RESTANCIA

független zsidó tudományos folyóirat

KÖNYVEK

Róbert Péter  

Pelle János: "Zsidókérdés" és magyar társadalom 1938-1956

2024.05.05.

 


Pelle János

Pelle János új könyve sokat emlegetett és tárgyalt korszakkal és jelenséggel foglalkozik. A szerző maga is több könyvet publikált ezekről, amelyek jelenleg is az oktatás és kutatás jeles segédanyagai, de egyúttal érdekes és fontos ismeretterjesztő feladatot látnak el. A most megjelent átfogó jellegű munkája a '"Zsidókérdés" és magyar társadalom 1938-1956' vállalja egyrészt az áttekintést, a hasonlóság megkeresését az álláspontokban, másfelől a néha kevésbé ismert történések, jelenségek leírását, különféle magyarázatainak összevetését, tudományos bírálatát. Célja érdekében rengeteg dokumentumot tanulmányozott át, sokat idéz, néha vitatkozik is velük.


Berend T. Iván

 

 

Berend T. Iván professzor előszava személyes hangon méltatja a könyvet, amelyet "nem tudott letenni", saját kortársi élményei dacára megrázta a benne található "egyszerre történelmi és pszichológiai" anyag. Kiemeli a szerző bátorságát, amellyel "kényes" témáját "szókímondással" és őszintén tárgyalja. Értékelésével a figyelmes olvasó csak egyetérthet!

Monografikus munkája elején a bevezetőben és első három fejezetében a szerző túllépi a címben jelzett időhatárt. Fogalmi magyarázata a "zsidókérdés" - amelyet ő is idézőjelbe tesz - néven összegyűjtött problémakör kialakulását jóval régebbről vizsgálja. Az első évszáma 1753, helyszíne Anglia. Igaz, hogy utána több mint egy évszázadot ugrik. Persze ehhez a történész még csatolhat a történelemből majd kétezer évet, ha a korai zsidó történelem szintén eseménydús korát is figyelembe veszi.

Közép-Európa, majd Magyarország vizsgálatánál az antiszemitizmus megjelenésénél nagy jelentőséget tulajdonit a vérvádaknak. Az erősödő asszimiláció nem hoz megoldást, megjelenik a cionizmus, amelyet sajnos a bekövetkező tragédia is igazol. A vesztett világháború, 1919, Trianon bűnbakja lesz a zsidóság és 1938-tól a zsidótörvények az állam által elfogadottá teszik a faji ideológiát.

A könyv nyitófejezete Az előítélet forrásvidékén címmel a vérvád lelki okait tárgyalja, de Tiszaeszlárnál a falu szociális viszonyait is fontosnak tartja. Kronológiát ad az újabb-kori hazai vérvádakról, teljes terjedelemben közöl egy népballadát.

- Ezt olvasva eszembe jutott az a vidéki eset, amikor a "Kutya zsidó, nem fájt-e a te szíved…" kezdetű" vérvádas nótát a gyerekeknek betanító énektanár (még e rendszerváltás előtt) megúszta a felelősségre vonást, hivatkozván arra hogy ez népdal. -

A következő évtizedekben némileg csitul az uszítás, de a háború végén már kifosztanak és bántalmaznak – főleg vidéki - zsidókat. 1919-ben a népbiztosok származása miatt vonják felelősségre a magyar zsidóságot, az Ébredők az utcán verik a zsidókülsejű járókelőket és bevezetik az egyetemi felvételeket korlátozó numerus clausust. Gazdaságilag viszont nem támogatják a fejlődés megzavarását, így a 30-as évek végéig csendesebbek a zsidóellenes megmozdulások. Utána viszont már a náci Németország támogatásával annál erősebbek lesznek! Az első zsidótörvényt a magyar közvélemény, beleértve a népi írókat is, helyesli, még a vezető zsidó körök is azt várják, hogy "kifogja a szelet a vitorlákból", mérsékeli az antiszemitizmust. (A felsőház zsidó tagjai meg is szavazták!) Csalódtak, inkább az "evés közben jön meg az étvágy" közmondás jellemzi a további éveket!


Horthy Miklós

Pelle elemzi Horthy álláspontját, aki meglepő módon már az első zsidótörvényt se helyeselte, igaz hogy "gazdasági okból". Pelle végig kiemelten foglalkozik a sajtó szerepével, sokat idéz korabeli lapokból. Vizsgálja a hátteret is, észreveszi a különbséget a miniszterelnökségi és külügyminiszteri sajtó hangvételében. Utóbbi valamivel pozitívebben áll a zsidósághoz! Nevek tömegét említi, politikusokat, írókat és egyszerű munkásokat egyaránt. Utóbbiaknál nem hallgat a nyilas sztrájkokról sem. A hadsereg és a parlament élen jár a zsidók elleni uszításban. Keveslik az egyre újabb megszorításokat, amelyek pedig már a magánéletet is érintik, egyre több a nyilas bennük, pedig közintézményekben még tilos a párttagság.

Sajnos már vér is folyik, Magyarország belép a háborúba és a Keokh, a külföldieket ellenőrző hivatal kitoloncol 15.000 zsidót akiket Kamenyec Podolszkijban a németek azonnal legyilkolnak. A szociális problémákat a zsidó földbirtokok felosztásával próbálják megoldani. A hadbalépés után a zsidók nem bízva a magyar rádió objektivitásában egyre inkább a külföldi – főleg angol - adásokat hallgatják. Este háromnegyed 10-kor a 261-es hullámhossz jelenti nekik a reményt, amit a nyilas lapok is észrevesznek és gúnyosan "Zs-vitaminnak" neveznek.

 

Részletesen foglalkozik a különböző lapok pl. a Magyar Futár demagógiájának sikerével. Sajnos a hivatalos szervek is állandóan zaklatják a zsidó állampolgárokat, néha egész mondvacsinált vádakkal, pl. 1943-ban a kétfilléresek gyűjtésével gyanúsítják őket, mivel azokban hadi célra is használható rézanyag van. Ebben volt valami igazság, de éppen a Weisz Manfréd-gyár akciója volt és a hadianyag a tengelyhatalmakhoz irányult!

 

 

A parlamenti felszólalások zöme is előítéleteket tükröz, ahogy Vérebek a parlamentben című fejezet idézetei bizonyítják. Jóleső kivétel Bajcsy-Zsilinszky és Nagybaczoni – Nagy Vilmos beszédei. A hadiesemények, az esetleges vereség hatása jól megfigyelhető, 1942 őszétől kezd mérséklődni a hangulat a zsidósággal kapcsolatban is, bár még a reklámok "zsidómentes kávéházakat" ajánlanak. Szárszón a híres találkozón már nem foglalkoznak a zsidókérdéssel, de némi aggodalom észlelhető a háború utáni esetleges visszacsapásról.


Bajcsy-Zsilinszky Endre
 
Nagybaczoni – Nagy Vilmos

Sajnos 1944. március 19-én a német beavatkozás véget vet a kibontakozó reményeknek, a bevonuló csapatok nem találnak ellenállásra, az új vezetés gátlások nélkül enged a zsidókat illető kívánságoknak. "Gyűlöletorgia" kezdődik, de a nagy többség közönnyel szemléli a tragédiát, aminek okait a szerző a szovjetektől és területvesztéstől való félelemben látja. Ennek a tragikus évnek nem az ismert eseményeit részletezi, inkább az előzményekre és a követő éveknek szentel több figyelmet. Hangsúlyozza, hogy nálunk se volt rosszabb a helyzet mint általában Kelet-Európában. Még Auschwitzban is 111 ( főleg "népi német")magyar állampolgár SS van, de 10-el kevesebb mint litván.

 

Idehaza a hivatalos propaganda, mindent megtesz az esetleges sajnálkozás visszaszorítására. Felújítják a rituális gyilkosság meséjét, újra (ötödszörre!) kiadják Bary József tiszaeszlári vizsgálóbíró vérvádas könyvét, ismét vetítik a Jud Süsst, bemutatják az Ártatlanok című szindarabot. Létrehozzák a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézetet, melynek Harc című hetilapja áltudományos írásaival élenjár a zsidók elleni hangulatkeltésben.

 


Bosnyák Zoltán

 

Igazgatója, Bosnyák Zoltán 32 rádióelőadásban magyarázza meg a zsidóság kártékony és veszélyes szerepét a magyar lakosságnak. Sajnos egyes értelmiségiek nem átallottak részt venni ebben a dicstelen kampányban! Versidézetek szomorú olvasmányként tanúskodnak erről!

 


Fenyő Miksa

 

A Fenyő Miksa által említett "megmételyezett közvélemény" a háború után sem nyugszik és a szerző átvezetésként szlovák és lengyel párhuzamokkal igazolja, hogy másutt is így volt. Ennek már csak pszichológiai indokai vannak – talán kórtaniakat is lehetne mondani. Nagy szerepet tulajdonít a tömeglélektannak az antiszemitizmus történetében, hatással van rá Székely Béla méltatlanul elfeledett munkássága és 1936-os könyve.

 

Műve második felében az új rendszer első 12 évével foglalkozik, nagy alapossággal , sok eddig kevéssé ismert tényt és szereplőt felvonultatva. Kaposvári példát hoz a népbíróságok mai szemmel nézve gyakran hibás, politikailag befolyásolt működésére. Ne felejtsük el azonban, hogy milyen friss volt még a rémtettek emléke! Az, hogy becslés szerint a népbíróságokban ítélkezők 85%-a maga is üldözött volt, megfelel a méltányosságnak, de szította a nem kialvó antiszemitizmust. Külön fejezet vizsgálja ("Őszinte szó" és hisztéria) a baloldal fanyalgását a visszatért zsidók gazdasági próbálkozásaival szemben.


Veres Péter

 

Nem eléggé lépnek fel a hagyomány ellen, könnyen és tömegesen veszik fel a volt ún. "kisnyilasokat" a Kommunista Pártba. Partner volt ehhez a szemlélethez a Nemzeti Parasztpárt is, Veres Péter beszédei nehezen félreérthetők. Mivel vidékről szinte minden zsidót deportáltak, az ingatlanok, a föld, az állatok visszaadása a sajnos kisszámú hazatérőnek is konfliktusokat teremtett. Persze a kistulajdon is gazdát cserélt, elveszett a volt deportáltak számára. Jól mutatta ezt az 1945-ös népdal: "Ha a gettó nem lett volna, Ingem-gatyám most se volna…"

Nagyon részletesen tárgyalja a halálos áldozatok miatt már nem eltitkolható kunmadarasi pogromot. Itt a hagyományos gyemekgyilkossági gyanú mellett már megjelenik a feketézés vádja is. Noha a zavargás kezdeményezői zömmel kommunista párttagok, mégis a helyi értelmiségre irányítják a megtorlást, akik elsőfokon szigorú népbírósági ítéleteket kapnak, amelyeket másodfokon nem tudnak igazolni, kénytelenek enyhíteni. A falu lakosait kellemetlenül érintette a zsidók tulajdonának előző visszaadása, még a tárgyaláson is elhangzott védekezésül: "A  párttitkár a Schwarcz bundáját hordja!"

Az indulatokra amelyek országszerte feltörnek jellemző, hogy pl. Szolnokon sokallják a zsidó népkonyha adagjait, el is érve a két fogás egy tálra csökkentését, a Mecsekben zsidó árvagyerekek Joint táborát fenyegetik. Utal a könyv a makói zsinagóga felgyújtására és más esetekre is, 1946 első felében 12 ilyen esemény történt Magyarországon. Nem mérhető egyikük sem a néhány hónappal későbbi miskolci lincselésekhez, melyek a könyv legterjedelmesebb fejezetét teszik ki. Előtte részletesen ismerteti az egykor virágzó zsidó közösség történetét is.

A munkásság ekkor az infláció miatt nyomorog, 1945 nyarán már éheznek, a kevés megmaradt zsidó közül az ügyesebbjei bekapcsolódnak – a néha bizony "fekete" – kereskedelembe és valamivel jobban élnek. Különösen kiéleződik a helyzet a forint bevezetése előtti hetekben, a kommunista párt élére áll a feketézők elleni kampánynak, akasztófát követelnek számukra. Így is lesz. Miskolcon a kommunista munkástüntetés lincselésbe torkollik, a már letartóztatott két zsidó malomtulajdonost rettenetesen megverik, egyikük bele is hal. Belejöttek, másnap megint zsidót ölnek, de már egy rendőrtiszt az áldozat. A szerző megvilágítja a hátteret, a kommunisták ambivalens szerepét az ügyben, amelyet a felbujtók felmentése is mutat.


Márai Sándor

Mindenesetre ezek a tragikus események hozzájárultak a magát fenyegetettnek érző zsidóság körében a kivándorlási vágy fokozódásához, elsősorban a születő zsidó állam iránt. Ez a tendencia egyre erősebb, 1946-ban Márai Sándor nagyon pesszimista - ahogy A megbékélés esélyei című fejezetben olvashatjuk - bár ő a megmenekült zsidókat is hibáztatja. Sokan vannak a hivatali posztokon és az új hatalmi szervekben, ráadásul ezek az "alzsidók", a zsidóság legrosszabb elemei.

 

Sokat idéz tőle és ha nem ismernénk az üldözöttek melletti kiállását, ezek alapján bízvást antiszemitának lehetne minősíteni. Bibó István és Molnár Erik tanulmánya a magyar közélet különböző csoportjainak nézőpontjából világítják meg a zsidókérdést, de a következő fejezet címe (Vesztett illúziók), Illyés és a népi írók elleni támadásai igazságtalanok, túlzó általánosítások.


Bibó István
 
Molnár Erik

1948 után a gyűlölet nyílt megvallására kevesebb lehetőség van, csak pl. a meccseken. Továbbélését jelzi a vérvád vidéki megjelenése, sajnos egyes hatalmi intézkedések, mint az államosítás és főleg a kitelepítés (az otthonukat így elvesztettek legalább 20%-a zsidó) nagyon érzékenyen érinti a zsidó polgárság vagyonosabb rétegét.

Az 1956-os forradalom nélkülözi az antiszemita vonásokat, bár egyes településeken megjelentek a zsidóellenes jelszavak. Érdekes módon a megtámadottak többnyire a vallásos, hagyományos életmódú zsidósághoz tartoztak, tehát ellenük a tradicionális antiszemitizmus érvényesült. A forradalmi szervek mindenütt felléptek védelmükben.

Zárófejezetében Hajdúnánás példájával részletesen bemutat egyet közülük, itt a helyi zsidókat tették felelőssé azért, hogy a szovjet csapatok 1944 novemberében elhurcolták a férfi lakosság nagy részét. Az nem zavarta a pogromszervezőket, hogy a teljes deportálás miatt akkor egyetlen zsidó sem volt a községben! Nem csoda, hogy 1956 őszi bántalmazásuk után a közösség Debrecenbe menekült és néhány hónap múlva valamennyien Izraelbe vándoroltak…

Terjedelmes függelék zárja Pelle János könyvét, jó alapot nyújtva a további kutatáshoz, bár a Kocsis Kiadó gondozásában megjelent munka jó képet ad a korszakról, a névmutatóban minden vélemény hívei, illetve ezen évek kis és nagy szereplői egyaránt megtalálhatók.

Nagyon ajánljuk e könyv elolvasását!

 

 

FEL