Róbert Péter

Forgószélben
Balázs Pál: Forgószélben

2022.02.04.

 

Sokan ismertük és szerettük Balázs Pali bácsit, aki 2018-ban hagyott el bennünket. Kedvességéhez, buzgó vallásosságához bőséges élettapasztalat és megélt ismeret társult. Ezeket gyűjtötte csokorba egy vaskos kötet, amely - talán célzással az átélt történelemre – a Forgószélben címet viseli.

 

Alcíme A budapesti ortodox zsidóság és iskolái – ennél azonban jóval szélesebb kört ölel át Dr. Balázs Pálnak a Novella Könyvkiadó gondozásában megjelent könyve.

Szücs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, ajánlásában így méltatja: "Kultúrtörténeti szempontból is hézagpótló munka. Egyrészt jó betekintést ad a korabeli budapesti zsidóság sokszínű világának kevéssé ismert fejezetébe, másfelől a magyar művelődéstörténet szerves része".

Valóban, több írói feladatot teljesít a könyv. Szinte az összes ortodox oktatási intézménnyel foglalkozik, megismerjük tantervűket, felsorolja tanáraikat, követi történetüket – egészen az államosításig. Bemutatja mindennapi életüket – az egyiknek a szerző is tanulója volt.

Történelmi előzményekkel kezdődik a könyv, érintve magyar zsidóság múltját, felsorolva a kiemelkedő tanítómestereket képpel és életrajzzal, bemutatja a hagyományhű zsidóság "életterét" az Erzsébet- és Józsefvárost. (Óbudát kihagyja!) Ez a legérdekesebb, kiemelkedően olvasmányos része a könyvnek.

Zsinagógákról éppúgy olvasunk benne mint a Teleki tér híres zsibárusairól, méltatja a negyedekben lakott zsidó kulturális nagyságokat, de azt is megtudhatjuk belőle, hogyan készül a jó sólet, amelynek erzsébetvárosi és józsefvárosi változat át ismerteti!

A gazdasági tevékenység statisztikája érdekes várostörténetileg, de nemcsak a zsidó tulajdon szerepel benne. Nyomdák és kiadók mellett az újságok is helyet kapnak. Kulturális és gazdasági tevékenység lehet együtt, erre figyelmeztet a Don utcai Weisz Szappangyárnál csillag alatti megjegyzés: " A Weisz család két fia a Budapesti Autonóm Ortodox Hitközség iskolájába járt. Egyikük Vészi Endre néven ismert író és költő lett. A másik fiú is író, de ő kevésbé vált ismertté".

Megemlít néhányat az irodalmárok közül, egyesek nem itt laktak, de itt adták elő darabjaikat, könyveikben sokat írnak a városrészről. Beültet a kávéházakba, amelyek egy része irodalmi jelentőséggel bírt, megemlíti a törzsvendégeket. Volt amelyik a filmtörténetbe is bekerült: a Rákóczi úti Velence kávéházban 1898 óta vetítettek filmeket a vendégeknek, a Párizsból rendelt géppel. Példáját néhány sarokkal arrébb a Sport kávéház is követte.

Folytatja a vizsgálódást a pesti ortodoxia életéről és szokásairól szóló fejezet, az életmódtörténet egybefonódik a vallással, amelynek szabályait aprólékosan betartják hétköznap és ünnepeken egyaránt (Akkor!). Ez lehet kellemes is,a briszek, esküvők, alkalmat adnak az önfeledtebb szórakozásra, ahogy az ünnepi étkezések is. Hagyományos az étlap, sok édességgel – talán a zsidó keserűség ellensúlyozására. A házasságkötéssel bővebben foglalkozik, nem hallgatva el az anyagi szempontokat. Bizony előfordult, hogy az ígért hozomány elmaradása – amely csak a szertartás előtt derült ki – miatt a vőlegény nem volt hajlandó a "hüpe" alá lépni. Persze ez a rész, sajnos már csak az egykori hitéletet ábrázolja, amikor még licitáltak a tórához való felhívásért versengő hívek.

Ünnepi tennivalókat lehet belőle tanulni, bár a bőségesen közölt anekdoták néha illúziót rombolnak. Jiddis nótákat közöl, temetőig kisérve a zsidót, hangulatos történetek zárják ezt a részt, mielőtt felteszi a kérdést a zsidó Nobel díjasok titkáról, amelynek okát a zsidó családok tanulási hagyományaiban sejti.

A kötet nagyobbik felét teszi ki az alcímben említett zsidó iskolaügy. A bevezetésben kedves gyermekkori emléket elevenít fel, a nagymama, a "bábesz" által sütött héber ábc-t ábrázoló mézeskalács megédesítve az "alef-bész" megtanulását. Sok Talmud-tudós is így kezdte az Írás megismerését! A hagyományos zsidó iskola, a héder, azaz szoba, ahol a gyerekek a vallási ismereteken kívül mást nem tanultak.

II. József 1783-ban Óbudán hozatta létre az első világi zsidó iskolát 113 fiú és 19 leánytanulóval, ez volt a zsidó népiskolák őse, de a vallásos családok gyermekei továbbra is inkább héderbe jártak. 80 év múlva az ortodox közösség megszervezte saját iskoláit, amelyek háromnegyed évszázadig nevelték hagyományos, de világi ismeretekkel is bőven ellátva a zsidó gyermekek nagy részét – amíg 1948-ban a népi demokrácia a többi felekezeti iskolával együtt államosította őket.

Ez a 250 oldal a magyar pedagógiatörténet szerves része. Tanárok neve és méltatása, szervezeti változások – időnként külön működött a jesivaszerű Torasz Emesz (Igaz Tóra) és egy "polgári iskola" - az utóbbiban is oktatnak Talmudot, hol kötelezően, hol fakultatíve. Rossz a szociális helyzet (a Joint támogatta) és minden, ami iskolában előfordulhat. A hangsúlyozott vallásosság mellett erősen hazafias volt a szellem, irredenta ünnepségek, Horthy ünneplések állandóak, sportról a Sámson kör gondoskodott. Saját cserkészcsapatuk van, Kiss Józsefről elnevezve, viszont tiltják a cionizmussal való kapcsolatot, egészen 1945-ig.

Ugyanakkor javaslatok vannak a tanerők szakállviseletének kötelezővé tételére. Átvesznek modern oktatási újításokat, pl. bevezetik a gyakorlati jelegű "szlöjd" tantárgyat, 1937-ben bevezetik a zsinórírást. A tankerületek ellenőrei meg vannak elégedve az iskolában látottakkal.

Az adományok nagyon fontosak, közli az 5 és 70 pengő között adakozók névsorát. A szerző maga is az iskola növendéke volt, belülről látta az eseményeket, kisebb momentumokról is megemlékezik pl. egyik fejezetének címe: A pajesz. Figyelemmel kíséri a könyv a végzettek elhelyezkedését, az első években legtöbbjük kereskedő lesz, de az 1943-as statisztika szerint már iparos. Hja, a zsidótörvények nem használtak a zsidó üzleteknek.

1940-től sok tanárnál megjegyzi: "katonai szolgálatra bevonult", ami már munkaszolgálatot jelentett. 1944.márciusában egy német katonai szakasz véget vet a tanításnak: diákokat hazazavarja, a tantestületet letartóztatja. Szörnyű esztendő következik, de 1945 február 5-én az ortodox iskola az első volt Budapesten ahol megkezdődött a tanítás, igaz hogy 30-36 perces órákkal 11-16 óra között, mert nincs még villany.

Szomorúan ír az áldozatul esett tanárokról és tanulókról, sok az árva, de bizonyos remények vannak a megújhodásra. Tapasztalatok nyomán megengedik a cionista szervezetek működését, megindul az első hazai héber óvoda. Szerencsére van külföldi támogatás, még Dél-Afrikából is jön hitközségi adomány. Sajnos 1948-ban az új politikai berendezkedés államosítja ezt az iskolát is.

 

 

A következő évben már a hittan se kötelező a Dob utca 35 szám alatti államivá lett "általános iskolában…"

 

Az utótörténethez tartozik a következő évtizedekben, mint egyetlen ortodox oktatási forma a fennmaradt jesivák története. 1956-ig ezekből kettő működött, mindkettő vidéken, de 1956-ban az oktatók és a diákok elhagyták az országot, ahogy a pesti kisebb fiókintézményben is. Pótlásként 1958-ban a Dob utcai "kis jesiva" vagy jesivaotthon működött, de itt csak fél napig tanultak Talmudot, a nap másik felében a szomszédos általános iskolát végezték.

1963-ban megszűnt, utána egy darabig csak a körzetek Talmud-Tóráiban folyt zsidó gyermekek vallási oktatása. Az idősebbek számára megmaradt a zsidó gimnázium és a rabbiképző, de ezekkel mint neológ intézményekkel a könyv nem foglalkozik.

Monográfia jellegűvé teszi a végén található beszámoló a végzettekről, visszaemlékezések és a rendszerváltás utáni zsidó élet és események bemutatása. Héber és jiddis szószedet könnyíti meg a fogalmak megértését, a könyv használatát.

Érdemes elolvasni Balázs Pál átfogó munkáját!