Róbert Péter

A múlt nem múlt el

2023.04.29.

 

 

Frank N. Schubert

Frank N. Schubert "A múlt nem múlt el – szembenézés a 20. századdal a magyar-osztrák határvidéken" című könyve nehezen megállapítható műfajú munka. Élvezetes stílusa, képei, alapossága miatt útikönyv lenne, de épp csak említi azokat a kastélyokat, templomokat amelyeknek nincs szerepük bizonyos szomorú történelmi eseményekben.

 

Trianon, a Holokauszt és a hidegháború annál nagyobb teret és hangsúlyt kap, s nem véletlenül, mert ez a kiadvány a szerző által bevallottan a "sötét" vagy a "halálturizmushoz" köthető.

Talán ezért is ajánlja könyvét a Magyarországról 1939-ben (még időben!) az USÁ-ba emigrált szülei emlékének.

A szerző gyakran látogat Magyarországra, különösen vonzza a határvidék, egy könyvet már régebben írt erről a tájról és a sikeres amerikai hadtörténész nyugdíjasként feleségével Győrbe költözik. Irodalmi munkásságát az indián háborúk után teljesen a régiónak szenteli. Múzeumokként tekint a határ két oldalán fekvő városokra, feltűnik neki az áldozati események és helyszínek gyakran hiányos, képmutató és félrevezető megjelölése. Az emléktáblákon feltüntetik pl. a halottak számát, de nem említik, hogy zsidók voltak, gyakran közösen szólnak az összes háborús áldozatról.

Új jelenség a szövetséges bombázásokban elpusztultak emlékművei és a romák feltüntetése. Ennek ellenére a könyv nem komor olvasmány, rányomja bélyegét szerzője egyénisége. Beszámol kávézókról, vendéglőkről, gyakoriak az olyan megjegyzések amelyek az ételek–italok minőségét jelzik, nem is szólva az irodalmi és művészeti nevezetességekről.

Yoyce-szobor

 

 

Könyve első részében nyolc várost mutat be, környékükkel és a közeli településekkel együtt. Szombathely az első a sorban. Emlékművek, táblák, botlatókővek mellett az utolsó magyar király visszatérési kísérletéről, a Yoyce-szoborról és az egykori zsinagógáról is ad leírást. Részletesen ír a városban élt vagy működött politikusokról, többségük nem a jó oldalon állt (Istóczy, Prónay, Bárdossy).

 

 

 

Almásy László

 

Almásy László felfedező ihlette Az angol beteg című könyvet és filmet. Megjegyzi az egykori zsidó lakhelyeket, a gettót és a bevagonírozás előtti gyűjtőtábort. Objektíven szól az ÁVH-székház rémségeiről, ennyi rossz után felüdülés egy kávé a Ground Zeronál, de értékeli a Claudia Szállót is.

 

Rohonc, mai nevén Rechnitz a gyilkolás fővárosa az osztrák oldalon. 1910-ben még a 4000 lakos egynegyede volt zsidó, 1934-ben már csak 170, de nem őket, hanem 200 továbbmenni már nem tudó zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak le itt 1945 tavaszán Batthyány Margit grófnő náci vendégei. Sírjukat napjainkig nem sikerült feltárni, a lakosok hallgatnak, de mégis kaptak emlékművet, ahol minden évben megemlékeznek róluk.

Gustav Pick

 

 

A falu zsidó múltjának főalakja Gustav Pick, a bécsi fiakeresdal szerzője, negatív figura Tobias Portschy náci vezető, aki mindössze 2 évet töltött börtönben.

 

A gyilkolás magyar fővárosa Kőszeg sokkal több zsidó halálának volt a színhelye. Egy Vas-megyei útikalauz a szépség kincses ládikájának nevezi a várost, de hallgat a város zsinagógájáról, gettóról, munkatáborról, hidegháborús határőrközpontról.

Szerzőnk pótolja a mulasztást. Kőszeg fontos munkaszolgálati központ volt, majd a Todt-szervezet székhelye. Később ide menekült Szálasi kormánya, ez lett az utolsó nyilas főváros. Itt végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János altábornagy magyar hazafiakat 1944 végén.

Egyes vallomások szerint a téglagyárban egy hevenyészett gázkamra is irtotta a nagy számban idehurcolt zsidó kényszermunkásokat. Sokan meghaltak a Gulner –malomban és más helyeken. A zsidó áldozatok száma legalább 2500.

Más dolgokat is észrevesz, a Trianon –kereszt a hidegháború alatt a határsávban volt, ezért nem rombolták le. Talapzatán emléktáblája van Éberling Nagy Miklós polgármesternek, akit újvidéki szereplése miatt a jugoszlávok végeztek ki 1946-ban.

Aránylag részletesen olvashatunk Felsőörről, ahol 1921-ben a Prónay-féle ún. Lajta-bánság fővárosa volt. A település náci múltját ellensúlyozni kívánja a nácizmus áldozatainak, köztük mintegy 300 helyi romának az emlékműve. A gyűlölet tovább él, 1995-ben 4 roma halt meg egy robbantásban, nekik ma két emlékművük van. Sajnos a helyi magyar kisebbség is támogatta a német megszállást, ezért eltűrték őket a náci pártszervezetben. Felsőör a történelem folyamán többször fogadott be menekült tömegeket: 1943-ban dél-tiroliak, 1956-ban magyarok, utóbbi években migránsok laktak a város délkeleti részén egy öreg laktanyában.

Sopron egy "archetipikus határváros". Itt is kedveli a kávéházakat, a Pannóniáról megjegyzi, hogy egyaránt kedvelt helyszíne volt az irredenta összejöveteleknek és az orthodox ifjúság púrimi ünnepségeinek. A Páneurópai Piknik végképpen lezárta a hidegháború korszakát a mozgalmas történetű városban. Emlékmű utal az elpusztított zsidó közösségre és a szomszéd utcában a német lakosok háború utáni kitelepítésére. A 48-as laktanya szerepet játszott az I.vh. után a nyugatmagyarországi felkelésben és Károly visszatérési kisérletében, de itt mentett meg egy bátor főhadnagy 350 munkaszolgálatost 1945 tavaszán a Mauthausenbe hurcolástól.

Sopron az Urbis fidelissima, a hűség városa büszke címet viseli, mert itt egy népszavazással sikerült jelentősen enyhíteni Nagymagyarország békefeltételein, ennek több művészeti nyoma van a városban. Van Károly kilátó, a mellette lévő tisztáson egy Prónay szoborral, amelyet az útikönyvek elhallgatnak. A városi múzeum érdekessége a Vas Honvéd szögekkel borított faszobra.

A vasfüggöny éveiben az osztrák GySEV szerelvény egy darabig magyar területen haladt, ez alkalom volt az integetésre, üzenetek átadására. 2017-ben a vasúttársaság egyik új gyorsvonatát Anna Frankról akarta elnevezni, de a deportáló marhavagonok után az ötlet nem tűnt ízlésesnek és lebeszélték őket.

A környék is rendkívül figyelemreméltó. Több helyen emlékmű örökíti meg a szögesdrót 1989-es átvágását, Sopronkőhida börtönében évtizedeken át szenvedtek a különböző rendszerek ellenfelei. Fertőrákoson zsidók ezrei szenvedtek a háború végén az erődépítésnél és a kőbányában.

Itt egy hiba van a könyvben: Dobi István későbbi politikust túlélőnek nevezi. Ez tévedés, ő itt keretlegény volt, igaz hogy mindig emberségesen viselkedett.

Szerb Antal

 

Balf az 1945 januárjában nyilasok által agyonvert Szerb Antal irodalomtörténész halálának helye. Emlékműve egy tömegsír felett áll. Sopronkövesdnél viszont az 1919-ben a vörösök által felakasztott vasúti munkásokról szól az emlékmű.

 

 

Ilyen a történelem! Kismartonban (Eisenstadt) volt a legrégibb zsidó közösség a császárságban, az Eszterházyak támogatta legendás Hétközség. Emlékeik ma is fennmaradtak. A főutcán a szombati forgalmat meggátló láncok, a falakon lévita korsók, de főképpen a Zsidó múzeum és a Burgenlandi Állami Múzeum. Itt erős volt a munkásmozgalom, vezetője Ignaz Till által építetett modern lakónegyed ma is áll.

Schlichter-villa

Győrről, választott lakóhelyéről nagy szeretettel ír a szerző, nem hallgatva el a véres idők szomorú emlékeit sem. Zsidók számára nagyon baljóslatú volt az egymásmellett lévő Frigyes laktanya és a Schlichter-villa. Előbbiben munkaszolgálatosokat soroztak (verések közt), a másikban a zsidók elrabolt vagyonát gyűjtötték. A bizonyos mentesítések (p. árja házastárs) révén a Révai gimnáziumban ("vegyes gettó") maradt zsidókat a szovjet csapatok érkezése előtti órákban a Mosoni-Duna hídjáról lőtték a folyóba. (A helyiek már előbb "mozgó gettónak" nevezték ezt a részt). A városban tartott beszédeket Darányi Kálmán miniszterelnök, a zsidótörvények atyja.

Részletesen ír az egykori zsidónegyedről és a szép zsinagógáról és Radnóti tragédiájáról, amely a város közelében Abdán fejeződött be.

 

 

 

Utolsóként Királyhidát mutatja be, amelyet multikulturális határvárosként jellemez. Valamikor a Lajta hídja választotta el a monarchia két részét, de mindkét oldalon voltak kaszárnyák. Jaroslav Hasek itt szolgált a 91. gyalogezredben. A Kaiserpark dísze Ferenc József magyar egyenruhás mellszobra, Zala György alkotása.

 

 

Havasi Kornél

 

Királyhida főterén szovjet és osztrák háborús emlékművek emlékeztetnek a múltra s a szerző nagyon értékeli, hogy legalább öt helyen lehet kávézni. Többezer munkaszolgálatos dolgozott és szenvedett a környéken, nekik csak a temetőben jutott emlékmű, köztük volt Havasi Kornél sakkolimpiai bajnok is. Ez volt a legtávolabbi pont ameddig 1921 szeptemberében Prónay felkelői eljutottak. A 60-as évekbeli egykori osztrák tüzérségi állás bunkerei ma látogathatók.

 

Könyve második részében a szerző nem hagyja el az előzőleg bemutatott területet, de gondolatai magasabbra szárnyalnak. Általában kutatja a múltat, kérdéseket tesz fel: hogyan történhetett, kik és miért tették? Győri iratokat idéz az elhurcolt zsidók vagyonának sorsáról, majd a jelenre vált, vélemények és magatartások csatáznak. Sok nevet említ, akkor élteket, de kortársakat is.

Személyes élményei elevenednek fel arról, hogy milyen feszültséget és szorongást szül a túlélők vagy leszármazottaik megjelenése volt lakóhelyeiken. Ennek oka, hogy félnek az esetleges tulajdoni igényektől és amikor kiderül, hogy erről nincs szó – láthatóan megkönnyebbülnek. Találkozunk itt az oly gyakori nyilasból kommunistává vedlés eseteivel, példákkal szemléltetve az átváltozást.

Az utolsó fejezet a rendszerváltás hatását vizsgálja, a határok megnyitásának eredményeit, visszásságait. Megnőtt az idegenforgalom, de múzeumok is létesültek, szomorúan látja az antiszemita jelenségeket,de nem bánta meg, hogy visszajött szülei hazájába.

Az elkobzott győri zsidó lakóházak gondnokainak 1944-es listája zárja a könyvet.