KÖNYVEK

Róbert Péter

Gyurkovics Tamás: Migrén

2022.06.12.

 

Gyurkovics Tamás már több művét szentelte a vészkorszak és következményei vizsgálatának, hatásának. Első regénye a Mengele bőröndje – Josef M. két halála 2017-ben szintén a Kalligram kiadónál jelent meg, amelyet két év múlva követett a Migrén, amelynek sikere most újabb kiadást eredményezett.

 

 

 

A cím előtti mondat: Spiegel Ernő emlékének és az alcím: Egy bűntudat története meghatározzák a könyv mondanivalóját, alakítják cselekményét.

 

Főhőse Spielmann munkácsi zsidó, ami azt jelenti hogy a XX. század történelmi viharai egyik államból a másikba sodorják - esetleg anélkül, hogy helyet változtatna. "Anyanyelvén a magyaron kívül már gyerekkorában beszélte a jiddist és értette az oroszt. Apja, aki egykoron Ferenc József seregében szolgált, ragaszkodott hozzá, hogy megtanuljon németül is, ennek később végső soron az életét köszönhette. A tiszti iskolán alaposan elsajátította a cseh, a seregben a szlovák nyelvet. Ivrit nyelvleckéket vett Prágában a kivándorlás előtti hónapokban, sőt már gyermekkorában Munkácson is." - állit elénk a szerző egy tipikus kárpátaljai életutat."

Modern regényhez illően keveredik idő és helyszín, az első fejezet Izraelben játszódik, ahol oly sokan kerestek feledést a szörnyű múltra. A címlap is jelzi ezt a váltakozást, az Országház, a szörnyű auschwitzi bejárat (lefelé fordítva a torony, mintegy jelezve minden érték összeomlását) és a címlap alján izraeli utcakép, kipás fiúval."

A következő fejezet ezé a szörnyű múlté, a rettenetes deportálásé, "a téglagyár rossz, de a háromnapos út még rosszabb. 80-an egy vagonban", s az út végén többségükre a halál vár. Spielmannt Mengele maga mellé veszi , ő lesz a kísérleteire kiválasztott ikerfiúk kápója, a Zwillingsvater."

Igyekszik segíteni rajtuk, néhányan neki köszönhetik életűket, de mégis része a gyilkos gépezetnek s ez élete gyötrő kérdésévé válik. Lelkiismeret-furdalását nem enyhíti, hogy az életben maradtak közül - minden leleményét és bátorságát latba vetve - sikerül harminchatot hazahoznia."

A harmadik fejezet Budapesten játszódik. Jóska és Piroska sorsa jól tükrözi másfél évtized magyar történelmét, a reményeket és a nagy csalódást a baloldalban."

A negyedik és az ötödik fejezet már Izraelbe követi Spielmannék sorsát, felvillantva az ottani társadalom jellegzetességeit, az új bevándorlók és a régebben érkezettek különbözőségét. Kicsit belelátunk a színházi életbe is, hiszen a volt láger rab, "kacetnyik" egy nagy izraeli szinház gazdasági ügyeit intézi."

Az izraeli mindennapok sorát világesemény kavarja fel: elfogják Eichmannt. Spielmannt tanúként idézik meg a tárgyalásra, de ő bűnösnek érzi magát, kollaboránsnak. Ezért gyötri a címben említett migrén is. Lelki tusáinak művészi ábrázolása tölti be a záró fejezetet."

Gyurkovics Tamás

 

 

Gyurkovics Tamás könyve új nézőpontból közelít egy sokszor feldolgozott de nem kimerített témához!"

 

 

 

FEL