Harsányi László: A fényből a sötétbe
Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület évtizedei 1909-1950
Napjainkban már kevesen tudják, mit jelent ez a betűszó: OMIKE, pedig a XX. század első felében nagyon sokat mondott emberek százezreinek. Szinte egy másik, szebb és jobb világot nyitott meg egy eleinte befogadott, de később mindinkább kirekesztett kisebbség számára. Ez a világ ugyan nem volt reális, mindennapi, de a kultúra sok mindenért kárpótolt olyan időkben, amikor az élet bizony elég mostoha volt.
Erről a históriáról, tehát a magyar zsidóság kultúrtörténetéről, szól Harsányi Lászlónak a Napvilág kiadónál megjelent terjedelmes műve. (A fényből a sötétbe. Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület évtizedei 1909-1950).
1998-ban Horák Magda szerkesztésében megjelent egy kiváló szöveggyűjtemény "Ősi hittel, becsülettel a hazáért!" címmel, de ez a mostani monográfia elemző jellegű, sok kép élénkíti,f üggelék és sok lábjegyzet növeli tudományos értékét.
Írója, Harsányi László, bevezetőjében személyes hangon számol be indítékairól, kutatásairól, amelyek könyvet eredményezték.
Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület alakulásakor, a boldog békeidőkben a magyar zsidóság a nyugodt fejlődés időszakát élte. Az egyenjogúságért magyarosodással akartak fizetni a Kárpát-medence zsidó (pardon izraelita!) polgárai, folytatva és betetőzve ezzel a még az 1840-es években kezdődött "magyarítás" folyamatát.
Maga Lőw Immánuel, a tudós rabbi írta 1897-ben: "A Kárpátoktól az Adriáig ne legyen magyarul nem beszélő zsidó vallású magyar". Meg is tettek ezért mindent. Magyar nyelvtanfolyamokat indítottak, nagy sikerrel, kulturális programjaik hamarosan igen népszerűek lettek. Támogatták a zsidó diákokat, külön menzát tartottak fenn részükre.
1912-ben a Múlt és Jövő "Mensa számot" jelentetett meg. Az 1909-ben hivatalosan is megalakult szervezet nagy szimpátiát élvezett a modernebb zsidó polgárság, a neológ hitközségek, de a hatóságok részéről is.
Sajnos úgy érezték, hogy friss magyarságukat anticionizmussal kell bizonyítaniuk, az Egyenlőség című folyóirat élesen szemben állt a Múlt és Jövő cíművel.
Amikor jött az első világháború, az OMIKE is kivette a részét a hátországi háborús jótékonyságból, ezért kulturális feladatai némileg háttérbe szorultak. Hja, a régi mondás szerint: "Fegyverek közt hallgatnak a múzsák"! Ingyenes ebédet biztosítottak a hadbavonultak családtagjainak – felekezeti különbség nélkül. Héber vésetű "hadigyűrűket" árultak jótékony célra, ruhasegélyt osztottak és még sokirányú segítséget nyújtottak nemcsak a magyarországi, hanem a hadiesemények miatt menekülni kényszerülő galíciai zsidóknak is.
Ekkor még figyelembe vették a társadalmi különbségeket: a "jobb családok" tagjai külön asztalnál kapták az ingyen ebédet.
Jellemző a háborús nyomorra, hogy utcai burgonya-sütődéjükből katonák két (!) db. krumplit kaphattak személyenként.
A Tanácsköztársaság alatt más zsidó intézményekkel együtt betiltották az OMIKÉ-t. Ennek ellenére a fehérterroristák 1919 augusztusában szétrombolták a menzát, amely utána évekig csak a JOINT támogatásával tudott működni.
Az erősödő antiszemitizmus bevezette az egyetemeken a numerus clausust, az OMIKE szabadiskolákkal, ösztöndíjjal sietett a zsidó diákok segítségére. Fő feladata kulturális tevékenység maradt, de igyekeztek fellépni a kikeresztelkedések ellen is.
Lényeges kérdésekben a neológ vezetés irányvonalát követték, továbbra is elhatárolódtak a cionizmustól. 1938-tól beborult az ég a magyar zsidóság felett. Jöttek a zsidótörvények, egyre nőtt az egzisztenciálisan veszélyeztetettek száma.
Sok-sok névvel, statisztikákkal kapunk részletes tájékoztatást a jogfosztás fokozatairól, a kamarák működéséről. Azokat is kizárták, akiknek a házastársuk volt zsidó!
Így került sor az OMIKE legismertebb korszakára, amellyel örökre beírta magát a magyar művészet históriájának legfényesebb lapjaira.
1939 októberében indult az egyesület Művészakciója a kultúra - származásuk miatt hivatásuk gyakorlatában akadályozott - munkásainak felkarolására. A következő majdnem öt évben végzett munkájuk a magyar zsidóság szellemi csúcspontját jelenti!
Elvileg, kikeresztelkedettek nem léphettek színpadra rendezvényeiken, de ezt nem mindig vették szigorúan.
Részletesen, sok illusztrációval olvashatunk ezekről a kulturális eseményekről, amelyeken ismert - és később elismert - nevekkel találkozunk. Budapest-szerte divat lett a Goldmark Terem előadásaira, a "gettószínházba" járni.
Átépítése után még operaelőadásokat is tartottak benne. Zenei események rendszeres látogatója volt Kodály Zoltán is! Természetesen a képzőművészeket is segítették. Kiállítások soráról kapunk beszámolót a könyvben, képekkel.
Nem maradt ki az irodalom sem, előadásokon, esteken kívül könyvkiadói tevékenységet is folytattak. Az idősebb szerzők közül többen a magyar irodalom akkoriban mellőzött klasszikusai voltak, a fiatalok – ha túlélték a vészkorszakot – a háború utáni magyar irodalom jelentős alakjai lettek. Szükségük volt támogatásra, hiszen másutt nem publikálhattak, más nevek alatt, mint "négerek", "szellemírók" dolgoztak. Ez nem volt veszélytelen, internálás lehetett a büntetése, erre a könyv példát is hoz.
Még Nyirő József is igénybe vette szolgálataikat! Ezek a szomorú évek erősítették furcsa módon a zsidó identitás érzését a már-már teljesen asszimilálódott közösségekben. Hitközségi, felekezeti és egyéb társadalmi akciók próbáltak alkalmakat nyújtani az együttlétre, megmutatkozásra. Némileg igazolódott a régi mondás: Súly alatt nő a pálma!
Sajnos az érintett művészek zömének így sem jutott lehetőség, sokan kénytelenek voltak, mint ruhatárosok, jegyszedők stb. megélni. Ezekből ad ízelítőt a munka néhány fejezete.
De a legrosszabb még ezután következett! 1944-ben a német megszállás kezdetén más zsidó szervezetekkel együtt feloszlatták az OMIKÉ-t is, az általa pártfogolt művészek osztoztak a közös sorsban.
Nevüket olvashatjuk a Goldmark Terem falán lévő márványtáblán, az újabb kutatások szerint sajnos nem mindet! Emlékük megörökítése és az életben maradtak segítése volt az első feladata az 1945-ben feléledt egyesületnek.
A következő években programok sorával jelentkeztek, hangversenyeket, műsoros esteket rendeztek. A formálódó pártállam azonban nem tűrte a vallásgyakorláson kívüli zsidó tevékenységet.
1950 áprilisában rendkívüli közgyűlésén az OMIKE kimondta az egyesület beolvadását a Magyar Izraeliták Országos Irodájába, az erőszakosan létrehozott közös szervezetbe. Ez a feloszlatást jelentette, a félévszázados dicső múlt véget ért.
Harsányi László monografikus munkája nemcsak emléket állit e nemes célú szervezetnek, de sok adattal mutatja be a zsidó és magyar kultúra történetének ezt a fontos félévszázadát.
Terjedelmes függeléke által biztosított tudományos jellege nem csökkenti a könyv sok történettel színesített érdekességét, olvasmányos voltát.
Mindenkinek, akit kultúránk múltja érdekel ajánljuk elolvasását!
Róbert Péter