Deutsch Gábor z'l
Kiss Endre: Déry Tibor és vidéke
A Huszadik század befejezetlen mondatai
2023.08.28.
Az
utókor kevéssé vagy egyáltalán nem ismeri az 1956-os eseményeket,
események történetét. A forradalom - ellenforradalom elméletét most
ne bolygassuk. Gáli Józsefről, András Lászlóról például alig
hallani. "Déry Tibor és vidéke" című Kiss Endre könyve erről a
korról szól.
Senki nem vitatja Déry azon állítását, hogy a kor "nagy"
kultúrapolitikusáról Révai Józsefről minden vita ellenére nem volt
rossz véleménye, nem tartotta tehetségtelen embernek, aki
tévedéseihez váltig ragaszkodott. A miniszter elismerte Déry Tibor
tehetségét, de befolyásolni szerette volna.
Ezen megállapítás után írjunk le egy kis epizódot. 1956-os
megmozdulás után (legyünk diplomatikusak az elnevezést illetően) az
írók nagy százaléka hallgatást fogadott. Írni írtak, de nem
publikáltak. Az Írószövetséget feloszlatták, az Irodalmi újságot
betiltották, helyette az akkori hangnemű "Élet és Irodalom" című
újságot jelentették meg. A munkások gyűjtöttek a nem publikáló írók
részére. Nekem is az a feladat jutott, hogy az íróknak otthonukba
vigyem ezt a pénzt. Déryéknél is jártam, a feleségével beszéltem,
udvariasan, de nem fogadta el a borítékot. Nem értettem miért, de
elmagyarázták nekem, hogy a jeles szerző semlegességét nem adja fel,
hogy kikkel értett egyet azt nem kell firtatni. Beszéljenek a művei,
de ne kezdjük a "Felelet"-el. Bevallom sokáig ez volt az egyetlen
írás, amelyet ismertem, aztán következtek a novellák, "Az óriás
csecsemő", "Befejezetlen mondat".
Most olvasom Kiss Endre "Déry Tibor és vidéke" kötetét, amely nem
életéről, hanem Déry műveiről szól. A szerző kiemeli "Az ítélet
nincs" 1969-ben írott és a Szépirodalmi Kiadónál megjelent könyvét.
Egy mondatot idézünk: "Szeretném megkeresni életemnek azt a
biztonságos tengelyét, amelyen forogva nem vallok szégyent önmagam
előtt".
Magunk is ezt valljuk, ha nem is tudjuk ilyen szépen kifejezni.
Ítélet nincs a címe egy kötetnek. A jeles szerző jól tudja, hogy
ítélet van. Nem szívesen nézünk a tükörbe. Ha vesszük a mögöttünk
lévő társadalmi rendeket, éveket, ember legyen a talpán, aki minden
kérdésre választ tudott adni, de az is aki a talpán tudott maradni.
Egymással ellentétes társadalmi rendek következtek. Az író szavai
mindnyájunkhoz szólnak. A "Befejezetlen mondat" számunkra kérdés is.
Miért befejezetlen a mondat? 1945. után Déry örül eddigi írói
egzisztenciájának. Úgy érzi és mi is úgy éreztük, amire vágyott
(vágytunk) teljesült. Büszke az erőfeszítésre, amit a magyar nép
tett. A romos országot építeni kell és építették, az igazságot most
már meglehet szabadon írni. A mondat elszáll, a mű megmarad. Ez
lényegében igaz is.
"Nekem még nem volt művem" írja kicsit erős önkritikával.
Munkához lát, és jönnek a nagy viták. Emlékszem, egy munkásifjú írta
az emlékezetes, hosszú Révai cikk után: " Köpe Bálint nem
példaképünk". A másik sajtóban közölt levél az értelmiség
megsértésének tekintette a regénybéli professzor alakját.
Az előrehaladott életkor talán egyetlen előnye, hogy emlékszik ezen
írásokra.
Amikor megjelent Révai egész oldalas cikke a "Szabadnép" című lapban
a többi sajtótermék is ezt a hangot választotta.
Talán megírhatom, hogy én is megkíséreltem egy levéllel ezen hangok
ellen véleményemet megírni. Egy pár sort közöltek belőle. Más
levélírók is fogtak tollat, egy – kettő ellentmondott az akkori
hivatalos álláspontnak, persze "a többség" egyezett vele. Már mint a
Révai által írt egészoldalas pártvéleménnyel, mert meggyőződésem,
hogy a "Szabadnép" cikk felső utasításra íródott.
![]() Déry Tibor |
Az utókor Déryt igazolta. A fő műve a "Felelet" című könyv remekmű,
megírásához a Kelen Bélával folytatott interjúja komoly hatással
volt. Kiválóak a többi írásai is. Ez ma már nem vitás, remélhetőleg
sokan olvassák és olvasni is fogják.
Kiss Endre nem véletlenül adta "A huszadik század befejezetlen
mondatai" címet "Déry Tibor és vidéke" című könyvének. Mint ahogy
írja: olyan kísérletnek tekintjük, amelyik az akkori, történetileg
sajnálatos módon csak rövid fénykorát élő osztrák polihisztorikus
regény megnyitását tűzi ki célul a kortörténeti és politikai
problematika előtt, mégpedig a magyar társadalom összefüggésében.
Cikkünkben Kiss Endre gondolatait igyekeztünk összefoglalni és
röviden vázolni. A könyve rendkívül részletes, jellemzi a kort
valamint azokat az írókat akik a szerzőre hatással voltak, például
Kardos György, Franz Kafka, Gladkov, Márai, Aczél és még lehetne
sorolni írókat, esztétákat.
LOGOS KIADÓ, BUDAPEST
2008. 174 oldal
Deutsch Gábor
2015.11.10
FEL