieland. Ezek mindig azt hangoztatták, hogy a szabadkőművesség a szabadság szellemében gyökeredzik és ezért nem szabad dogmák felé haladnia, Goethe nagy vonzalma a szabadkőművesség iránt általánosan ismert, hiszen verseket is írt róla. Hogy Schiller szabadkőműves volt-e, azt sokan és hosszú ideig kétségbe vonták. Ujabb irodalomtörténeti vizsgálatok azonban megállapították, hogy Schiler is aktív tagja volt egy szabadkőműves páholynak.

 

Nem akarunk hosszasabban foglalkozni Lenhoff azon fejezeteivel, amelyekben a szabadkőművesség működését Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Amerikában vázolja. Ezek a különböző népi páholyok nyilvánvalóan olyan szerepet játszottak egy korban, amelynek jelentőségét még arról az oldalról is elismerik, ahol külömben ma nem rokonszenveznek a szabadkőművességgel. Bizonyos tekintetben mozgalmasabb Lenhoff könyvének a második része, amely a jelenkor nemzeteinek szabadkőműves mozgalmait tárja fel. Igy megtudjuk, hogy Angliában a királyi-ház tagjai viszik a páholy élén a vezető szerepet, hogy e páholyokban az egyház is benne van, így például a nyugatausztráliai nagypáholymester egy anglikán-érsek. Megtudjuk, hogy az angol szabadkőművesség egyik legkiválóbb szószólója Rudyard Kipling volt, aki magasztaló verseket írt arról a páholyról, amelyhez tartozott. Lenhoff kiemeli a Quator Coronati páholyt, amelynek tagjai kizárólag történettudósok. Az Unio páholyainak tevékenységéről szerzőnk azt írja, hogy Északamerikában negyvennyolcnagypáholy működik és hogy alig van ország, ahol annyira virágkorát élné a szabadkőművesség, mint a „prosperity” hazájában. Lenhoff hozzáteszi, hogy az amerikai szabadkőművesség erős vallási tartalommal van telítve és hogy egy Lindbergh, egy Byrd repülőgépükhöz erősítették szabadkőműves jelvényeiket, amikor vakmerő repülőkísérleteikre vállalkoztak. Az angolszász szabadkőművesség jellemzője — a tömeg. A jelenkori francia és egyben európai szabadkőművesség jellemzője — az elite. Párisban működik az Orient nagypáholy, melyhez egy sereg ország szabadkőművessége tartozik. Ami a jelenlegi német szabadkőművességet illeti, külső látszatra két csoportra oszlik, amelyet kilenc nagypáholy fog ismét össze. Az egyik szabadkőműves árnyalat Németországban a humanitárius, ehhez hat nagypáholy tartozik. A másik árnyalat három nagypáhollyal a „keresztény”, amelynek tagjai csak született keresztények lehetnek. Ausztriában huszonkét szabadkőműves páholy van, Csehszlovákiában e mozgalom igen erős, Benes is rokonszenvezik vele, ellenben Masaryk, a nagy humanista nem tagja egyik páholynak sem. Külön fejezet szól a feloszlatott magyarországi nagypáholyról amellyel kapcsolatosan a szerző ismerteti Tisza István egy 1914-ből kelt levelét. E levelet Tisza Cernin bukaresti követhez írta, közölve benne, hogy felkérte a magyarországi szabadkőműveseket, hogy hassanak oda a bukaresti páholyokban, hogy a románság sajtója tárgyilagosabban ítélje meg a hadi eseményeket. Hasonlóképen igyekezett Tisza István kedvezőbb hangulatot teremteni a magyar szabadkőművesek útján Olaszországban is. Amint ismeretes a szabadkőművesség ma tilos Magyarországon, amint tilos Olaszországban is, ahol 1923-ban és 1924-ben a rendkívüli nagy befolyású szabadkőművességet tűzzel és vassal kiirtották.

 

Lenhoff terjedelmes munkája harmadik részében a szabadkőművesség ellenzőinek mozgalmával foglalkozik és rendben bemutattatja azokat az akciókat, kezdve a pápák enciklikáitól, végezve a nemzetközi politikai „összeesküvés” és a „Jehova testvérek Áron kötényének” vádjáig, amelyek a szabadkőművesség „felforgató” és „elnemzetlenítő” szándékait igyekeztek elfogadtatni a közvéleménnyel. Ismerteti a szabadkőművesség és a népszövetség kapcsolatait és könyve végén arra a következtetésre jut, hogy a nemzetközi szabadkőművességnek még ezentúl is igen nagy feladatai lesznek a pacifista és a humánus ideál megvalósítása terén.

 

Lenhoff közel ötszáz oldalas könyvét nagyszámú illusztráció ékesíti, amelyek mindegyike dokumentálja a rendkívül érdekes témát. Minden vitán felül áll, hogy Lenhoff könyvéből rengeteget lehet megtudni. A könyvnek tulajdonképeni hibája: nem írói munka. Hiányzik belőle a szuggesztivitás, a távlatnyitás, a megelevenítő erő. Váza, összehordott anyaga egy olyan kultur történeti munkának, amelybe igazi életet csak egy Friedell, Emil Ludwig, Fülöp-Miller tudott volna belefujtatni. De mondom, széles áttekintésű információs műnek meg állja a helyét. (Kolozsvár)

 

* Lenhoff: Die Frelmauerei. Amalthea Verlag. Wien, 1929.

 

FEL