Róbert Péter

Felemás asszimiláció

2021.04.02.

 

Kovács Éva tanulmánya Trianon centenáriumán különösen érdekes olvasmány. Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború (1918-1938) /Librum Aurum kiadó 2004 - Somorja-Dunaszerdahely/ címen az anyaországtól a békediktátummal elszakított zsidó csoportok sorsának megvilágításához járul hozzá. Lényegében egy asszimilációs folyamat megváltozásához, irányváltozásához kapunk érdekes adatokat.

A könyv ide kattintva elolvasható

A szerző a bevezetőben bemutatja kutatása jellegét, módszereit, forrásait, indokolva Kassa, mint helyszín választását, kiemeli az itteni zsidóság erős elmagyarosodását és szerepét a város gazdasági és kulturális életében, továbbá a neológia primátusát.

Kassán aránylag későn 1840-től lakhattak csak zsidók, akik ennek ellenére jól beilleszkedtek a város társadalmi életébe. Itt olvashatunk a zsidóság eltérő megítéléséről cseh és szlovák területen, az előbbinél volt egy bizonyos törekvés a cseh kultúra és identitás felvételére, a szlovákság nem volt ilyen szinten. Az asszimiláció hatékonyságát vizsgálva a zsidóság mobilitását előnyként tartja számon. Bemutatja a létrejött zsidó szervezeteket, a Zsidó Pártot és a cionista mozgalmat. Igen sok táblázatot és statisztikát közöl, nagyon érdekes a zsidó bevándorlás 1920 után és általában a népszámlálások adatai.

Az Első Világháború előtt gyakorlatilag nem voltak szlovák anyanyelvű zsidók (1910-ben 6 főt talál csak a népszámlálás). A zsidók természetes szaporodása1930-ig pozitív, utána demográfiailag csökken. Külön számítják a vallást és a nemzetiséget, megjelennek az „izraeliták” között a zsidó nemzetiségűek. Ugyanakkor mindig van néhány százalék, aki izraelita vallásúnak, de magyar nemzetiségűnek vallja magát. Akik nagyon ellenszegültek az uralomváltásnak, azok könnyen a kiutasítottak között találhatták magukat, bár ez kétoldalú volt, mert ugyanakkor 40 vagon Magyarországról kiutasított zsidó érkezett a Felvidékre.

Vizsgálja az iskoláztatást, elismerve a zsidók nagyobb arányát a magasabb iskolákban. Általában zsidó iskolákba mentek a gyerekek, a szlovák elemik zsidó osztályai meglehetősen zsúfoltak voltak. Fennmaradtak az előző időkből a zsidó „zugiskolák”. Ezekben a „héderekben” hagyományos zsidó oktatás folyt, világi tárgyakat nem tanítottak. Természetesen növekszik a szlovák iskolákba menők aránya, de 25-30 család továbbra is magyar intézményeket választott. Érdekes, hogy a környező kis falvakban keresztény gyerekek is jártak zsidó iskolákba. (Ez nem volt ritkaság. Wlasics magyar kultuszminiszter, de Esztergályos nyilas politikus is itt kezdte!)

Jellemző azért az adatok bevallásánál a külső körülmények hatására, hogy míg 1938-ban még a zsidók 89 százaléka szlovák anyanyelvűnek vallotta magát, 1941-ben a magyar számlálóbiztosoknak már 93 százaléka magyar anyanyelvet mondott be. A határ megváltozását az anyanyelv is követte?

Jól mutatják ezt a táblázatok, egyébként meg kell jegyezni, hogy 1930-ban az angol alsóházban interpellációt terjesztettek be a csehszlovákiai népszámlálások „atrocitásai” miatt. Ezen a kortársak többek között a magukat magyarnak valló zsidók önkényes átsorolását fájlalják.

A Magyar Nemzeti Pártnak mindig voltak zsidó tagjai, sőt vezetői, ezek közül Halmi Béla és Ungár Jób működését elemzi részletesebben. Megjelennek a felekezeten kívüliek, Európában, Csehszlovákiában a legnagyobb az arányuk. Érdekes, hogy a vegyes házasságok egyébként stagnáló száma töredéke a budapestinek.

Vizsgálja a szerző a politikai attitűdöket, mint a nemzeti azonosságtudat mutatóit. Elemzi a magyar és zsidó pártokat, érdekes módon, a zsidó szavazók jelentős része nem rájuk szavazott. Egyébként ezek eleinte a lengyelekkel, 35-től az SZDP-vel voltak koalícióban. Annak ellenére, hogy mindvégig erős volt a cionista mozgalom, az alija meglehetősen kisszámú, kevés a tagok közül, aki vállalja a Palesztinába vándorlást.

A 20-as években még gyenge antiszemitizmus egyre erősödik, de nem éri el Észak-Szlovákia, illetve Kárpátalja mértéket. Fontos az adatoknál a városba vezényelt tisztviselők és katonák szavazása a szlovák pártok javára. A város mindig ellenzéki volt, de a zsidó szavazók 42-27 százaléka szavazott csak a zsidó pártokra. Megpróbálták a mindvégig uralkodó magyar kultúrát megóvni és a zsidó nemzeti kultúrát összeegyeztetni.

Összefoglalásképen megjegyezhetjük, hogy folyamatos ugyan az asszimilációs, de megjelenik a disszimiláció is. Változatos a helyi zsidóság magatartása, erősödik a zsidó identitás, de a magyar kultúra szinte kizárólagos, az anyanyelv dominál a jiddis felett, amelyet legfeljebb az ortodoxia használ.

A megtanult szlovák csak az idegenekkel való hivatalos és üzleti érintkezés nyelve.(Ma már változott a helyzet, zsidó fiatalok egy része már nem tud magyarul). Politikailag az anyaországi hírek (numerus clausus, antiszemita szervezetek) gyengítik a visszacsatolás iránti vágyat, de 1938-ban még üdvözlik a bevonuló honvédséget.(A hitközség képviselteti magát a Dómban tartott hálaadó istentiszteleten! E sajnos nem menti meg őket 1944-ben a deportálástól).)

Utószavában Kovács Éva értékeli a külföldi szerzőket és a magyar történetírás szerepét.

Jó és adatokban gazdag munka, a sok statisztika nem megy az érdekesség rovására. Érdemes elolvasni, mert segítséget nyújt, a Trianon után kialakult „kettős kisebbségek” bonyolult problémakörének megismeréséhez.