Bolla Zoltán: Újlipótváros építészete 1861-1945
Bolla Zoltán könyvei tartalmuk és a sok szép kép miatt méltán kedveltek a Budapest története iránt érdeklődők körében.
Az "art deco" művészeti irányzat hazai jelentkezését épületek sorával bemutató két könyvének sikere után nagyobb munkával lepte meg az olvasókat a fiatal szerző. Eddigi műveiben is sokszor találkozunk az Újlipótváros házaival, most az egész album velük foglalkozik. Az Újlipótváros építészete 1861-1945 már a címlapon 700 épület, 100 lépcsőház ismertetését ígéri 1200 fotóval, s ezt be is tartja.
A bevezetőben Manhattannel von párhuzamot, a Szent István parkot Budapest Central Parkjának nevezi –"természetesen magyarországi arányokkal"!
Kezdődátuma 1861, az első újlipótvárosi gőzmalom építési éve, de a következő fejezetek az ókort és középkort is érintik. Előbb azonban nagy szellemek véleményét idézi Pestnek erről a részéről, kezdve a XIX. századi elhanyagoltság és rossz közbiztonság miatti panaszokkal, majd az Újlipótvárost üdvözlő Szerb Antal-sorokkal.
Zsolt Béla kénytelen volt megállapítani, hogy "a szélsőjobboldal tenyeres-talpasan gúnyolódik a fürdőszobás gettón", Vas István 20 év múlva 1957-ben fanyalog, de a többségnek tetszik "New-Leopoldsville".
Már Széchenyi is Ullmann raktárt említ, de nemcsak a depók, hanem az üzletek és a házak is zömmel zsidó tulajdonban voltak.
A Kiss Attilával közös munka a városrész történetét feldolgozó fejezet. Metszetek és térképek teszik kellemessé ennek a résznek a lapozgatását, amelyben még inkább a város egészéről olvashatunk. A térképek közül kitűnik az utolsó, amelyen színek jelzik az egyes házak építészeti stílusát. A fejezet feléhez érve megjelenik a beépítésről szóló rész, felsorolva az építési vállalkozók és a telektulajdonosok neveit.
A szecessziós fellendülést háború és válság követte, a neobarokk házak után megjelent az art-deco. Igazában a modern építészet divatja adta meg a környék sajátos hangulatát! Megjelentek a háború előtti Budapest legmodernebb házai, a Szent István park környéke nyugati nagyvárosokra emlékeztet.
Észrevette a szerző, hogy a kényelmes lakásokban sincs gyerekszoba, valamint északi és keleti irányban egyre csökken a nívó. Nem emelkednek hat emelet fölé, garázs még nincs.
1949-ben megjelenik a "szocreál", de szerencsére nem lesz uralkodó, ahogyan a panel is csak a terület szélén, a Kárpát utcai lakótelepen kap helyet. Ami a lakosságot illeti, a szerző többször utal a "80-90%-os zsidó származásra" amely a vészkorszak után is dominált, egészen az 1956-os emigrációs hullámig. Elsősorban város- és építészettörténeti munkát kapott az igényes közönség: nem hiányzik, de előfordul benne a "zsidó" szó, de a tulajdonosok, építők, lakók neve magáért beszél.
A könyv terjedelmének legnagyobb részét az Inventárium teszi, a könyv legértékesebb albumszerű része. Ábécérendben sorakoznak a városrész utcái és számuk növekvő sorrendjében a házak, egy vagy két fényképpel. Adataik: az építtető és az építész(ek) neve, az általuk alkalmazott stílus vagy irányzat, más megjegyzések és végül mindezek forrása teszi monográfiaszerűvé a gyűjteményt.
Érdekes és hasznos keretbe foglalja a könyvet a két belső borító, amelyeken a házakat alkotó építészek neve marad fenn az utókornak, ők a záró névjegyzékben is megtalálhatók.
Az Ariton Kft. gondozásában megjelent munka egyaránt öröm a lokálpatrióták és az építészet iránt érdeklődők számára!
Róbert Péter