Róbert Péter

Női sorsok
Jehudit Rotem: Oly nagyon szerettem

2022.01.30.

 

 

A legismertebb magyar származású izraeli írónő, Jehudit Rotem harmadik könyve Oly nagyon szerettem címmel 2000-ben jelent meg Izraelben. Sikere alapján a Múlt és Jövő Kiadó a magyar közönség számára is hozzáférhetővé tette, a benne jelzett kérdések évtizedek múltán sem oldódtak meg, filmek és írások születnek a zsidó nők helyzetéről a vallásos családokban.

 

Érdemes megismerkednünk ezzel a könyvvel, annál inkább mert főhőse Magyarországon született és nőtt fel. Gabriella, aki egy berlini zsidó öregotthonban piheni ki élete általa nem kívánt viszontagságait egy Dob utcai ház polgári lakásában és szintén polgári ortodox családban nő fel. Szigorúan fogják még azt sem nézik jó szemmel, hogy egy – ugyan zsidó, de nem eléggé vallásos, csak neológ – fiatalember hazakíséri a korcsolyázásból. Igy kezdődik lázadása, kalandos élete három férjen és négy országon keresztül Berlinig.

Itt látogatja meg unokahúga Nomi, aki már Izraelben nevelkedett. Beszélgetések – amelyekre utal, hogy a könyv feléig a fejezetek találkozásaik dátumát viselik címként - tükrözik az ő életét is, neki nincs (még!) három férje, de ő is elhagyja az ortodoxia világát, de ezzel férjét és gyermekeit is. Itt jegyezzük meg, hogy az írónő hétgyermekes családanyaként hagyta el az ortodoxiát, jól ismeri könyve tárgyát, ábrázolt helyszínei ezért olyan maradéktalanul hitelesek.

Megjelenik a könyv lapjain a háború előtti magyar zsidóság élete, gondolkodása. Miért nem tetszik Gábor, a főhős leendő férje a hagyományokhoz annyira hű szülőknek?

"A szülei, ha jártak egyáltalán zsinagógába, a nagy ünnepeken a neológok Dohány utcai templomában imádkoztak. A magyar Gábor név elárulta, hogy a gyalázatos asszimiláns liberálisok közül való , akik apám, bátyáim és az összes budapesti ortodox hívő szerint – a fertőben henteregnek".

Szülei ellenzése dacára összeházasodnak, de hamar elválnak. Gabriella csatlakozik a fiatal cionistákhoz és nehéz, viszontagságos utat követően – amelyet részletesen leír – eljut az ígéret földjére.

Így emlékezik Várna városában kényszerpihenőjükről: "Most először láttam együtt az egész csoportot, több száz fiatalt piszkos, megviselt, gyűrött ruhában, egyetlen zsákkal a vállán. Mindnyájunkat összegyűjtötték a vágány mellett, hogy elénekeljük a Hatikvát.. Felemeltem a fejem és életemben először epekedő zsidó lélekkel elénekeltem a himnuszt."

Ócskavas hajón érkeznek Haifába, az angolok internálják az illegális bevándorlókat. Ő már terhes, ezért kieresztik.

A Holocaust után szülei is követik, Bne Brak, Izrael legvallásosabb városa lesz új otthonuk.

A könyv jól érzékelteti a bevándorlók közérzetét, nehézségeit, a nemzetté válás folyamatát. Közben a fiatal unokahúg Nomi is elhagyja az ortodoxia világát –bár Izraelben nem ez a neve – és vele együtt első, apja által választott jesiva-növendék férjét és fiait is. Szabadabb, de felelősségteljesebb sorsot választ , más jellegű, de szintén nehéz kérdésekkel és válaszokkal szembenéznie.

Gabit az idősebbet gyötri a honvágy: "Otthon… Ez a szó a mai napig könnyekre fakaszt". Házvezetőnő lesz egy családnál, tudjuk hogy ez tulajdonképpen cselédet jelent és ez egy polgári jómódban felnevelkedett lánynak nagy változást jelent. "otthon a Dob utcában még egy tányért sem mostam el soha , most meg a háziasszony figyelő tekintetétől kisérve én végeztem az összes házimunkát."

Pedig van elég baja, gyermeket vár, vele alijázott férjét a britek az atliti táborba internálták. Csoportjukat ugyan pár nehéz hónap után kiengedik, de sokan elcsüggednek. Egyik rokona is "…fogta a cókmókját és nővéréhez utazott egyenesen az Egyesült Államokba".

Szabad idejében varrni tanul és ez jó ötletnek bizonyul: ügyes kezével megszerzi kenyerét, később önálló lesz, divattervezéssel is foglalkozik. Férjei változnak, egyik válása elszakítja tőle fiát is.

Férje Berlinbe települ, ő követi. Még Nyugat-Berlinbe megy ruhaszalont nyitni a Kurfürstendammon, majd tisztviselő lesz a városi tanácsnál, még láthatja az újraegyesítést.

Itt keresi fel nála fiatalabb unokahúga, beszélgetéseikből kibontakozik a két élet, amelynek olyan hasonló a háttere. A törékeny (már nem "békebeli"!) béke utolsó éveinek Budapestjét felcserélik az épülő országgal, de az ott töltött évtizedek után visszatérnek Európába. Együttlétük szeretetet és sok-sok megértést tükröz. Közösen gondolkoznak az élet, a női sors nagy csapdáiról és örömeiről , a hely- és életformaváltás előnyeiről és hátrányairól, szerelemről, anyaságról és gyermekekről és sajnos az öregedésről is.

Nomi így vall erről: "A nénikém és én kise tesszük a lábunkat a lakásból, még ebédelni sem megyünk. Ő egyfolytában beszél, lelkesen, az idővel versenyezve. Ha megcsörren a telefon, mindketten ellenségesen bámulunk rá, hagyjuk hogy elmúljon a csengés".

Sajnos az időt nem lehet megállítani. A könyv Gabi halálával végződik, amelyről fia, Bubi leveléből értesül Nomi – és az olvasó is. Sorsa egy nemzedék sors, de egyúttal női sors is…