KÖNYVEK


Dobos Erzsébet: Alija

 

2020.03.22.

 

Dobos Erzsébet főiskolai tanárként a spanyol és portugál kultúra kutatója, de filmművészeti és irodalmi ismeretet is oktatott amerikai UCLA egyetemen. Értékes adatokat hozott napvilágra Angel Sanz Briz és a spanyol embermentés kevéssé ismert tényeiről 1944-ben. a megmentettek visszaemlékezéseit könyvben adta ki.

Talán ez adta az ötletét Alija című könyvének, amely izraeli beszélgetéseit foglalja össze. Olyanokkal beszélgetett, akik különböző időpontokban érkeztek a zsidó államba s ez önmagában nem árul el sokat művéről. hiszen Izrael a bevándorlók országa. A szerző nem elégszik meg ennyivel! Terjedelmes bevezetésben bemutatja az országot, amelyet interjúalanyai választottak illetve megteremtettek. E rész alfejezeteinek címe elárulja tartalmukat, önmagukért beszélnek: Az alija fogalma, A cionizmus és a cionista mozgalom, A kibucokról, Izrael Állam.

Nagyon jó összefoglalása ez a rész azoknak az alapvető ismereteknek, amelyek szükségesek a zsidó államról való tájékozódáshoz és egyben előkészítik a könyvet megtöltő vallomás gyűjteményt.

Tömören, de közérthetően mutatja be azt a XX. századi folyamatot. amely a történelemben páratlan módon egy majdnem 2000 éve erőszakosan megszüntetett állam újjászületését és egy hazátlanná vált nép hazatérési lehetőségének megteremtését eredményezte. Sok adatot és nevet olvashatunk a könyv első 30 oldalán, évszámok váltakoznak szervezetek elnevezéseivel és helynevekkel.

A könyv főrésze magát a letelepedést vizsgálja az egyes bevándorlók életútján keresztül. Kronológiai szempontból csoportosítja, az egyes időszakok szerint tagolja az érkezőket.

Elsőként azokkal ismerkedünk meg, akik gyermekként jöttek a cionista mozgalommal. Hét ember beszél ifjúságáról, a vészkorszakról, amelyben legtöbben egy vagy mindkét szülőjüket elvesztik, a cionista ifjúsági szervezetek életéről, amelyek olyan sokat adtak a fiataloknak – amíg a pártállami diktatúra engedte. Nem akartak szenvedéseik színhelyén maradni, vonzotta őket Erec, életüket őseik földjén akarták leélni. Pedig ott sok nehézséget kellett legyőzni!

Kibucokban kezdték, a Negevben különösen embert próbáló volt a mezőgazdasági munka. Mégis kitartanak, egy ember hagyja csak el Izraelt, ő is csak idősebb korában, több (háborús!) katonai szolgálat teljesítése után. Nem vesztik el kapcsolatukat az óhazával sem, köztük van a cfáti híres magyar múzeum alapítója is.

A következő alfejezet szereplői fiatal felnőttként alijáztak. Illegálisan jönnek, s ezt megnehezíti az ekkor már kiépült elnyomó gépezet, főképpen az Államvédelmi Hatóság. Persze megtalálják a módját kijátszásuknak, van csoport, amelyik úttörőzászló alatt szökik át Csehszlovákiába. Viszontagságaik nem érnek véget, Izraelben sem – de kemény munkával legyőzik a bajokat és boldogulnak.

A szerzőt megejtette a kibuci életforma varázsa. Meginterjúvolja a Dália kibucban élő Peleg házaspárt, akik érdekes dolgokat árulnak el a kibucok átalakulásáról. A kezdeti mindenre kiterjedő közösséget fellazították az új idők, de azért a kibuc virágzik és tagjainak nyugodt jólétet biztosit.

Kiterjed Dobos Erzsébet figyelme a más környezetben élő boldogulására is. Nekik nehezebb volt a boldogulás, sátrakban laktak eleinte, de sok mindent próbáltak és erről érdekesen beszélnek. Megismerjük a mosávok világát és a fejlődő városokat, egy állam felépítését.

Kicsit más azok sorsa, akik az 56-os forradalom után érkeztek, velük külön fejezet foglalkozik. Ők általában városokban élnek, nem próbálkoznak kibucokkal, arra hivatkozva, hogy nekik elegük van a kommunizmusból.

Az utolsó csoport interjúalanyai a 60-as, 70-es években, vagy később alijáztak. Általában értelmiségiek voltak otthon és Izraelben is. Szavaik tükrözik mennyit fejlődött az ország ezekben az évtizedekben! Ez a fejlődés megjelenik a bevándorlók kezelésében is, már nem laknak sátorban, nyelvtanfolyamok, ösztöndíjak segítik gyorsabb beilleszkedésüket.

  A hetedik, utolsó fejezet egyetlen ember visszaemlékezésével zárja a kötetet. Gyerekként a Dunába lőtték, szüleivel együtt, ő kiúszott. Nem csoda, hogy az első alkalommal, már 1945 decemberében kimegy Palesztinába. Előbb is ott lenne, de az angolok Ciprusra internálják a bevándorlást megkísérlőket. Utána sorsa megegyezik a többiekkel: kibuctag, katona – mindíg ami kell!

Dobos Erzsébet könyve érdekes olvasmány. Az egyes sorsok sokban hasonlóak, mégis mindegyik más és a velük történt események szinte kalandregénybe kívánkoznak. Indítékaik azonosak, a szörnyű múlt új jövő felé taszítja őket, így válnak részeivé a csodának, egy XX. századi honfoglalásnak. A szerző nem riporter, mégis értő, finom módon, jó kérdésekkel tudja meg tőlük a nyitját: mi tette képessé őket erre a teljesítményre?

Néha –feltehetőleg a források hibájából - az adatok pontatlanok, pl. 1939-ben a zsidó népességet az összlakosság 40%-ára becsüli, sajnos ekkor még 25%-a sem volt. A függetlenségi háború menekültjeit arab forrásból taksálta az ENSZ 711.000-re, ennél jóval kevesebben voltak és családegyesítések alapján egyrészűk visszatérhetett. Itt meg lehetett volna említeni, hogy az arab országokból érkezett zsidók révén egy lakosságcsere történt!

Külön értéke a könyvnek a sok lábjegyzet, amelyek bevezetnek a cionista mozgalom és az izraeli intézményrendszer fogalomtárába.

Akit érdekel ez a világ, különösen hasznos olvasnivalót talál Dobos Erzsébet munkájában, de akit csak az emberi lélek válasza izgat a történelem kihívására annak is érdemes kézbe vennie.

 

Róbert Péter