KLASSZIKUSOK

Franz Werfel (1890-1945)

Versek magyarul

2022.05.06.

 

AZ OLVASÓHOZ

 

Egyetlen vágyam, hogy rokonod legyek, ó, Ember!

Ha néger vagy, ha akrobata, vagy ha még az anyaöl

Mélye őriz,

ha cselédnótád zeng az udvaron át, ha tutajod vezeted

az alkonyatban,

ha katona vagy, vagy aviatikus, csupa kitartás és

bátorság.

 

Te is hordtál gyerekkorodban zöldszalagos puskát a válladon?

Mikor elsült, hozzákötött vessző repült ki a csövéből.

Embertársam, mikor emlékeinkről énekelek,

ne légy kemény, és oldódj könnyekké velem együtt!

 

Mert én minden sorsokat végigcsináltam. Tudom,

mit érzenek a fürdőzenekarok magányos hárfásnői,

mit érzenek idegen családi körben a félénk guvernántok,

mit érzenek a debütánsok, amikor remegve odaállnak a súgólyuk elé.

 

Éltem erdőkben, voltam vasúti tisztviselő,

ültem pénztárkönyvek fölé görnyedve, és szolgáltam

ki türelmetlen vendégeket.

Álltam, fűtőként, kazánok előtt, arcomon a láng rikító visszfénye,

és ettem mint kuli hulladékot és konyhai maradékot.

 

A tied vagyok hát és mindenkié!

Ne tiltakozz, kérlek, ellenem!

Ó, bár hozná úgy egyszer a jószerencse,

hogy, testvér, egymás karjaiba hullunk!

 

Szabó Lőrinc fordítása

 

 

AZ ÁLMATLANSÁG ÓRÁI

 

Tizenegy: pilláim lehullnak,

a sorok egymásba dudolnak.

Kapcsoló kattan. Húny a fény.

Most jó. Lágy képek gomolyognak.

Bár várna álommal az éj!

 

De éjfélkor rebben az álom:

halottak járnak a szobában,

szivárványsúlyuk fojtogat.

Szívemet kemény rendbe zárom:

Elviselni a holtakat.

 

Különös- ébren heverésztem

egyig… Az ablak üvegén, fenn

az Idő verte dobjait.

Számláltam: hátha mély ölében

az áldott nemlét boldogít.

 

De percről percre fájóbb léttel

hánykódtam az átkozott éber

mélységben megváltatlanul,

s vártam, a kettő hogyan ér el,

ha jön, s az áradatba hull.

 

Jobbra-balra tartott a napi lárma,

mert mind több tanú dobta rám a

bűnök terhét… Eljött a négy,

„ Isten magad megcsaltad!”: vágta

arcomba zord ítéletét.

 

 S nem lett vége a tanú- sornak

ötig- vádat vádra sorolnak-

tévedés itt, mulasztás ott.

Végül a semmi dunnyogott csak

szobámban, mint konok szunyog.

 

Akkor feladtam. Elfogadtam

az életet, mint szakadatlan

bűntetést, mely fejemre száll.

Sebes a száj. A szem csatakban.

Jön az új nap. Az óra áll.

 

De hat előtt, mikor a hajnal

settenkedett szobámba halkan,

elszenderedtem, s valahol

bent tudtam: öljön bármi bajjal,

nem tart örökké a pokol.

 

Keresztury Dezső fordítása

 

 

AMI MEGMARAD

 

Míg a tátrai szél szlovák

virágokon át suhan át:

lányok hímzésein is

kivirít a pipacs, a kikirics.

 

Míg a hajnali ködbe hal

bajor erdőn a fejsze- moraj:

A Magányos is ül, s farag:

szent- szobrokat és az Urat.

 

Míg érzi a halászokat

taraján a ligúri hab:

a nőket is láthatja, kik

a parton a csipkét verik.

 

Föld népei, megejtenek

maradandó műveitek.

Nép nélkül, hazátlanul-

fejem tenyeremre borul.

 

Eörsi István fordítása

 

 

MÉGIS

 

Mégis! Nap, erdő fut örjöngve szembe,

tóban jég áll. Szélmalmok játszanak

az égen csodásan, s egy madárcsapat

függ szabadon a végtelenbe.

 

Weöres Sándor fordítása

 

 

 

FEL