Róbert Péter
Gettóélet '44
A magyarországi vidéki gettósítás története
2025.04.23.
Amikor azt hisszük, hogy már nem olvashatunk új tényeket a Soáról, mindig csalódunk. Egy–egy kiadvány, cikk vagy könyv újabb tényeket közöl a tragédia menetéről vagy hátteréről.
Végső István Gettóélet ’44 című, a Jaffa kiadó gondozásában megjelent műve is ezt a - talán pesszimista - felismerést igazolja. Történész írója a hazai gettók rövid, de szomorú és tanulságos történetét tárja elénk.
A bevezetés után a Historiográfia fejezetben hangsúlyozza, hogy olyan gettó nincs amelyről nem lenne irodalom, de a magyar kényszerlakhelyek feldolgozása még hiányos. 2002 óta végzett kutatásai alapján természetesen nincs tere mind a 221-et bemutatni, de könyve első 100 oldalán két fejezetben részletesen ír a gettósítás történetéről a megszállt Európában és a magyar gettók létrehozásáról.
Az évekkel előbb felállított kényszerlakhelyek nem voltak ismeretlenek a magyar hatóságok előtt, tehát tudtak az oda beköltöztetett tömegek sorsáról, nyomorukról és meggyilkolásukról!
A szerző tudományosan elemzi a gettók fajtáit, a felújított középkori intézmény gyilkos feladatát, amelynek sajnos eleget is tett. Megcáfol néhány elterjedt legendát, pl. a dán király csillagkitűzéséről ( Csak fenyegetődzött vele, de nem került sor rá mert Svédországba menekítették veszélyeztetett alattvalóit).
Sok példával tisztázza az "előgettósitás, nyitott és zárt gettó" fogalmát, országonként vizsgálja a folyamatot, adatok sorával utalva a kollaboránsok dicstelen szerepére.
A magyarországi gettósítás jobboldali politikusok által felvetett első tervei teljesen a német példát követik amelynek 1944-es megvalósításában a magyar közigazgatás páratlan gyorsasággal működik.
Közli a hozott szigorú rendeletek listáját, amelyeket durván végrehajtottak, sőt túlteljesítettek. A lakók kirablása a "pénzverdék" (csendőri kínzókamrák) létesítésével, a testi motozás megaláztatásai hozzátartoznak a családonként legfeljebb egy szobakonyhába zsúfolt lakók napjaihoz. Nem sokáig, mert a főbűnösök által már elejétől tudott deportálás befejezi a vidéki gettók – de sajnos az ott élők zöme – életét.
Jellemző, hogy amikor a magyar honvédség 1944 szeptemberében elfoglalt néhány dél-erdélyi területet, Aradon 6 napra gettót létesítettek és néhány községben lemészárolták a zsidó lakosságot.
"Gettók" fejezetben 10 magyar város gettóját veszi sorra, sok helytörténeti anyaggal. Itt már részletes ír a helyi lakosság magatartásáról illetve a kikeresztelkedett zsidók problémájáról. Az előbbinél gyakori a nyilas párttagok buzgalma a zsidóellenes intézkedéseknél, holott pártjuk a zsidók kiszállítását csak hazai munkavégzésük utánra tervezte, utóbbiakért az egyház gyakran síkraszállt.
Nehezen tisztázható a helyi Zsidó Tanácsok tényleges szerepe. Ma is megosztó téma, de ne felejtsük hogy kényszer alatt , életveszélyben cselekedtek. Sokan már a gettóban támadták ténykedésüket, de sajnos a rettenetes helyzetben lévő üldözöttek között sok volt az ellentét, pl. szociális viták szegények és vagyonosak között.
A többségi lakosság gyakran próbált segíteni zsidó polgártársainak, gyakori volt élelmiszer bejuttatása a gettóba, de a máshonnan odavezényelt csendőrség éberen ügyelt erre.
A hivatalos propaganda az angolszász bombázások megindulását felhasználta a zsidóellenes hangulatkeltésre, bár eleinte erre hivatkozva nem csináltak zárt gettót.
Találunk különbségeket az egyes gettók helyzetében, élelmezés stb. tekintetében, de a jogfosztás, a csendőrterror általános.
Említ különleges gettóhelyszíneket: "erdőgettó, cellagettó (börtönben), pusztagettó". Szarvason "kastélygettó" létesült a Bolza-házban és melléképületeiben, sajnos nem ez volt jellemző!
Gyakran cigánysoron, koszos raktárban, víz nélküli területen jelölték ki a kényszerlakhelyet. Előfordult, hogy vallásos zsidókat sertéstelepen helyeztek el. Infrastruktura szinte mindenütt hiányzott, nem csoda hogy pár hét után járványok léptek fel. Talán ez is hozzájárult, hogy a lakók olyan fásultan fogadták a bevagonírozást. "Rosszabb már nem lehet!" gondolták. De lett: a szörnyűségnek vannak fokozatai… Tömött marhavagonok vitték a haláltáborba a békés polgárok százezreit, tizedük se tért vissza.
Részletesen tárgyalja a könyv a hazatérésük utáni helyzetet, külön fejezet szól a felelősségre vonásról. Utólag persze nem nagyon akadt az elkövetett aljasságoknak gazdája, mindenki igyekezett letagadni vagy kisebbíteni szerepét. Kibogozhatatlan, forrásokkal nem támogatott állítások egyes polgármestereket méltatlanul zsidómentőnek tüntettek fel.
Mivel a vádlottak minisztertől közcsendőrig tagadtak, az áldozatok zöme már nem élt, nagyon nehéz volt az igazság kiderítése, amelyre 1945-46 években idő se nagyon volt.
Rengeteg nevet és ügyet tartalmaz ez a fejezet, vannak olyan tisztségviselők, akik eleinte jogtalanságokat követtek el, de később igyekeztek segíteni az üldözötteknek. Nagyon érdekes lenne kideríteni az okát?
A Zsidó Tanácsok vezetői ellen is indultak eljárások, kollaboráció vádjával. Általában a családjukat vesztett túlélők voltak a kezdeményezők, az ügyek felmentéssel végződtek.
Helytörténetírásunk feladata a gettókra való emlékezés, ezen a téren vannak hiányok, hiszen csak egytizedük helyén van emléktábla. Kiadvány is lehetne több, amiben közrejátszik, hogy nem szívesen említenek a vétkesek között helyi családneveket.
 Végső István |
Értékes az Utószó, mintegy összegezi a magyar gettókkal kapcsolatos elméleteket, tényeket, ezek ma is meglévő hiányait. Gettóregiszter és alapos bibliográfia zárja Végső István művét, nagy segítséget nyújtva a további kutatásnak.
