KÖNYVEK

Róbert Péter : Célegyenesben: siker és betiltás. A cionista sajtó története Magyarországon 1947-1949

2020.10.10.

 

A kötetet a Magyar Cionista Szövetség adta ki Budapesten, 2016-ban, a „Bethlen téri füzetek” keretében. Könyve bevezetőjében a szerző kizárólag a témához – a magyarországi cionizmus 1947-1949. évi helyzetéhez – fűz magyarázatot. A könyv céljára, avagy a szerzői szándékra Róbert Péter az elején nem tér ki. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kötet egy 2012-ben megkezdett sorozat része.[1] Másrészt, a szerző a rengeteg cionista kiadvány tarka palettájának bemutatása után következő „Utószóban” válaszol a könyv elején felmerült kérdésünkre. Utólag derül ki, hogy a szerző a kortársaival akarta megismertetni az 1947-1949. évi cionista kiadványokat, mivel az 1947-1949. évi korszak a cionista sajtó szempontjából is „ellentmondásos és eseménydús” volt (272).

Tehát azt kell megítélnem, sikerült-e az ismertetés és mennyire sikeres volt ez a kísérlet. Már az elemzésem elején elmondhatom, hogy a kötet hangyaszorgalommal összegyűjtött bőséges anyaga igen értékes. Csak javasolni tudom a zsidó kultúra kutatóinak. A továbbiakban a részletekről lesz szó, amelyek reményem szerint felkelthetik az olvasó érdeklődését.

Róbert Péter történészként végezte el a feladatát, bár a könyvben politikai kérdések is felmerültek. Ez a körülmény azonban elkerülhetetlennek tűnik egy olyan könyvben, amely a zsidókról és az Izrael államról szól.

A számos cionista sajtótermék és a bennük megjelent cikkek tartalmát a szerző krónikásként szűkszavúan, tömören, de érthetően írta le. Tekintettel arra, hogy a második világháború után a cionista mozgalmak látványosan megerősödtek, a cionista sajtó pedig 1947-ben virágzását érte el, a részletes bemutatás kudarcba fulladt volna, ha a szerző nem csoportosítja a vizsgált kiadványokat. A csoportosítással nem is lenne baj, sőt már ez az osztályozás is segíti a bőséges információ feldolgozását. Ám némelykor ezzel az eljárással a szerző befolyásolja az olvasó megítélését, rákényszerítve a korabeli politikai mércét. Mert az olyan csoport, mint az „Izraeli sajtó” (Új Kelet, Jehud Information, Szabadság, Népszava, Háátid, L’hajal Háolé, Igeret Löáh), vagy a „Külföldi zsidó lapok” (Egység – az Erdélyi Zsidóság központi lapja, Hatikva – a dél-amerikai magyar ajkú zsidóság lapja, Buenos-Aires) megnevezése nem vezethet félre.[2] De a „Revizionista lapok” címkéje bizonyos politikai nézeteket, esetleg sztereotípiákat tükröz. Az oldalhoz írt lábjegyzetből (67. a 113. oldalon) sem kapunk több információt arról, mit is érthetünk a „revizionista” elnevezés alatt. Róbert Péter valószínűleg Zsabotinszkij[3] vezette cionista irányzatot tartotta revizionistának, amely a zsidó államot „katonai úton” – azaz a fegyveres csoportok szervezett akciói révén – akarta létrehozni.

Jabotinskynak a cionista mozgalomban és a zsidó identitás megfogalmazásában játszott szerepének ilyen leegyszerűsített megítélése nem csak félrevezető. Ez főleg politikailag egy helytelen megfogalmazás volt. A csoportba sorolt kiadványok (Betar, A Tett, Viharban) mai politikai szemszögből inkább radikális cionista sajtónak nevezhetők. Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a sajtó (például a Betar) az új izraeli nemzedék magatartási mintáját nagymértékben meghatározta. A „revizionista” elnevezés itt aligha helyen való.

Mindemellett a Betarral kapcsolatban Róbert Péter egy érdekes magyarországi információt szolgáltat az olvasónak: „Magyarországi központja a Klauzál téren volt, a hatóságok 1945 után nem kedvelték” (117) Ugyanis Betar egy radikális cionista kiadvány lévén híres volt a lakonikusan megfogalmazott kritikus helyzetelemzésről és a mozgalom céljainak nyílt kifejtéséről. Az ilyen irányzat nem keres kompromisszumot, mert: „A szabadságot nem magyarázni, hanem élni kell tudni.” (118) Herzl Tivadar mondata, mely szerint „Wenn ihr wollt, ist es kein Märchen” (u.o.) nem állt messze a Betar szellemétől és ezért kitűnő illusztrációként szolgál a könyv oldalához. Ettől a „revizionista” címke még kevésbé érthető!

A legnagyobb csoportot a „Baloldali cionista lapok” (29-90) alkotják. Elsőnek a szerző az úgy nevezett klálcionista Chozér pártértesítőt veszi elő, amely „erősen mozgalmi jellegű volt”.[4] Az 1947. évi válogatásban találkozunk a mai európai társadalmat is sújtó antiszemita tendenciákkal, amelyek 1946-ban Lengyelországban súlyos eseményekhez (pogromokhoz) vezettek (30). Éppen itt tűnik fel, hogy Róbert Péter jellegzetes, korhű „mozgalmi” nyelvet használt a cikkek és kiadványok leírására. Ilyen szempontból a kötet a lingvistáknak is egy hasznos forrás lehet a társadalmi nyelvek kutatásában.

Ugyanebben a csoportban a szerző hangsúlyozza a héber nyelv fontosságát a cionista mozgalom számára (30, 35). Kár, hogy a könyv nyelvében ez nem érvényesült. A héber szavak fonetikai átírása és magyarázata helyenként bosszantó pontatlanságokat okoz, ami elkerülhető lett volna, ha a szavakat héberül írják meg.[5] Vladimir-Zeev Jabotinsky ennek csak örült volna!

Ebben a részben, amint az egész könyvben is sok a verses idézet. A zsidó kultúra és művelődéstörténet szempontjából fontos az olyan kevésbé ismert költők idézése, mint Ávrám (Avraham) Slonsky (45. és másutt).[6] Érdekes S. Salom népdalritmusú verses buzdítás a függetlenségi harcra (20). A 97. oldalon a Cherut 1947. évi anyagából a szerző Goethe egyik balladájából idéz, aki Heine mellett a cionista mozgalmak kulturális forrását képezhetett:

„Das Lied, das aus der Kehle dringt
ist Lohn der reichlich lohnt.”

Cherut a „Középutas cionista” sajtótermékek között található, az itt idézett vers viszont képileg akár a baloldali kiadványokhoz is illene. Már arról nem is beszélve, hogy a középutas cionista kiadványok is többnyire a harcokról szóló jelentésekkel és a hadi tudósításokkal foglalkoztak (92-112). A Hamachar cionista kiadványban különösen sok volt a vers. Itt Szulamit Teichner költőnő is publikált. „Megtérés” című verse „egy vegyes házasságot kötött, zsidóságától eltávolodott férfi kései magára találását mondja el.” (94) Láthatjuk, tehát, hogy ez a kiadvány is a zsidó identitás megfogalmazását helyezi előtérbe. Ez a motívum a szabadság és az önrendelkezés motívumával együtt határozta meg a cionista sajtó szellemiségét. A szabadság és az önrendelkezés párosul a messiási, illetve megváltási gondolatokkal, amelyeket nem csak a vallásos cionista sajtó vetett fel.

A középutas csoport talán abban különbözik a baloldalitól, hogy ezekben a kiadványokban több szó esik a tanulásról és a polgári életviszonyokról (95-98).

Ezt a csoportot követi a „Vallásos cionista lapok” része (103-112), amelyek közül a Jediot Bahad értesítőt és a Doar Mizrachi kiadványt emelném ki. Az elsőnek nevezett kiadvány a vallásos chaluc mozgalom palesztinai orientálású értesítője volt, amelynek 1949. február 12-i száma az aktuális katonai helyzetet Debóra harcához hasonlította. A t’nachi hősnő tevékenységét a lap honvédelemnek nevezte és kijelentette, hogy egyenes vonalat lát Debóra „diadalénekétől az Émek jelen költészetéig…” (109). Doar Mizrachi ugyancsak „Erec központú” volt, de a Pesti Hitközség helyzete sem volt közömbös számára. (111).

A könyv „Bevezetőjében” Róbert Péter már szinte zárószóként sajnálkozik, hogy csak néhány tucat cionista sajtóterméket sikerült bemutatni, mert a többségük már nem áll a kutató rendelkezésére. „Ez nagy kár, mert a megmaradt példányokból is kitűnik, hogy volt mondanivalójuk a mai olvasó számára is” (7). A könyv elolvasása után ezt a gondolatot csak megerősíteni tudom.

Összefoglalva az eddigi elemzést először is ismételten hangsúlyozom, hogy a kötet bőséges információt adhat a zsidó kultúra kutatóinak. Az anyag csoportosításáról, a nyelvi formák és a fogalmak alkalmazásáról persze lehet vitatkozni, de ez egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben csökkenti a kötet tudományos értékét. A könyv ismeretterjesztő értéke ugyanakkor vitatatlan.


[1] „A cionista sajtó története Magyarországon”, amelynek az eddigi megjelent részei az 1904-1919, 1920-1940, a második világháború alatti és az 1945-1947. évi korszakokat érintették.

[2] A latin betűs átírás a magyar ékezeteket nem következetesen alkalmazza. Vö.: Háátid, de Hatikva. Ugyancsak rendszertelen a L’hajal Háolé és Igeret Löáh transzkripciója.   

[3] A neve a magyar sajtóra jellemző átírásban jelenik meg a könyvben. Eredetileg: Вольф Евнович (Владимир Евгеньевич) Жаботинский (1880-1940). ćŕá ćéáĺčéđń÷é

A baloldali cionista mozgalmak nevezték őt a revizionista cionizmus ideológusának. Ellentmondásos életéről és pályafutásáról olvasható (többek között): Шмуэль Кац. Одинокий волк. Жизнь Жаботинского. [Magányos farkas. Jabotinsky élete], Тель-Авив, "Иврус", 2000

[4] Megjegyzem, hogy másutt Róbert Péter azt írja, hogy a „klálcionista mozgalom szimpatizált” a baloldallal (33), vagyis nem számíthatott egy ténylegesen baloldali mozgalomnak. Ebben a kérdésben a szerzőnek nem sikerült meghúzni a világos határokat.

[5] Két tipikus példa.

1: A közlegények a könyv szerint a „toraimok”. (23) Ez a szó azonban héberül is többes számban van. A kettős többes számú forma amolyan magyar szlengnek tűnik, és nem illik az adott könyvrész tartalmához.

2. A 90. oldal 36. lábjegyzetében áll egy mozaikszó: „Moécáról”.  Az elejét egy héber szó, a végét egy magyar rag alkotja. Ezért a szó fordítása nem a „tanácskozás”, hanem a „tanácskozás-ról” lenne. De nem is szükséges, hiszen korábban már a szövegben is megadta a szó jelentését. (35) 

[6] A 100. oldalon van egy lábjegyzet, amelyben olvashatjuk, hogy Slonsky Shaspeare és Puskin műveit fordította új hébernyelvre. 

 

Hrotkó Larissza

 

FEL